A mesterséges megtermékenyítési eljárások, ismertebb nevén lombikprogramok, szó szerint mentőövet jelentenek azoknak a pároknak, akik természetes úton nem tudnak gyermeket nemzeni. Becslések szerint napjainkra már tízmillió gyermek jöhetett a világra lombikbébi-kezelésnek (IVF) köszönhetően. A lombikprogram melletti döntés egy rendkívül pozitív lépés, amely a remény és céltudatosság megújult érzésével jár együtt. Ugyanakkor kétség sem férhet hozzá, hogy jelentős stresszt, szorongást is magával hoz és komoly lelki megpróbáltatást jelenthet egy pár mindkét tagja számára.
Nőként a lombikprogram alatt nemcsak a tomboló hormonokkal, de a kezeléssel járó reményekkel és félelmekkel is meg kell küzdened. A helyzetet nem könnyíti, hogy mire a lombikkezeléshez érsz, addigra - a sikertelen próbálkozások, egyéb kezelések miatt - valószínűleg már igencsak leapadtak az érzelmi tartalékaid. Az igazság az, hogy a lombikbébi-kezelés nehéz időszak. Éppen ezért fontos, hogy tudatosan törődj a saját testi-lelki egészségeddel és pozitív gondolatok (és emberek) vegyenek körül, hogy ez a rögös út mégis a lehető legsimább legyen.
Mitől olyan nehéz a lombikbébi-kezelés időszaka?
A lombikbébi-kezelés egyfelől fizikailag megterhelő tud lenni (diszkomfort érzéssel, kellemetlen, akár fájdalmas testi tünetekkel is járhat), másfelől sok időtől és még több energiától foszthat meg. Mindent összevetve, az elhatározástól a vizsgálatokon, kezelésen át a terhességi tesztig a folyamat testileg, lelkileg is nagy megpróbáltatást jelent. Emiatt gyakori, hogy stressz, szorongás vagy akár depresszió alakul ki a kezelés alatti és utáni időszakban.
A lombikprogram érzelmi és pszichés megpróbáltatásai:
- Veszteségérzet: A meddőségi kezeléseken áteső párok gyakran érzik úgy, hogy elvesztettek valamit, például a jövőbeli reményeiket és álmaikat, a magánszférájukat, az önérzetüket, a jövőjük feletti irányítást, vagy akár a vérvonaluk továbbörökítésének lehetőségét.
- Hormonális változások: A lombikbébi-kezelés alatt kapott hormonok teljesen felboríthatják az érzelmi egyensúlyt. Ez azonban egyénenként nagyon változó: egyeseknél semmi ilyesmi nem jelentkezik, míg mások erős szorongást, akár depressziót is éreznek. Amit fontos tudni: a hormonok igazi érzelmi hullámvasutat tudnak okozni, ami kellemetlen, de sajnos normális „mellékhatása” a kezelésnek.
- Hangulatingadozások: A kezelés alatt előfordulhat, hogy egyik szélsőséges érzelemből a másikba csapódsz. Egyik pillanatban elképesztő erejű optimizmus, másikban szorongást kiváltó, rémisztő pesszimizmus járhat át téged is. Ha ezt tapasztalod, tudd, hogy ez normális reakció, és minden lombikozó nő tapasztal hasonló hangulatingadozásokat.
- Új élmények feldolgozása: A lombikprogram - érthető módon - csupa új, korábban soha nem tapasztalt, akár felkavaró élménnyel van tele. Hormoninjekciók minden nap, ultrahang, vér- és egyéb vizsgálatok, a megszokott rutin felborulása, és így tovább. Érthető, ha túlterhel a sok újdonság, ezért nyugodtan tarts szünetet, add át másnak a feladataidat és mondd le a betervezett programokat.
- Önhibáztatás: A párok többsége átéli az önhibáztatás, önvád szakaszát. Fontos elfogadnod, hogy te nem vagy kevesebb azért, mert természetes úton nem sikerül a gyermeknemzés. Ugyanígy azt is fontolnod tudnod, hogy nem a te hibád, ha a kezelés végül nem eredményez terhességet. Az önmarcangolás nem visz előre, ami előrevisz az a hit és a céltudatosság, hogy legközelebb sikerülni fog.
