Magzati végtagtörés: okok, tünetek és modern kezelési lehetőségek

A végtagrövidülés lehet veleszületett végtagfejlődési rendellenesség, vagy bekövetkezhet az élet későbbi szakaszában. Utóbbi rendszerint az alsó végtagot érinti. Végtagrövidülésről valójában az első esetben van szó: a csontok az anatómiai állapotnál rövidebbek vagy a két végtag eltérő hosszúságú. Másik esetben a két láb eltérő hosszáról van szó, szerzett betegség.

A felső végtagot érintő rendellenesség az életet kisebb mértékben befolyásolja hátrányosan, míg az alsó végtagok rövidülése, eltérő hossza az egész statikai rendszert, mozgásfunkciót jelentősen rontja, életviteli, fizikai hátrányt okoz.

A végtagrövidülés fajtái és okai

A végtagrövidülés fajtáit alapvetően két nagy csoportba osztjuk:

• Veleszületett rendellenesség: Enyhe formája az ujjak (mindegyik vagy egyes) perceinek (mindegyik vagy egyes) rövidülése: változatos képlet, hogy a rövidülés mely csontot érinti. Nagyobb végtagcsontok (alkar, felkar, combcsont, lábszárcsontok) rövidülése jelentősebb rendellenesség, együttesen, különböző variációkban szindrómaként jelentkezik (pl. rövid (összenőtt) ujjak, alulfejlett felső végtaggal). A veleszületett rendellenesség hátterében az embrionális fejlődés 3-8. hetében történt defektus áll. Ez a gének működésében keletkezett zavar vagy külső behatás (vírusfertőzés, alkohol, drog, gyógyszer, kemikália) következménye.
• Később kialakult látszólagos vagy funkcionális rövidülés, illetve valós végtaghosszkülönbség: A funkcionális rövidülés oka lehet gerincferdülés, ízületi kopás okozta kontraktúra. Valós rövidülés törés vagy csontvelőgyulladás, combfejelhalás következtében a növekedési zóna aktivitása leáll, megáll az érintett csont növekedése.

A végtagrövidülés tünetei és diagnosztizálása

A végtagrövidülés tünetei eltérőek attól függően, melyik fajtájáról van szó.

• Veleszületett végtagfejlődési rendellenesség tünetei: A születés után (ultrahanggal a magzati lét során is) láthatók. A végtagok nagy csöves csontjainak mérete elmarad az egészségesen fejlett újszülöttétől. A fejlődési rendellenesség kevésbé súlyos esetében az ujjpercek rövidebbek, vaskos, tömzsi csontok. A végtagok eltérő hosszúak lehetnek. Egyéb tünetek is jelen lehetnek: ujjak összenövése, hiánya. A végtagok eltérően növekednek, ha nem szimmetrikusan jelentkezik a rövidülés, a fejlődés során az eltérés jelentősebb lehet. A veleszületett végtagrövidülés születés után a látható tünetek mellett fizikális és röntgenvizsgálattal diagnosztizálható. A diagnózis tartalmazza, hogy mely végtagokat vagy annak részeit és milyen mértékben érinti a rendellenesség, milyen esetleges egyéb tünetek vannak jelen.
• Funkcionális végtagrövidülés tünetei: Sántítás, féloldalas állás, csípő aszimmetrikus elhelyezkedése, az alsó végtagok látható aszimmetriája, fáradékonyság, lábfájdalom. A funkcionális végtagrövidülés diagnózisához a köldök és a belboka távolságát mérik a két lábszárnál.
• Valós rövidülés szerzett betegségként: A növekedés az adott testrészen nem folytatódik, idővel látható féloldalas különbség. Minél korábban történt a növekedés leállása, annál nagyobb eltérés alakulhat ki. A valós hossz mérése a csontok mérésével történik: a csípőlapát felső peremétől a belbokáig.

A csontrendszer és a törések

Az emberi test vázrendszerének egyik nagyon fontos része a csontrendszer. A csont rugalmas szilárdságát meghaladó erőbehatásra törések keletkeznek, melyek egyébként egészséges csonton jönnek létre.

