A Szűzanya, aki gyermekét tejével táplálja, a Madonna gyermekkel téma ikonográfiájának egy sajátos variánsa a keresztény művészetben. Tisztelete a Szentírásból ered, már az ókeresztény irodalomban elterjedt, első ábrázolásai a római katakombákban bukkantak fel a II. században.
Ez a Mária-ábrázolás eredetileg Egyiptomba vezethető vissza, ahol különösen kedvelt volt, és a legkorábbi példái az 5-6. századra nyúlnak vissza. A képrombolás időszaka után ez az ábrázolás elterjedt a Bizánci Birodalomban is, ahol Galaktotrophousa néven vált ismertté.
A Madonna-képek fejlődése a korai kereszténységtől a barokk korig
A legkorábbi Mária-képünk a 2. századból származik, a római Priscilla katakombában található. Úgy tűnik, mintha Mária az ölében dajkálná a kisded Jézust. A képet Kr. u. 150 körülre datálják. A 3. században keletkezett Madonna és gyermeke a bölcsekkel, akik ajándékokat hoznak neki című kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor a bölcsek imádják a gyermek Krisztust, akit anyja, Mária tart a kezében.
Az 5. században készült a római nép védelmezője, a Szűzanya legrégebbi és legfontosabb római képe, amelyet a történészek az 5. századra datálnak. A 6. századból származik az Angyalok és szentek közt trónoló Madonna és Gyermeke című kép, amely a Sínai-hegy közelében található Szent Katalin kolostorban található. Mária és Jézus körül Amaseai Szent Theodor, Szent György és két angyal látható.
A 7. századból való egy Születés ikon, amelyet szintén a Sínai-hegyi kolostorban találtak, valamint az Agiosoritissa (Istenanya) ikon, amely eredetileg Konstantinápolyból származik, és jelenleg a római Santa Maria del Rosario a Monte Mario templomban őriznek.
Az evangéliumok másolatának borítója a 8-9. század fordulóján készült Németországban, elefántcsontból. A 9. századból származik a Grúzia Művészeti Múzeumában őrzött Madonna és gyermeke ikon.
A bizánci ikonok hatása és a nyugati művészet kibontakozása
A képzőművészetben a bizánci ikonok népszerűsítették a VI-VII. században, majd a nyugati művészetben az itáliai trecento festészetben kapott újabb lendületet, mégpedig az ekkori nagy pestisjárványokkal összefüggésben. A reneszánsz idején - amely az Istenanya női vonásait, illetve az Istengyermek emberi természetét előszeretettel emelte ki - töretlen volt népszerűsége. A barokk korban, a pestises századokban az ábrázolásnak védőerőt tulajdonítottak. Pestistől oltalmazó kultuszát erősítették a hozzá kapcsolódó legendákban szereplő csodák, a vallásos irodalom nagy hatása.
A bizánci ikonokon Máriát trónon ülve ábrázolták, a kisdedet pedig magasztos lényként, nem földies kisgyerekként. Krisztus itt inkább kicsinyített felnőtt, mint gyerek. Jobb kezét áldásra emeli, baljában pedig tóratekercset tart. Gyakran ún. mandorlában, vagyis egy mandula alakú dicsfényben tartja őt az anyja.
A Tretyakov képtár őrzi az egyik leghíresebb ikont, a Vladimiri Istenanyát. Az ikont eredetileg az egyik konstantinápolyi pátriárka küldte el ajándékba a kijevi Dolgorukíj nagyhercegnek, még 1131-ben.
Az intimitás megjelenése a Madonna-ábrázolásokon
Idővel egyre több lett az olyan ikon, amelyen az anya és a karján tartott kisgyerek feje összehajol és össze is ér. Egy 7-9. századból való, egyiptomi elefántcsont reliefen találták meg az első, olyan Madonna-képet, amelyen Jézus az anyjához bújik, az arcát gyengéden az arcához érinti, és az egyik karjával átöleli az anyja nyakát. Ekkortól terjedt el, hogy Máriát az Eleusza („Irgalmas”) illetve a Glükophilusza („Édes csókú”) melléknévvel is emlegették, a keleti kereszténység uralta területeken. Szláv nyelvterületen az „umilényie” („érintés”) kifejezés felelt meg a görög „eleiszon” szónak.
