Az emberi élet kezdetén, különösen a terhesség és a szülés időszakában, a magyar néprajzban számos hiedelem, szokás és rítus övezte a gyermekáldást. Ezek a hagyományok az anya és a leendő gyermek épségét igyekeztek óvni, miközben lehetőséget teremtettek a gyermek nemének és tulajdonságainak megjóslására.
A gyermekáldás fontossága és a meddőség megítélése
A hagyományos felfogás szerint a gyermekáldás az élet szükségszerű velejárója volt, és elítélték a meddő házasságokat. Ezért már a lakodalmak során igyekeztek mágikus úton biztosítani a termékenységet. Például a nyugati palóc vidéken, amikor elkészült a menyasszony ágya, valaki felkapott egyet a bámészkodó gyermekek közül, és a cifra ágynemű közé dobta, hogy a fiatal pár ne legyen magtalan. Ha a lakodalmas menet kisgyermekes asszonnyal találkozott, ezt mindenütt jó előjelnek tartották.
Ahogy telt az idő, és a menyecske nem esett teherbe, a legkülönbözőbb eljárásokhoz folyamodtak. A legelterjedtebb vélemény szerint a gyermektelenség Isten büntetése volt. Engesztelésül misét mondattak, búcsúkra jártak, fogadalmakat tettek. A múlt század második felében a Szeged környéki asszonyok kilenc keddet böjtöltek pünkösd után Szent Anna tiszteletére, akit a terhesség és szülés védőszentjének tartottak. A korábbi gyűjtések adatai szerint azonban gazdag volt a mágikus gyógymódok köre is. Ezek kellékei sokszor a szexualitással, szaporodással kapcsolatosak (tojás, méhlepény, menstruációs vér, vessző, amellyel párzó kutyákat érintettek). Egyes hiedelmek az együtthálás időpontját szabályozták.
A gyermektelenség okát néha abban látták, hogy a házastársaknak „nem pászol a vérük”, ezért előfordult, hogy nemzőtársat kerestek. Általánosabbnak látszik azonban, hogy az asszonyt hibáztatták a magtalanságért, és így a gyógyító célzatú előírások is őrá irányultak. Táplálkozzon jobban, tanácsolták, fűszeres ételek, erős italok felerősítik. Sokan bábákhoz, gyógyítókhoz fordultak, akik kenegetést, gyógyfüves (gyakran szerepel az anyaméhfű) füstölést, főzeteket alkalmaztak.
A terhesség időszaka és az anya védelme
A terhesség mind az anyára, mind a magzatára nézve kockázatos kimenetelű állapot volt, ezért számos rendszabály övezte. Az anya és a leendő gyerek épségét óvó rendszabályok mellett a terhesség a gyermek nemének és tulajdonságainak megjóslására is alkalmat nyújtott. Egyes szórványadatok arra vallanak, hogy a terhes anya tisztátalannak számított, a „kizárás” átmeneti állapotában volt. Néha olyan mindennapi tevékenységeket tiltó rendszabályok voltak rá érvényesek, mint a gyermekágyasra, menstruáló nőre, a halottas ház lakóira. Például Gomboson (Bács-Bodrog m.) a terhes asszony nem keverhetett tésztát, nem dagaszthatott, mert keletlen lett volna a kenyér.
A már megfogamzott magzat védelme érdekében szinte a legutóbbi időkig szokásban volt a terhes asszonyt étellel, gyümölccsel megkínálni. Alapja az az Európa-szerte ismert hiedelem, hogy ha a nő ilyenkor nem kap abból enni, amit megkívánt, elvetél, esetleg maga is belepusztul. Ezért azt sem tekintették bűnnek, ha az állapotos menyecske lopás útján jutott az ennivalóhoz. Erre az ételre a néphit szerint a magzatnak van szüksége. Múlt századi feljegyzések a vetélés megelőzésére további mágikus eljárásokat is említenek: fürdőket, füstölést, Tolna megyéből például háromszor derekuk köré tekert fonál viselését. Tapasztalatból tudták mindenütt, hogy az erőn felül végzett munka, emelgetés abortuszhoz vezethet, erre azonban inkább csak akkor ügyeltek, ha a fiatalasszony már több ízben elvetélt.