A törések másik csoportja a nem kellő rugalmassággal-szilárdsággal rendelkező csontrendszeren minimális erőbehatásra bekövetkező törések, úgynevezett patológiás törések. Ezen utóbbi törések két nagy csoportja: az idősebb korban, főleg nőknél bekövetkezett osteoporosis (csontritkulás) talaján létrejött törések, a másik csoportja a jó- vagy rosszindulatú primer csontdaganatok, illetve a szervezet más területén lévő és a csontrendszerben áttétet okozó daganatok minimáltraumára történő csonttörései.

A szervezet stabil vázát a csontrendszer alkotja. A csontokat alakjuk, szerkezetük szerint lehet csoportosítani. A hosszú csöves csontok elsősorban a végtagokban találhatók. Lapos csontok például a koponya csontjai. Minden csontnak van egy - csontonként változó vastagságú - tömör külső kéreg- és belső szivacsos állománya. A hosszú csöves csöves csontok egy részében ezenkívül a velőűrnek nevezett üreg is megtalálható. A szivacsos állományt és a velőűrt csontvelő tölti ki. Az egészséges felépítésű és összetételű csont igen ellenálló a fizikai behatásokkal szemben, míg a beteg csontállománynak (pl. tumor, csontritkulás) már kis erejű behatás is törést okozhat.

A csonttörések típusai

A csontokban a külső erők hatására kialakuló sérüléseket töréseknek nevezzük. A töréseket sokféleképpen lehet csoportosítani.

• Elmozdulással járó törések: A tört csontvégek egymáshoz képest elmozdulhatnak. Az elmozdulás iránya lehet oldalirányú: a tört csontvég a tengelye mentén elfordulhat, a csont eredeti tengelyéhez képest szöglettörés alakulhat ki benne.
• Nyílt és zárt törések: Ha a csontvégek úgy mozdulnak el, hogy a törött csont vége átszúrja a bőrt, akkor nyílt, egyébként zárt törésről van szó.
• Vonalas, egyszeres és többszörös törések: A törés lehet vonalas jellegű, ilyenkor vékony törésvonal húzódik át a csonton. Lehet egyszeres vagy többszörös, annak megfelelően, hogy például a hosszú csöves csont két vagy több, egymástól távol eső területen sérül-e.
• Zöldgallytörés: Speciális esete a csonttöréseknek az úgynevezett zöldgallytörés. Ez a gyermekkorban előforduló törésfajta attól különleges, hogy a csont eltörik ugyan, de a rugalmas, erős csonthártya nem szakad el. Ez összetartja az eltört csontot. Ez nem feltétlenül jár deformitással.
• Összenyomatásos vagy kompressziós törés: Csigolyáknál gyakori az úgynevezett összenyomatásos vagy kompressziós törés, amikor a csigolyatest puha, szivacsos állománya a függőleges irányú erők (pl. ugrás, esés) hatására összenyomódik.
• Avulziós törések: A csonton való tapadás helyén az izom vagy ín kiszakít egy kis darabot a csontállományból. Gyakori előfordulási helye a kézen, a középső ujjperceken, illetve a csípőcsonton van.
• Fáradásos törések (stressz-fraktúrák): Intenzív megerőltetés, különösen megerőltető sportolás fáradásos törések, más néven stressz-fraktúrák kialakulásához vezethet. Ezek leggyakrabban a sípcsonton, a lábközépcsontokon, illetve a medencecsontokon jelentkeznek.

A gyermekkori csonttörések

A gyermekkori csonttörések kezelési elve a felnőttkoriakhoz képest más. Szerencsére a gyermekkori csontsérülést gyógyhajlama kiváló, köszönhetően a jó remodellációs potenciálnak. Ilyenkor a csontok még növekedésben vannak, növekedési zónával rendelkeznek. Minél fiatalabb a gyermek, annál inkább a töréskezelés konzervatív formája mellett döntünk. Szerencsére fiatal életkorban a csontok rugalmasabbak. Nagy energia kell a törés létrejöttéhez, és az elmozdulás, köszönhetően az erős csonthártyának, ritkább.

A felső végtag törései közül gyakran fordulnak elő csukló, könyök, ujj és kulcscsont törések. Ezek nagy százalékban konzervatívan kezelhetőek. Sokszor csak a csont kéregállománya gyűrődik meg. Gyakori töréstípus az úgy nevezett zöldgallytörés.

