Magzatok túlvilági sorsa és az egyház tanítása

Az abortusz, a magzatok túlvilági sorsa és az emberi élet tisztelete olyan kérdések, amelyek régóta foglalkoztatják az egyházat és a teológiát. A témában számos nézet és tanítás alakult ki az évszázadok során, melyek mind az élet szentségét és az emberi méltóságot igyekeznek hangsúlyozni.

Az abortusz mint bűn

A Katolikus Egyház Katekizmusa az I. századtól kezdve hangsúlyozza minden szándékos abortusz erkölcsi rosszaságát. Ez a tanítás nem változott és változatlan marad. Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez. Az abortusz halálos bűn, közönséges gyilkosság, mely semmibe veszi Istennek azt a parancsát, hogy „Ne ölj!”.

Isten, az élet Ura, az élet megőrzésének magasztos szolgálatát az emberekre bízta, és ezt emberhez méltó módon kell teljesíteni. Az abortusz azért is különösen súlyos vétség, mert árt a megölt magzat testének, lelkének, az anya és apa lelkének, és a társadalomnak, melyet megfosztott egy értékes élettől.

A Biblia ugyanazt a szót (’βρεφος’) használja a kisded Jézusra, mint a kisgyermekekre, akiket Jézushoz vittek. Jézus örömmel fogadta a gyermekeket és azt mondta, hogy örök királysága a gyermekeknek építtetett, hogy vele legyenek az idők végezetéig. A Jézust ábrázoló kép, amelyen a gyermekeket magához veszi, hatalmas reménysugarat és vigaszt jelenthet azon szülőknek, akik elvesztettek egy gyermeket.

A fogamzásgátlás és az eutanázia

Az V. parancshoz kapcsolódva szólnunk kell a fogamzásgátló szerekről és eszközökről is. Vannak olyan tabletták, melyek a megtermékenyített petesejtet, a kezdődő életet oltják ki. Aki ilyet szed, a kis életek sokaságát öli meg, mert hinnetek kell, hogy Isten a fogantatás pillanatában életet lehel az emberbe. Ugyanaz a teljes lélek van abban az élet-kezdeményben, amely felnőtt korában is benne van. Az esemény után szedett tabletta a legkegyetlenebb, súlya egyenlő az abortusszal - aljas gyilkosság.

Viszont van olyan fogamzásgátló készítmény, amely megakadályozza a peteérést. Ennél nem kezdődhet el az élet, tehát nincs szó gyilkosságról. Alkalmazása mégis bűnnek számít, mert beleszól Isten terveibe, ugyanis Ő a férfit és a nőt nemcsak örömszerzésre teremtette, hanem azért, hogy aktív résztvevője, segítőtársa legyen a teremtésben. Nemcsak az anyák sértik meg az V. parancsot, akik használják bármelyik fogamzásgátló szert, hanem az orvosok, akik felírják receptre és a gyógyszerészek, aki árusítják.

A fogamzásgátló eszközök is különbözőek lehetnek. Közülük legszörnyűbb a spirál, mely az életkezdeményeket pusztítja el - igazi tömeggyilkosságnak számít. A megtermékenyített pete nem tud beágyazódni, és elhal. A spirál mikro-abortuszt okoz. Miután megtermékenyült a pete, be akar ágyazódni a méhbe, de a spirál miatt nem tud.

Az élettel szembenálló, az V. parancs lényegét sértő eljárás még az eutanázia. A Katekizmus megállapítja, hogy az eutanázia azt jelenti, hogy a fogyatékos, beteg vagy halál közelében lévő személyek életének véget vetnek. Ezért minden olyan cselekedet vagy mulasztás, amely akár önmagában, akár szándékosan halált okoz azért, hogy megszüntesse a fájdalmat, az emberi természet méltóságával és Teremtőjének, az élő Istennek tiszteletével súlyosan ellenkező gyilkosság.

Indokolt lehet azonban a költséges, veszélyes, rendkívüli vagy a várt eredményekhez képest aránytalan orvosi beavatkozások abbahagyása. Erkölcsileg megfelel a morfium, a kábítás, a fájdalomcsillapítás alkalmazása, még ha azzal a kockázattal jár, hogy napjait megrövidítik. Nem szabad azonban a haldokló életet kioltani egy injekcióval, hogy kevesebbet szenvedjen, mert Isten akarata kifürkészhetetlen. Még a halál torkából is visszahozhatja, meggyógyíthatja, ha ez a szándéka. Másrészt a szenvedés tisztítja a haldoklót, és ha leállítjuk erőszakosan az életét, akkor a tisztítóhelyen vagy a pokolban kell vezekelnie bűneiért, ami számára sokkal keményebb lenne.

