Milyen méretű pelenkázó lapot válasszak?

A kismamák beszerzendő listájának elején szerepel a pelenkázó lap. Nem véletlen, hiszen a babát napjában többször tisztába kell tenni és ezt mindenki higiénikus körülmények között és a lehető legkényelmesebb módon szeretné megtenni. Nemcsak a szín, a kivitelezés, hanem a funkció is nagyon lényeges. Van, aki a praktikusságra, könnyűségre, míg más a kényelemre törekszik.

Nehéz eligazodni a pelenkázók világában - ezért ezzel a rövid összegzéssel segítséget kívánok nyújtani mindazoknak, akik még nem tudják, milyen felszereléseket érdemes beszerezni.

Pelenkázó lap típusai

Melyik pelenkázó lap a legmegfelelőbb?

Érdemes először átgondolni, hogy min szeretnéd pelenkázni a babát. Kombinált kiságy pelenkázó részén? Különálló pelenkázó szekrényen? Ágyon? Erre a célra kinevezett asztalon vagy komódon? Pelenkázó rátéttel vagy anélkül? Ha sikerült kitalálni, hogy melyik verzió a legszimpatikusabb számodra, az már jó. De még mindig ne siesd el a pelenkázó lap vásárlását, hiszen több méretben is kapható. Mindegyik lehetőség esetén először mérd le, hogy mekkora hely van a pelenkázó lapnak és csak ezután vedd meg, mert nagyon kellemetlen tud lenni, amikor a méretprobléma gátat szab az elképzeléseknek.

De mégis melyik? Puha vagy merev? A merev pelenkázó lap kemény alappal rendelkezik és kiságyra vagy pelenkázó szekrényre csavarozható, így nem kell aggódni, hogy elmozdul. A kiságyon való merev pelenkázó lap elhelyezése akkor lehet jó opció, ha nagyon kevés a hely.

Merev pelenkázó lap kiságyon

Gondolj csak arra, hogy megnehezítheti a baba behelyezését az ágyba és a csöppség kilátását is akadályozza. Magasított falainak köszönhetően viszont erre célra kinevezett asztalra, komódra jó választás. Ha kombinált kiságy pelenkázó részén, különálló pelenkázó szekrényen vagy pelenkázó rátéttel rendelkező komódon fogsz pelenkázni, akkor több lehetőséged is van. Mivel ezek kerettel rendelkeznek, ezért nem feltétlenül szükséges magasított falú pelenkázó lapot választani.

Ha az ágyon való pelenkázást részesíted előnyben, akkor ajánlom figyelmedbe a vízálló flanel alátéteket. Alsó vízálló rétegének köszönhetően az ágy, matrac védve marad az esetleges szennyeződésektől.

Puha pelenkázó lap

Pelenkázó szekrények típusai

Ma már számos pelenkázószekrény található a piacon, melyek közül nehéz a legmegfelelőbbet megtalálni. A pelenkázószekrények két nagy típusát lehet megkülönböztetni: a hagyományos és a fürdető-pelenkázó szekrényt.

Hagyományos pelenkázószekrény

A hagyományos pelenkázószekrény nem sokban különbözik egy átlagos komódtól. Az eltérés csupán annyi, hogy egy perem van felszerelve a szekrény tetejére, amit később le is vehetünk. A perem nagyon fontos biztonsági feladatot lát el, ez akadályozza meg az esetleges balesetet (leesést), ami a babával előfordulhat. A perem ellenére nagyon fontos, hogy soha nem szabad a babát felügyelet nélkül hagyni a pelenkázószekrényen! Az igényeknek megfelelően lehet egy vagy több fiókkal és polccal megvásárolni. A pelenkázószekrény kifejezetten csak pelenkázásra és tárolásra alkalmas. A pelenkázófelület sokkal nagyobb, mint más pelenkázószekrényé. Mivel a szekrény elsősorban pelenkázáshoz szükséges, érdemes minél nagyobb fekvőfelületű pelenkázót vásárolni. A babaszoba kialakításában nem csak a praktikusság, hanem a harmónia is nagyon fontos szerepet játszik.

Hagyományos pelenkázószekrény fiókokkal

Nagy hátránya, hogy kevés esetben látják el kerekekkel, így nehezen mozdítható. Tartozékai nincsenek, a pelenkázólapot külön kell hozzá megvenni.