• Könyök törései: Legtöbbször nyújtott karral történő esés következménye, miközben a gyermek védekező mozdulatként próbálja magát kitámasztani. Trauma hatására a könyökízületet alkotó csontok közül jellemzően a felkarcsont könyökhöz közeli végén alakul ki törés.
• Alkar törései: Ezekben az esetekben leggyakrabban az orsócsont sérüléseivel találkozunk, melyek többnyire úgynevezett zöldgallytörések. Az alkar területén ezen kívül jellemző az összetett törések előfordulása is. Ilyenkor az alkart érintő két csont közül az egyik törik, a másik pedig kificamodik. Szerzői néven ezeket Monteggia- és Galeazzi-törésnek nevezzük.
• Totyogók törése (Toddlers fracture): 9 hónapos és 3 éves életkor között, a járni tanuló kisgyermekek között előforduló sérülés, melynek során a lábszárcsont szenved törést. A korai röntgenfelvétel gyakran nem mutat eltérést ezekben az esetekben! Fontos ilyenkor 2 héttel később megismételni a vizsgálatot.

A gyermekeket a szabadban a felszabadult játék közben baleset érheti. Sok sérülés banális, de előfordulnak olyan esetek is melyekben a szokásosnál elhúzódóbb, helyi kezelésre nem reagáló fájdalom mögött törés állhat.

A törés jelei és diagnosztikája

A törés biztos jelei között a végtag deformitása, főleg a hosszú csöves csontoknál látványos a kóros mozgathatóság. Csonttörésre hívhatja fel a figyelmünket a traumát, sérülést követően kialakult fájdalmas duzzanat, az érintett végtag deformitása. A fájdalom mozgatásra, nyomásra jellegzetesen fokozódik. Jellemző a sérült kar vagy láb csökkent funkciója és terhelhetősége. A fenti tünetek közül csak a végtag deformitása és a kóros mozgathatóság a törés biztos jele. Duzzanat és fájdalom ízületi rándulás, zúzódás jele is lehet. Ugyanakkor nem biztos, hogy ha csak ezek a tünetek tapasztalhatóak, akkor nincs törés. A törést egyértelműen csak röntgenvizsgálattal lehet kimutatni.

A csontrendszert érintő traumás eltérések diagnosztikája orvosi indikáció alapján röntgenvizsgálattal történik. A vizsgálat során az érintett csontról az azt határoló két ízülettel együtt kétirányú felvétel készül. Amennyiben ez alapján a diagnózis biztonsággal nem állítható fel, összehasonlítás céljából az ellenkező oldali, ép végtagról is felvétel készül.

Gyermekkori végtagi fájdalmak és sérülések esetén fontos kizárnunk a csontsérülés lehetőségét. Ebben az életkorban ugyan a csontok sokkal rugalmasabbak, nehezebben törnek, ráadásul könnyebben is gyógyulnak, mint felnőtt korban, azonban a csontok növekedéséért felelős növekedési porc sérülékeny és fontos területnek számít. Csontsérülés gyanúja esetén fontos mindig orvosi segítségért fordulni, mert az idejében fel nem ismert törések később komoly következményekkel járhatnak. Fontos tudni azonban, hogy csonttörés konkrét baleset nélkül is kialakulhat.

Gyakori, hogy a kicsi leesik az ágyról, pelenkázóról. Alapvetően eldöntendő, hogy volt-e a gyermeknek eszméletvesztése, azonnal felsírt-e a sérülés után. Ha a gyermek eszméletlen, azonnal értesítsük a mentőket. Fontos tudni, hogy a kezdetben gyakran enyhe tünetekkel járó koponyasérülések is lehetnek súlyosak. Kezdetben képalkotó vizsgálatokkal sem mindig találunk kimutatható elváltozást, sokszor a kórlefolyás dönti el a sérült további sorsát.

Zúzódás, rándulás és ficam

Ha a sérült testrészen duzzanat jelentkezik a lágy részekben, illetve a csonthártya alatti bevérzés miatt, de ez nem jár az alatta fekvő csont törésével, akkor zúzódásról beszélünk.

Azokban az esetekben, amikor egy ízület szalagrendszerét, ízületi tokját éri nagyobb erőbehatás, de az ízületet alkotó csontok a helyükön maradnak, rándulásról beszélünk. Ilyenkor az ízület és környezete gyakran bevérzik, megduzzad, fájdalmassá válik. Leggyakrabban a könyök, csukló, kéz kis ízületeiben, a térd és bokaízületekben fordul elő. A rándulás átmeneti rögzítés, pihentetés, kenőcsös kezelés hatására 10-14 napon belül maradéktalanul gyógyul.