- Állandó várakozás: Egy lombikbébi-kezelés nagyon különös élmény: néha úgy tűnik, hogy minden egyszerre történik veled, nagyon gyorsan, máskor pedig kínzóan lassan telik az idő, amíg egy-egy eredményre, vagy a kezelés következő lépésére kell várnod. És a legnehezebb talán a beültetés utáni két hét, amíg fogalmad sincs arról, sikerült-e a kezelés vagy sem. A várakozás sosem könnyű, de segíthet, ha előre megtervezed, mivel fogod tölteni az időt, legyen az munka, hobbi vagy éppen közös programok családdal, barátokkal.
- Megértés hiánya: A környezetedben sokan nem tudják vagy nem értik, hogy te min mész keresztül. Kérdéseikkel és megjegyzéseikkel - minden jó szándékuk ellenére - sértőek vagy érzéketlenek tudnak lenni. Csak annak beszélj a kezelésről, akinek valóban szeretnél és ne légy rest határokat felállítani, hogy kivel mennyit osztasz meg. Mindenképpen fontos, hogy legyenek olyan emberek, akik előtt meg tudsz nyílni, akik támogatnak, erőt adnak neked és levesznek némi terhet a válladról.
- Kudarctól való félelem: Talán mind közül a legnagyobb stresszkiváltó tényező a kudarctól való félelem. Ahogy minden más orvosi beavatkozás, így a lombikbébi-kezelés esetén sincs 100%-os garancia a sikerre. Egy sikertelen kezelést természetesen mindig nehéz feldolgozni, de fontos szembesülni érzelmi következményeivel, hogy utána megújult erővel vághass neki a következő kezelésnek. A párok döntő többségének több (3-5) kezelés után sikerül a baba.

Hatással lehet-e a stressz a lombikbébi-kezelés kimenetelére?
Habár számos tudományos kutatás foglalkozott már azzal, hogy a pszichológiai stressz és szorongás hatással lehet-e a lombikbébi-kezelések kimenetelére, de ezekből sajnos nem vonható le végleges következtetés. A stressz hatásai általában véve nehezen mérhetőek, a stressznek számtalan formája is van, ráadásul még az egyéni adottságnak is fontos szerepe van abban, hogy mennyire hajlamos valaki a stresszre és szervezete miként reagál rá.
Egyes vizsgálatok arra jutottak, hogy a stressz, szorongás és depresszió csökkentheti az IVF kezelés sikerességének esélyét és a stresszhormonnak is nevezett kortizol alacsonyabb szintje elősegítheti a kezelés sikerességét. Más vizsgálatok azonban nem találtak összefüggést a stressz, illetve az általa kiváltott kortizolszint-emelkedés és az lombikkezelések kimenetele között.
Azt tudjuk, hogy a hosszan tartó vagy túl erős stressz igen kellemetlen tud lenni és akár fizikailag is megbetegíthet, legyengítheti a szervezetet. De a stressz bizonyos mértékben mindannyiunk életében jelen van - és egy egészséges mértékű stressz szükséges is. A cél tehát nem a stressz teljes elűzése, hanem sokkal inkább a felismerése és minimalizálása, illetve életmóddal történő ellensúlyozása.
Lombikprogram | A petefészek előkészítése - 1. rész
Hogyan birkózz meg a lombikbébi-kezelés előtti, alatti és utáni stresszel?
Íme néhány tanács, ami segíthet neked az érzelmi egyensúly megőrzésében:
- Készülj fel a kezelés érzelmi oldalára: A felkészülés egyik legjobb módja, ha beszélgetsz olyannal, aki már megtapasztalta vagy akár éppen most tapasztalja meg a lombikprogramot. Egyfelől így saját szemeddel láthatod, hogy nem vagy egyedül, másfelől hasznos tanácsokat kaphatsz a folyamat érzelmi hatásaival való megbirkózáshoz. Léteznek személyes és online támogatói csoportok, fórumok, weboldalak, ahol személyes történeteket is hallhatsz vagy olvashatsz. Akár a klinikán is érdeklődhetsz, hogy van-e olyan páciensük, aki nyitott lenne egy beszélgetésre. Fontos, hogy a kezelés során tapasztalt élményeidről, érzelmeidről tudj beszélni olyanoknak, akik megértenek, meghallgatnak és segíthetnek is.
