Újszülött szoba takarítása biztonságos tisztítószerekkel

Egy szülő számára a legfontosabb, hogy kisbabáját biztonságban tudja. Bár elsőre furcsának tűnhet, otthonunkban is számos olyan veszély fenyegetheti, amitől könnyen megóvhatjuk őket egy kis odafigyeléssel. A babák immunrendszere ugyanis még nem olyan ellenálló, így a különböző felületekkel való érintkezés során könnyebben fertőződhetnek.

Éppen ezért különösen fontos, hogy ne csak bababarát anyagokból készült bababútorokat válasszunk, hanem gondoskodjunk azok tisztántartásáról is. Blogbejegyzésünkben hasznos tippeket találsz arra vonatkozóan, mire érdemes figyelni a bababútor fertőtlenítése és a hétvégi takarítás során.

Bababútor fertőtlenítés otthonunk kritikus pontjain

Mielőtt mindent eldobva hirtelen nagytakarításba kezdenénk, érdemes átgondolni, melyek azok a helyiségek, ahol a kisbaba nap, mint nap megfordul. Persze az egész otthonunk ilyen, de kiemelten fontos területek, ahol sok időt tölt. Ilyen például a konyha, a fürdőszoba, valamint természetesen a babaszoba.

Nem titok, hogy ezekben a helyiségekben a gyermek által használt bútorok és játékok különös figyelmet igényelnek tisztasági szempontból. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk, mire érdemes figyelni.

Konyha

Azok akik etettek már kisbabát, vagy láttak önálló evést gyakorló totyogóst valószínűleg egyetértenek abban, hogy étkezés után az etetőszék gyakran egy csatatérre emlékeztet…Ezért nagyon fontos, hogy az etetőszéket minden használat előtt és után alaposan letisztítsuk és fertőtlenítsük. A tisztítást javasolt fentről lefelé haladva végezni, és ügyeljünk rá, hogy a tartozékokat is megtisztítsuk, szükség esetén a biztonsági pántokat kimossuk. Az etetőszék tisztításához használhatunk meleg, szappanos vizet vagy antibakteriális törlőkendőt.

Az étkezőben maradva az etetőszék fertőtlenítése mellett kiemelt figyelmet érdemel a cumisüvegek sterilizálása is. Az üvegben maradó tej vagy tápszer könnyen a kórokozók melegágyává válhat, ezért fontos a rendszeres tisztítás. A sterilizálás történhet kifőzéssel, mikrohullámú sterilizálóval vagy más elektromos megoldásokkal. A napi tisztítás során a cumisüvegeket mosogatószerrel mossuk el, majd hagyjuk megszáradni, és ne törölgessük őket.

cumisüveg sterilizálása

Fürdőszoba

A babák többsége általában élvezi a fürdést. Ezt az élvezetet a különböző fürdőszobai játékok csak növelik. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni ezen játékok rendszeres tisztításáról sem, mivel könnyen baktériumhordozóvá válhatnak vagy bepenészedhetnek. A játékok tisztítására alkalmas az ecetes lemosás vagy a mosogatógép használata.

A fürdőszobában maradva a törölközők higiénikus használata szintén fontos, különösen a kisbabák esetében. Ne használjunk olyan törölközőt a babán, amit más is használt. Ezáltal elkerülhetők a gombás vagy egyéb fertőzések. A babatörölközők tisztításához ajánlott mosószódát vagy mosódió-kivonatot használni, az öblítéshez pedig ecetet vagy teafaolajat adni a vízhez.

gyermek fürdőszobai játékok tisztítása

Babaszoba

A babaszoba gyermekünk központi helye, ahol - ahogyan nő - egyre több időt fog tölteni. Éppen ezért különösen nagy figyelmet kell fordítani a játékok, textilek és bababútorok fertőtlenítésére és tisztítására.

A kiságy mellett a pelenkázó komód a szoba egyik legfontosabb bútordarabja, ugyanakkor gyorsan szennyeződik, ezért teljes felületét naponta többször tisztítani kell. Ezt antibakteriális törlőkendővel vagy meleg, szappanos vízzel végezhetjük el. Ugyanez igaz a babaszoba szekrények tisztántartására is.

A bútorelemek mellett a különböző textíliák, például a babaruhák, textilpelenkák és ágyneműk szintén rendszeres tisztítást igényelnek. Mosásukhoz olyan mosószereket válasszunk, amelyek nem tartalmaznak klórt, és alaposan öblítsük ki őket. Ha az anyag engedi, a vasalás további fertőtlenítő hatást biztosít, miközben nem károsítja a bőr természetes védekezőképességét.

A babaszobában található játékokat is rendszeresen fertőtleníteni kell. Hetente egyszer mindenképpen ajánlott a tisztításuk, de szükség esetén gyakrabban is. Ma már kaphatók kifejezetten gyermekjátékok tisztítására szolgáló termékek, de ezek használata után javasolt a játékokat vizes ruhával áttörölni. A természetes megoldások kedvelői számára az ecetes tisztítás továbbra is hatékony választás.

Ne feledkezzünk meg a babaszoba gyakori és alapos szellőztetéséről, valamint babaszoba szekrények és a vegyszermentes takarítás fontosságáról sem.

babaszoba takarítás

Biztonságos tisztítószerek és praktikák

Egyre gyakrabban próbálnak meggyőzni bennünket arról, hogy a lakásunkban hemzsegnek a rosszindulatú mikroorganizmusok, amelyeket antibakteriális tisztítószerekkel kell elpusztítani. A szakemberek azonban óva intenek a túl erős szerek használatától, mivel ezek hosszú távon többet ártanak az egészségünknek, mint használnak.

Tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy a háztartás fertőtlenítő tisztítása nem csak felesleges, de egészségi kockázatokat is rejt. A baktériumok bizonyos mértékű jelenléte a környezetünkben ugyanis nem káros, sőt edzi az immunrendszerünket. Emellett fontos, hogy ha túl erős szereket vetünk be a kórokozók ellen, akkor azok idővel egyre ellenállóbb fajtákat termelnek ki.

A mosogató és tisztítószerek tehát nem egyformák. A valóban bababarát tisztítószerek legfőbb jellemzője, hogy természetes eredetű növényi alapanyagokból, környezetbarát módon, lehetőség szerint minimális szürkevíz előállítása mellett készülnek. Fontos kritérium továbbá, hogy a termékek receptúrája kiemelkedő tisztító hatást tesz lehetővé, valós megoldásként szolgál a gombákkal, baktériumokkal és fertőzésekkel szemben, ugyanakkor az előállítás során nem végeznek állatkísérleteket. A zero waste tisztítószerek, a csomagolásmentes vagy papír csomagolású termékek népszerűsége egyre növekszik.

Lehetőleg minnyél kevesebb csomagolóanyagot használjanak az előállítás során, így csökkentve a környezet terhelését.

Természetes tisztítószerek és házi praktikák

A nátrium-perkarbonát, vagy más néven folttisztító só nemcsak a ruhába ivódott makacs szennyeződések és kivehetetlen foltok ütőképes ellensége, hanem a rettegett fugatakarítás nagymestere is. A szódabikarbónánál szélesebb körben felhasználható tisztítószer egyszerűen nem létezik: kiváló súrolószer, mosó- és tisztítószer, alkalmas a hűtő szagtalanítására, a WC tisztítására, az odaégett edények megmentésére és a mosogatáshoz is.

  • Mikró tisztítása: Egy mikrózható kancsót tölts félig vízzel, majd csavarj bele egy teljes citromot. Tedd a koszos mikróba, forrald fel a vizet benne, és hagyd, hogy a citromos gőz bejárja a mikró belsejét. Most már csak le kell törölni a fellazított ételmaradékokat a készülék faláról.
  • Monitor tisztítása: Rakj fehér fogkrémet egy puha rongyra, s azzal töröld át óvatosan a firkát. Meglásd, gyorsan lejön.
  • Cipők gyors szárítása: Gyűrj össze gombócba újságpapírt és tömködd bele a cipőbe.
  • Ezüst tisztítása: A hűtő tömítésének és az ezüstnek a tisztítása könnyen megoldható fogkrémmel, ha nincs otthon professzionális súrolószer.
  • Nehezen elérhető helyek tisztítása: Bevetheted a régi fogkefét is, könnyebben hozzáférsz vele a megközelíthetetlennek tűnő mocskos részekhez.
  • Üveg tisztítása: Ha nincs üvegmosód, vagy nem olyan, ami az adott üveghez passzol, akkor hívj segítségül egy kis nyers rizst. Szórj bele az üvegbe egy adagot, önts bele meleg vizet, majd ezt turbózd fel egy kis mosogatószerrel. Végül rakd rá a kupakot és már lehet is rázni.
  • WC tisztítása: Ha nincs otthon WC-tisztítószer, de kóla igen? Önts a WC-be este egy adagot, majd reggel a WC-kefével sikáld át, öblítsd le.
  • Reluxa tisztítása: Húzz a kezedre egy leharcolt, kidobandó zoknit vagy puha kesztyűt. Azt mártogasd bele valamilyen bőrbarát és vegyszermentes, tisztítószeres vízbe.
  • Szék tisztítása: Egy zacskóba rakj (némileg) hígított citromlevet vagy ecetet, majd lógasd bele a zuhanyfejet, és rögzítsd a zacsit egy gumival vagy zsineggel. Pár óráig feltétlenül maradjon az oldatban a zuhanyrózsa, de akár ázhat egész éjszaka.
  • Cipő gyors tisztítása: Ha sietsz valahova, de nem volt idő előző nap cipőt tisztítani, gyorsan kapj elő egy popsitörlőt, és töröld át vele a cipőt. (Ha nincs popsitörlő otthon, okvetlen szerezz be!)
  • Pohár tisztítása: Tégy egy kis szódabikarbónát a pohárba, bögrébe. Engedj bele meleg vizet, és hagyd ázni legalább félóráig.
citromos tisztítószer

A higiénia egészséges méltékéhez ajánlott a helyiségek heti egyszeri takarítása. Ilyenkor tisztítsuk le a felületeket, konyhai és egyéb lerakókat, munkalapokat, de ne maradjanak ki a villanykapcsolók, ajtók vagy fiókfogantyúk se. A padlót söpörjük össze, porszívózzuk fel és nedvesen töröljük át. Rendszeresen cseréljük a felmosó vizet, hogy a takarítás közben felszedett szennyeződést ne vigyük át egyik helyiségből a másikba.

Fontos, hogy ha túl erős szereket vetünk be a kórokozók ellen, akkor azok idővel egyre ellenállóbb fajtákat termelnek ki. Érdemes szem előtt tartani, hogy a túl nagy tisztaság, a túlzásba vitt fertőtlenítés és az állandó felületi takarítás épp a célokkal fordított hatást vált ki: gyengíti az immunrendszert és csökkenti a baktériumokkal, illetve fertőzésekkel szembeni ellenállás képességét. Sőt! A túl erős tisztítószerek gyakori alkalmazása további veszélyeket is rejt magában, ugyanis hatásukra mind erősebb, ellenállóbb kórokozók fejlődhetnek ki az otthoni mikrokörnyezetben.

tags: #mivel #takaritsam #az #ujszulott #szobajat