A molaterhesség, más néven hydatidiform mola vagy üszögterhesség, a terhesség egy ritka, de komoly szövődménye, amely a méhlepényben fejlődő sejtek, az úgynevezett trofoblasztok rendellenes növekedése miatt következik be. Ez a állapot a méhlepény bolyhainak elfajulását és nagymértékű elszaporodását jelenti, ami szőlőfürtszerű átalakuláshoz vezet.
Bár a molaterhesség kezdetben a normális terhesség tüneteit mutathatja, számos figyelmeztető jel utalhat a rendellenességre. Az egyik legfeltűnőbb tünet a méh gyors növekedése, amely meghaladja a terhességi kor alapján várhatót.
A molaterhesség típusai
A molaterhességnek két alapvető formája van: a teljes és a részleges mola. A teljes molaterhesség esetén a petesejt genetikai állománya hiányzik vagy inaktív, és a megtermékenyítés során csak a spermium(ok) genetikai anyaga dominál, ami az embrió nem fejlődését és kizárólag kórosan burjánzó lepényszövet kialakulását eredményezi. Ebben az esetben nincs jelen embrió vagy normál placenta szövet.
A részleges molaterhesség esetén rendszerint triploidia jön létre (69 kromoszóma), amely leggyakrabban két spermium által megtermékenyített petesejt következménye. Ilyenkor a magzat fejlődése megindul, de súlyosan deformált, és a lepényben található vizenyős bolyhokkal együtt elhal. A magzat ilyenkor is elhal, de megtalálható a vizenyős lepénybolyhok között.
A molaterhesség okai és kockázati tényezői
A molaterhesség pontos okai nem ismertek, sem genetikai, sem környezeti, sem táplálkozási eredetre nincsenek hitelt érdemlő bizonyítékok. A genetikai eredetre utalhat a molaszövetben gyakorta tapasztalható kromoszóma-rendellenesség, mely az esetek 80%-ában spermium-eredetű. A lepényszövet bármilyen típusú terhesség során elfajulhat, így üszögterhesség bekövetkezhet normális szülést, spontán vagy művi vetélést, méhen kívüli terhességet követően is.
Epidemiológiai adatok alapján bizonyos körülmények gyakoribb előfordulással járhatnak. Ilyen a nagyon fiatal (20 év alatti) vagy 35-40 év feletti anyai életkor. Korábbi molaterhesség után az ismétlődés esélye enyhén emelkedik, de még így is alacsony marad. Egyes tanulmányok táplálkozási tényezőket - például alacsony béta-karotin- vagy A-vitamin-szintet - is vizsgáltak, de ezek szerepe nem bizonyított egyértelműen.
A diagnózis felállítása
A diagnózis az extrém magas vér-, ill. vizelet HCG-szint mérésén, ultrahang-vizsgálaton és szövettani vizsgálaton alapul. Ultrahang segítségével jellegzetes lépesméz-szerű képet kapunk (mások ezt hóförgeteghez szokták hasonlítani).
A HCG-szint dinamikájának követése kulcsfontosságú. Normális terhességben a HCG a 8-10. hét körül tetőzik, majd csökkenni kezd. Molaterhességben az értékek gyakran jóval magasabbak az adott terhességi korhoz képest, és eltávolítás után is lassabban normalizálódhatnak. Kiegészítő vizsgálatként mellkasröntgen vagy mellkasi CT is indokolt lehet, amennyiben invazív mola vagy choriocarcinoma gyanúja merül fel, mivel a tüdő az egyik leggyakoribb áttéti hely.
A molaterhesség lefolyása és kezelése
A legfontosabb teendő a terhesség minél korábbi befejezése, vákuum aspirációval és curette kanállal a méhüreg teljes kiürítése. Ezt követően a HCG-szint csökkenését legalább hetente mérni kell. Ismételt emelkedése esetén a rosszindulatú elfajulásra gyanakodhatunk. Ekkor a méhkaparást meg kell ismételni, és a kaparékot szövettanilag ismét meg kell vizsgálni. Amennyiben a méhüreg üres, de a HCG-szint tovább nő, klinikai karcinómáról beszélünk.
Amennyiben vérzés nem jelentkezik, és a HCG szintjének csökkenése is folyamatosan csökken, a beteg megfigyelésén kívül más teendőnk nincs. Az elfajult lepényszövetek pusztulását elősegíthetjük citosztatikus gyógyszerekkel. A lepényszövet leginkább metotrexáttal szemben érzékeny, ez a gyógyszer képezi a rosszindulatú molaterhességek kezelésének gerincét is.
Prognózis és túlélési esélyek
A molaterhesség az esetek 80%-ában jóindulatú marad. A lepénybolyhok inváziójára 10-15%-ban, rákos elfajulására 2-3%-ban kerül sor. A jóindulatú invázió is okozhat veszélyes helyzetet, akár vérköpés, akár agyi bevérzés formájában is megmutatkozhat. Szerencsére a citosztatikus kezelés ezekben az esetekben is hatékony.
Bár a „rosszindulatú elfajulás” kifejezés ijesztő, fontos tudni, hogy a gestatiós trophoblast daganatok a legjobban gyógyítható onkológiai betegségek közé tartoznak. Korai felismerés és megfelelő kezelés mellett a gyógyulási arány közel 100%. Még áttétes choriocarcinoma esetén is rendkívül jók az eredmények, különösen, ha a beteg időben speciális központba kerül. A fertilitás szempontjából is kedvező a kilátás. A sikeresen kezelt betegek túlnyomó többsége később egészséges terhességet viselhet ki. A következő terhesség során azonban korai ultrahangvizsgálat és HCG-ellenőrzés javasolt a biztonság érdekében.