Amikor megérkezik a baba a családba, az idő mintha egyszerre lassulna le és gyorsulna fel. Szokták mondani, hogy egy kisbaba mellett a napok meghosszabbodnak, viszont a hetek, hónapok, csak úgy repülnek. Ilyenkor rengeteg fontos esemény történik a kisbaba és az egész család életében. Ezeket feljegyezve később felbecsülhetetlen, kézzelfogható emlék lesz a birtokunkban.
Ezt persze többféleképpen megtehetjük. Ahogy minden baba más és más, úgy természetesen mi felnőttek sem vagyunk egyformák. Van aki szeret mindent leírni, naplót vezetni, azt csinosítgatni, de van aki nem ilyen, nem hozza lázba egy szép babanapló és annak töltögetése. Tartozz bármelyik típusba, a szép emlékek megőrzéséről nem kell lemondanod.
Különleges emlékőrző megoldások
Kaparós plakát, mint élmény kapszula
A "Baba első élményei" kaparós plakáttal minden egyes mérföldkő megtétele könnyen feljegyezhető, hiszen csak le kell kaparni az adott mérföldkő kockát, pont úgy mint egy kaparós sorsjegyet. A plakát 100 vidám képet rejt, melyek lekaparható szürke réteggel vannak befedve, a képek alatt dátum megadási lehetőséggel. Ezzel a plakáttal biztosan nem maradsz le egyetlen “első” esemény feljegyzéséről sem, sőt később sem lesz elfelejtve, az első igazi kacaj mellett az sem, mikor cserélt apa először pelust a babának.

Szuper ajándék kismamáknak, babaváró bulira, de magadat is meglepheted vele. Sőt! Még az is előfordulhat, hogy a büszke apukák is örömmel teszik ki az irodában megmutatva kollégáknak, hogy éppen mikor fordult meg a kis trónörökös! Ha külföldi barátaidat szeretnéd meglepni vele, elérhető angol és német nyelven is!
Babanapló csomag (0-1 év)
Ha szeretsz naplót írni és szeretnéd a babád életének első évét egy igazán egyedi és különleges babanaplóban vezetni, akkor válaszd a napraforgó babanaplót. A csaladinaptar.hu oldalon olyan naplót állíthatsz össze magadnak amilyet csak szeretnél. Te választhatod ki a napló borítóját, a naplót tartó korongokat, sőt a babanaplót díszítő matrica csomagok közül is kedvedre válogathatsz.
Mi is ez a korongos megoldás? A napraforgó egy olyan füzettípus, ahol a lapokat nem spirál, vagy ragasztó tartja egyben, hanem korongok. Így a füzet teljesen egyedi igényekre szabható.

Várandós csomag (Kismama napló)
Már a várandósságod alatt is szeretnél mindent egy helyen vezetni, akkor érdemes beszerezni a kismama naplót, ami a terhesség negyven hetéről szóló tájékoztatót is tartalmazza. Tökéletes lesz számodra. Ebben a naplóban minden fontos információ és emlék helyet kaphat, kezdve az orvosi időpontoktól, az összes vizsgálaton át, az érzéseid, gondolatait leírásáig. Pár év múlva ezeket visszaolvasni szuper élmény lesz, és hálás leszel akkori önmagadnak, hogy megörökítetted a sokszor talán lényegtelennek tűnő, ám annál értékesebb gondolatokat, eseményeket is.
Ne feledd, ezek az apróbb mozdulatok később a gyermekednek is óriási kincsek lesznek a félrerakott gyermekrajzok mellett.

