Dunakeszi Város Önkormányzata a növekvő gyermeklétszámhoz kapcsolódó bölcsődei feladatok ellátása céljából a már működő, 2019-ben épült, négy csoportszobás, 56 férőhelyes Napsugár Bölcsőde bővítése mellett döntött.
A fejlesztés a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, jelentős uniós és önkormányzati támogatással. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében elnyert csaknem 880 millió forint vissza nem térítendő támogatás mellett 160 millió forint önkormányzati önerő felhasználásával valósult meg a beruházás. A projekt azonosítója VEKOP-6.1.1-21-2021-00003.

Az Önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően a VEKOP-6.1.1-21 Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című pályázati konstrukció keretében, 2021. szeptember 30-án támogatói szerződést kötött a projekt megvalósítására. A munkaterület átadása és a földmunkálatok június 21-én megkezdődtek, és 2023 szeptemberére elkészült az új épület, a csoportszobák, a belső kialakítás, a kert és a játszóudvar.
A beruházás révén a Napsugár Bölcsőde befogadóképessége a duplájára emelkedett, az eddigi 56 férőhely helyett 112 gyermek elhelyezését tudják biztosítani. Ez azt jelenti, hogy a korábbi 4 csoportszoba mellé további 4 új csoportszoba került kialakításra. Ezzel a bővítéssel a 2023/2024-es nevelési évtől a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek ellátása is biztosítottá válik, hiszen a csoportméretek olyanok, ahol számukra is tökéletesen biztosított a szakszerű ellátás.

Dióssi Csaba polgármester kiemelte, hogy ez a bölcsődefejlesztés a 2010-es program utolsó fejezete, amely a 12 évvel ezelőtti állapothoz képest - kilenc csoport és 126 férőhely - immár 23 csoportot és 322 férőhelyet eredményez Dunakeszin. Ez 250 százalékos bölcsődeiférőhely-növekedést jelent 12 év alatt. A bővítésnek köszönhetően szeptemberben már indulhattak az új csoportok a gyerekekkel.
A fejlesztés célja, hogy tovább javuljanak a település szociális alapellátási feltételei, az esélyegyenlőség, valamint a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra történő visszatérési esélyei. Dunakeszin már 4 önkormányzati fenntartású bölcsőde működik, a beruházás révén szeptembertől 322 főre nő az önkormányzati bölcsődei férőhelyek száma a városban.
A kivitelező, a Struktor Építőipari és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Tallér Róbert elmondta, hogy a korszerű épület kialakítása és felszereltsége teljes mértékben megfelel a szakmai igényeknek. Mind a négy új csoportszobához tartozik fürdőszoba, és a gyermekeket elkísérő szülők részére akadálymentesített WC-t is építettek. A napelemek telepítésével csökkentik az energiaköltségeket.
Szabóné Ónodi Valéria, a DÓHSZK vezetője hozzátette, hogy az új bölcsőde gazdag eszközparkkal rendelkezik, nemcsak alapjátékok, hanem változatos készségfejlesztő eszközök és játékok állnak rendelkezésre. Minden adott a magas színvonalú ellátáshoz: tornaszoba, fejlesztő szobák, és a fejlesztőkészletet még tovább bővítik.
Az augusztus 31-én tartott projektzáró rendezvényen, amely családi nappal egybekötve zajlott, Tuzson Bence igazságügyi miniszter, a város országgyűlési képviselője is részt vett, kiemelve a bölcsődei ellátás fontosságát a városban.
A bölcsőde bővítése jelentős lépés a város fejlődésében, biztosítva a jövő generációi számára a korszerű és színvonalas nevelési és gondozási környezetet.