- Forduljatok szakemberhez: Egy tapasztalt terapeuta, tanácsadó vagy pszichológus nagyon sokat segíthet a nehéz időszak mentális és érzelmi nehézségeivel való megküzdésben. Emellett a tanácsadás abban is segít, hogy megtaláljátok, mi az, ami számotokra fontos és hogyan oldhatjátok meg a problémákat közösen, csapatként. Ez azért igazán hasznos, mert a lombikprogram folyamán számos összetett, nehéz döntéssel szembesültök. Könnyen lehet, hogy a lombikprogram okozta stresszre teljesen eltérően reagáltok, mások a megküzdési technikáitok vagy máshogy kezelitek a stresszt. Ez konfliktushoz vezethet, pedig most nincs fontosabb annál, hogy közösen küzdjetek egy célért és támogassátok egymást minden téren.
- Merj felvállalni magad: Ne engedd, hogy bárki is leegyszerűsítően vagy lekicsinylően beszéljen a lombikbébi-kezelés hatásairól. A kezelés mellékhatásai egyértelműen, jelentősen befolyásolják a fizikai, mentális és érzelmi jóllétedet is. Rendkívül fontos, hogy tudatosítsd és felvállald mindazt, amin átmész és amit tapasztalsz. Ne húzz álarcot és ne akard elrejteni, tagadni vagy lekicsinyíteni a tüneteket, fogadd el, hogy ez egy stresszesebb, megterhelőbb időszak, amit igyekszel minél elviselhetőbbé tenni.
- Pihenj és törődj magaddal: Most semmiképp ne légy túl szigorú magaddal! Tarts szünetet, lazíts, amikor csak alkalmad van rá és úgy érzed, szükséges. Foglalkozz minél többet olyan dolgokkal, amelyek boldoggá tesznek, kikapcsolnak és energiával töltenek fel téged. Ahogy fentebb írtuk, a lombikbébi-kezelés nagyon sok új stresszort hoz az életedbe, a konzultációk, vizsgálatok, hormoninjekciók és beavatkozások sora egyhamar kimerítheti a tartalékaidat - főleg akkor, ha közben nem szánsz időd magadra. Ezért fontos, hogy időről időre fizikai és mentális téren is rálépj a fékre.
- Gondold meg, mire mondasz igent: Igyekezz lehetőleg csak olyan kérésre, elfoglaltságra igent mondani, ami valóban boldogít, feltölt és támogat téged ebben az időszakban. Teljesen rendben van, ha nemet mondasz olyan tevékenységekre, amelyekről tudod, hogy leszívnák az energiádat. Gondold hát meg, hogy megéri-e például elmenni az új, alig ismert munkatárs lakásavatójára. Tedd fel magadnak a kérdést egy-egy ilyen helyzetben: mire vágyom igazán? Majd ne félj önmagad, a saját igényeid miatt döntést hozni.
- Tájékozódj minél többet: Nem véletlenül szokták mondani, hogy a tudás hatalom. Attól tartunk, amit nem ismerünk, éppen ezért a stressz és szorongás kiváló ellenszere a tudás. A tájékozódás és tanulás sokaknak egyfajta erőt ad, segít visszanyerni az irányítás érzését és nem utolsósorban lehetővé teszi a megfontolt, tájékozott döntéshozatalt. Hiszen mégiscsak a saját testedről van szó! Nagyon sokat megtudhatsz a babalesz.hu cikkeiből, igénybe veheted szakértői tanácsadásunkat, illetve online vagy személyes támogató csoportokat is kereshetsz.
- Maradj fizikailag aktív: A testmozgás bizonyítottan az egyik leghatékonyabb stresszoldó módszer. Persze nagyon fontos, hogy ne vidd túlzásba! Ha a kezelés megkezdése előtt nem mozogtál rendszeresen, akkor semmiképpen ne most kezdj megerőltető, intenzív edzésekbe. Ideális lehet például napi 30 perc gyaloglás vagy kíméletes jóga - de mindenképp konzultálj a kezelőorvosoddal arról, hogy milyen mozgásforma ideális számodra.
