A lombikprogram (IVF) sokak számára a családalapítás utolsó reményét jelenti. Ez a folyamat lelkileg és fizikailag is megterhelő lehet, főként, ha nem első alkalommal vágnak bele. Azonban számos tényező és életmódbeli döntés befolyásolhatja a kezelés sikerességét, amelyeket érdemes figyelembe venni. Dr. Tóth Alexandra, a LilyMed alapítója, szülész-nőgyógyász, meddőségi szakember, és a babalesz.hu szakértői csapata is hangsúlyozza, hogy a felkészülés és a beültetés utáni időszak kulcsfontosságú.

A lombikprogram és a terhesség
A mesterséges megtermékenyítés ma már rutineljárásnak számít, de fontos tisztában lenni azzal, hogy a lombikprogram egy lehetőség, egy segítség. Bár a szakemberek képesek in vitro megtermékenyíteni egy vagy több petesejtet, és azokat a nő méhébe visszajuttatni, innentől a folyamat már a nő testén múlik. A magzat kihordása kizárólag a nő testének feladata, ami komoly kihívás, és különösen nagy odafigyelést igényel.
A lombikprogram lépései | A Vágyott Gyermekekért | 8. rész
Mi történik a beültetés után?
A beültetés utáni időszak, a lombikprogram utolsó lépése, a várakozásról szól. Sokan kérdezik, mivel teszik a legjobbat a beültetett embriónak, és hogyan vigyázzanak magukra. Dr. Tóth Alexandra szerint a terhesség nem betegség, ezért bár vannak szabályok, nem kell teljesen átrendezni az életünket. A transzfer után másfél órát kell pihenni, majd a páciens hazamehet. Egyáltalán nem szükséges ágyban feküdni, de az orvos által felírt gyógyszerek pontos szedésére figyelni kell. A dohányzás, az alkoholfogyasztás és a stressz ebben az esetben is kerülendő.
Mikor derül ki, hogy megtapadt-e az embrió?
Visszaültetés után két protokoll közül lehet választani:
- Az első szerint a transzfer után két héttel vesznek vért.
- A második esetben már a leszívás után két héttel számolhatunk egy korai vérvétellel.
Mindkét esetben a HCG értéket figyelik. Ha tartományon belül van, feltételezik, hogy terhességről van szó, és hatodik hétre visszahívják a pácienst ultrahangra. Ha tartományon kívül esik, akkor megismételik a vérvételt.
Életmódbeli tényezők a sikeresség növeléséért
Rendkívül fontos, hogy a lombikbébi-kezelést megelőző hónapokban és hetekben mit esznek és mit tesznek a páciensek, de hasonlóan fontosak azok a táplálkozási, életmódbeli döntések is, amelyeket a kezelés ideje alatt hoznak meg.

Ezt az 5 dolgot csináld a lombikbébi-kezelés ideje alatt:
-
Táplálkozz egészségesen!
Ideális esetben már a kezelés előtt legalább 3-6 hónappal elkezdenek jobban odafigyelni arra, hogy mit esznek, illetve milyen étrend-kiegészítőket szednek. A kezelés ideje alatt is tartsa meg ezt a szemléletet, és fókuszáljon az egészséges, vitaminokban és tápanyagokban gazdag, kiegyensúlyozott étkezésekre. A petesejt minőséget támogató tápanyagok (Q10, mio-inozitol, alfa-liponsav) elhagyhatóak a petesejt-leszívás után, a terhesvitamin, folát és D-vitamin szedését viszont érdemes folytatni. Mindenképp ügyeljen arra, hogy sok folyadékot igyon, naponta legalább 2,5-3 litert. Az elektrolitokban gazdag ételeket és italokat is fogyasszon, mint például leveles zöldségek, avokádó, banán, narancs, kókuszvíz, gyümölcslevek, smoothie-k, izotóniás italok.
A harvardi tanulmány étrendi javaslatai:
- Több növényi fehérje, kevesebb állati fehérje.
- Több egyszeresen telítetlen zsír, kevesebb transzzsír.
- Alacsony glikémiás indexű szénhidrátok fogyasztása.
- Több növényi vasforrás.
- Teljes tejtermékek fogyasztása.
-
Maradj mozgásban!
A rendszeres, kíméletes mozgás nagyon is előnyös, hiszen támogatja a termékenységet, csökkenti a stresszt, javítja a hangulatot és gyorsabbá teszi a beavatkozás utáni regenerációt. Mozogjon napi 30 percet, a hét 3-4 napján. Lényeges a kismedencei területek vérkeringésének fenntartása, ideális mozgásforma ilyenkor a gyaloglás, a kíméletes jóga (pl. a kismamajóga), a tai chi, a könnyed nyújtás, a Pilates.
-
Aludj eleget!
Az elegendő alvásnak szerepe lehet a lombikbébi-kezelés sikerességében. Egy 2013-as kutatás szerint a 7-8 órát alvó nők körében jelentősen magasabb a terhességi arány, mint a kevesebbet vagy többet alvó nők körében. Az alvást és szaporodást is szabályozó melatonin hormon szintje este 9 óra és éjfél között van csúcson, az ideális lefekvési idő tehát 10-11 óra között van. Alakíts ki egy egyszerű esti rutint, ami megkönnyíti az elalvást, és tartsa sötétben, hűvösön a hálószobát.