A magzatok túlvilági sorsa a keresztény teológiában

A meg nem született gyermekek és csecsemők túlvilági sorsa olyan rejtély, mely mindig kísértette az egyházat. A Szentírásnak nincs egyértelmű, direkt tanítása a kérdéssel kapcsolatban, a keresztény teológia azonban általános bibliai elvek alapján foglalkozott vele, és különböző válaszokat meg is fogalmazott.

Teológiai nézetek a gyermekek megváltásáról

1. Az erkölcsi felelősség kora

   Létezik néhány tanítás a felelősségre vonhatóság koráról, ezek azonban nem biblikusak, és haszontalanok is. Senki sem megy úgy aludni egyik éjjel, mint még erkölcsi érzéktől mentes gyermek, és kel fel másnap reggel, mint a viselkedéséért felelős egyén. A morális érzék nem csupán a kognitív gondolkodásunk része, hanem az érzelmi intelligenciánké is. Erkölcsi érzékünknek inkább úgy kéne fejlődnie, ahogy fizikailag történik. A „gyermekkor” szó az ember nagyon fiatal korát jelöli - ez valószínűleg magában foglalja a szoptatás időszakát is.

   Lukács evangéliumában ezt olvassuk: „Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.” (Lk 2:52) Jézus növekedése egységes volt. Kora előrehaladtával mindenben gyarapodott. Ebben az időszakban Jézus megalázkodott, elrejtette dicsőségét és alázatot tanúsított azáltal, hogy az emberiség tagjaként határozta meg magát és „félretette” istenségét.

2. Az egyetemes megváltás

   Számos elismert tanító van, akik a gyermekek és az örökkévalóság kapcsolatának kérdésére különböző válaszokat adnak. Charles Spurgeon lelkész (1834-1892) hitt a gyermekek egyetemes megváltásában. Az 1689-es Londoni Baptista Hitvallás is ezt mondja: „A csecsemőkorban vagy fiatalon meghalt gyermekek újjászületnek, és üdvösség kegyelmében részesülnek Krisztus és a Lélek által, aki akkor, ott, és olyan módon cselekszik, ami neki tetszik.” Millard Erickson teológus azonos állásponton van, meglehet, teológiai érvelése jóval gyengébb. Dr. John Piper is kitart a gyermekek univerzális üdvözülése mellett, Pál a Rómaiakhoz írt levele alapján. (Róm 1:19-20)

   Piper így folytatja: „Mert nem gondolom, hogy a kis csecsemők befolyásolhatják természetüket, vagy következtetéseket vonhatnának le Isten kegyelmére, dicsőségére és igazságosságára vonatkozóan. Dr. Ronald Nash szerint minden kisgyermek, aki meghal, a mennybe megy, hiszen ők még képtelenek az erkölcsi jóra vagy rosszra. Mózes Ötödik könyvéből az 1:39-et és Pál Második korinthusi leveléből az 5:10-et idézi, majd kijelenti: „A csecsemők ártalmatlanok abban az értelemben, hogy bárhogy is állnak eredendő bűn tekintetében, gyermeki állapotuk miatt képtelenek rossz vagy jó cselekedetekre.” Hasonlóan R. A. Webb megjegyzi, hogy „a jövőbeli végső büntetés arányos lesz ahhoz, amit testben cselekedtünk.”

   

   Dr. Wayne Grudem is egyetért Spurgeon-nal és Piper-el abban, hogy a gyermekek között ugyanúgy vannak kiválasztottak, mint a felnőttek között. Grudem azonban különös reményt táplál a hívő emberek gyermekeinek Isten bibliai példáinak köszönhetően, ugyanakkor nem zárja ki azt a tényt, hogy pogányok gyermekei is lehetnek a kiválasztottak között.

3. A keresztség szerepe

   A korai egyházban a megváltás kérdését szorosan a keresztséghez kötötték. A katolikus egyház megőrizte ezt a szoros kapcsolatot a keresztség és az üdvözülés között. Azok a szülők, akik valamilyen biztosítékot szeretnének az üdvösségre, hajlamosak olyan külső jeleket keresni, mint a keresztség. A hagyományos római katolikus felfogás szerint a megkeresztelt csecsemők üdvözülnek, a keresztség előtt elhunyt gyermekek azonban a Limbus Infantum-ba kerülnek, ahol ugyan nincs szenvedés, de örökre kimaradnak a boldog színelátásból, a mennyei dicsőségből. Ez volt az egyik fontos érv amellett, hogy katolikusok szerint miért szükséges halogatás nélkül megkeresztelni a csecsemőket.