Amennyiben az erőbehatás nagyobb, az ízfelszínek eltávolodnak egymástól, jelentős deformitás, duzzanat alakul ki erős fájdalom mellett, az ízület rugalmasan rögzített helyzetbe kerül, akkor ficamról beszélünk. Típusos előfordulási helye a váll, könyök és ujjak ízületei. Ficam esetén azonban súlyos keringéskárosodás léphet fel a végtagon, ezért a ficam mielőbbi, sürgős megszüntetése, általában hosszabb ideig tartó rögzítése szükséges.

1-4 éves kor között gyakran előfordul a könyökízület sérülése (pronatio dolorosa infantum) nevezünk. Ezt szokta előidézni, hogy a felnőtt kinyújtott könyök mellett a csuklójánál fogva meghúzza a gyermeket. Ekkor az orsócsont könyökízületi vége kibújik a gyűrű formájú szalag alól. A szülő sokszor a csukló felett érez roppanást, és tévesen a csuklóízületben keresi a betegséget. A gyermek könyöke igen fájdalmassá válik, nyújtott helyzetben lógatja a karját. Duzzanat nem jelentkezik. Gyakorlott kézben könnyen helyrehozható a részleges ficam, további kezelést nem igényel.

A végtagtörés kezelése

Törés gyanúja esetén a törött végtagot a talált helyzetben kell rögzíteni. Ez azt jelenti, hogy bármilyen, arra alkalmas eszközzel (faág, szerszámnyél, vonalzó, stb.) és pólyával, sállal, fáslival meg kell akadályozni a törvégek elmozdulását. Koponya- és gerincsérülés gyanúja (gázolás, autóbaleset, magasból történő esés) esetén különös gonddal kell eljárni, hisz a sérült óvatlan mozdításával súlyos agy- vagy gerincvelő-sérülést okozhatunk. A törések kezelése a tört csontok külső (gipsz vagy vízre megkeményedő, műanyag rögzítőkötés) vagy belső (csavarok, lemezek, szegek) stabil rögzítése.

A gyermekkori csonttörések kezelésének 3 lépése van:

1. Helyretétel (repositio): mely történhet helyi érzéstelenítésben, illetve altatásban is. Ez utóbbi módszer a beteg életkorától a törés helyétől, típusától is függ. A remodelláció a tengelyirányú, illetve az oldalirányú elmozdulásoknál megfigyelhető. Akár 20-30 fokos tengelyeltérés is korrigálódik.
2. Nyugalomba helyezés, rögzítés (retentio): ez lehet a gipszrögzítés, alumínium sín, heveder, háromszögletű kendő, Gilchrist kötés. Figyelni kell a végtag keringését, beidegzését. A túl szoros gipsz problémákat okozhat e tekintetben, amely súlyos esetekben a végtag keringését, funkcióját negatívan befolyásolja az emelkedett szöveti nyomás következtében. Emiatt is kezdetben gipszsínt helyezünk fel, melyet később körkörösítünk. A rögzítési idő függ a törés helyétől, a fajtájától, a beteg életkorától. Az ujjtöréseket alusín felhelyezésével 3 hétig rögzítjük. A csuklótörést 3-4 hétig, a könyök törését 3-4 hétig.
3. Gyógytorna (rehabilitáció): Ez utóbbira azért is szükség van, mert a rögzítést úgy kell felhelyezni, hogy a törés előtti és utáni ízületet is tartsa. Gipszlevétel után szinte minden esetben ízületi mozgásbeszűkülés alakul ki. Az első 1-2 napban a rögzített ízületek mozgatása még kellemetlen, fájdalmas lehet, de miután „bejáródtak” panaszmentesekké válnak. Elhúzódó mozgásbeszűkülés esetén gyógytornász segítségét kérhetjük. A rögzítő eltávolítása után még 2-4 hét szükséges a teljes terhelés megkezdéséig.

A csonttörés gyógyulási ideje függ - többek között - a törés típusától és az egyéni gyógyhajlamtól.

