A babakocsi kiválasztása sosem egyszerű feladat, mégis az egyik legfontosabb, egyik leggyakrabban használt eszköz a babás, kisgyermekes időszak során. Összetett feladat kiválasztani a babádnak és neked is megfelelő babakocsit, mert rengeteg olyan - eleinte jelentéktelennek tűnő - szempontot is figyelembe kell venned, amire nem gondoltál. Adódik a kérdés, hogy melyek azok a babakocsi funkciók, amik valóban fontosak, és melyek azok, amik felesleges extrák (vagy inkább marketingfogások). Hogyan tudod kiválasztani ebből a hatalmas kínálatból azt az egyet, amelyik közel tökéletes lesz? Segíteni szeretnénk neked jól dönteni. Sokat dolgoztunk rajta, ezért azt gondoljuk elég lesz elolvasni ezt az összefoglalót, és ebből mindent meg fogsz tudni a babakocsikról. Ennek az ismeretnek a birtokában pedig, tökéletes döntést fogsz hozni.
Fontos szempontok a babakocsi kiválasztásánál
Mielőtt mindent leírunk a babakocsikról, elmondjuk neked azt, hogy ne dönts! Tudjuk, hogy az ár fontos, és a babakocsi nem olcsó, egy babakocsi ára gyakran behatárolja a lehetőségeidet, de arra kérünk: soha ne válassz babakocsit az ára alapján. Amikor babakocsit választasz fontos, hogy pontosan olyan legyen, amire neked/nektek szükséged van, ezért a lehető legkevesebb kompromisszumot érdemes meghoznod. Ha neked fontos, hogy a babakocsinak bolygósítható legyen a kereke, akkor semmiképp ne vedd meg azt, amelyiknek nem bolygósítható, csak azért, mert éppen akciós. Nagyon fontos, hogy figyelj oda, hol, és milyen cikket olvasol, és arra is, hogy ki írta. Fontos az is, hogy semmiképpen ne dönts azonnal. Ha bababoltban vásárolsz, ott is érdemes figyelni arra, hogy hol a tájékoztatás határa és honnan kezdődik a rábeszélés. Használt babakocsit csak akkor vásárolj, ha biztos vagy abban, hogy pontosan olyan, amilyenre szükséged van (ne hozz komoly kompromisszumokat, mert megbánhatod), és tudod, hogy a babakocsira nagyon vigyáztak, tökéletes az állapota. Mindenképpen Magyarországon vásárolj, garanciával.
Tudjuk, hogy elsőre furának hangzik, de a megfelelő babakocsi kiválasztásánál a technikai adatok sokkal fontosabbak, mint a színe, vagy a külleme (talán ezért is elterjedt az, hogy a babakocsi kiválasztásában az apukák is részt vesznek) ezt tartsd mindig szem előtt, és ezek alapján dönts.

A babakocsik típusai
Amikor babakocsit választasz, egyszerre van könnyű, és nehéz dolgod, mert szinte mindenki máshogy csoportosítja őket. Több szakemberrel beszélgettünk, több honlapot átvizsgáltunk (magyart, és külföldit egyaránt) mígnem rendszereztük neked a lehető legátláthatóbban.
Újszülött babakocsik
A legelső babakocsid, amit vásárolni fogsz egy újszülött babakocsi lesz. Az újszülött babakocsiból létezik kétfunkciós újszülött babakocsi, háromfunkciós újszülött babakocsi, és újabban négyfunkciós újszülött babakocsi is. Ezeket összefoglaló néven multifunkciós babakocsiknak hívják. Ha azt olvasod tehát valahol, hogy egy babakocsi multifunkciós, az a babakocsi biztos, hogy újszülötteknek való, és 2, 3, vagy 4 funkciós lesz.