1200 után egyre oldottabbá váltak a Madonna-képeken ábrázolt jelenetek. Jézus gyakran játszik a mamája fátylával, megérinti az arcát, vagy egy madarat nyújt át neki, amely itt a lélek szimbólumaként van jelen. Mária az uralkodói jogar helyett liliomot vagy rózsát tart a kezében, máskor gyümölcsöt nyújt a kisbabának.
A reneszánsz és barokk korszak Madonna-képei
A reneszánsz idején az itáliai festők általában a pártfogóik, mecénásaik feleségét festették meg Madonnaként, és a képek már csak ezért is sokkal közelebb álltak a hétköznapi emberi élethez, mint a Szent család misztifikált képéhez.
Az 15-16. századi, jellegzetes itáliai képtípuson alakjukat egyenesen a zöld mezőre helyezi ki a festő. Elsőként Bellini festette meg így Máriát, amint kísérő alakok nélkül, kettesben üldögél a természet közepén, a kis Jézussal. Később, például Raffaello vagy Botticelli festményei már hangsúlyosan mozgalmas, játékos helyzeteket örökítenek meg, amelyekben a ruhák merevségét is elhagyták.
Az 1400-as évek végén például Andrea Mantegna Madonnája az egyik képen úgy csippenti össze az alvó, pufók Jézuska arcát, ahogyan azt az emberek a legotthonosabb helyzetekben szokták.
A barokk stílus időszakában a festők elsősorban a fény, a megvilágítás lehetőségeivel éltek, amikor a gyermek Jézust ábrázolták. Az 1500-1600-as évek fordulójáról Artemisia Gentileschi és Georges de la Tour alkotásai emelkednek ki. Gentileschi, az első nő, aki bekerült a firenzei Művészeti Akadémia tagjai közé, érett, erőteljes képeket festett. Georges de la Tour alakjainak különlegesen szép megvilágításával és képeinek nagy részletgazdagságával tűnt ki. A Madonnát és Jézuskát ábrázoló képe még annyiban is modernnek számított a saját korában, hogy szereplőit korabeli polgári öltözékben ábrázolja.
Kritikus kifejezés: Ikonográfia
Híres szoptató Madonna képek és kultuszhelyek
A bécsi kapucinusok templomában őrzött Maria lactans-kép története egészen a 18. század második felére nyúlik vissza. Joseph Antonius von Trivigliano kapucinus atya egy missziós útja során, Bari vidékén rátalált egy papírra készült másolatra, amelyet maga is nagy tisztelettel őrzött. Apostoli misszionáriusként 1727-ben Bécsbe vitte a megtalált képet, valamint annak időközben elkészült másolatát. Az eredetit VI. Károlynak ajándékozta, aki maga is tisztelte, majd Mária Teréziának adta tovább, aki hálószobájában helyezte el áhítatos tiszteletre. Ez a kép mára elveszett.
A másolat Erzsébet Krisztina császárné tulajdonába került, aki előbb ideiglenesen, majd véglegesen a kapucinusoknak adományozta, akik még ugyanabban az évben, 1727-ben a császári kápolnában állították ki tiszteletadásra. Hans H. Aurenhammer osztrák művészettörténész a Die Mariengnadenbilder Wiens und Niederösterreichs in der Barockzeit című kötetében azt állítja, hogy a bécsi császári kápolna kegyképe valójában a Madonna di San Guglielmo másolata lehet, amelyet az olaszországi Montevergine bencés monostorában őriznek.
A vértessomlói kegykép története
A vértessomlói kegykép története 1736-ban kezdődött, amikor Fahrer Krisztina (más forrásokban: Juliánna), egy bécsi kereskedő hitbuzgó felesége másolatot készíttetett a bécsi kapucinusok templomában tisztelt kegyképről. A másolatot az eredetihez érintette, majd az óvári (ma Mosonmagyaróvár) kapucinusoknak ajándékozta. Innen vitte magával András páter a vértessomlói remeteségébe.