- Vesd be a 4-7-8 légzéstechnikát: Kutatások is igazolják, hogy a mély, lassú légzés ellazítja a testet, csökkenti a szorongást és segíti a gyors elalvást. A 4-7-8 technikát Dr. Andrew Weil fejlesztette ki és a következő lépésekből áll: 1. Fújd ki teljesen a levegőt a szádon át, „húúú” hang kíséretében. 2. Csukd be a szádat és szívd be csendesen a levegőt az orrodon keresztül, miközben 4-ig elszámolsz. 3. Tartsd benn a levegőt, amíg 7-ig számolsz. 4. Végül fújd ki lassan, folyamatosan a levegőt 8 másodperc alatt, „húúú” hang kíséretében. 5. Ismételd meg összesen négyszer ezt a ciklust.
- Készülj fel arra is, ha nem esel teherbe: A szomorúság, veszteségérzet és csalódottság mind részei a gyász folyamatának sikertelen lombikbébi-kezelés esetén. Fontos, hogy ne fordulj el ezektől az érzelmektől, dolgozd fel őket, mielőtt továbblépnél - egy szakember ebben is segítségedre lehet. Tartsd szem előtt, hogy te minden tőled telhetőt megtettél azért, hogy ez a kezelés sikerrel járjon, és nem miattad nem sikerült. A túlzott érzelmi stressz elkerülése érdekében csak egy szűkebb körnek beszélj a kezelésről és bízd egy emberre a rossz hír továbbadását. Beszéld meg a pároddal, hogy rossz hír esetén hogyan támogatjátok egymást és ügyelj arra, hogy ne légy stresszes környezetben (pl. munkahely, nagy társaság), amikor a hírt megtudod.

A hormonkezelés szerepe a lombikprogramban és más területeken
A hormonkezelés, más néven endokrin terápia, olyan orvosi eljárás, amely a hormonok termelésének vagy hatásának szabályozására irányul. Ennek a kezelésnek az a célja, hogy módosítsa, gátolja vagy serkentse bizonyos hormonok termelődését, amelyek szerepet játszanak különböző betegségek kialakulásában, különösen a hormonszenzitív daganatokban, mint a mellrák és a prosztatarák. Az endokrin terápia célzottan beavatkozik a hormonális jelátviteli utakba, hogy lassítsa vagy megállítsa a betegség progresszióját.
Hormonkezelést nemcsak daganatos betegségeknél alkalmaznak, hanem más hormonális egyensúlyhiányok, például pajzsmirigy-problémák, menopauzális tünetek, endometriózis és egyéb endokrin rendellenességek esetén is.
Hogyan működik a hormonkezelés?
A hormonkezelés célja, hogy befolyásolja a hormonok szintjét vagy működését a szervezetben. A kezelési módok különböző stratégiákat alkalmaznak attól függően, hogy milyen hormon okozza a betegséget vagy milyen hormonális útvonalat céloznak meg.
- Hormonblokkoló szerek: Ezek a gyógyszerek blokkolják azokat a receptorokat, amelyekre a hormonok kapcsolódnak, megakadályozva a hormonok hatását. Ilyen például a tamoxifen, amely megakadályozza az ösztrogén receptorok aktiválását a mellráksejtekben.
- Hormontermelés gátlása: Bizonyos gyógyszerek, például az aromatázgátlók, gátolják az ösztrogén termelését, különösen a menopauza utáni nők esetében, hogy csökkentsék a hormonérzékeny daganatok növekedését.
- Hormonpótló kezelés (HRT): Ebben az esetben a hormonhiány pótlására hormonokat adnak, például menopauza esetén ösztrogén- vagy progeszteron-pótlást, hogy enyhítsék a hormonális változások kellemetlen tüneteit.
- Hormonterápia férfiaknál: A tesztoszteron-blokkolókat és más hormongátló szereket gyakran alkalmazzák a prosztatarák kezelésében, mivel a tesztoszteron elősegíti a daganatos sejtek növekedését. Ezek a gyógyszerek csökkentik a hormonhatást, így lassíthatják vagy akár meg is állíthatják a rák előrehaladását.