Applikációk a várandósság és az újszülött gondozásához
Megannyi kérdés merülhet fel a leendő szülőkben, szinte lehetetlen is észben tartani minden információt és tudnivalót. Szerencsére erre ma már nincs is szükség, megteszik ezt helyettünk jobbnál jobb alkalmazások. Öt magyar fejlesztésű applikációt gyűjtöttünk össze nektek babavárás és újszülött témában kigyűjtve legfőbb funkcióikat.
PregHello - Ingyenes kismama applikáció
Anyának lenni csodálatos dolog, de bizony nem mindig játék és mese! "A PregHello ingyenes kismama applikáció kifejezetten a magyar viszonylatoknak megfelelően készült, melyben azon kívül, hogy hétről hétre követheted várandósságodat, közérthető nyelven kaphatsz hasznos információkat az alkalmazás Tudástárában. A PregHello alkalmazás célja, hogy megkönnyítse a kismamák mindennapi életét és segítse a várandósok felkészülését a szülésre és a baba érkezésére."
- Baba fejlődésének követése a terhesség folyamán hétről hétre.
- A terhesség minden hetéről megtalálsz itt minden fontos inforámációt.
- Teendők listája - Olyan teendőket találsz itt, amelyeket érdemes a terhesség alatt elintézni. Ha túl vagy valamelyiken, akkor egyszerűen kipipálhatod.
- Eszközök - Ez a menüpont több hasznos funkció gyűjtőhelye.
- Tudástár - Rengeteg témában találsz itt hasznos cikkeket.
Anyafalva - Hitelesített kismama app
"Az Anyafalva küldetése, hogy a várandósságod alatt a legmegbízhatóbb, elengedhetetlen információkat nyújtsa, legyen szó akár ikerterhességről. Egy helyen fellelhető minden, amire csak szükséged lehet ebben az időszakban, legyen szó szakmai tartalomról vagy a kényelmi funkciókról. Magyarországon jelenleg az egyetlen hitelesített kismama app az Anyafalva, hiszen alkalmazásunkat hivatalosan Hiteles Egészségügyi applikációnak minősítette a Hiteles Egészségügyi Kommunikációért Egyesület." Írja magáról az alkalmazás a store-ban. Az alkalmazás neve igen beszédes, nem is ér meglepetés a fő funkciók vizsgálatakor.
HelloMommy! - Mobil app a szülést követő időszakra
A HelloMommy! mobil app a szülést követő időszakra nyújt segítséget a szülőknek.
Mentő Márton - Mobilalkalmazás sürgősségi helyzetekre
A Mentő Márton mobilalkalmazás célja, hogy a gyermekeket váró vagy kisgyermekes szülők az okostelefonjuk segítségével, játékos és szórakoztató módon tudjanak felkészülni a gyerekekkel leggyakrabban előforduló sürgősségi helyzetekre.
Hiedelmek és babonák a várandósságról
A várandósságról a régieknek még egyáltalán nem volt olyan sok ismeretük, mint a ma hétköznapi emberének. A baba neme az egyik kulcskérdés a várandósok számára. Vajon miből lehet tudni, valakinek fia lesz, vagy lánya? A régiek úgy tartották, a has formája árulkodó tényező. A baba nemét cérnás jóslással is próbálták megtudni. Egy hosszabb cérnára tűt fűztek, és a has fölé lógatták. A kívánósság is árulkodó tényező a régi hiedelmek szerint.
A régiek óva intették a kismamákat, ne nézzenek meg előnytelen külsejű embereket, vagy olyanokat, akiknek súlyos, látványos bőrbetegségük van, mert a baba ugyanúgy születhet meg. Teríték nélküli asztalhoz azért nem ülhetett a kismama, mert az a gyerek kopaszon születését vetítette előre. Varrogatni azért nem volt szabad a terhes nőknek, mert amiatt a baba nyaka köré tekeredhet a köldökzsinór.
A szülésről, csak úgy, mint a terhességről, születtek bőven hiedelmek a régi világban. A szülés fizikai megpróbáltatása természetesen már akkor is foglalkoztatta az embereket. Egy másik régi babona szerint a házhoz érkező bábának kést kell tennie az ágy alá, amin a kismama vajúdik.
Értesítő a kisbaba érkezéséről
Az értesítőn a következő információkat fontos feltüntetni: az újszülött neve. Ha az értesítőre elhelyezi a baba fényképét, vagy egy terhes fotót, azzal csak tovább növeli annak különlegességét. Természetesen nem hiányozhat a dátum, születés helye cím és a pontos óra. Egy szép versikével nem ront az értesítőn, pont ellenkezőleg. A szöveg lehet egyszerű vagy verses rímelős. Ötletek gyanánt szolgálhatnak az általunk kínált szövegek. Ha teljesen egyedi szövegre vágysz és érez magában némi tehetséget bátran próbálkozhat.
