A tavaszi időjárás beköszöntével általában tele vagyunk tervekkel, újabb elhatározások születnek, hogyan szabaduljunk meg a télen ránk rakódott súlyfeleslegtől. Zita is hosszú évek óta tudatosan odafigyel a szervezete jelzéseire, de a mostani diéta kicsit más.
Az RTL időjósánál már nyolc kilóval mutatott többet a mérleg, mint kellett volna, amikor felkeresett egy gasztroenterológus szakembert, és sajnos a gyanúja is hamar beigazolódott. „A betegség gyomorgyulladás, amit a Helicobacter pylori, egy gyomorbaktérium okoz. Ez mindannyiunk szervezetében jelen van, ám túlzott elszaporodása esetén akár olyan súlyos betegségekhez is vezethet, mint a gyomorrák. Emiatt veszítettük el édesapámat, így a magas kockázat miatt erre különösen figyelnem kell, ám a rossz hír az, hogy nem csak ezért lehet veszélyes. A betegség sajnos akár infertilitást, azaz meddőséget is okozhat.

Négy év telt el Az utolsó lombik című reality vlogsorozat óta, amit még két személyes hangvételű vlogsorozat követett, de az elmúlt másfél évben visszahúzódott, kerülte a nyilvánosságot. A kiújuló betegsége és a benne bízó több százezer, gyermekvállalás előtt álló, termékenységi problémákkal küzdő nő miatt ezúttal újra forgat. „Mivel nekem nem ez az első eset, hogy megküzdök a betegséggel, már pontosan tudom, hogy mivel állok szemben. Ugyanakkor az utolsó lombikom idején még nem tudtam róla, holott jóval korábban, már 2016-ban megjelent egy tanulmány, amelyben kimutatták a szoros összefüggést a meddőség és a gyomorbaktérium elszaporodása között. Nem szeretném, ha bárkinek emiatt ne sikerülne a gyermekáldás, ez az oka, amiért ebben az új ismeretterjesztő vlogsorozatunkban ismét beszélek a saját élményeimről. Úgy tervezzük, hogy nyárig folyamatosan jelentkezni fogok egyéb tartalmakkal is, amelyek egyébként nem csak gyermekáldásra vágyóknak lehetnek hasznosak. Csodás történeteket is bemutatok majd olyan családokról, ahol végül megszülethettek a vágyott babák.
Rengeteg terápia, a férje megértő szeretete és a segíteni akarás az, ami Zitát átsegítette saját kudarcélményén. És ha gyermeke nem is született, másképp igazán termékeny lett. 2019 nyara óta működik az alapítványuk, amely meddő pároknak segít, és gyakorlatilag folyamatosan gyártják a tartalmakat. Készítettek egy Meddőnek nyilvánítva dokumentumsorozatot, és Zita 2021.

Pataki Zita szerint ma már látják, hogy milyen tudatlanul vágtak bele évekkel ezelőtt az első öt-hat lombik programba. Sok információ hiányzik ugyanis a rendszerből szerintük, amiket a gyerekre váró párok egymástól, vagy az internetes fórumokról próbálnak meg összeszedni.
Fotó: Sajtótájékoztató 2019.01.09. - Mennyivel könnyebb lett volna úgy nekiindulni az első lombiknak - mondja Zita, hogy azoknak az információknak, annak a tudásnak a birtokában vagyunk, amire csak az ötödik-hatodik lombik után jutottunk el. Ezek lehetnek vizsgálatok, például a hormonok vizsgálata vagy az, hogy mennyire számít, hogy 10 kilóval kevesebb vagyok-e vagy sem, hogyan táplálkozom, milyen vitaminokat szedek, milyen lelki állapotban vagyok.
- Minden egyes lombiknál ért valami váratlan dolog minket - mondja Szárnyas Attila. Amikor egy lombikba belekezdünk, az alap esetben két esélyes: vagy sikerül, vagy nem. De arra mi sem számítottunk, hogy vannak köztes állapotok: a fél sikerek, a teljes sikertelenségek, amikor például el sem jutsz a beültetéséig.

Már fiatalon tudjanak a nők arról, hogy milyen a hormon szintjük, várhatóan meddig lesznek termékenyek, van-e valamilyen betegségük, ami megnehezítheti a későbbi terhességet. Többek között ezt a testtudatos gondolkozást szeretnék Pataki Zitáék elérni azzal, hogy őszintén beszélnek a gyermekvállalással kapcsolatos küzdelmeikről. És információt adni. Mindent, amit ők a nyolc lombik kezelés alatt átéltek, megtapasztaltak, maguk is kipróbáltak.
- Vannak olyan kezelések, eljárások, amelyek nagyban hozzájárulnak egy beültetés sikerességhez. Az elején nem tudtunk egy csomó ilyenről. Olyan kezelésekről például, ahova 2-3 hétre el tudsz vonulni, lenyugszol, és felkészítik a testedet a beavatkozásokra.
Zita kezelőorvosa, Dr. Fülöp István szülész-nőgyógyász, meddőségi specialista szerint az ellátott pácienseink átlagéletkora évről-évre növekszik. - Egyre többen keresnek fel bennünket 1-2 év sikertelen próbálkozás után, pedig a 38 év feletti korcsoportnál már fél év sikertelenség után érdemes lenne a vizsgálatokat elindítani, mert az idő faktornak nagyon nagy szerepe van. A férfi oldalú meddőség aránya az ismert eredetű meddőségben kb. 50%-os, ezért nem csak a hölgyeket, hanem a pár mindkét tagját ki kell vizsgálni. Azon hölgyeknél, akik szeretnék időben kideríteni a termékenységi állapotukat, érdemes megnézni bizonyos hormonokat és a petevezetők állapotát - mondja dr.
Zita férje civil, ezért évekig nem engedte, hogy akár az arcát megmutassák. - A férfiakat nem készítik fel az egész eljárás lelki háttérre. Például a nagy mennyiségű hormonok által előidézett viselkedés változásokra. Hogy ez nem a te feleséged természetes viselkedése felerősítve, ezt a hormonok miatt van. Amikor progeszteront kapott Zita, ő is kifordult magából.
Szét akarjuk robbantani a tabukat! - mondja Pataki Zita. Szeretnénk, ha ezekről a témákról őszintén beszélnénk, hogy ne menjenek tönkre házasságok, ne legyen senki emiatt depressziós, ne érezzék magukat a párok egyedül a világban.