Modern alternatíva a gipsz helyett: az OPENCAST

Egy végtagtörés önmagában is kellemetlen, a gipszelés pedig még inkább korlátozza a mindennapi tevékenységeket: nem érheti víz, merevsége miatt kényelmetlenül szoríthat, irritálja a bőrt, ezért viszketést okoz, és gyakran akadályozza a munkavégzést és a sportolást is. Azonban van egy innovatív megoldás a végtagtörések kezelésére: az OPENCAST!

Az OPENCAST modern alternatívát kínál a hagyományos gipsz helyett: thermoformázható, légáteresztő és higiénikus rögzítést biztosít, amely felmelegítve pontosan illeszkedik a végtaghoz, kihűlve pedig stabilan rögzíti a törés helyét. A gipsszel ellentétben a felhelyezése és levétele is gyors és egyszerű.

Az OPENCAST előnyei

• Kényelmes és testre szabott illeszkedés: Felmelegítve formázható, így pontosan követi a végtag vonalát, kihűlés után megtartja a formáját, ezzel rögzíti a törés helyét és biztosítja a teljes gyógyulást.
• Vízálló: A fürdés, zuhanyzás, sőt az úszás sem jelent akadályt többé.
• Légáteresztő, bőrbarát belső réteg: Puha habszivacs védi a bőrt, csökkenti az irritáció és a viszketés kockázatát.
• Egyszerű állapotellenőrzés és könnyű eltávolítás: A rögzítés átláthatóbb és az orvos számára is könnyebb a bőr állapotának vizsgálata, a műanyag kapcsokkal pedig az eltávolítás minimális időt vesz igénybe.

Kinek ajánlott az OPENCAST?

Az OPENCAST különösen ajánlott:

• végtagtöréssel kezelt pácienseknek - felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt-, akik nem szeretnének teljes mértékben lemondani az aktívabb mindennapokról és kényelmes, könnyen kezelhető rögzítést igényelnek;
• olyan betegeknek, akiknél fontos a bőr állapotának rendszeres ellenőrzése;
• mindazoknak, akik a hagyományos gipsz alternatívájaként egy korszerűbb, higiénikusabb megoldást keresnek.

Az OPENCAST kiváló alternatívát kínál a hagyományos gipsz helyett: kényelmes, vízálló, légáteresztő és személyre szabott rögzítést biztosít, amely lehetővé teszi, hogy a gyógyulás ideje alatt is aktív maradjon, és ne kelljen lemondania a mindennapi tevékenységeiről.

Magzati elhalás és veleszületett rendellenességek

A halvaszületést (intrauterin magzati elhalás) gyakran a 20. terhességi héten vagy ezt követően bekövetkező magzati veszteségként definiálják, mely nagyjából minden 160. terhességben fordul elő. Az esetek körülbelül fele a 28. terhességi hét után jelentkezik; ez esetben késői halvaszületésről beszélünk, mely nagyobb eséllyel előzhető meg. Bár sok tényezőt hoztak már kapcsolatba a halvaszületéssel (többek között az elhízást, a dohányzást, a cukorbetegséget, az idős anyai életkort, a nem spanyol ajkú sötét bőrű etnikai hovatartozást, a magzat fejlődési elmaradását, valamint a szerzett thrombophiliákat és az örökletes thrombophiliák bizonyos típusait), a terhesek többsége ilyen tényezők fennállása esetén is élő újszülöttet hoz világra. A felsorolt faktorok potenciálisan kapcsolatban állhatnak ugyan a magzat elhalásával, de általában nem ezek a tényleges okok. Adott esetben egy sor kockázati tényező lehet jelen, és előfordulhat, hogy nem csak egyetlen kiváltó ok húzódik meg a háttérben.

Az Edwards-szindróma (18-as triszómia) kromoszomális eredetű születési rendellenesség. Az élettel összeegyeztethetetlen betegség a petesejtben vagy a hímivarsejtben bekövetkező, rendellenes sejtosztódás következtében alakul ki és közel ötezer magzatból egyet érint. Az Edwards kór kialakulásának kockázata az édesanya életkorának előrehaladtával nő, ezért a szűrővizsgálat az idősebb kismamák esetében kiemelten fontos. Az Edwards-szindrómával diagnosztizált magzatok közel fele már a méhen belül elhal. A világra jött csecsemők esetében szintén 50% az esély arra, hogy a baba megérje az egyhetes kort. Azok akik elérik a serdülőkort, súlyos fejlődési - és egészségügyi problémákkal küzdenek. Az Edwards-szindróma súlyos születési rendellenesség. Amennyiben a baba túléli a magzati kort és világra jön, az esélye az életben maradásra igen csekély.