Fürdető-pelenkázó szekrény

A másik nagy típus, a fürdető-pelenkázó szekrény már nemcsak pelenkázásra, hanem fürdetésre is használható. Ez a kombináció népszerű a kismamák körében, mert praktikus és helytakarékos is egyben. Gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb, ha egy helyen meg tudjuk oldani a fürdést és a pelenkázást! És az sem utolsó szempont, hogy még a baba felszereléseit is tárolni tudjuk benne! Használata nagyon egyszerű! A szekrény legfelső polcában található egy babakád, amit a pelenkázólap felemelésével lehet használni. A fürdetést tetszés szerint helyben is meg lehet oldani, de ki is lehet venni a kádat. A helyben használatot megkönnyíti, hogy van a kádhoz egy leeresztő cső, így a fürdetés végén nem kell az egész kádat kivenni, csak a vizet leengedi. A pelenkázólapot később le lehet húzni, és a szekrényt tovább használni. A könnyebb szállítás érdekében kerekekkel szerelték fel, melyeknek a segítségével a lakás bármelyik pontjára egyszerűen áthelyezhetjük. Mégis, ez a praktikus kis találmány is rendelkezik hátulütőkkel! A benne lévő kádat hamar kinövi a baba, így nem lehet hosszú ideig használni. A pelenkázó felülete elég kicsi, és a pereme sem a legbiztonságosabb. A hagyományos pelenkázószekrénnyel ellentétben nem lehet bútorcsalád részeként megvásárolni, csak egyedülálló tagként. Tartozékai: pelenkázólap, babakád, leeresztő cső, szappantartó.

Fürdető-pelenkázó szekrény

Fürdető-pelenkázó állvány

A fürdető-pelenkázó állvány nagyon hasonlít szekrényes változatára. Pelenkázásra és fürdetésre is használható, de ellentétben a szekrénnyel, nincsen fiókja, csak rakodórészei. A legegyszerűbb fajtája a képen látható fürdetőállvány, ami pelenkázólappal van ellátva. A fürdető-pelenkázó állványok egy vagy több rakodórésszel kaphatóak. Praktikusságuk abban rejlik, hogy összezárhatók, ezáltal kevés helyet foglalnak el. Itt is ugyanazokkal a hiányosságokkal találkozhatunk, mint a fürdető-pelenkázó szekrénynél. Hiába a sok praktikus ötlet, még mindig kicsi a kád, kevés a pelenkázófelület, és még kevesebb a tárolóhely. Tartozékai: pelenkázólap, babakád, leeresztő cső, szappantartó.

Összecsukható fürdető-pelenkázó állvány

Kombi babaágy

A kombi babaágy nem más, mint a babaágy és a pelenkázószekrény kombinációja. Nagyon praktikus, mert kevés helyet foglal el, így nem kell külön kiságyat és pelenkázószekrényt vásárolni. A kiságyhoz hozzászerelték a pelenkázórészt, amelyet általában bármely oldalra át lehet helyezni. A gyerek fejlődésével időarányoson át lehet alakítani ifjúsági ággyá és különálló szekrénnyé. A kombi babaágyak különböző méretben és színválasztékban kaphatók.

Kombi babaágy pelenkázóval

Mekkora az ideális magassága egy pelenkázó komódnak?

A komód fontos bútordarab a gyermekszobában. Valószínűleg a leggyakrabban használt is. Az ideális magasság megkönnyíti az öltözködést. A megfelelő magasságú komód szintén megelőzheti a hátproblémákat. A komódot minden nap használni fogod, ezért fontos, hogy megfelelő magasságú legyen. A komódok átlagos magassága 90 és 105 cm között van. Fontos, hogy ne görnyedj a baba pelenkázása közben.

Te vagy a párod valamivel magasabbak vagytok az átlagnál? Akkor számotokra egy magasabb komód lesz a megfelelőbb. Alacsonyabbak vagytok? Akkor természetesen célszerű egy kicsit alacsonyabb komódot választani. Ne feledd, hogy az üzletben cipőt viselsz, otthon pedig gyakran papucsot vagy zoknit. Az is kellemesebb, ha a komód alá be lehet tenni a lábat. Egy praktikus trükkel, a karjaidat felhasználva, könnyen meghatározhatod a komód ideális magasságát. Állj a képzeletbeli komód elé, és tégy úgy, mintha a babát pelenkáznád. A megfelelő magasságot úgy tudod megállapítani, hogy a karjaidat 90 fokos szögben tartod. Így gyorsan és egyszerűen meghatározhatod a pelenkázó komód megfelelő magasságát.

A munkalap mérete és a biztonság

A munkalap mérete is fontos? Igen, így van. A tágas munkalap fontos a könnyű öltözködéshez és pelenkázáshoz. Ügyelj arra, hogy a munkalap néhány centiméterrel nagyobb legyen, mint maga a komód. Egy átlagos pelenkázó komód 75 cm hosszú és 60 cm széles pelenkázó lapot kínál. Ez az ideális méret.