A születésszabályozás és a gyermekgyilkosság
Bár alkalmi előfordulásai időben messze vezetnek, a születéskorlátozás gyakorlattá fejlődésével a magyar parasztságnál csak a múlt század második felétől kell számolnunk. A gyermekáldás csökkentésének legfontosabb indítéka a birtok osztódásának megakadályozása volt. E törekvések kiélezett formában, elsősorban a módosabb rétegnél elvezettek az ún. „egykézéshez”. A születéskorlátozás érdekében egyaránt folyamodtak mágikus, továbbá tapasztalati hátterű eljárásokhoz, s veszedelmes, durva beavatkozásoktól sem riadtak vissza.
A fogamzásgátlás körébe vonható eljárásoknak legtöbbször volt valamelyes tapasztalati hátterük. Sokan még a két világháború között is azért nyújtották el a szoptatás időszakát, mert ezalatt kevésbé kellett tartaniuk a teherbe eséstől. Múlt századi feljegyzésből tudjuk, hogy magömlés előtt a menyecske „félrerántotta magát”. Szeretkezést követően nyomkodással, erőlködéssel, köhögéssel igyekeztek a magvat minél inkább eltávolítani hüvelyükből.
A bekövetkezett terhesség megszakítását célzó eljárásoknak (gyerekvesztés, angyalcsinálás, eltétetés, elhajtották, elcsinálták, elsikkasztották a gyereket) is jobbára volt realitásalapjuk. Különösen a már több gyermeket szült fiatalasszonyok nagy része, ha ismét állapotos lett, megpróbálkozott a kevésbé veszélyes módszerekkel: hirtelen nehezet emelt, ugrált le a padlásról, sokat szekerezett. Ezt általában nem is tartották magzatelhajtásnak. Hőhatáson alapultak a gőzölések, füstölések, a Borsa völgyében meleg kenyér helyére ültették az asszonyt. Az általánosan elterjedt forró fürdők hatását gyakran füvekkel vélték fokozni. Belsőleg főleg növényi főzeteket tartottak eredményesnek. Sok helyről van adat arra, hogy mályva vagy más növény gyökerét helyezték fel a hüvelybe. A különböző formában alkalmazott nyomás, a has tartós elszorítása, a már specialisták által végzett masszázs (eldörgölés) széles körben ismeretes volt. Legtöbb veszéllyel azon módszerek jártak, amelyek során valamilyen szúró eszközzel (kihegyezett lúdtoll, orsó, bizonyos növények szárított gyökere, kötőtű) felnyúltak a méhbe, és felszakították a magzatburkot. Közeledve a jelenhez, a falusi asszonyok közül is mind többen vették igénybe a bábák, orvosok illegális szolgálatait.
Végezetül utalnunk kell a csecsemőgyilkosságra - mint legvégső lehetőségre. Halálra éheztette az anyja, dunnával letakarták és megfulladt, kitették a fagyba, sőt ismertek még drasztikusabb formák is. A világi és egyházi törvények egyaránt üldözték a gyerekelvesztést. Hiedelmek is éltek a parasztság körében az ilyen asszonyt - még életében vagy a túlvilágon - érő büntetésekről, amelyek közül legáltalánosabb, hogy halála után meg kell ennie elpusztított magzatait. A gyakorlatban azonban az egyes esetek erkölcsi megítélését mindig az adott időszakban, adott közösségen belül érvényes normák szabályozták.
A gyermek neme és tulajdonságai: Jóslások és mágikus beavatkozások
A mágikus gondolkodásmód lehetőséget adott a „tervezhető” sajátságok körének szinte korlátlan kiterjesztésére. Legfontosabb kérdés volt a gyermek neme. A hagyományos felfogás egyértelműen a fiú utódot tartja értékesebbnek, így különösen elsőszülöttnél arra vágytak, hogy fiú legyen. Igen gazdag az idevonatkozó előjelek, jóslások, előírások köre. Alkalmuk lehetett a lakodalom, a gyermek fogamzásának feltételezett időpontja, a terhesség időszaka, sőt a szülés is, a következő gyermeket illetően.