Az újszülött babakocsi után - ahogy nő a gyereked - egy sportbabakocsira lesz szükségetek. A kisbabád érkezés előtt sok mindent kell venned, lesz, amiben hibázhatsz is. Semmi gond, ha nem tetszik neki egy csörgő, veszel egy másikat. Megtörténhet ugyanez egy cumisüveggel is, ha neki nem az a típus tetszik akkor veszel egy újat, semmi gond. A babád első babakocsiját viszont nagyon körültekintően kell kiválasztanod, mert ez komoly összeg. Az első babakocsi, amit vásárolni fogtok egy újszülött babakocsi lesz. Ezeket a babakocsikat úgy tervezték meg, hogy - a még legtöbbször háton, és hason fekvő babádnak - a lehető legkényelmesebb legyen mert sok időt fog benne tölteni, sokat fogtok sétálni.
Kétfunkciós újszülött babakocsi
Többféle újszülött babakocsi közül választhatsz. A legegyszerűbb ezek közül a kétfunkciós újszülött babakocsi. Az ilyen babakocsik háttámlája vízszintesig dönthető, ezért (elvileg) egészen a babád hároméves koráig tudjátok használni. A legtöbb kétfunkciós újszülött babakocsi kompakt (kis) méretű (kisebb lesz, mint a három, vagy akár a négyfunkciós, ezért akkor is ajánljuk neked, ha kisebb az autód, esetleg maga az élettered, ahol laksz), általában könnyűek (sokkal könnyebb, mint a három, vagy négyfunkciós babakocsik). A szűkítő betét egy olyan egyköz, amit a kocsiba helyezbe kitölti a baba, és a körülötte levő (még most) felesleges helyet, így jobb tartást ad a neki.
Amikor kiválasztod a megfelelő kétfunkciós babakocsit vedd figyelembe a kémlelőnyílást. Ez az első pár hónapban nem fontos, később azonban azon keresztül ismerkedik meg a babád a világgal. Persze, nem csak ezekre kell figyelned: fontos, hogy a kocsi ne legyen túl nehéz, jó ha a lehető legkönnyebben összecsukható, szét, és összeszerelhető, és az is, hogy megfelelő méretű helyed legyen pakolni, sőt a tolókara állítható legyen, és az sem mindegy, milyen kerekei vannak. Figyelj oda, mert a kétfunkciós babakocsihoz nem tartozik mózeskosár, ezt mindenképpen kalkuláld bele a döntésedbe.
Háromfunkciós újszülött babakocsi
A háromfunkciós babakocsi minden olyan előnnyel rendelkezik, mint a kétfunkciós babakocsi (azaz minden megvan benne, ami abban), alapvetően abban tér el a kétfunkciós babakocsitól, hogy már tartozéka a mózeskosár vagy a babahordó. Arról megoszlanak a vélemények, hogy szükséges-e mózeskosár: ha olyan szülők vagytok, akik viszonylag sokat mászkálnak, utaznak, és gyakran viszitek magatokkal a gyereket, akkor érdemes. Van még egy extra tippünk is: a mózes alkalmas arra, hogy a baba benne aludjon, akár babafészekben is.
A háromfunkciós babakocsit egy kicsit nehezebb szétszedni és összecsukni mint a kétfunkciós babakocsit, mert masszívabb, és nehezebb, viszont praktikusabb: például az autóshordozót éppúgy használhatod a kocsiba, mint a multifunkciós babakocsid vázára csatlakoztatva. Így a babádat egy mozdulattal tudod majd az autódból a babakocsi vázára tenni.
Négyfunkciós újszülött babakocsi
Ha négyfunkciós babakocsit választasz, akkor minden olyat megkapsz, amit a háromfunkciósban megvan, plusz a babahordót is. A döntést neked kell meghoznod, hogy a negyedik funkciót adó babahordót külön vásárolod meg, vagy a babakocsi szerves részeként praktikusabb neked.
Travel System babakocsik
A travel system is újszülött babakocsi. Azért különlegesek, mert a hozzájuk járó (lehet, hogy megvásárolható) autóshordozó ráhelyezhető a sport részre, ez pedig megkönnyíti a mindennapjaitokat, különösen akkor, ha sokat jövő-menő család vagytok.
