A középkori varázslat és a varázslók világa

A varázslók és a mágia mindig is foglalkoztatták az emberiséget, a középkorban pedig különösen nagy jelentőséggel bírtak. A varázsló képe az irodalomban gyakran összefonódik a gazdagsággal. A boszorkánymester idézőkörét és egzotikus füstölőit udvarházakban látjuk, nem egy önkormányzati bérlakásban. A való életben azonban a varázslással próbálkozók gyakran a szegényebb néprétegekből származtak. Noël le Bragard, akit a franciaországi Nancy faluban tartóztattak le boszorkányságért, korábban katona volt. Még a csillagjóslásáról és angyalokkal való társalkodásáról híres angol udvari mágus, John Dee is egy textilkereskedő fia volt.

A varázsigék és a varázskönyvek története

Az írott varázsigék majdnem olyan idősek, mint az írás maga. A késő ókor változatos mágiája a perzsa varázstálaktól - amelyekben a spirális alakban felírt varázsige foglyul ejtette a démonokat - az Augustus császár parancsára i. e. 16-ban elégetett kétezer tekercsig terjedt. Az i. sz. 3. századi Salamon testamentumának eklektikus stílusa azt is jól illusztrálja, hogy a varázskönyvek miképp hatottak egymásra: a Testamentumban felfedezhetőek a görög, a sumer és az egyiptomi mágikus hagyományok is. A 10. században a mágikus szövegek száma a keresztes hadjáratok után robbanásszerű növekedésnek indult. Ezek között az új szövegek között érkezett meg a Picatrix, egy mágikus praktikákat és rituálékat leíró könyv, amely a klasszikus kor alapvetéseire építve asztrológiai jelentőséggel bíró összetevőkből megalkotott amulettek és varázsitalok által ígért hatalmat.

A mágia és a kereszténység összefonódása

A különféle mágiaelméletek összefonódtak a kereszténységgel is, amiből további mágikus és szellemek szólítására szolgáló könyvek születtek. A Lemegeton avagy Salamon kis kulcsai egy öt könyvből álló gyűjtemény volt, amely mágikus képek manipulálását, szellemidézést, a kristálygömb használatát, és további varázslatos képességeket tanított. Az Ars notoria, ami mágikus pecsétekkel gyorsította fel a tanulást, már a 14. században ismert volt.

Híres varázslók és varázslónők a történelemben és a legendákban

A varázslók történetei és legendái generációkon át fennmaradtak, és számos különleges képességgel rendelkező személyt ismerünk meg általuk:

• Merlin: Minden idők leghíresebb varázslója, varázslók hercegének is hívják. Artúr király udvarának tagja. Merlin azt akarta, hogy a varázslók segítsék a muglikat és ezért alapította meg a Merlin rendet. Varázslatos madarak szakértője. Egyszer fogadásból megevett egy nagy adag Mérges csápfüvet. Túlélte az esetet, bár még azóta is lila.
• Morgana (Morgana néven is ismert): Artúr király féltestvére. Sötét mágiával foglalkozó boszorkány, Merlin ellensége. Sok eseményre hatással volt az idejében.
• Circe (Aeaea szigetén élt): Híres mágikus teoretikus.
• Porphyria Nibbler: Egyszemű púpos boszorkány, a Sárkányhimlő gyógymódjának kifejlesztéséről híres. Olyan gyáva volt, hogy sosem merte elhagyni a házát.
• Cliodna: A gyönyörű ír druidának három mágikus madara volt, amelyek a betegeket álomba ringatták és meggyógyították őket. A legenda úgy tartja, hogy tengeri madárrá és hullámmá tudott változni. Kedvenc hobbija a repülés volt.
• Glanmore Peakes: Rendkívül hóbortos varázsló, többek között arról volt hírhedt, hogy medúzát viselt a fején kalap helyett.
• Newt Scamander: A Legendás állatok és megfigyelésük ünnepelt szerzője. Repülő lovakat tenyésztett.
• Bridget Wenlock: Híres Számmisztikus.
• Derwent Shimpling: Híres óriásölő.
• Quentin Trimble: A Trollok életét és szokásait tanulmányozta.
• Paracelsus: Híres gyógyító.
• Androsz a megállíthatatlan: Az angliai Varázslópárbaj abszolút győztese 1430-ban.
• Daisy Dodderidge: Ő építette a Foltozott üstöt, hogy létrehozzon egy átjárót a muglivilág és az Abszolút között.

A varázslók és a középkori irodalom

A varázslók és a mágikus elemek gyakran megjelennek a középkori irodalomban. Rabelais Gargantua és Pantagruel című művében például humoros és groteszk módon mutatja be a varázslatokat és a különleges jelenségeket. Az első könyv, a Pantagruel 1532-ben jelent meg egy lyoni kiadónál. Ezt követte további három könyv: a Gargantua, majd a Pantagruel második és harmadik része. A négy könyv, külön-külön és együttesen, a szerző életében számos kiadást ért meg és roppant sikert aratott. Az "Óriás Gargantua Felmérhetetlen Becsű Krónikája" népkönyv volt és nagy sikert aratott nem sokkal Rabelais könyvének megjelenése előtt.