Még a két világháború között is általánosan elterjedt szokás volt, hogy a vőlegényes házhoz érkezvén a menyasszonynak egy kisfiút ültettek az ölébe, hogy elsőnek fiút szüljön. Sok helyen hittek abban, hogy nászéjszakán a férfi valamilyen ruhadarabjának az ágyba, szerszámjának az ágy alá helyezésével biztosíthatják ugyanezt. Fontos szerepet tulajdonítottak a két fél ekkori viselkedésének, a szeretkezés közben és utána elfoglalt helyzetüknek. Például az asszonyt figyelmeztették, nyitva ne felejtse a száját, mert biztos lánya születik; bal oldalára forduljon majd, ha fiút szeretne. A Dunántúl több vidékéről feljegyzett adatok szerint a szülőnő méhlepényét körte- vagy almafa alá földelték el, attól függően, hogy fiút vagy kislányt kívántak következő gyermeknek. Mások az elásást végző személy nemét tartották meghatározónak ilyenkor.
Népszokások böjtidőben: ezek a békési hagyományok
A várandós asszonyt környezete állandóan figyelte, hogy véletlen jelenségekből következtessenek. Napjainkig hiszik, városokban is, hogy az előreugró, hegyes has fiúcska születését jelzi, míg a kislány inkább a farban van. Ugyancsak általános volt az a hiedelem, hogy a fiúgyermek anyja hasának bal, a kislány a jobb oldalában helyezkedik el, ott rugdos. Májfoltokból, lábdagadásból lányra, sok rosszullétből fiúra következtettek. Csongrád megyéből származó adat szerint a terhes asszony ujjával bökjön keresztül egy pókhálón.
Születési rendellenességek megelőzése
A születési rendellenességek megelőzését célzó szokások döntő hányada a terhesség időtartamára volt érvényes. Egyik csoportjuk azon képzeten alapul, hogy bármi szokatlan, ijesztő jelenséget lát az asszony (megcsodálja, ráfelejtkezik, rácsudál), a gyermek majd ahhoz lesz hasonló. Ezzel végül is minden testi, sőt szellemi fogyatékosságot magyarázni lehetett utólag. Az idevonatkozó megelőző és elhárító szokások jobbára megegyeztek az egész magyarságnál. A nő eleve kerülje az olyan alkalmakat, ahol ilyesmit láthat. Ha mégis bekövetkezett a baj, gondoljon állapotára, ez már eleve semlegesítheti az ártalmat; immár alaposan nézze meg az adott dolgot, személyt, s tanácsos meg is köpködni azt; mutasson fügét; ujját gyorsan dugja szoknyája derekába. Sok helyen hozzáteszik, hogy az ártalom akkor veszélyes különösen, ha megijed közben az asszony. Ijedtség ellen a megöntés ilyenkor is hasznos.
Arra, hogy a ma számon tartott születési rendellenességeken túl, parasztságunk egyebeket is elkerülendőnek ítélt, az előírások, tilalmak indoklásából következtethetünk vissza. Sok helyen még a teherbe esést, sőt a házasságkötést megelőzően is érvényesnek vélték, hogy összenőtt, ún. kettes gyümölcsöt ne egyen a nő, mert kettes-gyereke lesz, azaz ikreket szül. Ezt elkerülendő ugyancsak országszerte ismert tilalom, hogy egyszerre két sulykolófát ne vigyen magával. Kutyába, macskába ne rúgjon, mert gyermeke „szőrösen születik”.
Európa-szerte rendellenességnek tartották az újszülött testén lévő anyajegyet (jegy, jel, billig, anyafolt). A magyarságnál legáltalánosabb magyarázat szerint ennek előidézője, hogy valami - többnyire gyümölcs - ráesik az állapotos asszonyra, vagy ilyesmivel megdobják, megütik. Az anyajegy formája azután erre a tárgyra fog hasonlítani. Megelőzésre nincs sok lehetőség, viszont ha az adott gyümölcsöt felkapva, azt gyorsan a farához nyomja a nő, ezáltal „átviszi a jelet” olyan helyre, ahol legalább nem lehet majd látni.
