Amikor kisgyermek érkezik a családba, az azt jelenti, hogy az életünkben új fejezet kezdődik. Fontos, hogy gondoskodjunk előre olyan dolgokról, melyek segítséget adnak, hogy könnyebben boldoguljunk az új helyzetben. Egy fiatal édesanya mindennapjai pedig igencsak kihívásokkal teliek. Az újszülött babák esetében a mellszívó, cumisüveg és a cumi sterilizálására kifejezetten nagy hangsúlyt kell fektetni, főleg, amelyik cumisüveg, mellszívórész közvetlen érintkezik az anyatejjel vagy a tápszerrel.
A sterilizálás célja, hogy elpusztítsuk a kórokozókat, és olyan tiszta környezetet teremtsünk, ahol az étel vagy a baba eszközei hosszabb ideig tiszták maradnak. A mikrohullámú gőzsterilizáló mindössze 2 perc alatt sterilizálja a cumisüvegeket és más termékeket, és a kórokozók 99,9%-át elpusztítja.

Milyen gyakran javasolt fertőtleníteni?
Napi egyszeri fertőtlenítés javasolt a baba életének első 6 hónapjában, de maximum 12 hónapos korig. Fokozatosan ritkítsuk a fertőtlenítések számát, majd el is hagyható, illetve alkalomszerűen alkalmazható. A szilárd étel hozzátáplálása az 5-6 hónapos korban kezdődik, amikorra a baba immunrendszere és emésztése is megerősödik ehhez az új kihíváshoz. Innentől kezdve a napi fertőtlenítés fokozatosan elhagyható az egészséges csecsemők esetében, hiszen az immunrendszer is hatékonyabban végzi a dolgát.
Sterilizálási módszerek
Sokféle sterilizálási forma létezik. Fontos, hogy mielőtt bármelyikhez is hozzákezdenénk, zsírtalanítsuk el a sterilizálásra váró tárgyat/tárgyakat, akár úgy, hogy a mosogatógép legfelső polcára helyezzük be az alkatrészeket, vagy kézzel elmosogatjuk egyszerű mosogatószerrel, vagy esetleg a babáknak erre speciálisan kitalált mosogató koncentrátummal. Lényeges figyelni rá, hogy jól át legyen öblítve minden alkatrész, hogy sose maradjon a mosogatószerből rajta. A sterilizálásnak több módja is van, ki melyiket tartja szimpatikusnak, azt használja.

Hagyományos kiforrázás
Régen nagyanyáink és még ma is sokan a sterilizálás legbiztonságosabb formájának tartják a kiforrázást. Ehhez szükséged van egy lábas hideg vízre, amibe elhelyezed a teljesen, darabjaira szétszedett, sterilizálásra váró tárgyat/tárgyakat és felforralod. Érdemes a forralást 5 percig csinálni onnantól, hogy felforrt a víz. Mindenképp az elején tedd a sterilizálásra váró dolgokat a fazékba, mert akkor folyamatosan melegszik át és kevesebb esély van rá, hogy kárt tesz a hirtelen hőmérséklet-változás a cumisüvegben, mellszívó alkatrészekben, cumikban. Érdemes fedő alatt hagyni kicsit a fertőtlenítendő tárgyakat, majd kitenni száradni tiszta konyharuhára vagy textilpelenkára. Ennél a sterilizálási módszernél a vízkőlerakódásra kell odafigyelnünk, amit esetleg egy csepp citromlével vagy egy kevés ecet hozzáadásával tudunk kiküszöbölni. A forralással történő sterilizálás a legolcsóbb alternatíva, hátránya azonban, hogy kissé körülményes.
Mikrohullámú sterilizálás
A mikrohullámú sütő gyors, de kisebb mennyiségnél használható biztonságosan. A mikrohullámú gőzsterilizáló mindössze 2 perc alatt sterilizálja a cumisüvegeket és más termékeket, és a kórokozók 99,9%-át elpusztítja. A mikrohullámú gőzsterilizáló hidegen tartó zárócsatokkal rendelkezik annak érdekében, hogy a fedél biztonságosan zárjon. Ennek köszönhetően biztonságosan eltávolíthatja a sterilizálót a mikrohullámú sütőből, és cumisüvegeit és más termékeit sterilen tarthatja, miközben nem kell aggódnia, hogy megégeti magát. Amennyiben nem nyitja fel a fedelet, a benne lévő eszközök 24 órán át sterilek maradnak.