Ikerbabakocsik
Az ikerbabakocsi (van, aki kis korkülönbségű babakocsinak is használja, mert ha a babák között nagyon kicsi a korkülönbség, akkor akár kettő babakocsi helyett használhatsz ikerbabakocsit is) alapvetően ikreknek lett fejlesztve. A háttámlájuk vízszintesig dönthető, ezért újszülött babakocsinak is tökéletesek, a kialakításuk széles, és masszív (a babakocsi feladata egyszerre kettő baba tökéletes kényelemben tartása), ugyanakkor a gyártók próbálják a lehető legkönnyebbé, és könnyen kormányozhatóvá tenni.
Futó babakocsik
A futó babakocsikat sportos anyukáknak, és gyerekeknek találták ki. A babakocsit újszülöttek nem használhatják, mert a háttámlája nem dönthető vízszintesig. A futóbabakocsik három kerekűek elöl egy, hátul kettő nagy kerékkel. A baba 9-12 hónapos korától ajánlott a használatuk, onnantól azonban csak döntés kérdése, hogy a futóbabakocsit a sportbabakocsit, vagy a multifunkciósat használod.
A futóbabakocsi tökéletes a nagy sétálásokhoz is, az első kerekét lehet fix és forgó módba állítani. A futóbabakocsik lelke a kerék: 3 kerekük van, de azok a kerekek masszívabbak, gumiból készülnek és levegővel vannak felfújva, ezért sokkal könnyebben megbirkóznak az úton lévő akadályokkal, miközben (a puha kerekek miatt) csökkentik a rezgéseket. A futó babakocsinál nagyon fontos a jó fékezhetőség, és a biztonság (a babádat általában 5 pontos biztonsági övvel tudod becsatlakoztatni a kocsiba) és a kényelmes ülés a babának.

Sport babakocsik
A sport babakocsi 10-12 hónapos kortól ajánlott, amikor a baba már stabilan ül (esetleg jár) és egyre izgalmasabb neki a világ, egyre többet akar megérteni belőle, és látni. Mint mindennek, a babakocsiknak is létezik trendje. Mi óva intünk attól, hogy a különböző toplisták, és a trendek alapján válassz, mert egy babakocsiban nem a színe, vagy a huzatának a mintája, esetleg a márkája a legfontosabb szempont. Ugyanígy érdemes figyelned a babakocsi marketingre: számtalan blogger ír cikket egy bizonyos babakocsiról (ezek legnagyobb többsége szintén szponzorált tartalom), vagy éppen babakocsi trendekről. Természetesen ezeket a listákat érdemes elolvasni, mert érdekesek (főleg, ha a „Világ 5 legjobb babakocsija” a címe, vagy a Világ 5 legkényelmesebb babakocsija”) és akár segíthetnek inspirálódni, vagy segíteni fog a választásban, de arra kérünk, mindig figyelj, mert nagyrészt fizetett cikket olvasol majd.
Abban az esetben, ha mózeskosár nélküli babakocsit szeretnél választani, erre is van lehetőséged, a sport babakocsi kategóriánk esetén, az eszköznek nem része mózeskosár, helyette egy kényelmes ülés van, melyben biztonságosan beleültethető vagy bele is fektethető a gyermek - az akár vízszintes ülésdöntésnek köszönhetően. Ezen babakocsikat akár 5 pontos biztonsági övekkel is választhatod, kerekeik bolygósak és fixálhatóak egyben.
A babakocsi funkciói és jellemzői
Rengeteg olyan babakocsi kiegészítő van, ami megkönnyíti majd a babád, és a te életedet is. Mielőtt elmondjuk neked a legfontosabbakat, előtte leleplezzük a legnagyobb babakocsi marketingtrükköt: a babakocsik alapvetően ugyanolyanok, hiszen mind kényelmes lesz, mindet tudod majd tolni, használni, és egyik sem fog a gyerekednek semmilyen gondot okozni. Ezeknek az extráknak egy része inkább marketingtrükk mint valódi érték (olyan, mint az esőszenzoros ablaktörlő az igazi autódnál: egy extra, de nem biztos, hogy megér plusz százezer forintot az, hogy nem te kapcsolod be az ablaktörlődet. Itt összegyűjtöttünk neked nagyon sok babakocsi kiegészítőt, extrát, leírjuk melyik mikor, és mennyire hasznos neked.