A település határában ekkor még csak egy régi, romos kápolna állt, amelyet a zarándoklatok gyors növekedése láttán Esterházy József megnagyobbíttatott és új szentéllyel bővített. A kegykép tisztelete hamar elterjedt, és a hely rövid időn belül búcsújáróhellyé vált, ezért 1770-ben további bővítésre volt szükség. 1850-1852-ben gróf Esterházy Miklós fogadalmból felújíttatta a templomot, ekkor nyerte el mai formáját és megépült huszártornya is. 1875-ben új tetőszerkezetet kapott. Folyamatos karbantartása mellett 1880-ban, 1923-ban és 2001-ben jelentősebb, de részleges felújításokkal óvták állagát. A kegyhely közel három százados történetében 2024-ben történt meg az eddigi legátfogóbb felújítás, mely Magyarország Kormánya és a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával készült el.
Mercyfalva (Carani) Maria lactans képe
A merczyfalvi helytörténeti könyv szerint az itteni Maria lactans-kegyképet állítólag a mezőn találták. A helyi írások tanúsága szerint az ikon legkésőbb 1768-ban már a merczyfalvi plébániatemplomban volt elhelyezve, és nagy tisztelet övezte: fémkeretbe foglalták, koronával és sugárkoszorúval díszítették. A néphagyomány kegyképként tartotta számon, amelyet a zarándokok magukkal vittek a Máriaradnára vezető zarándoklatuk során.
A Szűzanya királynőként, ugyanakkor édesanyaként jelenik meg, amint szoptatja gyermekét. Szűz Máriát vörös ruhában ábrázolták, amelynek nyaki kivágását kettős gyöngysor és egy vörös kereszt díszíti, fölötte kék színű palástot és aranykoronát visel.
Mária-ábrázolások Szlovákiában
A szlovákiai képzőművészetben megtalálhatjuk Szűz Mária ikonográfiai ábrázolásának minden típusát. A Szűz Mária ősi ábrázolási módja a gyermekét magához ölelő anya megjelenik a városokban, a zarándokhelyeken és a szerzetesrendeknél is. Mint például a lőcsei, a sasvári, a halicsi kegyhelyekhez kötődő főoltáron elhelyezett kegyképek és szobrok (XIII-XVIII. század).
Madonna-típusok és megjelenésük
| Ikonográfiai típus | Megjelenés | Példák |
|---|---|---|
| Szoptató Madonna | A Szűzanya szoptatja a kisded Jézust. | Merczyfalva, Bécsi kapucinusok temploma |
| Eleusza (Irgalmas) / Glükophilusza (Édes csókú) | Jézus anyjához bújik, arcát gyengéden az arcához érinti, karjával átöleli anyja nyakát. | Ókori egyiptomi elefántcsont reliefek |
| Tronizált Madonna | Mária trónon ül, fenséges tartással. | Római Santa Maria Maggiore bazilika, bizánci ikonok |
| Hétfájdalmú Istenanya (Piéta) | Mária karjában tartja halott fiát. | Sasvár, Halics |
| Regina Pacis (Béke Királynője) | Mária a kisdeddel, általában békét szimbolizáló attribútumokkal. | Rózsahegy |
A Mária tematika a gótika korában a szárnyasoltárokon is érvényesül. Ebből az időszakból való a varjufalvi, kosztolányi és felsőzugói Madonna. A múzeum gyűjteményében leggyakrabban az üvegfestményeken jelenik meg a Szűz Mária ábrázolási módja.
A sasvári Mária-kegyhely ma a szlovákok legnagyobb szent helye, 1927-től Szlovákia patrónájaként tisztelik. A Hétfájdalmú Istenanyát ábrázolja karjában halott fiával. A bemutatott szobron Mária a kisdeddel ábrázolják az imádkozók körében. Máriát mindig a kép felső részében ábrázolják, alatta az imádkozók láthatók.
tags: #maria #kis #jezust #szoptataskor