A gyermekek haláloka és a gyász feldolgozása különböző életkorokban

A gyermekek is átélhetik a veszteség fájdalmát, legyen szó hozzátartozó elvesztéséről, szülők válásáról, iskolaváltásról vagy kedvenc tárgy elvesztéséről. Bár a felnőttek gyakran úgy gondolják, hogy a kicsik még nem értik a halált, valójában ők is szenvednek, csak másképp élik meg a veszteséget.

A Stresszleltár (Remsberg és Saunders, 2000) adatai szerint a két legsúlyosabb traumát okozó veszteségélmény mind felnőttek, mind gyermekek esetében a közel álló hozzátartozó elvesztése és a válás.

A halál fogalmának fejlődése gyermekkorban

A gyermekek halálról alkotott felfogása jelentősen eltér a felnőttekétől, és az életkor előrehaladtával változik.

Csecsemőkor (0-1 év)

Bowlby foglalkozott először és rendszerezetten a csecsemők veszteségreakcióival. Már 3 hónapos kortól sírással, fintorokkal, panaszhangokkal reagál a csecsemő, ha az anya eltávolodik játék közben. A játéktárgy elvesztésére kb. 6 hónap után reagálnak a gyerekek, ehhez a manipuláció fejlődése szükséges. Játékokon keresztül tapasztalhatják meg a veszteség azon rész-élményét, amikor valami már nincs jelen, ám a hozzá való kötődés még élő. Ilyen játékok például a kukucs-játék, vagy az eltűnést-megtalálást szimbolizáló játékok (eldobni valamit és visszahúzni egy madzaggal).

Amíg az én élménye, az idő fogalma, ok-okozat elkülönítése ki nem alakul, addig a szakirodalom szerint nem beszélhetünk gyászról, inkább csak a szeparációs félelem élménye létezik. Ebben az időszakban még hozzá tud szokni a megfelelő helyetteshez, ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy egyáltalán nem érinti a veszteség. Hat hónapos kor körül minden tartósabb különválás hospitalizálódással járhat, melynek tünetei: tiltakozás, lázadás, harag, kétségbeesés, visszahúzódás, apátia, monoton sírás, kialakult magatartásformák regressziója.

Kisgyermekkor (1-3 év)

Bowlby 15-30 hónapos csecsemőket figyelt meg, akik állami gondozásba kerültek és így vesztették el anyjukat. Az intézménybe kerülés kezdeti szakaszában a tiltakozás volt a legfeltűnőbb reakció. Ezt követte a kétségbeesés szakasza, ahol a nagyon gyakori sírás, a nyugtalanság és a reménytelenség volt megfigyelhető. Majd az elkülönülés időszaka következett, ahol már képes volt elfogadni az új gondozót, és rá is tudott mosolyogni. Ebben az időszakban a kisgyerek már elkülönülten éli meg magát az anyától, kialakul az éntudata. 2 éves kor környékén az egyik legfontosabb törekvés az autonómia elérése, úgy, hogy közben az elsődleges gondozó (anya) mindig biztonságos hátteret nyújt.

A veszteség ebben az életkorban érinti az autonómiatörekvéseket és a biztonságos háttér elvesztését is jelenti, amire a gyermek hullámzó érzelemmegnyilvánulásokkal, egyszerre jelenlévő ambivalens érzelmekkel, viselkedéses megnyilvánulásokkal (pl. „nem tud elszakadni a gondozótól, ugyanakkor nem tud az arcába nézni”), gyors, hirtelen hangulatváltozásokkal reagál. A kicsi gyermekek számára a tárgyvesztést a szeparáció jelenti. Mivel az elválást átéli, fontos tudnunk, hogy azzal segíthetünk a legtöbbet, ha a tárgyi környezet lehetőleg azonos, stabil, kiszámítható marad. Fontos a napirend, az életritmus állandósága.

A halál fogalma Gessel (1940) szerint kb. 4 éves korban jelenik meg. Kétéves kortól a gyermekek kezdik megérteni a halál létezését, de úgy gondolják, hogy az csak egy átmeneti távollét. A halált úgy képzelik el, hogy onnan - főként egy mindenható és mindent tudó felnőtt ember -, bármikor a saját akaratából visszatérhet. A kicsi gyermek gondolkodásmódja konkrét, éppen ezért kerülendők az olyan magyarázatok, mint az „elaludt” vagy az „elutazott”, mert szó szerint érti, azt hiszi, még találkozhat az illetővel. Újabb traumát jelenthet számára, amikor rádöbben, ez már sosem fog megtörténni.