-
Tartsd távol a stresszt!
A kezelés sikeres kimeneteléhez a stresszmentes, pozitív környezet is nagyban hozzájárulhat. A stresszcsökkentésnek kiváló módja a sportolás, a jóga, a meditáció, az olvasás, a kertészkedés, a barkácsolás, a rajzolás, a festés. Nyugodtan kényeztesse magát wellnessezéssel, masszázzsal is - egyedül a mély nyomásokkal járó, úgynevezett mélyszöveti (deep tissue) masszázs kerülendő. A legtöbb orvos az embrió beültetés utáni két hétben a szex kerülését írja elő, mivel a női orgazmus során jelentkező méhösszehúzódások megakadályozhatják az embrió beágyazódását.
-
Kezeld a kellemetlen tüneteket!
Kiszámíthatatlan, ki hogyan éli meg a lombikprogramot, de egy dolog biztosra vehető: a különböző testi tünetek észlelése. Fontos tudni, hogy minden nő és minden egyes kezelési ciklus eltérő, ezért nem lehet megjósolni, hogy egy adott kezelés adott napján éppen melyik tünettel fog találkozni. Íme, néhány tipp a gyakori mellékhatások leküzdésére:
- Vérzés vagy pecsételés: jelezze az orvosának. Ne használjon tampont.
- Gyomor-bélrendszeri és emésztési problémák: támogassa az egészséges emésztést könnyű sétával, probiotikumokkal, fermentált élelmiszerekkel, kurkuminnal, gyömbér vagy borsmenta teával, savlekötőkkel. Kerülje a feldolgozott ételeket, a koffeint, a fűszereket, az olajban sült ételeket, a savas ételeket, a szénsavas italokat.
- Puffadás: a folyadékbevitel növelése segíthet.
- Émelygés, hányinger: a B6-vitamin, a kamilla tea, a gyömbér és a borsmenta segíthet.
- Fejfájás és egyéb fájdalmak: megfelelő folyadékbevitel, stresszoldás, masszázs, aromaterápia, hideg borogatás.
- Kimerültség és fáradtság: aludjon napi 7-8 órát, és szükség esetén napközben is szundítson.
- Hőhullámok: viseljen könnyű, jól szellőző ruhákat, igyon hideg vizet, kerülje a dohányzást, a koffeint és a fűszeres ételeket.
Ezt az 5 dolgot NE csináld a lombikbébi-kezelés ideje alatt:
-
Ne változtass drasztikusan az étrendeden!
Nem ez az optimális időpont arra, hogy olyan étrendbe kezdjen, ami jelentősen eltér az eddigiektől. Tilos a kalóriabevitel csökkentése, vagyis ne fogyókúrázzon a kezelés alatt.
-
Ne vidd túlzásba az edzést!
Fontos, hogy mindig hallgasson a testére. Mozogjon napi 30 percet, a hét 3-4 napján, de ez legyen kíméletes, alacsony vagy közepes intenzitású mozgás. Kerülje a futást, a kocogást, az ugrálással, szökelléssel vagy gyors helyzetváltoztatással járó aktivitásokat, a nehéz súlyokkal végzett edzést, az aerobikot, a fordított testhelyzettel, testforgatással járó gyakorlatokat, az intenzív kardió edzéseket.
-
Óvatosan a gyógyszerekkel és az étrend-kiegészítőkkel!
A kezelés megkezdése előtt gondoskodjon arról, hogy orvosa tudjon minden gyógyszerről és étrend-kiegészítőről, amit szed. Nagyon fontos, hogy az új, korábban nem szedett gyógyszerek és étrend-kiegészítők használatáról előbb mindig konzultáljon a kezelőorvosával.
-
Kerüld a dohányzást és az alkoholt!
Kutatások szerint mindkettőre igaz, hogy akár felére is csökkentheti a petesejt megtermékenyülésének és beágyazódásának valószínűségét. Nincs biztonságos mennyiség! Egyes kutatások szerint már napi 1 ital is negatív hatással lehet a lombikbébi-kezelések kimenetelére. A túlzott koffeinbevitel és a lombikbébi-kezelés sikertelensége között összefüggés mutatkozott, emiatt naponta legfeljebb 1 csésze kávé fogyasztása engedhető meg.
-
Ne menj uszodába!
Az embrióbeültetést követő néhány hétben ne menjen uszodába, közfürdőbe vagy természetes fürdőhelyre, nehogy elkapjon valamilyen fertőzést. Emellett a forró vízben, jakuzziban való fürdést, a szaunázást, a hot jógát, és minden olyan tevékenységet kerüljön, ami jelentősen megemeli a testhőmérsékletét. A túlzottan magas hőmérséklet nem kedvez az embrió beágyazódásának.