Milyen betegségek esetén van szükség hormonkezelésre?
Az endokrin terápia fontos szerepet tölt be a daganatos elváltozások, a hormonális egyensúlyzavarok, valamint az endokrin rendszert érintő rendellenességek esetén. Célja, hogy befolyásolja vagy helyreállítsa a hormonok működését a szervezetben.
- Mellrák: A mellrák egyes típusai, különösen az ösztrogénreceptor-pozitív (ER-pozitív) mellrákok, hormonérzékenyek, vagyis a daganat növekedését az ösztrogén serkenti. Az endokrin terápiát gyakran alkalmazzák ezen daganatok kezelésére, hogy csökkentsék az ösztrogén szintjét vagy blokkolják annak hatását a daganatsejteken.
- Prosztatarák: A prosztatarák esetében a tesztoszteron serkenti a rák növekedését. A hormonkezelés célja a tesztoszteronszint csökkentése vagy a rákos sejtek tesztoszteronreceptorainak blokkolása.
- Pajzsmirigybetegségek: A pajzsmirigy túl- vagy alulműködése hormonális egyensúlyhiányhoz vezethet, amely különféle tüneteket okoz. A hormonkezelés célja a pajzsmirigyhormonok szintjének normalizálása.
- Menopauza és hormonhiány: A menopauza hormonális változásai számos kellemetlen tünetet okozhatnak, például hőhullámokat, alvászavarokat és csontritkulást. A hormonpótló kezelés (HRT) ösztrogén és progeszteron hormonokkal enyhíti ezeket a tüneteket, és javítja az életminőséget.
- Endometriózis: Az endometriózis egy olyan betegség, amelyben a méhnyálkahártya a méhen kívül növekszik, fájdalmat és meddőséget okozva. Az endokrin terápia segíthet a hormonok blokkolásával csökkenteni az endometriális szövetek növekedését.
- Policisztás petefészek szindróma (PCOS): A PCOS hormonális egyensúlyhiány miatt meddőséget és szabálytalan menstruációt okozhat. A hormonkezelés célja a hormonok normalizálása és a menstruációs ciklus helyreállítása.

A hormonkezelés előnyei és kockázatai
- Előnyök: Célzott kezelés, széles körű alkalmazhatóság, tünetenyhítés.
- Kockázatok: Mellékhatások (hőhullámok, hangulati ingadozások, súlygyarapodás, izomgyengeség), vérrögképződés és szív- érrendszeri kockázatok, csontritkulás (bizonyos kezeléseknél).
A lombikbébi-eljárásokkal kapcsolatos speciális kockázatok és szövődmények
A mesterséges megtermékenyítés során használt hormonális gyógyszerek mintegy kétszeresére növelhetik a vérrögképződés kockázatát a lombikbébi-eljárással teherbe esett nőknél. A svéd tanulmányból kiderült, hogy a vérrögképződés kockázata különösen magas volt a terhesség első három hónapjában. A tüdőben fellépő vérrögképződés kockázata hétszer nagyobb volt a lombikbébi-eljárással teherbe esett nőknél, bár ez igen ritkán fordult elő.
A tüszőérést elősegítő kezelés során alkalmazott hormonkészítmények hatására ritka esetben petefészek-túlstimulálási szindróma alakulhat ki, amely során a szervezet túlzott mértékben reagál a hormonokra, és ennek következtében a vártnál több tüsző kezd megnagyobbodni. Ez pedig a többszörös terhesség kockázatát növeli.
A mesterséges megtermékenyítés leggyakoribb szövődménye a többes terhesség. Ha túl sok embrió fogan meg, akkor rontják egymás túlélési esélyeit, és nő a koraszülés kockázata is. Ilyen esetben lehetőség van arra, hogy egy vagy több embriót eltávolítsanak, és ezzel a többi esélyét javítsák.