A munkalapon szeretnéd tárolni a pelenkázó alátéteket, ruhákat, ápolószereket és pelenkákat. Egy kis fali fogas is hasznos kellék, például ruhák felakasztására. A komód fölé egy polcot is felszerelhetsz. A polcra ugyanis rengeteg ápolási termék felfér, és azok mindig könnyen elérhetőek lesznek. Most vásároltál egy gyönyörű komódot, de észrevetted, hogy a munkalap nem elég nagy. Használj pelenkázó lapot a munkafelület növeléséhez. A pelenkázó lappal biztos lehetsz benne, hogy a baba egyenesen előtted fog feküdni. Javasoljuk, hogy egy nagyméretű, sok tárolóhellyel rendelkező komódot szerezz be. Így mindig kéznél lesz minden. Nem kell egyedül hagynod a gyerekedet. Egyik kezeddel fogod a babát, a másikkal pedig keresed a pelenkát. A pelenkázó komód gyakran szolgál öltözőszekrényként is. Győződj meg róla, hogy minden szükséges holmi a pelenkázó lapon vagy a komódban van.

Hogyan válassz biztonságos gyerekülést? Profi tanácsok egy szakértőtől

A hátfájás elkerülése érdekében a megfelelő magasság mellett más szempontokat is figyelembe kell venni. A komód vásárlásakor a legfontosabb szempont természetesen a gyermeked biztonsága. Ha a komódnak magasított szélei vannak, akkor különösen biztonságos. Nemcsak az oldalán, hanem hátul is, ha nem tervezed teljesen a falnál elhelyezni a komódot. Ennek a magasított szélnek legalább 3 cm magasnak kell lennie. Biztonsági okokból a komódnak stabilnak kell lennie. Amikor a gyermeket a komódra helyezed, nem szabad, hogy meginogjon. Görgős komódod van? Győződj meg arról, hogy a komódnak legalább 2 kereke lefékezhető. Arra is ügyelj, hogy ne akassz nehéz tárgyakat a komódra. Bizonyára azt szeretnéd, ha az egész pelenkázó komód sima felületű lenne, ezért gondosan ellenőrizd, hogy nincsenek-e éles szélei és sarkai. A komódok gyakran rendelkeznek fiókokkal, amelyekben a gyermekruhákat és egyéb termékeket tároljuk. Győződj meg róla, hogy a fiókok fiókfékezővel rendelkeznek. Ezek az úgynevezett fiókbehúzók megakadályozzák, hogy a fiók a gyermekre essen. A gyermek ujjai beszorulhatnak egy lyukas vagy réses komódba. Az apró, laza alkatrészek fulladásveszélyt is jelentenek a gyermekek számára.

A komód elhelyezése is fontos. Ügyelj arra, hogy a komód ne legyen ablak közelében, mert nem szeretnéd, hogy a gyermeked megfázzon. A baba számára az sem egészséges, ha a komód a fűtőtest közelében van.

Pelenkázó szivacs kiválasztása

Minden szekrényre kell egy pelenkázószivacs, amire kényelmesen lefektethetjük a babát. A szivacs nemcsak a kényelmet biztosítja, hanem a megfelelő biztonságot is. A pelenkázószivacsok különböző méretben, mintával és anyaggal kaphatók. Érdemes minél puhább és vastagabb szivacsot vásárolni. Ajánlott a PVC huzat - hiszen ezt, ha baleset történik, könnyebb tisztítani. A pelenkázószivacsok egyes fajtái tárolásra is alkalmasak. Ezek a szivacsok zsebes tartóval vannak ellátva, így a pelenkázáshoz szükséges babakozmetikumokat, pelenkát, fésűt bele lehet helyezni. A pelenkázószekrény általában szivacs nélkül kapható, ezért érdemes már a szekrény megvásárlásakor a méretben hozzá illő pelenkázószivacsot is beszerezni. Ez azért fontos, mert a későbbiekben nem mindig lehet méretben megfelelőt találni. Miért is ennyire fontos a méret? A pelenkázószekrényeknek van pereme, és ha kisebb a lap, nem nyújt megfelelő biztonságot. Egyedi méretű pelenkázó esetén még nehezebb a vásárlás, mert sok esetben nincsen méretben hozzáillő pelenkázó szivacs. Ilyenkor érdemes más praktikus megoldást találni, pl. saját pelenkázólapot készíttetni, vagy vastag plédet használni, és arra ráhelyezni egy nedvszívó PVC lapot.

Pelenkázó szivacs zsebekkel

Utazó és falra szerelhető pelenkázó lapok

Kicsi a gyerekszoba? A komód pedig sok helyet foglal el? Akkor válassz falra szerelhető pelenkázó lapot. Ez egy összecsukható lap, amely a falhoz rögzíthető. Könnyen összecsukható öltözködés vagy pelenkázás után.