A terhesség idején, elsősorban különböző tilalmak révén a születendő gyermek egészségét, normális fejlődését is biztosítani vélték. Halottat ne nézzen meg, temetésre ne menjen a várandós nő, mert ettől lesz sárgasága az újszülöttnek. Tiltották hagymás ételek, hüvelyesek fogyasztását, különben pattanásos bőrű lesz a gyermek, vagy kiütéses betegségekbe esik majd. Amelyik nő titkolta állapotát, annak a néphit szerint gyermeke néma lesz, vagy csak nehezen tanul meg beszélni. Ha későn kezdett eljárni az apróság, azzal magyarázták, hogy anyja kígyóval, rákkal került valamiképpen kapcsolatba terhessége idején. A gyermek majdani tulajdonságait is próbálták befolyásolni. A menyasszony a vőlegényes házba lépvén felnézett a kormos kürtőbe, ha fekete szemű gyermeket akart. Általános szokás volt, hogy a várandós asszony hajas kukoricát lopott, hogy szép, dús haja legyen gyermekének. A Dél-Alföldön tiltották az állapotosnak a paprikaültetést, mert mérges természetű lesz a gyerek.
A szülés folyamata és a bábák szerepe
A szülés többnyire bába segítségével történt. A szülés előtt megszokott munkájukat végezték a terhes nők. A munkát a szülés elősegítőjének tartották. A szülés előkészületeit részint a szülőhely és a szüléssel kapcsolatos tárgyak előkészítése, részint a szülés szerencsés kimenetele érdekében végzett mágikus eljárások jelentették.
Ha a földön szültek, rozsszalmát vagy szénát, gyékényponyvát vagy pokrócot, rossz ruhadarabokat készítettek a szülő nő alá. Azokon a vidékeken, ahol az ágyban szültek, kivették a szalmazsákot, helyébe fehér lepedővel letakart rongyokból készítették elő a szülőágyat. A szalmazsák csak akkor került vissza, amikor már tiszta volt a szülő nő. A rongyokat később elégették. Némely vidéken az első gyermeket az édesanyánál szülték. Edényt készítettek a magzatvíz, lepény és a vér felfogására. Általában a szüléshez rongyos és piszkos ruhát vettek fel (ing és alsószoknya vagy pendely, harisnya). Az újszülött számára előkészítették a pólyaruhát.
Némely vidéken titkolták a szülést, másutt összehívták a rokon asszonyokat biztatásra, tanácsadásra. Vajúdáskor, míg a kinyomulás meg nem kezdődött, fent járatták a szülő nőt. Állva szülésnél a falhoz támaszkodott, az ajtófélfába vagy a szoba gerendájába akasztott kötélbe kapaszkodott, vagy ketten fogták a hónaljánál fogva. Térdepelve szülésnél a szoba sarkán vagy közepén a puszta vagy szalmával borított földre térdepelt; vagy kezével két felfordított szakajtóra guggolt, két székre vagy a szövőszékre támaszkodott.
A bába a szülő nő előtt vagy mögötte ülve várta az újszülöttet. Az ülve szülés volt a legelterjedtebb mód. Két lehetőleg alacsony székre vagy egy (két) zsámolyra ült, lábait két szakajtóra vagy kosárra, egyéb alkalmatosságra helyezte (szülőszék). Némely vidéken (pl. Győr, Komárom m.) a férj ölében történt szülésről számoltak be. A bába a szülő nő előtt ült, széken vagy zsámolyon vagy térdepelve várta az újszülöttet, esetleg a szülő nő mögött állt, lábával a szülő nő derekát nyomva, hogy ezzel könnyítse a szülést. A fekve szülés földön vagy az ágyban történt. Az ágyban szülés nehezen terjedt el, régen a bábák is a földön szülést propagálták, hogy kevesebb mosnivalójuk legyen.