   A II. Vatikáni zsinat utáni katolicizmus lényegében elengedte a Limbus Infantum-ról szóló hagyományos tanítást. A Katolikus Egyház Katekizmusa például így fogalmaz: „Ami a keresztség nélkül meghalt gyermekeket illeti, az Egyház csak Isten irgalmasságára tudja őket bízni, amint ezt meg is teszi a megfelelő temetési szertartásban.”

4. Az eleve elrendelés és a kiválasztás tana

   Az eleve elrendelésről és a kiválasztásról szóló tanok nagyon megnyugtatóak lehetnek. Az Atya határozza meg, hogy mely gyermekeket fogadja majd lelki családjába. Ez az ő döntése. Az Atya, aki megkeresett, megmentett és megpecsételt, ugyanaz, mint akiben bízunk, hogy a helyes dolgot és a legjobbat teszi majd a gyermekkel, akit elveszítettünk. Az 1689-es Londoni Baptista Hitvallás is ezt mondja: „A kiskorukban elhunyt, kiválasztott gyermekeket, Krisztus újjászüli és üdvözíti a Szentlélek által, aki tetszése szerint cselekszik amikor, ahol és ahogyan akar.” Ez elvileg összhangban van a Biblia kiválasztásról szóló tanításával, vagy legalábbis nem mond annak ellent. A kiválasztás tana mindenesetre nyitva hagyja a lehetőséget, hogy a csecsemőkorban elhunytak is üdvözüljenek.

5. Az „Ilyeneké a mennyek országa” értelmezése

   Az evangélikus teológiában találkozunk a „csecsemőhit” fogalmával. E szerint a nézet szerint a csecsemők is - valamilyen számunkra felfoghatatlan módon - tudnak hinni. A mennyország a gyermekeké, és még azoké, akik úgy tudnak hinni, mint ők. „Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa” - mondta Jézus (Mt 19,14). Fontos megjegyezni, hogy Jézus nem azt mondja, hogy a gyermekeké az Isten országa, hanem azt, hogy „ilyeneké” az Isten országa. Valamilyen szempontból olyannak kell lennünk, mint egy gyermeknek, hogy bemehessünk az Isten országába.

Az isteni irgalom és igazságosság

Isten irgalmas és igazságos Úr, aki nem csak a tökéletes igazság kirendelésére szorítkozik. Az igazságos ítéletnél soha nem fog rosszabbat adni, de a kegyelme gyakran hajlik arra, hogy az igazságos ítéletnél jobbat adjon.

Dávid király és Betsabé gyermekének halála kapcsán Dávid így szólt: „Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.” (2Sám 12,23) Ez a kijelentés sokak szerint arra utal, hogy Dávid abban a reményben élt, hogy a meghalt gyermeke a mennybe került, és ő is találkozni fog vele.

Az alábbi táblázat összefoglalja a legfontosabb teológiai nézeteket a magzatok és csecsemők túlvilági sorsáról:

A lelki gondozás és vigasz

A vetélést, abortuszt vagy csecsemőhalált elszenvedő szülőknek nem csak válaszokra van szükségük, hanem szeretetre, részvétre, imákra, megértő fülekre és elérhető barátokra is. Nem hozhatunk mindig mindent helyre, de gondoskodhatunk vigaszról és társaságról. Azoknak, akik magányuk közepette úgy szenvedtek el valamilyen veszteséget, hogy nem volt mellettük egy barát, aki vigaszt nyújtott volna, részvétem a kétszeres gyászért. Fontos, hogy felhasználják a léleknek ezt a sötét, de tanulságos időszakát arra, hogy tudják, hogyan kell azok számára vigaszt nyújtani, akik hasonló gondokkal küzdenek. Mint sok más dolog is a Bibliában, az a kérdés, hogy mi történik a csecsemőkkel haláluk után, hitkérdés is.

Jézus személyében olyan Istenünk van, aki kötődik hozzánk, vigaszt és reményt nyújt. „...mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségünkön…” (Zsid 4:15). Jézus élt kisgyermekként, tudta, milyen elveszíteni valakit, akit szeretsz, ahogyan Lázár halálakor is sírt, szenvedett és megízlelte a halált. Jézus - minden más istenképpel ellentétben - empatikus, éleslátó, mind a gyermekre nézve, mind azokra, akik szerették és gyászolnak halála miatt.

tags: #magzat #mennybe #megy