Mikrohullámú sterilizáló zacskók és edények
A sterilizáló zacskó különböző méretekben megtalálható a kereskedelemben és öntapadós felsőrésszel zárhatók. A sterilizálás mikróban ezekkel az eszközökkel rendkívül praktikus. Nem kell hozzá más, csupán egy mikrohullámú sütő, sterilizáló zacskó és a zacskó méretéhez nézve elegendő víz. A mikrohullámok és a víz által generált vízgőz sterilizál ebben az esetben. 3 perc alatt készen is van a sterilizálás vele, ami 99,9%-ban elpusztítja a kórokozókat, baktériumokat. Egy zacskó többször is használható.
A mikrohullámú sütőbe tehető sterilizáló edény használata nagyon hasonlít a zacskós sterilizálásra. Az edények szintén gőzzel sterilizálnak. Az edények nagy előnye, hogy többször használhatók, mint a zacskók, viszont nagyobb helyet foglalnak el például egy utazótáskában. Könnyű, kompakt, ideális utazáshoz. A sterilizáló normál és széles nyakú cumisüvegeket sterilizál. Egyszerre akár 4 Philips Avent cumisüveg is sterilizálható.
FONTOS: A működési időt és a hozzá javasolt Watt beállítást ne lépje túl! Hosszabb időre semmiképpen se állítsa be a készüléket, mert olvadás történhet! Ha kombinált mikrohullámú sütőt használ, ügyeljen arra, hogy a grill és/vagy sütő üzemmód funkciója KI legyen kapcsolva. A mikrohullámú gőzsterilizáló szinte az összes, piacon kapható mikrohullámú készülékbe belefér, így bárhová is menjen, a cumisüvegek és más termékek sterilek lehetnek. A készülék 500 - 1850 wattos mikrohullámú sütőhöz alkalmas.
How to sterilize a jar in a microwave
Elektromos gőzsterilizáló
A legmodernebb sterilizálási formát az elektromos sterilizáló biztosítja. Több márka létezik belőle és nagyon egyszerű használni. A termékek leírásában meg van adva, hogy milyen mennyiségben tehetsz bele sterilizálásra váró dolgokat, ez függ a készülék méretétől. Vizet kell beleönteni a megadott helyre, bekapcsolni és már csinálja is a dolgát. Ez is a gőz erejével működik. Ennek a sterilizálási folyamatnak általában 8-10 perc kell. Az elektromos sterilizáló terméknek fix helyet kell találni a konyhapultunkon, lehetőleg konnektor közelében. Utazáshoz nem a legpraktikusabb, mert elég nagy helyet foglal el a táskában. Nagyon nagy előnye viszont, hogy a benne tárolt dolgok végig sterilek maradnak, amíg a készülékben tároljuk őket. Használata egyszerű, működése hatékony.
Mosogatógépben történő sterilizálás
Meglepő módon a mosogatógép is használható sterilizálásra, ha van rajta legalább 70 °C-os program. A hosszú, magas hőfokú mosás hatékonyan elpusztítja a kórokozókat. A cumisüvegek mosogatógépben való mosása megkönnyíti a szülők mindennapjait, és időt és energiát takarít meg számukra. A mosogatógépek fejlesztése pedig arra törekszik, hogy a gyermekek kényelmét és biztonságát is szem előtt tartsa. A mosogatás pedig csak egy a sok teendő közül, ami komoly kihívást jelenthet.

Szerencsére a mosogatógép gyártók már gondoltak erre, és megalkották az antibakteriális öblítés vagy mosogatás funkciót, így nem kell külön kifőzni, mikrózni a babák edényeit. Amennyiben nem sterilizáló, antibakteriális programos mosógépet választunk, ajánlatos sterilizálni a cumisüvegeket a baba pár hónapos koráig, amíg el nem kezd kúszni, mászni. A különféle cumik és kiegészítők mosogatása során fontos, hogy a cumit mindenképpen vegyük ki a cumisüveg nyakából, mert a cumi és a műanyaggyűrű között a szennyeződés megbújhat.
Ez a módszer kényelmes, de fontos tudni, hogy nem minden gép ér el elég magas hőmérsékletet. A mosogatógép kiválasztásakor fontos a család igényeinek megfelelő modellt választani. A Whirlpool mosogatógépek sok esetben rendelkeznek antibakteriális programmal, csendes működéssel és praktikus funkciókkal, amelyek a szülők és a gyermekek igényeire szabottak.