A szülés könnyítése és a fájdalomcsillapítás
A szülés könnyítésére, a fájdalmak enyhítésére, a szülés gyorsítására különféle tapasztalati eljárásokat és azzal együtt különféle mágikus eljárásokat ismertek és gyakoroltak. A szülő nőt ugráltatták, az ajtót kellett rugdosnia, üres üvegbe fúvatták, négykézláb járatták stb. Más eljárásoknál a szülő nő passzív maradt. Férje, a bába vagy valamelyik rokona hátára vette és háromszor megrázta; a férj háromszor átlépte, szájából, markából itatta; dörzsölgették, kenegették; térddel nyomták a szülő nő keresztcsontját, zsákba dugva hengergették, törülközővel szorították stb.
Gőzölték forró vízzel és különféle füvek, növények főzetével (melyet forró téglára, parázsra vagy tollra töntöttek). A belsőleg alkalmazott szerek közül első helyen állt a bor és a pálinka különféle fűszerekkel, valamint füvekből készített teák, pl. rutatea, anyarozsmagtea, rózsavirágtea stb. Jónak tartották a köménymagos vizet, forralt cukros tejet, hideg vizet is. A szülőfájások jelentkezésekor füstölést és szenteltvízzel való behintést is alkalmaztak. A görcsös fájdalmak csökkentésére országszerte hatásosnak tartották a meleget (pl. meleg szoba, a forró vízbe, meleg pálinkába mártott ruha, melegített fonál, füvek, melegre pácolt nyúlbőr, melegített só, meleg tégla stb.). Ezenkívül kenegették, dörzsölgették, pl. hagyma nedvével. Nehéz szülés esetén szokásos volt a zárakat felnyitni, a fiókokat kihúzni, ráolvasni is. A szülés alatti vérzést rendjén valónak tartották: erős vérzés esetén azonban a végtagokat elkötötték fonállal; borogattak főként timsós és ecetes vízzel, petrezselyemfőzettel stb.; gőzöltek tüzes vasra cseppentett tejjel, forró téglára öntött ecettel stb.; forró italokat, hánytatót, hashajtó főzeteket, fűszeres pálinkát itattak, timsót nyelettek.
Népszokások böjtidőben: ezek a békési hagyományok
A méhlepény (lepény, szülep, nádrapogácsa, mása) eltávozását hasonló eljárásokkal segítették, mint a szülést. Ha a házi szerek nem használtak, nem tartották bajnak, ha néhány napig bennmaradt a méhlepény. Ha következőnek fiút akartak, körtefa, ha lányt, almafa alá ásták el. Általában az apa ásta el, hogy a gyermek majdan visszavágyakozzék. Az utófájások csökkentésére pl. zsírral kenegettek, meleg ruhával borogattak, pálinkába tett rozs levéllel itattak. A májfoltokat meleg méhlepénnyel, szülés utáni első vizelettel, tejjel, tejszínnel, az első fürdővízzel törölték le. A lelógó has ellen a has lekötésével védekeztek. Általában tartózkodtak a vízivástól, hogy ne legyen puffadt a hasuk. A magzatburok általában szerencsét jelentett (burokban született). Ha a terhes nő meghalt, haláláról azt tartották, hogy a koporsóban megszüli a gyermekét. A szülés időpontjára vonatkozó hiedelmek közül legelterjedtebb volt az, hogy kedden és pénteken, továbbá Luca napján és Szent György napjának éjszakáján nem szerencsés szülni.
A gyermekágyas időszak és a csecsemőkor hiedelmei
A szülést követő „veszélyes” időszak részint a keresztelésig, részint az egyházi avatás (egyházkelő) szertartásáig tartott, és többé-kevésbé egybeesett a gyermekágy hagyományosan hathetes időtartamával, az avatás végpontjával kijelölt időszakkal. A gyermekágyas helyzete a családban megkülönböztetett volt: újszülöttjével a szoba díszágyában feküdt, melyet erre az időszakra általában „sátorlepedővel”, „szúnyoghálóval” függönyöztek el. Ez valóságosan is, jelképesen is kirekesztette mint „tisztátalant”, egyúttal óvta is az ennek az időszaknak tulajdonított veszélyektől: a gyerek elváltásától (kicserélésétől) és a szemveréstől.