A mesterséges megtermékenyítési eljárások során létrejövő terhesség esetén nagyobb a valószínűsége a vetélésnek vagy az abortusznak, mint spontán fogantatás esetén. A mesterséges megtermékenyítés kismértékben növeli a méhen kívüli terhesség veszélyét is.
A terméketlenség miatt különböző gyógyszeres kezeléseken átesett nőknél elméletileg megnőhet mind a jó-, mind a rosszindulatú hormonfüggő daganatok előfordulási gyakorisága a petefészekben és az egyéb ivarszervekben. Bizonyítani ilyen összefüggést eddig csak a nagyon sokáig klomifen kezelést kapott pácienseknél lehetett.
A mesterséges megtermékenyítési eljárások alkalmazása során a veleszületett fejlődési rendellenességek kockázata magasabb lehet, mint spontán fogamzás esetén. Ennek feltételezett okai a többszörös terhességek és a szülők tulajdonságaiban lévő eltérések, mint például a kor vagy a spermium jellemzői.
Azok a nők, akik súlyosan elhízottak, vagy családjuk kórtörténetében vérrögképződés vagy vérrögképződési hajlam fordult elő, a hormonkezelés alatt fokozott veszélynek vannak kitéve vérrögképződés szempontjából. A kezelés során a női nemi hormonok megnövekvő szintje a vér enyhe besűrűsödését okozhatja, ami elősegíti a vérrögképződést.

A lombikprogram testi és lelki mellékhatásai
A lombikkezelés során alkalmazott hormonkezelések okozhatnak testi változásokat és a lelki egyensúlyt is megbillenthetik. Természetesen ez legtöbbször átmeneti állapot, de nagyon sokan tartanak a hosszantartó, bejósolhatatlan következményektől. Ezek a gondolatok komoly félelmet okoznak. Volt olyan eset, amikor a pár nő tagjánál pániktünetek léptek fel a megnövekedett szorongás és a bizonytalanság miatt. Az orvosi beavatkozások ugyanakkor fájdalommal, kellemetlenségekkel is járhatnak, ezt nem mindenki visel egyformán jól.
Az in vitro fertilizáció (IVF) - a lombikprogram - egy rendkívül népszerű kezelési lehetőség lett a meddőséggel küzdő párok számára világszerte. Ez a csodálatos eljárás lehetőséget ad arra, hogy azok a párok, akik korábban nem találtak hatékony megoldást, végre elérjék a terhességet.
- Mélyreható Stressz és Szorongás: Az IVF kezelés során magas szintű stressz és szorongás érhet. Az eljárás számos orvosi beavatkozást és vizsgálatot igényel, ami hatalmas nyomást gyakorolhat rád.
- Érzelmi Hullámvasút: Az lombikprogram folyamata során érzelmi hullámvasúton utazol. Az eredmények változhatnak és a boldogság pillanatai mellett csalódások és szomorúság is bekövetkezhetnek.
- Társadalmi és Életmódbeli Korlátok: Az lombikprogram kezelés lelki nehézségei kiterjedhetnek a társadalmi és életmódbeli korlátokra is. Számos kérdés merül fel, mint például az ideális életkor a szülővé váláshoz, a munkahelyi és pénzügyi kihívások, valamint a családi és baráti nyomás.
- Hormonkezelés Mellékhatásai: Az lombikprogram kezelés során hormonterápián kell részt venned a petesejtek stimulálása érdekében. Ezek a hormonális kezelések különböző mellékhatásokat okozhatnak, például hangulatváltozásokat, puffadást, fejfájást és hőhullámokat.
- Műtéti Beavatkozások: Az lombik eljárás néha műtéti beavatkozásokat is igényel. Például a petesejtek kinyerése invazív eljárás, ami altatást igényel.
- Ismételt Vizsgálatok és Orvosi Beavatkozások: Az lombik folyamata során rendszeresen orvoshoz kell járnod és számos vizsgálaton kell részt venned. Az ismételt beavatkozások és vizsgálatok fárasztóak és kellemetlenek lehetnek.