Óvodáskor (3-6 év)

Az óvodáskorú gyermekek halálképére az animista felfogás jellemző. Ötéves korig a halál egyenlő a más helyre költözéssel, így még csak szeparációs szorongást vált ki. Az óvodások is egyfajta utazásként fogják fel a halált, ahonnan vissza lehet térni. A halál egyfajta „más” állapot, akik meghalnak, azok másfajta emberek. Az életkori sajátosságoknak megfelelően az élmények feldolgozása főként játékban, fantáziatevékenység által történik. A játékok témája típusosan is megjelenhet és feszültséglevezetővé válik (kivégzés, temetés).

A gyermeki fantáziára igen jellemző az un. „megsemmisítő fantázia” („ne legyen többé kistestvérem”), melynek látszólagos beteljesülése önvádat, bűntudatot okozhat. A válás lélektani hatása a gyermekre, hogy azt éli át, hogy minden eddig biztonságot jelentő kapcsolat megszűnhet, ezért fokozottan igényli a megmaradt szülővel való kapcsolatot, nehezen viseli a megszokott napi „elválásokat”. A válás ebben az életkorban még inkább reverzibilisnek tűnik, hiszen a másik szülő nem halt meg, él valahol, jó esetben a gyermek még láthatja is, elvileg tehát lehetséges a visszarendeződés. A gyermek álmaiban, fantáziájában megjelenik az újraegyesítés igénye, sőt, bűntudat is megjelenhet. Ezért fontos, hogy a válás után a szülők biztosítsák szeretetükről gyermekeiket.

Kisiskoláskor (6-9 év)

Az iskolába kerüléssel a gyermekben kialakul a szabálykövetés és a decentrálás (mások nézőpontjainak figyelembe vétele) képessége, ami a teljesítmény igényének és a kompetencia érzésének lesz az alapja. Ez azonban csak a biztonság alapvető légkörében működhet így. Minden veszteség ezt a biztonságot rengeti meg alapjaiban. 5-9 éves kor között a halálhoz való viszony a perszonifikáció (a halált konkrét, emberszerű alaknak képzeli, pl. csontváz, a Kaszás stb.) terminussal írható le, s körülbelül 9 éves korra alakul ki a gyermekben a reális halálkép, amikor a halál már nem reverzibilis folyamatként jelenik meg a gyermek tudatában. A gyászreakció mellett konkrét félelmek is jelentkeznek, pl. félelem a betegségtől (mint a halál okától), féltik a szüleiket. Nyolc-kilenc éves korban érti meg a gyermek, hogy a halál visszafordíthatatlan. Ebből a felismerésből fakadnak aztán olyan szorongásos tünetek, amit a szülő sokszor nem tud megmagyarázni, hiszen nem értjük, miért nem akar egyedül maradni, miért fél a sötétben, vagy hogy miért kéredzkedik be a szülői nagyágyba. Mindezek közös oka a szavakba nem foglalt, de átélt halálfélelem.

Válás esetén az intenzív, meghatározott tárgyra (családot elhagyó szülő) irányuló harag érzése jelenhet meg, s a szégyen, hogy tönkrement a család. Nehézséget okozhat a gyermek számára, hogy melyik szülő pártjára álljon a szülők között esetlegesen dúló harcban. A gyermek sokszor veszi magára azt a feladatot, hogy újra megpróbálja összehozni a szülőket, nagyon nehéz elfogadnia a válás tényét, véglegességét. A kisiskolás korban nagyon fontos a nemi szerepviselkedés folyamatának kiteljesedése. Ha az apa hiányzik, fontos, hogy legyen a gyermek környezetében olyan férfi, aki a gyermek számára követendő modellt nyújthat. Ha ez nem így történik, sokszor előfordul, hogy a gyermek átveszi az apa szerepét, és ez az elvárás túl korán túl nagy pszichológiai terhelést jelent. Lányok esetében az apa hiánya a belsővé váló párkapcsolati mintában, és később a saját párkapcsolatokban okozhat problémákat.