How to sterilize a jar in a microwave
Egyéb tárgyak fertőtlenítése
Pl. cumik, cumitartók, műanyag kanál, tányér, mellszívó készülék, bimbóvédő, üveg cumisüvegek és műanyag vagy üveg ételtárolók stb. sterilizálása csak akkor lehetséges a forró gőzös sterilizálókban, ha az adott tárgy/termék használati utasítása megengedi ezt a fertőtlenítési módot. Amennyiben hideg fertőtlenítést javasolnak, válassza a Chicco fertőtlenítő folyadékot. A puha anyagú szilikon és latex cumik, bimbóvédők stb. esetén különösen figyelmesen járjunk el. Ne forralja, gőzölje, illetve ne sterilizálja mikrohullámú sütőben az üvegmosó kefét, különben a kefe sörtéi megsérülhetnek. A higiénia biztosításának érdekében használat után alaposan öblítse le az üvegmosó kefét és jól szellőző helyen hagyja száradni. Fertőtlenítéshez meleg vízzel és mosogatószerrel tisztítsa meg. Az üvegmosó kefe alacsony hőmérsékleten (kb. 60 °C) mosogatógépben is tisztítható. Ne tegye az üvegmosó kefét a puha sörtékkel lefelé a mosogatógépbe.
A befőttesüvegek sterilizálása és a botulizmus
A befőzés sikeressége az üvegek megfelelő sterilizálásától függ. Ráadásul a biztonságos tartósítás fontos az olyan veszélyes baktériumok miatt is fontos, mint a Clostridium botulinum. Akármilyen gondosan főzzük be a lekvárt, savanyúságot vagy gyümölcsöt, ha az üvegben baktérium, penész vagy gomba marad, a befőtt könnyen megromlik. A nyers vagy főtt alapanyagok mellett az üvegbe mindig bekerülhetnek mikrobák, például élesztőgombák vagy baktériumok. Ezek meleg, nedves közegben gyorsan elszaporodnak, és tönkreteszik a gondosan elkészített befőttet.
Botulizmus: a láthatatlan veszély
A befőzés egyik legkomolyabb kockázata a Clostridium botulinum nevű baktérium, amely oxigénszegény környezetben - például lezárt üvegekben - képes elszaporodni és méreganyagot termelni. Ez a toxin, a botulinum toxin, az egyik legerősebb ismert méreg, amely már igen kis mennyiségben is súlyos idegrendszeri tüneteket, légzésleállást okozhat. A magas savtartalmú készítmények - például a gyümölcslekvárok vagy a paradicsomszósz - kevésbé kedveznek a botulizmus kialakulásának, mert a baktérium nem szaporodik savas közegben. Ezzel szemben az alacsony savtartalmú ételek - mint a húsok, zöldbab, borsó vagy egyes savanyúságok - sokkal veszélyesebbek, ha a sterilizálás nem elég alapos.
Sterilizálási módszer és ételtípus
| Étel típusa | Javasolt sterilizálási módszer | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Gyümölcsök és lekvárok | Mosogatógép vagy mikró | A savas közeg gátolja a kórokozókat. |
| Savanyúságok | Sütős sterilizálás | Nagyobb biztonság érdekében, különösen kevésbé ecetes lében. |
| Húsos, zöldséges konzervek | Hosszan tartó, magas hőmérsékletű hőkezelés (sütő, kukta, befőzőautomata) | Kizárólagos módszer a botulizmus elleni védelemhez. |
Ha gyorsan szeretne néhány üveget sterilizálni, a mikró kényelmes választás. Ha nagyobb mennyiséget készít, a sütő a legbiztosabb módszer. A mosogatógép a legkényelmesebb, de csak akkor, ha valóban magas hőfokú programmal rendelkezik. A tetők és gumikarikák minden esetben külön forró vízben fertőtlenítendők.
Hogyan kerülhető el a veszély?
A legfontosabb a hőmérséklet és az idő betartása. A sütőben vagy kuktában történő hosszas sterilizálás biztosítja, hogy a Clostridium spórái ne maradjanak életben. Emellett mindig ellenőrizze a tető épségét és a vákuumzárást: ha az üveg fedele púpos, vagy a tartalma gyanús szagú, semmiképp ne kóstolja meg.
tags: #mikros #sterilizalo #mosogatogep