Nagyon ijesztő lehet az, hogy nem tudod pontosan mi fog Veletek történni és milyen hónapok állnak előttetek. Azt biztosan tudom, hogy egy babára vágyó párnál kevés kitartóbb, küzdő szemléletűbb jelenséget ismerek, szóval az, hogy ráléptetek a lombikprogram útjára már fantasztikus dolog. A naplózás és írás fontos, hogy megkapd a megfelelő támogatást és vigyázz az egészségedre a lombikprogram folyamata során.
A pszichés támogatás több oldalról fejti ki pozitív hatását: javítja a párok kommunikációját, a téma mögötti feszültségek ventillálásával a rejtett félelmeket, aggodalmakat szavakba önti, ami önmagában szorongáscsökkentő. A pszichés támogatás segíti a párokat, hogy hatékonyan és eredményesen csinálják végig a lombikprogramot. Ezért akinek az egyetlen megoldást a lombik-kezelés nyújtja, éljen azzal a lehetőséggel, amelyet a kezelés előtt és alatt a GyereBaba Program adhat.

Lombikprogram | A petefészek előkészítése - 1. rész
A Várakozás nevű lombik napló egy különleges és támogató eszköz, amely lehetővé teszi, hogy a párok felfedezzék, megoszthassák és feldolgozzák érzéseiket az lombikprogram során.
A fogantatási nehézséggel küzdők számára a mesterséges megtermékenyítési eljárások gyakran éppolyan ijesztőnek tűnhetnek, mint a meddőség maga. Attól függően, hogy mi akadályozza a természetes fogantatást, általában három út áll előttünk a meddőségi kezelések terén. A természetes fogantatáshoz legközelebb álló eljárás, ami során enyhe hormon stimulációval fokozzák az egy ciklus során megérő petesejtek számát. A mesterséges megtermékenyítés méhen belüli módját nyújtja az inszemináció, amely egy intenzívebb hormonkezelést, valamint a spermiumok katéteres úton történő felhelyezését jelenti. A meddőségi kezelések legnagyobb sikerrátájával rendelkező lombik program segítségével évente több millió csecsemő születik hazánkban. Életkortól függő azonban, hogy mekkora eséllyel fogan meg az eljárás során beültetett embrió. 24-34 éves kor között például még az esetek 32%-ában létrejön terhesség, 45 éves kor fölött azonban ez az arány már kevesebb, mint 2%-ra csökken.
A lombik program során a kezelés célja, hogy a lehető legtöbb érett petesejt kerülhessen leszívásra, hiszen ezek közül választhatják ki az orvosok a leginkább életképeseket, amelyek megtermékenyítése végül laboratóriumi körülmények között történik. Az eljárás során elengedhetetlen a hormonháztartás folyamatos monitorozása, illetve a petefészkek működésének és a tüszőrepedés folyamatának vizsgálata ultrahang segítségével. Egy rutin műtét keretében, altatásban történik az érett petesejtek leszívása. A megtermékenyített petesejtek nagyjából fejlődési fázisuk ötödik napján kerülnek beültetésre.
A beültetés utáni két hét a várakozás időszaka. Ezalatt igyekezzünk kímélni magunkat, kerülni a stresszt és a megerőltető fizikai munkát, de a mozgásról ilyenkor sem kell lemondanunk. A 14. nap után már végezhető terhességi teszt, illetve vérvizsgálat segítségével is megállapítható, hogy sikeres volt-e a beültetés. A lombik program mellékhatásairól sok rémhír kering az interneten, érdemes azonban nőgyógyászunkat, kezelő orvosunkat kérdezni róluk. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a gyakori tüneteket, amik előfordulhatnak a leendő kismamáknál, de fontos megjegyezni, hogy minden eset egyedi. Már a hormonháztartás kismértékű ingadozása is okozhat jelentős érzelmi kilengéseket. A termékenység fokozásához érdemes odafigyelnünk egészséges testsúlyunkra, amely megtartását megfelelő diétával és visszafogott mozgással segíthetjük elő. Ne felejtsük el, hogy lelki és érzelmi megterheléssel is jár a kezelés. Nemcsak a hangulatingadozások, hanem a lombik programot megelőző vizsgálatok, illetve az eljárás részét képező beavatkozások, valamint az esetleg előforduló sikertelen beültetések is megviselhetnek minket.

tags: #lombik #hormon #mellekhatasok