Az egészségügyről szóló 2007. évi CLIV. törvény 219. § (1) b) pontja szerint a perinatalis halálesetek kórbonctani vizsgálata kötelező. A törvény a perinatalis halál kategóriáját a méhen belül elhalt magzatok esetében a 24. terhességi héttől, illetve 500 g testsúlytól definiálja. A magzat és a mellékrészek kórbonctani vizsgálata fontos kiegészítő információkat nyújt a méhen belüli elhalás hátterének megismeréséhez. Jellegzetes morfológiai képpel, minor anomáliákkal járnak bizonyos kromoszomális rendellenességek (pl. Edward-, Patau-, Down-szindróma), valamint a vércsoport-inkompatibilitás kapcsán, illetve egyéb okból kialakuló magzati hydrops.

A kórbonctani vizsgálat a szervek szintjén is kimutathat fejlődési rendellenességeket, de ezekben az esetekben a genetikai okból bekövetkező, illetve a méhen belül szerzett ártalmak miatt kialakuló rendellenességek (pl. TORCH komplex) megjelenése gyakran átfedést mutat. Fontos a méhen belüli fejlődés értékelése. A méhen belüli növekedési elmaradás (IUGR) hátterében leggyakrabban placentaris vagy anyai okok (infantilis méh, méhfejlődési rendellenességek, terhességi toxaemia, dohányzás, alkohol stb.) állnak. A mellékrészek vizsgálata a placentafunkció és a méhen belüli fertőzés megítélésében segít. Makroszkóposan látható, ha placenta a vártnál kisebb, sorvadt. Az idő előtti lepényleválás retroplacentaris vérzés képében egyszerűen megítélhető. Ugyanakkor szükséges a részletes szövettani feldolgozás is, főképp a felmerülő infekció (funiculitis, chorionitis, chorioamnionitis) igazolására. Fontos szerepe van az időfaktornak.

Fokozott figyelmet igényelnek azok a terhesek, akiknek kórtörténetében terhelő adat szerepel (habitualis vetélés, korábbi méhen belüli elhalás, Rh(D)-negatív és többedszer szülő nők, terhességi toxaemia, thrombophilia). A magzat fejlődésének elmaradása, elöl fekvő vagy egyéb okból rendellenes méhlepény, a terhes nő aktuális fertőző betegségei fontos és jelentőségüknek megfelelően értékelendő leletek. Igen fontos a fenyegető elhalás felismerése és - amennyiben lehetséges - megelőzése megfelelően megválasztott terápiával.

Az antifoszfolipid-szindróma

Az antifoszfolipid-szindróma a magzati elhalás ritka oka. Amennyiben más tényező nem igazolódik a magzati elhalás hátterében, úgy a későbbi terhességek során célszerű felajánlani a betegnek az antifoszfolipid-szindróma kezelésének lehetőségét. Az antifoszfolipid-szindrómában szenvedő, korábban thrombosison átesett betegek élethosszig tartó - a terhesség idején is folytatódó - alvadásgátló kezelésre szorulnak (pl. 1 mg/kg enoxaparin naponta kétszer).

A placentaelégtelenség és az ehhez kapcsolódó szövődmények veszélye miatt a szülés előtti ellenőrzéseket fokozott figyelemmel kell végezni (pl. non-stress teszt vagy biofizikális profil vizsgálatok a 32. terhességi héttől kezdődően heti 1-2 alkalommal). LMWH adásakor jó megoldás lehet, ha a 36. terhességi héten nem frakcionált heparinra váltunk. A nem frakcionált heparin viszonylag rövid féléletideje folytán a szülés vagy császármetszés alatti neuroaxiális anesztézia biztonsággal kivitelezhető. Az intrapartum időszakra ajánlatos felfüggeszteni, és a szülés után 6 órával újraindítani a thrombosis-profilaxist. A szülészorvosnak nem frakcionált heparinnal, LMWH-val vagy warfarinnal thromboprofilaxist kell biztosítania a szülés utáni 6. hétig.

tags: #magzati #vegtag #tores