A Lóczy Intézet, melyet alapítója, Pikler Emmi után neveztek el, 40 éves múltra tekint vissza. 1946-ban alapították Budapest egyik csecsemőotthonaként, egy kis villában, ma pedig a Csecsemőotthonok Országos Módszertani Intézeteként működik, az Egészségügyi Minisztérium módszertani-szervező, továbbképző és tudományos-kutató alapintézménye. A nemzetközi szakirodalom egyre gyakrabban hivatkozik a Lóczy-modellre, melynek alapgondolatai már az intézmény alapításakor is évtizedes múlttal rendelkeztek.
Pikler Emmi Bécsben végezte egyetemi tanulmányait és gyermekorvosi képesítését a Pirquet klinikán. Itt sajátította el a fiziológia és a prevenció szemléletét, amely egész későbbi tevékenységét meghatározta. A fiziológiai kutatás számára az élő szervezet természetes környezetben való megfigyelését jelentette, a prevenció pedig az egészséges életmód és fejlődés feltételeinek összességét. Már ekkor elválaszthatatlanul összekapcsolódott gondolkodásában a testi és lelki egészség, a testi és lelki fejlődés, valamint az egyén és a környezet kölcsönhatásának fogalma.
A Pirquet klinikán Pikler Emmi nemcsak az orvosi polipragmazia ellen tanult fel, hanem lenyűgözte a professzor érdeklődése a gyermekek életmódja iránt. A fiatal orvosoknak a tápszer- és reformgyermekkonyhai főzésen kívül az ápolást is meg kellett tanulniuk, oly módon, hogy az a lehető legkevésbé legyen kellemetlen a gyermekek számára. Szigorú szabály volt, hogy még egy beteg csecsemőnek sem szabad egyetlen kanálnyival sem többet adni enni, mint amennyit szívesen elfogyaszt. A beteg gyerekek nem kényszerültek ágyban tölteni napjaikat, hanem még a legkisebbek számára is játszósarkokat rendeztek be. A csecsemők öltözéke is eltért a szokásostól: lábszárukat nem bugyolálták pelenkába, hanem nadrágformára kötötték, így alsó végtagjuk szabadon mozoghatott. Naponta több órát töltöttek télen is a szabad levegőn, jól beburkolva.
A Salzer sebészeti osztályának "első parancsolata" az volt, hogy még a legkellemetlenebb vizsgálatot is el lehet végezni egy csecsemőn vagy kisgyereken sírás nélkül, ha a végző személy finoman, együttérzően bánik a gyerekkel. Pikler Emmi felfigyelt a baleseti statisztikára is: a szabadon mozgó munkásgyerekek között kevesebb volt a törés és az agyrázkódás, mint az otthon, túlzottan óvott úrigyerekek között. Ezt annak tulajdonította, hogy a szabadon mozgó gyerek óvatosabb és esni is jobban megtanul, míg a mozgásában korlátozott, túlóvott gyerek könnyebben kerül veszélybe.
Pikler Emmi kezdettől fogva kételkedett abban, hogy a csecsemőnek szüksége van a felnőtt beavatkozására és tanítására a mozgásfejlődéshez. Úgy vélte, hogy a gyerek a saját tempójában, saját próbálkozásai útján jobban megtanul mindent, mint azok a gyerekek, akiket közvetlenül serkentenek a fejlődési fokok elérésére. Első gyermekük születésekor, a harmincas évek elején elhatározta, hogy fejlődését nem sürgetik, hanem tiszteletben tartják annak tempóját és egyéni ritmusát. Minden lehetőséget megadtak neki az önálló kezdeményezésre, a szabad mozgásra és az önálló játékra. Sosem tették olyan helyzetbe, amit magától nem tudott még felvenni, illetve elhagyni, nem végeztettek vele különböző mozgásokat, tartózkodtak attól, hogy mozgásának fejlődését közvetlenül befolyásolják. Ezzel szemben gondoskodtak arról, hogy napjai derűsen, kiegyensúlyozottan teljenek, hogy elegendő alkalma, helye és tere legyen a zavartalan, szabad mozgáshoz, hogy öltözéke ne gátolja tevékenységében, hogy legyenek megfelelő tapasztalatokhoz segítő játékszerei, és hogy szülei szeretetteljes gondoskodását érezve legyen kedve mindenfajta próbálkozáshoz.
Minthogy gyermekük fejlődése minden területen megfelelt várakozásainak, Magyarországra visszatérve, családok háziorvosaként ugyanebben a szellemben irányította több mint 100 csecsemő és kisgyerek nevelését. A szülők megtanultak bízni gyermekük fejlődési képességében, tiszteletben tartani annak menetét és ritmusát. Ugyanakkor, a gyerek mozgás- és játéktevékenységébe közvetlenül be nem avatkozva megtanulták, hogyan teremtsék meg és hogyan alakítsák a gyerek maga kezdeményezte és állandóan gazdagodó tevékenységének tárgyi és egyéb feltételeit. Szükségleteinek megfelelően gondosan alakították nyugodt és kiegyensúlyozott életrendjét, tiszteletben tartva alvás-ébrenléti ritmusát, gondoskodva kiegyensúlyozott étrendjéről, és arról, hogy télen-nyáron minél többet tartózkodjon a szabad levegőn. Mozgásába, játékába nem avatkoztak be, nem ösztönözték, nem tanították, nem gyakoroltatták, de helyet a legszűkebb lakásban is biztosítottak hozzá.