Rabelais és a varázslatos történetek

Rabelais műveiben számos varázslatos eseményt ír le, melyek a korabeli hiedelmeket és a népi fantáziát tükrözik. Egyik története a naspolyák csodás hatásáról szól:

„Meg kell jegyeznetek, hogy a világ teremtése táján - régmúlt időről beszélek, negyvenszer negyven a négyzeten, vagy még több éjszakával ezelőtt, hogy a régi druidák időszámítását használjam, - Október havában viszont, avagy lehet, hogy szeptemberben (elővigyázatosan fogalmazok, nehogy tévedést kövessek el) következett el az évkönyvekben nevezetes hét, melyet a három csütörtök hetének mondunk, azaz amikor a naptár szószoros értelemben egymásután háromszor mondott csütörtököt. Ennek okát a szökőnapokban kell keresnünk, mivel a nap letért útjáról mint a részeg ember és a holdat öt fonálnyira eltérítette pályájáról. Ugyanekkor a firmamentumon bizonyos vibrálást éreztek, minthogy a Szűznek nevezett csillag elkapta egy üstökös farkát, minek láttán a Fiastyúk szégyenében megfordult és a Mérleg nevű csillagkép serpenyőjébe köpött, amitől az is himbálódzni kezdett. Természetes, hogy a nép boldogan falta a naspolyákat, nemcsak nagyságuk, de pompás ízük miatt is. De miként Noé, ez a szent ember, kinek mindannyian lekötelezettjei vagyunk, amiért a venyigét ültette, mely a nektáros, gyönyörűséges, pótolhatatlan, égből származó, vidító és isteni folyadékot ajándékozza nékünk, melyet bornak nevezünk - nos, ahogy Noé ivás közben el-elvetette a sulykot, mert kezdő lévén, az ital erejét és sodrát még nem ösmerte, úgy ették az akkori emberek is mohón és mértéktelen élvezettel a nagy, duzzadt naspolyákat. Ennek csodás és változatos következménye lett. Valamennyiök testének egy-egy része módfelett feldagadt.”

Az emberek testrészei különbözőképpen duzzadtak fel a naspolyák hatására:

• Egyeseknek hasa puffadt fel és úgy domborodott mint a hétakós hordó; ez a mindenható gyomor, melyet Szent Pál említ. Tulajdonosaik a vidám és mulatós cimborák.
• Másoknak válla dagadt meg. Innét származnak a púposak; mintha dombocskát hordoznának lapockájukon.
• Másoknak ama testrésze duzzadt meg, melyet a természet magvetőjének nevezünk. E szervük oly bámulatosan hosszúra, nagyra, vastagra, erőteljesre, fenyegetőre és a régi római Priapus szobrokra hasonlóvá vált, hogy gazdáik övnek használhatták és ötször-hatszor csavarták derekuk köré; emellett úgy ágaskodott jókedvében mint a lándzsa, mely pontosan céljába talál.
• Másoknak herezacskóik fúvódtak fel, elannyira, hogy három itce fehérbor is beleférne. Ezektől születtek a lotaringiaiak.
• Másoknak combja növekedett meg. Láttukra azt gondoltad volna, hogy darvak vagy flamingók közelednek, avagy gólyalábon sétálnak feléd.
• Másoknak orruk nőtt akkorára mint a pároló lombik csöve; emellett pattanásokkal, szemölcsökkel, pörsenésekkel, varrokkal, forradásokkal és kelésekkel teljesek. Színükre nézve violák, feketék avagy bíborszínűek és dudorokat tenyészőek: mintha csak edénymázt kentek volna reájuk. Ilyen orral büszkélkedhetett Panzoult kanonok úr és Piédeboys orvostudor Angiers városából. E nemzetség megveti a köleskását és a hegy levével jegyezte el magát.
• Másoknak füle hosszabbodott meg oly mértékben, hogy dublont, bricsesznadrágot és kabátkát lehetett volna kiszabni belőle és még mindig maradt volna elég egy spanyol-divatú süveghez.
• Másoknak viszont egész teste megnyúlt; e nemzetségből származnak az óriások, köztük e könyv hőse, Pantagruel.

A varázslat és a titkos társaságok

A középkori angol kőfaragó céhek hagyományaiból alakult át a 17. századra felvilágosult szellemi közösséggé a szabadkőművesség, amelynek két fő (angolszász és francia) irányzatát, valamint hazai történetét Jászberényi József történész cikke mutatja be. Az 1717-ben, Londonban megalapított első Nagypáhollyal intézményesült modern szabadkőművességet a közgondolkodásban gyakran övezik okkultista vagy politikai összeesküvés-elméletek. Jászberényi József elemzése rávilágít: a mozgalom valós gyökerei a középkori katedrálisépítő kőfaragómesterek céheiben (az úgynevezett operatív kőművességben) keresendők. A 16-17. században, a nagy templomépítési megrendelések visszaesésével és a céhrendszer hanyatlásával a páholyok megnyíltak az értelmiségiek, a nemesek és a polgárok előtt.

tags: #medieval #varazslo #lombik