A tilalmak más része az anya tisztátalanságával kapcsolatos: kirekeszti őt a normális, mindennapi tevékenységek gyakorlásából. Ilyen volt a mindenütt ismert vízhúzási tilalom, amelynek be nem tartása a kút férgességét, a víz tisztátalanságát okozná. Szintén általános volt a házból vagy a portáról kijárás tiltása, általában az egész faluközösséget sújtó szankciókkal: leggyakoribb nézet volt, hogy jég verné el a határt. Néhol tilos volt a gyermekágyasnak főznie, varrnia, palántálnia, befőznie, savanyítania, vagy a gyermekágy ideje alatt nem volt szabad a szemetet kivinni vagy kifelé seperni. Sokszor nem világos a tilalmak háttere: nem értett, elhomályosult viselkedésszabályozó normaként hagyományozódtak. Ilyen volt a fejfedő nélkül járás, vagy a házból kilépés tilalma, vagy néhol éppen a fejfedő viselésének vagy a haj felkötésének tiltása.
Amikor szülés után először ment a templomba az édesanya, karján a kicsivel, akkor a sekrestyében papi áldásban részesült. Ilyen alkalmakkor az édesanyák a „Kindstuch”-ot használták. Ez egy szép színes, csíkos, szőttes volt, 70 cm széles, 2,5 m hosszú, amibe belecsavarták a gyermeket, tulajdonképpen a saját testükre tekerték a hátukon átvetve. Volt egy asszony a faluban, Kreiblné, akinek szatócsüzlete is volt a faluban, ő szőtte ezeket a szép terítőket. A megrendelő nevét is beleszőtte, ha az kívánta. Volt egy ünnepélyesebb változat is, fehér alapon, kék, zöld, fekete, csíkos mintával. Volt egy tarka is, amin hiányzott a fehér alap, és csupa színes, sárga, piros, rózsaszín csíkminta volt. Minden lány kapott ilyent, amikor férjhez ment. Ezzel vitte az édesanya a kisbabát orvoshoz, templomba, vasárnap délután az utcára.
Váltott gyerek hiedelmek és rontáselhárítás
A nem normális születésűek: a torzszülött, koraszülött, „idétlen” (időtlen, azaz idő előtt született) satnya csecsemők létének igazolására irányuló törekvés volt egyik fontos gyökere a váltott gyerek-hiedelmeknek. A még a közelmúltban is országszerte ismert hiedelmek szerint a váltott gyerek nem „igazi” gyereke az anyának; az általa szült normális gyereket egy természetfölötti lény kicserélte a saját torz gyermekére. Az ilyen gyermekhez a kicserélésen túl egyéb hiedelmek is fűződtek: például hamu vagy víz van a fejében.
A váltott gyerek-hiedelmek valamilyen formában egész Európa néphitéből ismertek; közös bennük a nem normálisnak, torznak születettek természetfeletti eredetének gondolata. A „kicserélő” általában valamely - területenként, népcsoportonként különböző - női démonikus lényhez kapcsolódik. A torzszülöttek, koraszülöttek tapasztalati tényén kívül másik fontos tényezője a váltott gyerek-hiedelmeknek a félelem különböző „rontó” lényektől, vagy általában a rontás lehetőségétől a születéstől avatásig tartó hagyományosan veszélyes időszakban.
A gyerek kicserélését megakadályozó rendszabályok betartása (bölcsőbe, pólyába, ágyba helyezett mágikus tárgyak, gyerekre fordítva adott ing) a magyarság minden csoportjánál szokásos volt. Maga a „kicserélés” hiedelemmondai motívumként volt közismert. A szövegek szerint az anya „érezte”, „látta”, „hallotta”, hogy valaki megjelenik az ablakban, átnyúlik ágya fölött, macska képében boszorkány lopakodik be a szobába, gyermekéért „nyúlnak”, el akarják venni. A visszacserélésről és megszólaltatásról szóló hiedelemmondáknak Közép- és Nyugat-Európa felé vezető rokonságuk van. A magyar nyelvterület nagy részén ismert mondák a „visszacserélés” fő módjaként a kemencébe vetést vagy az azzal való fenyegetést jelölik meg: a gyereket sütőlapátra ültetve a kemence szájához teszik, az „elcserélendő” lényt fenyegető szöveg kíséretében. Kevésbé elterjedt, szintén mondaszövegekből ismert módszer a „hídon átvitel”: a gyermeket vízbedobással fenyegetik.