Mivel nehéz pontosan eldönteni, hogy mi számít babakocsi kiegészítőnek (van ami valamelyik babakocsihoz alapfelszereltség, másnál extra), ezért előfordulhat, hogy ez a lista valakinek evidens, másnak meglepetés lesz.
Kerekek
A kerekek a babakocsid lelke, és nagyon sok választási lehetőséget kínálnak. Lehet a kocsidnak négy kereke, vagy három (az újszülöttnek lehet 8 is). Minél nagyobbak a kerekek, annál jobban „terepbabakocsi” a babakocsid. A kerekeknél azt is el kell döntened, hogy felfújható legyen, vagy tömör (a felfújható jobban rugózik, a tömörrel nem lesz bajod) A felfújható jobban rugózik, kényelmesebb lesz a babának. Fontos, hogy bolygósítható, vagy nem a kerék: mi a bolygósíthatóra szavazunk, könnyebben lehet vele irányítani a babakocsit. Figyelj a terepviszonyokra: a babád imádni fogja azt, ha a nagy kerekű kocsit lágyan ringatózik, ellentétben azzal, ha a kicsi kerekeken pattog az úton. A hátsó kerekeket le kell tudnod fékezni, hogy biztonságosan meg tudjon állni a kocsi egy helyben amíg éppen te is megpihensz.

Összecsukhatóság és méret
A babakocsi helyigényes, és nem mindegy, milyen gyorsan, könnyen, egyszerűen tudod összecsukni, vagy éppen kinyitni. Az újszülött babakocsit mindig kicsit nehezebb összecsukni (az egy robosztusabb kocsi, nehezebb is) a sportbabakocsinál viszont el tudod dönteni, hogy esernyőre csukható, vagy lapra csukható kocsit szeretnél jobban. Nagyon fontos, hogy a választott babakocsit az (akár állítható, fordítható) tolókarával könnyen tudd irányítani, egy kézzel is. A teljes hosszában tolókaros babakocsikat kettő kézzel kell irányítani a kettős tolókarúakat (ezek általában sport babakocsik) pedig akár egy kézzel is tudod majd irányítani.
A babakocsidat fogod használni vonaton, villamoson, buszon, be kell tenned az autód csomagtartójába: éppen ezért fontos, hogy a lehető leghelytakarékosabb legyen. Ügyelj erre, minden babakocsinál megtalálod a méretet.
Súly
Fel kell készülnöd arra, hogy egy többfunkciós újszülött kocsi önmagában 10-12 kilós (attól függ, hogy alumínium vázas-e, mert az alumínium vázas könnyebb), de egy sport babakocsi is legalább 6-8 kilogrammos.
Ülésszög
Az újszülött babakocsinál nem lehet kérdés a dönthetőség: azoknak vízszintesig kell tudniuk dőlni, hiszen a baba féléves, ¾ éves koráig fekszik. A sport babakocsiknál fontos, hogy hány fokban, és hány ponton állítható/dönthető az ülése.
Tárolóhelyek
Amikor sétáltok, rengeteg dolgot kell majd magaddal vinned. Fontos, hogy a babakocsinak a lehető legtöbb tárolója, rekesze legyen, és - például - a pelenkázótáskádat egy könnyed mozdulattal rá tudd rakni akár a tolókarra is (hidd el akasztasz majd még oda biciklit, kismotort, és egyéb mást is).
Tisztíthatóság
Ebben a pillanatban még el sem tudod képzelni mi mindent rejt majd a babakocsi, mi mindennel sikerül majd összekoszolnotok, ezért különösen figyelj arra, hogy olyat válassz amelyiket nagyon könnyen ki tudod takarítani.