Étrend-kiegészítők a sikeresség támogatására
Az étrend-kiegészítők semmiképp nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, változatos étrendet. Kiegészítik azt, biztosítva azokat a fontos tápanyagokat, melyekhez nem biztos, hogy étrendje útján megfelelő mennyiségben hozzájut. A kezelés előtt min. 2-3 hónappal, de ideális esetben inkább 3-6 hónappal ajánlott elkezdeni az étrend-kiegészítést.

Vitaminok és egyéb tápanyagok, amelyek hasznosak lehetnek:
- Folát: Segíti a magzatfejlődési rendellenességek megelőzését, fontos szerepe lehet a rendszeres ovulációban, a sikeres fogantatásban és a beágyazódásban is. A folát növelheti a megtermékenyülési és beágyazódási arányt és javíthatja az embriók túlélését.
- D3-vitamin: A D-vitamin legaktívabb formája, napi 2000-4000 NE bevitele javasolt. Kutatások szerint a 30 ng/ml feletti D-vitamin-szinttel rendelkező nők körében magasabb az élveszületési arány.
- Q10 koenzim: Létfontosságú szerepet játszik a sejtek energiatermelésében, beleértve a petesejteket is. Erős antioxidáns. Pótlása javíthatja a petesejt minőséget és növelheti a klinikai terhességi rátát.
- Mio-inozitol: Különösen hasznos lehet PCOS-ben szenvedő nőknek. Javíthatja a petesejt és embrió minőséget, illetve a petefészek-stimuláló gyógyszerekre adott választ.
- Alfa-liponsav (ALA): Részt vesz a sejtek energiatermelésében és az oxidatív stresszel szembeni védelmében. Növelheti az érett petesejtek és a jó minőségű embriók számát.
- Ómega3 zsírsav (halolaj): Az egész várandósság alatt igen kedvező hatású.
- C-vitamin: Szabályozza a kollagéntermelést és segít a vetélés megelőzésében.
- Cink: Támogatja a sebgyógyulást, a beágyazódást, egyben szabályozza a hormontermelést.
- E-vitamin és a B3-vitamin: Hozzájárul a magzat megtapadásához.
Lombik: segítség a meddő pároknak, tények és tévhitek
A lombikprogram számtalan embernek segített már a családalapításban. Azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy az eljárás sikeressége számos tényezőtől függ, és nem jelent 100%-os garanciát.
A női életkor jelentősége
Az IVF sikerességét tekintve leginkább a nő életkora a döntő tényező: 24 és 34 éves kor között van ugyanis a legnagyobb esély arra, hogy sikerrel jár a beavatkozás. Később, 34 éves kor fölött jelentősen csökken a sikeres kezelések esélye, míg 45 éves kor után van a legkevesebb esély a beavatkozás sikerére. A kor előrehaladtával a petesejtek száma és minősége is csökkenni kezd.

Az alábbi táblázat részletezi az IVF sikerességi arányát különböző életkorokban:
| Életkor | Sikeresség %-ban kifejezve |
|---|---|
| 24-34 év között | 32,2% |
| 35-37 év között | 27,7% |
| 38-39 év között | 20,8% |
| 40-42 év között | 13,6% |
| 43-44 év között | 5,0% |
| 45 év fölött | 1,9% |
Az életkoron kívül mi befolyásolhatja még a kezelések sikerét?
- Termékenységi problémák: Nem mindegy, hogy a meddő pár milyen típusú termékenységi problémával küzd. Az endometriózis, vagy az ondóvezeték elzáródása esetén például viszonylag magas a sikerességi ráta.
- Korábbi terhességek: Sikeres korábbi terhességek esetében növekszik a mesterséges megtermékenyítés sikerességének esélye is. Ha a korábbi várandósság alatt előfordult vetélés, úgy a későbbi vetélésnek is megnő az esélye.
- Életmód: A dohányzó nők esetében kisebb az esély az embrió beágyazódására. Túlsúlyos vagy alultáplált páciensek esetében is csökken a sikeresség esélye, ezért érdemes a testsúly normalizálására törekedni.
- Donoros kezelés: Donoros kezelésre általában akkor van szükség, ha a gyermekre vágyó páciens elmúlt 40 éves. Fiatal nőktől származó petesejtek felhasználásával 55%-kal nő a sikeres teherbeesés esélye.
Tények és tévhitek
- Tévhit: Az 50% alatti sikerességi ráta gyengének számít.
Tény: A 20-35% közötti sikerességi ráta átlagosnak mondható, míg a 40%-ot már igen jó arányként tartják számon. Fontos, hogy felkészüljön az eshetőségre, hogy nem fog sikerrel járni az első beavatkozás, és esetleg több kezelésre is szükség lehet.
- Tévhit: Egy fiatal, termékeny párnak minden hónapban 80% esélye van a megtermékenyítésre.
Tény: A fiatal, egészséges pároknak, akik nem küzdenek semmiféle termékenységi problémával, minden hónapban körülbelül 15-20% esélyük van a sikeres megtermékenyítésre.
- Tévhit: Az IVF kezelések kevesebb, mint 10%-a zárul sikeres terhességgel.
Tény: A beavatkozások körülbelül 36%-a mondható sikeresnek a megtermékenyítés szempontjából, míg az élve születések aránya majdnem eléri a 30%-ot.