Serdülőkor (9-12 év és felette)

A kilenc-tíz éves gyermek már behatóbban, részleteiben megérti a történtek okait és következményeit. Kritikusan reagál a kapott információkhoz és megérti, hogy a halál saját magára is vonatkozhat. Fontolgatja a halál igazságtalanságát és a halált az életfelfogás szemszögéből nézi. A kiskamaszoknál (10-12 év) a halálfélelem az élettől való félelem. Az önállósodás, a nyiladozó szexualitás, a sokféle kötelezettség mind-mind egy-egy picike halál, hiszen a gyermekkor végét jelzik. Jellegzetesen először a serdülőkorban jelenik meg a saját halál gondolata is.

A serdülőkor legfontosabb feladata az önálló identitástudat kialakítása, a legfontosabb kérdés ebben az életkorban a „Ki vagyok én?”, amire a serdülő választ keres. Ennek érdekében el kell szakadnia a családi normarendszertől, viszonyrendszertől, újat kell kialakítania. Az egyik szülő elvesztése ebben az elszakadásban, az új identitás kialakításában jelent nehézséget. Egy élő szülőtől is nehéz elszakadni, de egy halott szülővel a gyász kapcsán egy új kapcsolatot kell kialakítani. Ez a kettős feladat általában is nagyon megterhelő, a serdülő számára viszont még kritikusabb. Ez az az időszak, amikor szembesül szülei hibáival, ekkor veszti el illúzióját a tökéletes szülőket illetően. Az illúzióvesztés a serdülőkor alap-veszteség-élménye, és ebben az egyébként is bizonytalan állapotban egy tárgyvesztés a normatív krízist elmélyíti, megoldását nehezíti. Az ellentétes, váltakozó érzelmek, düh, harag, szeretet, kötődés, szomorúság, megnehezítik mind a serdülést, mind a gyász feldolgozását.

A gyermekek halálféleleme és a halál okai

A halálfélelem 4-6 éves korban alakul ki, de egészen kicsi gyerekek is megélik a halálfélelmet, miközben a kifejezést nem ismerik. A beteg gyermekek halálfélelmüket sokféleképpen jelezhetik, akár direkt közléssel, álommal, rajzzal, de akár cselekvéssel is tudtunkra adhatják, hogy tisztában vannak azzal, mi is történik velük. A direkt közlés leginkább a kamaszok körében fordul elő, ilyen például, hogy „Tudom, hogy meghalok” vagy, hogy „Én már nem élem meg, hogy 18 éves legyek”.

Árulkodó jelek

• Rajzok: A haldokló gyermekek rajzaiban sokszor dominál a fekete szín, gyakori téma náluk a gyilkosság, a támadás, a harc, az erőszak, a vér.
• Álmok: Gyakran megjelenik például egy, már elhunyt rokon. A haldokló gyermekek gyakran próbálnak az elhunyt szeretteikre „támaszkodni”, azt mondják, ha oda kerülnek, ahol nagymama és nagypapa is van, akkor az már nem is lesz olyan rossz hely.
• Játék: Játékkal is kifejezhetik véleményüket a halálról vagy tudtunkra adhatják, valójában mennyire is tisztában vannak a körülöttük zajló eseményekkel. Leggyakoribb témája ezeknek a játékoknak a kórházas; doktor néni, doktor bácsi szerepbe bújva próbálják gyógyítani beteg macijukat, babájukat. A haldokló gyermekeknél gyakori, hogy nem „gyógyul” meg minden játék, ezzel is jelzik, hogy tisztában vannak azzal, mi fog velük történni.
• Cselekvés: Van, hogy cselekvéssel utalnak közelgő halálukra. Érdekes példa erre egy 8 éves kisfiú este, aki általában nem szeretett mosakodni, egyik este mégis fürdeni szeretett volna. Hosszasan fürdött, jó alaposan megmosta magát, tiszta pizsamát vett. Ez a kisfiú másnap reggelre meghalt.

A gyermekkori halálozás megelőzése és okai

A gyermekkori halálozás megelőzésére tett erőfeszítéseknek a krónikus betegségben szenvedő gyermekek életminőségének javítására kell összpontosítaniuk. Egy nagy vizsgálat, melyben az Egyesült Királyság halálozás regiszterének gyermekekre vonatkozó adatait dolgozták fel 1980 januárja és 2010 decembere között, kimutatta, hogy az elhunyt gyermekek kétharmada valamilyen krónikus kórállapotban szenvedett - melyen belül 40 százalékot tett ki a neurológiai betegségek aránya.