Az anyatej biztosítása és a csecsemő védelme
A csecsemőkor folyamán a hiedelmek vonatkozásában legnagyobb jelentősége a gyerek szemveréstől való óvásának (a szemverésnek tulajdonított bajok gyógyításának) és az anyatej biztosításának volt. Az anyatej elvihetőségébe vetett hit általánosnak tekinthető. Az anyák teje olyasféle kapcsolatban volt, mint a falu csordájának teje: az egyik tehén tejének gyarapításával más tehenek tejének „elvitele” - elapadása - járhatott együtt. Az anyák tejének ez a kapcsolata a visszaszerzés mágikus módszereiben is megnyilvánult. Legközismertebb megelőző rendszabályok voltak: másik anyának nem szabad a gyermekágyas előtt átnyúlnia vagy ágya szélére ülnie, a tejet pedig óvni kell a földre csöpögtetéstől, mert „elvinnék a hangyák”. Az anyának - különösen avatásig - nem volt szabad kútkáván, küszöbön vagy árokparton ülve szoptatnia.
A növekedő gyermek életében az egyéves kor jelentett a hiedelmek szempontjából újabb határvonalat; ez zárta le az élet legkockázatosabb kimenetelű szakaszát, amelyet sok hiedelemhátterű tilalom és előírás is szabályozott. Az egy éven aluli kisgyermekre érvényes tilalmak változatos sora volt - helyenként változóan - az ország minden területén ismert, általában betartott szabályként. Az indokolások a gyerek szerencsés fejlődésével, életben maradásával voltak kapcsolatosak. Általános érvényű volt, hogy a kisgyereket nem szabad átlépni, mert nem nőne meg, és nem szabad tükörbe mutatni, mert megvakul. Sok helyen úgy tartották, hogy ha seprűvel vernék, ágyba vizelne, vagy ha bölcsőjét üresen ringatnák, meghalna. Ha a másik gyerek ringatja, kettőjük közül valamelyik meghal. Ugyanettől féltek két gyerek „összemérése” esetén. Szintén általános tilalom vonatkozott az egy éven aluli gyerek hajának és körmének levágására: tolvaj lenne, hazug lenne, vagy bajt hoznának rá elhullott tartozékai.
Újabb kezdőpontot jelentett a kisgyermek életében bármilyen első esemény. Az első fog megjelenése jósló alkalom volt: hosszú vagy rövid életű lesz-e a gyerek. Az első végleges fog megjelenése pedig a fogak további egészséges fejlődését befolyásoló időpont lehetett; bár ma már csak tréfás gyerekmondóka utal erre („Egér, egér adj vasfogat…” - az első kihullott tejfog „kuckóba” dobásával). Az elindulást is kezdő mágia kísérte.
Az újszülött "tartozékai" és mágikus szerepük
Az újszülött „tartozékai” közül a buroknak, méhlepénynek és a köldökzsinórnak volt mágikus tárgy szerepe. Kisebb mértékben az eltett köldökzsinórnak is, de különösen a magzatburoknak tulajdonítottak óvó hatást. Országszerte elterjedt hiedelem volt, hogy a burokban születés esetén megszárítva eltett magzatburok zsebben vagy más módon magánál hordva golyó ellen véd. A köldökzsinórt összecsomózva tették el, és hét- vagy tizenkét éves korában kioldatták a gyerekkel. Ha a kibontás sikerül, valamilyen többlettudása lesz: jó varró, jó fonó, ügyes faragó válik belőle. Nyakra csavarodott köldökzsinórral születni szerencsét, vagy ellenkezőleg, bajt, leginkább „kötél általi halált” jelentett.
A csecsemővel kapcsolatos tárgyak ugyanakkor olyan „tartozékai” voltak, amelyek segítségével ártani lehetett neki. Így különösen a gyermekágy idején nem öntötték a fürdővizet „járt” helyre; és veszélyesnek tartották a gyermekruhák éjszakára kint hagyását a szárítókötélen.