Falra szerelhető pelenkázó lap

Az eldobható pelenkázó alátéteket már biztosan ismered, de létezik úgynevezett utazó pelenkázólap is, mely kicsi, praktikusan összehajtható, könnyedén letakarítható és bárhol bármikor higiéniás pelenkázást tesz lehetővé. Ha sokat mentek a babával, akár nagyihoz, érdemes lehet egy ilyet beszerezni.

Joeymano pelenkatartók utazáshoz

A Joeymano márka egy egyszerű pelustartóval kezdődött, amikor még egy kisfiam volt. Aztán megérkezett a második kisfiam is, és vele egyre több lett a peluscsere, egyre változó igényeim lettek a pelenkacseréhez szükséges holmik terén, melyek eredményeként szépen sorban megszületett a többi pelenkatartó is.

Standard pelustartó: Kisbabánkkal az esetek többségében csak kiruccanunk otthonról ügyet intézni, bevásárolni, sétálni a friss levegőn. Ez tart 1, maximum 2 órán át, hiszen az evés-játék-alvás ciklus alatt próbáljuk meg kivitelezni. A pelustartó annyira kompakt, hogy belefér egy közepes méretű női táskába is, ami mellé még anya holmijai is beletehetőek.

Maxi pelenkatartó: A Maxi pelustartó megszületését második kisfiam érkezése ihlette. Az elsőszülött ekkor még harmatos kis másfél éves volt, és szintén pelusos. Kettejük holmija már nem fért el a sima Pelustartóba. Két pelenkatartó neszesszert pedig nem akartam magammal cipelni, hiszen az alátét, a popsitörlő lehet közös, csak plusz pelenka kell. A Maxi pelenkatartót azoknak ajánlom, akik több órára is elmennek otthonról, esetleg két pelusos gyereke van, vagy szeretnek utazni. Szívesen járnak kirándulni gyerekkel is, többször kelnek útra a nagyszülőkhöz. Összecsukva szintén rendkívül kompakt, valamelyest vastagabb lesz csak a sima Pelustartóhoz képest.

Joeymano Maxi pelenkatartó

Pelusozó: Maga a tökély, csodás társ utazás alkalmával. Vízlepergető pelenkázó alátét és pelenkatartó egyben. A Pelusozóban puha bélés lapul, így bárhova leteheted: a padra, a padlóra, a fűbe. Puha és meleg lesz kisbabádnak. A vízlepergető Kent anyag szintén nagyon puha, kellemes érzést biztosít a baba popsinak. Ha mégis baleset történik, és összekenitek a fekvőfelületet, csak töröld le popsitörlővel, vagy dobd be a mosógépbe. Precíz és minőségi az összeállítás, nagyon sok mosást kibírnak. Az alátéthez varrt zsebek biztosítják, hogy minden kéz alatt legyen a pelenkázás során. Egy zseb a popsitörlőnek, egy zseb a pelusnak. Amíg pelenkát cserélsz, a baba ruháját a lábánál található hatalmas zsebbe tudod tenni. Ide a váltás ruha is elfér. A pelenkás kor végéig használható. Könnyű kézben is vinni, hiszen összecsukott állapotban előkerül a fogantyú is a Pelusozó tetején. A helye a babakocsi aljában lesz, vagy az autóban. Hiszen ezt már utazni, kirándulni, folyton úton lenni szerető anyukáknak ajánlom.

Mosható pelenkázó alátét és neszesszer: Többször felmerült már a kérés, hogy gondoljunk a mosipelusos anyukákra is. Hiszen a mosipelus mérete más, mint az eldobható pelenkáké. Ebben a mosható pelenkákra méretezett 3 zsebes pelenkázó neszeszerben igazán elfér minden holmi, ami a mosis pelenkázáshoz szükséges. A zsebekben elfér 1-1 megtöltött mosipelus, egy mosható alátét, az üres PUL zsák. A középső zseb felett található cipzáros részbe az apróságok tehetők. A popsitörlő szintén cipzáros zsebet kapott, alatta pedig egy váltás ruhának elegendő rekesz található. Cumitartó, és egy kisebb zseb kapott helyet a pelenkatartó gerincében. Könnyen magaddal viheted a táskádban vagy a babakocsiban. Ez a mosható pelenkára méretezett pelenkázó táska megkönnyíti az utazás alatti pelenkacserét, bárhol is járjon a család. A baba táska fekvőfelülete vízlepergetős, és bélelt, így akár a földön, vagy egy padon is kényelmes a peluscsere. A két oldalsó zsebben elfér 2 db megtöltött mosható pelenka, és egy közepes méretű popsitörlő. Az alsó zseb cipzáras az apróságok számára. Mögötte egy patenttal záródó mély tárolórekesz van, melyben további 2db mosipelus elfér. Ide tehetők a babáról levett ruhácskák is a pelenkázás idején.

tags: #pelenkazo #lap #mekkora #legyen