Pikler Emmi első könyve, a "Mit tud már a baba?" dokumentálja ezeket az éveket. A könyv "német címe, Friedliche Babys - zufriedene Mütter, Békés csecsemők - elégedett anyák" is beszédes. Ha a csecsemő békés, az anya elégedett. A csecsemő pedig csak akkor nyugodt és békés, ha anyja elégedett.
Pikler Emmi megállapította, hogy a gyerekek általában derűsek, érdeklődőek, élénkek, tevékenyek voltak, harmonikusan fejlődtek, és jó kapcsolatban éltek szüleikkel, környezetükkel. A szülők is elégedettek voltak. Noha a Pikler Emmi által sugallt nevelési módszer igényes volt a szülőkkel szemben, a szülők szívesen fogadták és valósították meg a tanácsokat, büszkék és elégedettek voltak szülői szerepükben. Meggyőződésükké vált, hogy gyerekük önálló tevékenysége során, beavatkozásuk nélkül gazdag tapasztalatokat szerez, így nem érezték úgy, hogy ahhoz, hogy jó szülőnek tartsák magukat, állandóan szoros közelségben kell lenniük és állandóan tenniük kell vele valamit. A saját próbálkozásaikkal, önálló tevékenységükkel elfoglalt gyerekek nem igényelték a szülő állandó közvetlen jelenlétét, részvételét, szórakoztatását és segítségét.
Amikor Pikler Emmi 1946-ban megbízást kapott a Lóczy úti csecsemőotthon megszervezésére és vezetésére, hármas célt látott maga előtt. Először is bebizonyítani, hogy intézményben is meg lehet teremteni azokat a feltételeket, amelyek között testileg-lelkileg egészségesen fejlődhetnek a csecsemők és a kisgyerekek, még ha ez nehezebb is, mint a családban. Másodszor, nevelési rendszerének próbája volt ez: ha az intézetben nevelkedő gyerekek jól fejlődnek, az igazolja az elvek és módszerek helyességét. Harmadszor, longitudinális megfigyeléseket végezhetett az egészséges csecsemők és kisgyerekek fejlődésére és annak feltételeire vonatkozóan, mindennapi életük körülményei között, de pontosan meghatározott, leírható és ellenőrizhető feltételek mellett.
A gyakorlati munka célja, a gyerekek egészséges fejlődése, egyúttal a kutató munka feltétele is volt, hiszen a fiziológiás fejlődés menetét és törvényszerűségeit csak egészséges, jól fejlődő gyerekeken lehet kutatni. Ahhoz, hogy a gyerekek egészségesen fejlődjenek, ki kellett dolgozni a családban már kialakított és bevált módszer intézeti alkalmazásának módját, meg kellett szervezni a feltételeit, és meg kellett tanítani azokat a nevelőket, akik a gyerekekkel foglalkoztak.
Pikler Emmi és vezető gondozónője, Reinitz Mária feljegyzéseiből tudjuk, milyen nehéz körülmények között indult a munka a kezdetben mindössze 35 férőhelyes csecsemőotthonban. A felszerelés hiányos volt, a higiéniai feltételek és a táplálás megoldása is kihívást jelentett. A konzervdobozokból átalakított mérőedények és a mérőkanál használata is nehézséget okozott a pontos mérésben.
A Lóczy Intézetben a csecsemők és kisgyermekek fejlődését a mozgás, a játék és a kommunikáció szempontjából is figyelemmel kísérik. 10 hónapos korban a gyerekek általában nagyon mozgékonyak, kúsznak, másznak, felülnek, és akár már állni is tudnak. A helyváltoztatás és a tárgyak vizsgálgatása izgatja őket leginkább. Fontos a biztonságos környezet kialakítása, az elérhető tárgyak eltávolítása, amelyek nem valók a kis kezekbe vagy szájakba. Az alacsony asztal segítheti a felállást és az első lépéseket.
A csemete emlékezete és gondolkozása is nagy lépést tett előre: képes tudatosítani, hogy a dolgok akkor is léteznek, ha éppen nem látjuk őket. Ezt a képességet különböző játékokkal, például tárgyak pelenka alá rejtésével vagy a "kukucs" játékkal lehet fejleszteni. A bújócska is népszerű, különösen, ha a keresés közben mondatokkal kísérjük ("Hová bújt Tomika?").
Az elválástól való félelem is megjelenhet, ilyenkor fontos elmagyarázni a kicsinek, hogy mindig visszatérünk hozzá. A kommunikáció is fejlődik: a gyermeki jelzések, mint a kar kinyújtása, segítenek megérteni, mit szeretne. Bár a beszéd még fejlődésben van, a szóbeli megerősítés ("Mit szeretnél?") hasznos. Az integetés ("pá, pá") is a kedvenc jelzések közé tartozik, és összekapcsolható a távozással, biztosítva a visszatérést.
Bizonyított tény, hogy azok a gyermekek, akik a beszéd mellett jelelnek is, sokkal hamarabb megtanulnak beszélni. Fontos szem előtt tartani, hogy minden gyermek egyedi, és nem lehet összehasonlítani másokkal. Minden baba útja egyedi, és nem számít, hogy bizonyos dolgokat hamarabb vagy később tanul meg.
A Lóczy pszichomotoros skála a csecsemők mozgásfejlődésének felmérésére szolgál, és Pikler Emmi elvein alapul. A skála figyelembe veszi a gyermek önálló mozgását, a testhelyzetek felvételét és elhagyását, valamint a környezettel való interakciót. A Lóczy Intézetben végzett kutatások és megfigyelések tovább gazdagították a csecsemőfejlesztésről alkotott képünket, hangsúlyozva az önállóság, a szabad mozgás és a környezet tiszteletben tartásának fontosságát.
tags: #loczy #pszichomotoros #skala #csecsemo