A gyermekhalálozási számok általános értelemben vett csökkenése, illetve a baleseti halálozási adatok javulása ellenére továbbra is a sérülések jelentik a leggyakoribb halálokot, mely az 1 és 18 év közötti gyermekek halálozásának 31−48 százalékáért tehető felelőssé. A jelentés arra is rávilágít, hogy az azonos születési súllyal világra jött gyermekek közül annak a gyermeknek van a legnagyobb esélye arra, hogy meghal, akiknek édesanyja 30 évesnél fiatalabb a szülés idején. A fiatal anyai életkor nem oka a gyermekhalálozásnak, de olyan tényezők társulnak hozzá, melyek növelik a gyermek egészségi kockázatát, mint például a szociálisan hátrányos helyzet.

Bölcsőhalál (SIDS)

A bölcsőhalál vagy más néven hirtelen csecsemőhalál szindróma (SIDS) egy évnél fiatalabb csecsemőkben fordul elő, akiket minden előzetes betegség, tünet nélkül holtan találnak kiságyukban. Fontos a diagnózis kimondásához azonban azt is leszögezni, hogy sem a szülők által felvett adatokból, sem a részletes helyszíni vizsgálat, sem pedig a kórbonctani, igazságügyi orvostani boncolás után nem derül fény a halál okára.

Kutatások szerint hátterében genetikai, magatartási, környezeti tényezőket emelnek ki. Kimutatták, hogy fiú csecsemőknél gyakrabban fordul elő, mint lányoknál, a meghalt csecsemők 60 százaléka fiú. A tragédiák általában az őszi-téli időszakban, többnyire az éjszakai órákban fordulnak elő, főleg a 2-4 hónap közötti csecsemőknél.

Kockázati tényezők és megelőzés:

A bölcsőhalált szenvedő babáknál kimutatták, hogy az agyban lévő légzőközpont fejletlenebb, nem működik jól az alvás-ébrenlét szabályozás és sok esetben a hő-, illetve a szívritmus-szabályozás is éretlen. A hason fektetett, illetve a szüleivel egy ágyban alvó gyermek számára kevesebb friss levegő jut, ugyanis a hason fektetett csecsemő orra és az ágya között csak kis tér van, ahol az általa kilélegzett elhasznált levegő koncentrálódik, és a kisbaba azt lélegzi be újra és újra. A gyermek több szén-dioxidot lélegezik be, ez pedig az éretlen újszülöttnél légzésleállást okozhat. Az egy ágyban való alvás azért sem javasolt, mert a fáradt, kimerült, esetleg altatót szedő szülő könnyebben összenyomhatja gyermekét.

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a gyász feldolgozásában?

A gyermeket többnyire szeretnénk megkímélni mindattól, ami a halállal összefügg. Valójában azonban a gyermek mindig „tudja” a tényeket, még akkor is, ha nem ad hangot kételyeinek, aggodalmainak, részint azért, mert nem képes azokat szavakba önteni, részint, mert igazában nem is akar nyíltan beszélni róluk. A feldolgozatlan gyász ugyanis éppen úgy lelki károsodáshoz vezethet egy gyermek esetében, akárcsak egy felnőttnél. Ne hazudjunk hát neki.