Biztonság
Fontos, hogy a babakocsi ne tudjon magától összecsukódni. Ezen felül létezik egy Safe Walk biztonsági rendszer nevezetű dolog, mely szintén a biztonságosságért felel, ezekben a sportülés 5 pontos biztonsági öv rendszerrel van felszerelve. Érdemes a biztonsági szempontokat elsőként figyelembe venni. A babakocsik esetén nagyon gyakran emel az összegen a minőségi szövet, a könnyebb manőverezhetőség vagy a tartozékok száma.
A stabilitása a kocsinak. Az újszülött babakocsinál ez nem okozhat soha gondot (a babakocsi 10-12 kilós, a babád benne pedig szinte biztos, hogy kevesebb), de egy sport babakocsinál már oda kell figyelned a súlyhatárra: ez minden kocsin rajta van, és tényleg komolyan kell venni.
Gara 0.1 - Biztonsági autósülés az első pillanattól.
Babakocsi kiegészítők
Rengeteg olyan babakocsi kiegészítő van, ami megkönnyíti majd a babád, és a te életedet is. Mielőtt elmondjuk neked a legfontosabbakat, előtte leleplezzük a legnagyobb babakocsi marketingtrükköt: a babakocsik alapvetően ugyanolyanok, hiszen mind kényelmes lesz, mindet tudod majd tolni, használni, és egyik sem fog a gyerekednek semmilyen gondot okozni. Ezeknek az extráknak egy része inkább marketingtrükk mint valódi érték (olyan, mint az esőszenzoros ablaktörlő az igazi autódnál: egy extra, de nem biztos, hogy megér plusz százezer forintot az, hogy nem te kapcsolod be az ablaktörlődet. Itt összegyűjtöttünk neked nagyon sok babakocsi kiegészítőt, extrát, leírjuk melyik mikor, és mennyire hasznos neked.
Mivel nehéz pontosan eldönteni, hogy mi számít babakocsi kiegészítőnek (van ami valamelyik babakocsihoz alapfelszereltség, másnál extra), ezért előfordulhat, hogy ez a lista valakinek evidens, másnak meglepetés lesz.
- Szúnyogháló: Ez akkor fontos, ha olyan helyen vagy ahol sok a szúnyog, hiszen a babád nem tud ellenük védekezni.
- Esernyő: Bármikor járhatsz úgy, hogy séta közben hirtelen elered az eső, ezért az esernyő egy remek babakocsi kiegészítő. (Az esernyők általában univerzálisak, azaz, minden babakocsira jók.)
- Pohártartó: Ahogy a baba nő, már nem akarsz minden útra magaddal vinni egy nagy táskát, de egy pohár víz, tea vagy üdítő bármikor kellhet.
- Bundazsák: Ezeket télen fogod használni, akkor amikor szinte lehetetlen annyi ruhát ráadni a babádra, hogy biztosan megvédd a megfázástól: a bundazsák olyan, mint egy hálózsák.
- Napernyő: A kicsik bőre még sokkal érzékenyebb, mint a tiéd, ezért érdemes napernyővel megvédeni őket, a káros napsugaraktól.
- Kézmelegítő: A babakocsi kézmelegítő egy kesztyű, ami télen fog neked abban segíteni, hogy amíg tolod a babakocsit (akár a hosszabb utakon is) melegen fogja tartani a kezedet.
- Világítás: Kifejezetten fontos a téli időszakban amikor kora délután már sötétedik, vagy akkor, ha sötétedéskor sétálsz, mert messziről észrevesznek ahogy a babakocsit tolod.
Márkák és vélemények
A babakocsi választásnak van egy másik megközelítése is: választ... Temérdek szempont alapján lehet babakocsit választani. Egyéni igényeknek megfelelően. Ha ezekre a kérdésekre megvan a válasz, fontos még, hogy a babakocsi a lehető legbiztonságosabb legyen az életmódhoz mérten. Ezen típusú eszközök kényelmes utazást biztosítanak mind neked, mind a gyermek számára. Tökéletes lehet sportoláshoz és akár terepre is.
Mima CREO
"Ez a MiMa CREO egyszerűen lenyűgöző! Teljesen el vagyok ragadtatva tőle. A babakocsi masszív felépítése tartósságot és megbízhatóságot ígér, könnyedén kezeli a különböző terepeket. Elegáns és divatos dizájnja, tiszta vonalai és luxus anyagai stílusos kiegészítővé teszik bármilyen kiránduláshoz."
A gyönyörű megjelenésén túl ez a babakocsi hihetetlenül funkcionális.
Mima XARI MAX
"A babakocsi gyönyörű, az egész puha bőrből készült, elegáns, különleges dizájn. A kerekek nagyok és agilisak, a babakocsi nagyon könnyen kezelhető. Nagyon könnyen összeszerelhetők és szétszerelhetők. Vettünk egy babakocsi, hordozó és gyerekülés szettet, és minden kivételes minőségű, amit érezni lehet. Minden szilárd és stabil. Ingyen kaptunk egy esővédőt is."
Hihetetlen esztétikai babakocsi szuper szép, kiváló kezelhetőség, szuper dizájn az egyedi színnel.
Junama SPORT
"A babakocsi nagyszerű! Alig várom, hogy mindent kipakoljak és a babát beleültethessem!"
Espiro MILOO
"Imádom. Olyan könnyű és manőverezhető. A bonyodalom nagyon sok kellemes és hasznos funkciót tartalmaz!"
A termék az árat tekintve top. Szinte minden kelléket tartalmaz, ami neked és babádnak kell, nagyon jó az anyagok minősége, jó a kormányzás, jó a rugózás, és egész kényelmesnek tűnik.
Kinderkraft MOOV 2
"Kiváló ár-érték arány. A babakocsi nagyon masszív és könnyen használható. Imádom a dizájnt. Nagyon elégedett vagyok a választással, amit hónapokig tartó keresgélés után hoztam."
"Nagyon elégedettek vagyunk a KinderKraft Moov 2 babakocsi. Az, hogy a mózeskosár utána átalakul egy babakocsi, igazán nagyszerű. A váz nagyon könnyen összecsukható és kinyitható."
Espiro JÓGA
"Kiváló minőség. Ez a babakocsi olyan simán és könnyen mozog. Az anyag és a szín egyszerűen gyönyörű. Minden megvan, amire szükségünk van, az összes extra fantasztikus! A matrac puha, és bambusz borítással rendelkezik, amely levehető és mosható. A kiságy belseje és a babakocsi bélése is mosható. Egy pohártartó, esővédő fóliák, szúnyogháló, pelenkázó lap, illeszkedő táska palackokhoz való szigeteléssel, adapterek - minden benne van."
Kinderkraft ESME
"Imádom. Nagyon könnyű és manőverezhető. A szövődmény annyi kellemes és hasznos funkciót tartalmaz!"
Kinderkraft NUBI 2
"Csodálatos babakocsi, kipróbáltam már jó néhányat. Ergo zummi pillangó. Ez volt a legkényelmesebb a 11 hónaposom számára."
Kindekraft APINO
"Nagyon szép..."
Kindekraft SIESTA
"Szuper szolgáltatás a KIDZNBABY-tól."

Összegzés a babakocsi kiválasztásához
A babakocsit úgy tervezték, hogy a lehető legkényelmesebb legyen a babádnak, sok időt fog benne tölteni, sokat fogtok sétálni. A babakocsik árai nem feltétlenül mondhatóak alacsonynak, de oka van a drágább kategóriának. A legtöbb babakocsi újszülött kortól akár 3-4 éves korig használható, típustól és terhelhetőségtől függően. Fontos szempont a babakocsi súlya, összecsukhatósága, kerekeinek típusa, a felfüggesztés, valamint hogy elfér-e az autó csomagtartójában. A modern babakocsik többsége egyszerűen, néhány mozdulattal összecsukható.
tags: #olcso #babakocsi #csongradon