1. A veszteség tudomásul vétele és a búcsúztatás: Fontos a temetés, az elbúcsúzás. Ennek részleteire fel kell készíteni a gyermeket. Már egy temetői séta, gesztenyeszedés is jelentheti az ismerkedést, mellyel felkészülhet a későbbi temetésen való részvételre. Fontos, hogy ne maradjon ki a gyermek, mert szintén szeparációt, kirekesztettséget él meg, hanem vehet részt a család fontos eseményén. A gyermeknek érdemes elmondani a halálesetet mindjárt akkor, amikor az bekövetkezett. A gyermek saját szülője természetesen a hozzá legközelebbi hozzátartozó, aki a történteket elmondhatja. Jó elkerülni az absztrakt, valamint a túlságosan fogalmi és költői kifejezéseket. Mivel a gyermek gondolkodásmódja konkrét, nem szabad a halált pl. álomnak vagy utazásnak leírni.
2. A halandóság tényének elfogadása: A halandóság tényének elfogadása, és ennek kikerülhetetlenségével való megbékélés fontos mind gyermek, mind a felnőttek számára. Az élet körforgásának, organikusságának magyarázataival való ismerkedés akár a természetből lesett példákkal (lehullott levelek-föld-virág) segíti a fantáziával való átdolgozást, a megértést. A temetés után pedig a haláleset körüli események részleteinek visszaidézése, hogy erről lehet beszélni, segít a tudatosításban, és az érzelmi feldolgozásban. A betegség=halál témát is érinteni kell, megnyugtatni a gyermeket, hogy nem minden betegség halálos, így a szinte minden betegségnél jelentkező halálfélelem csökkenjen.
3. A bűntudattal és önváddal való foglalkozás: Amikor egy család kért segítséget abban, hogy a súlyos beteg édesanya közeledő halálra segítsem felkészíteni a kisiskolás gyermekeket, szintén ezen szempontok vezettek. Fontos beszélni arról, hogy a harag nem mond ellent a szeretetnek, s puszta kívánsággal senkinek sem árthatunk. Afelől is meg kell nyugtatnunk, hogy az elhunyt szülő szerette őt, sohasem haragudott rá igazán.
4. A biztonságérzet megerősítése: A családtag haláleseténél a gyermek biztonságérzete mélyen megrendül, zaklatottá válik és a haláleset elmondása után a gyermekben felerősödik a közelség és kontaktus szüksége. Fontos, hogy a gyermek ne maradjon egyedül, hanem legyenek a közelében hozzá közelálló felnőttek. Jó a gyermeket szóban is megerősíteni, hogy őt védik és róla gondoskodnak a hozzá közelállók. A gyászoló gyermek biztonságérzetét megerősíti az, ha a hétköznapi rutinok változatlanul megmaradnak és a mindennapi élet a lehetőség szerint normálisan zajlik.
5. Nyílt kommunikáció és érzések kifejezése: Érdemes a gyermeket bátorítani, hogy beszéljen, kérdezzen a történtekről. A gyermek gyakran ugyanazt kérdezi újból és újból, kérdéseire azonban türelmesen kell válaszolni. Fontos, hogy a gyermeknek szabad legyen gyászolnia. Érdemes a gyermekben megerősíteni, hogy szomorúságát kimutathatja és azzal nem kell egyedül megküzdenie. A gyermekre akkor kell figyelmet és időt szánni, amikor ő hajlandó az ügyről beszélni. Hallgassuk meg azt is, hogyan vélekedik ő maga a halálról, engedjük, hadd beszéljen szorongásairól, s ha sír, ne intsük le azzal, hogy egy „ilyen nagyfiú” vagy „ilyen nagylány” nem érzékenyülhet el. A sírás az érzelmek természetes kifejezése és a feszültségcsökkentés egyik fontos, szükséges módja. Saját gyászunkat se rejtsük el a gyermek elől. Könnyebbséget szerezhet neki, ha nem marad egyedül a fájdalmával.
6. Tárgyak és emlékek: A haláleset után különösen nagy fontosságúvá válnak a gyermek szemében az elhunyt tárgyai, ruhadarabjai. A tárgyak, csakúgy, mint a halott fényképei, összekötik a múltat a jelennel. Helyteleníthető az a szokás, hogy a gyermeki érzékenységre hivatkozva mindent eldugunk előle, ami a halottra emlékeztetheti. Emlékezni lehet az elhunyt közeli hozzátartozóra fényképek nézegetésével és közös emlékek megosztásával. Az emlékeket össze is lehet gyűjteni egy külön erre szánt könyvbe vagy dobozba.
7. Szakember bevonása: Szakember segítségére akkor lehet szükség, ha a gyermek sokat beszél erőteljes félelmekről, esetleg esténként rémálmokat lát. Akkor is érdemes lehet segítséget kérni, ha azt vesszük észre, hogy a gyermek valamitől erőteljesen szorong vagy retteg, illetve túlzottan ragaszkodóvá válik. A patológiás gyermekkori gyászfeldolgozásra utalhat az is, ha a gyermek visszaesik egy korábbi fejlettségi állapotba (pl. ismételten előjönnek a problémák a szobatisztasággal kapcsolatban), vagy rosszul alszik, vagy evészavarok lépnek fel.
8. Iskolai/óvodai támogatás: A családban történt halálesetről érdemes tájékoztatni az óvodát, illetve iskolát, mielőtt még a gyermek az eseményeket követően visszatér oda. Fontos, hogy az iskola, mint egységes rendszer próbáljon meg szembenézni a felmerülő nehézségekkel. Az iskola hozzon létre egy olyan team-et, akik felelősek a teendőkért, a külvilággal és a szülőkkel való kapcsolattartásért, az osztályok informálásáért.

tags: #meghalt #egy #kisgyerek #tegnap