A megfelelő minőségű hordozóeszközök egyik ismérve, hogy képesek akár több babát is kiszolgálni.
A Liliputi Mei Tai előnyei
A Liliputi szövött és karikás kendők gyémántsávoly szövése évtizedekig kitart. Ruganyosságuk mellett ez az egyik érv arra, hogy miért is lesznek alkalmasak a babahordozásra. Az évszázadok óta bevált, barackmagra hasonlító, anyagában mintás szőttesek ugyanis elszakadni nem tudnak, még sérülés esetén sem hasadnak el, ellentétben a sima vásznakkal. Amennyiben rendeltetésszerűen használják őket, tisztán és szárazon tárolva unokáink is utazhatnak bennük.
Figyeljünk azonban az apró szálhúzódásokra, melyek ugyan csak esztétikai szempontból számítanak, de könnyen javíthatóak, s így szépségüket is megőrzik az idők során. Bárkivel előfordulhat, hogy a kendője beakad egy zippzárba, letört körömbe, vagy tépőzárba.
A Liliputi Mei-tai széles, erős pántjai tökéletesen osztják el a súlyt, ezért nehezebb gyermekeket is hordozhatunk vele akár több órán át. Anyagösszetételénél is a legszigorúbb minőségi és biztonsági elvárások érvényesülnek, minden hordozó alapanyaga bármiféle méreganyagtól mentes GOTS minősítésű biopamut.
A hordozók részletes használati útmutatóval rendelkeznek (sok-sok képpel), amely segítségével bárki könnyen és megfelelő biztonsággal sajátíthatja el a hordozó használatát. Alvócsuklyája, alvás közben is gondoskodik a fej és a nyak megfelelő támasztásáról (nagyobb gyermekeknél), de erős napsütésben árnyékolási funkcióval is bír. A Liliputi hordozók a legmagasabb minőségi és biztonsági sztenderdeket képviselik, formatervezésük és megjelenésük a modern kor igényes stílusát követi.

Mi is az a Mei Tai?
A Mei-tai egy általános, összefoglaló elnevezése azoknak a babahordozó eszközöknek, amelyek tipikusan négyzet vagy téglalap alakú test részből és annak mind a négy sarkából futó pántokból állnak. A hagyományos Mei-tai múltja több száz évre nyúlik vissza. Elsőként ázsiai édesanyák használták ezt a hordozót, gyakran hordták a gyermekeiket magukra kötve. Az eredeti verzióban a hordozó vékony anyagból készült keskeny pántokkal, párnázás nélkül. Ez akkor még nem volt nagyon kényelmetlen, hiszen általában vastagabb ruhák fölött hordták így a gyermekeiket, leginkább háton.
Az 1960-as években Ausztráliában újraéledt ez a fajta hordozós hagyomány, és így a Mei-tai meghódította a nyugati világot is. Általánosságban ezek a hordozóeszközök újszülött kortól használatosak voltak, keskeny body-juk megengedte, hogy a legkisebbeknek is ideális terpesztartást szolgáltasson. Napjainkban már igen sokféle Mei-tai létezik, méretben, párnázottságban és egyéb stílusjegyekben eltérnek egymástól. Van baby, standard, toddler és preschooler méret, újszülött kortól egészen 4-5 éves korig biztosítva a hordozás lehetőségét.
Sokan vélik úgy, hogy a Mei-tai a tökéletes átmenet a rugalmas kendő és a csatos hordozó között.

A helyes testtartás babahordozás közben
Vegyük ölbe a babánkat, gyengéden fordítsuk oldalra a kis fejét. Engedjük, hogy bekuckózzon a karunkban az ő saját, természetes pozíciójába. Látni fogjuk, hogy újszülöttünk gerince egy C alakhoz hasonló görbületet mutat, ami számára a legkényelmesebb és legegészségesebb tartás. A lábait maga alá húzza, a térdei szinte már a köldökénél vannak, a csipője megengedi, hogy lábait terpessze. Minden baba terpesze más, de az összeszorított, lógó lábak ugyanolyan kényelmetlenek a babának, mint a túlterpesztett láb. Arról nem is beszélve, hogy távol áll attól, amit a baba gerinc- és csípőfejlődésének szempontjából ideálisnak tartunk.
A számára megfelelő hordozóeszköz képes követni a baba formáját, és nem kényszeríti bele a kicsit egy olyan testtartásba, ami számára kényelmetlen vagy megeröltető. Ahogyan növekszik a gyermekünk látni fogjuk, hogyan változik a természetes testtartása. A gerince kiegyenesedik, megerősödnek a hát és vállizmok, a csípőizületek, csontok és izmok kifejlődnek és olyan erőssé válnak, hogy hamar lábra is állítják az addigra már örökmozgó kisbabát.

Használt Liliputi Mei Tai vásárlása: Mire figyeljünk?
Fontos azonban hosszabb pihenő vagy tulajdonosváltás esetén ellenőrizni, hogy valóban alkalmasak-e még a biztonságos babahordozásra.
A régi kialakítású hordozók esetén, ha napszítta, inkább ne használjátok, ugyanis a közvetlen napfény biztosan hatással van a műanyagra. Ha a heveder foszlik vagy a varrás nem folyamatos, semmiképp ne tegyetek bele gyereket! (Játékbaba hordozására lehet alkalmas, ha van vállalkozó kedvű nagytesó.) Ugyanez igaz a régi Liliputi Mei Tai-okra.
A legeslegeső, több mint tizenöt éve készült darabokon a márkanév helyett egy mosolygó napocska jelöli a céget, ezek szinte biztosan relikviák, ám hordozásra már nem ajánljuk. A lila címkés hordozók több mint tíz évesek, nagyon fontos a teljes átnézésük.
Csatos hordozók esetén is érdemes a varrásokat, illetve a csatok és hevederek állapotát átnézni, főként a nem állítható, több mint 5-6 évvel ezelőtt készült darabokon, hiszen ezek az anyagok is öregedhetnek.
A "csatos hordozó használatához ülés tudás szükséges" tévhit
Egy nagyon fontos - a hordozást befolyásoló - állításról szeretnék írni ebben a blogcikkben. Hosszú évek óta kering egy tényként kezelt állítás, mely a hordozó vagy hordozás előtt álló családokat elbizonytalanítja, félelemmel és aggódással tölti el. Lehet, hogy ez az írás kicsit határozottabb hangvételű lesz, de majd meglátjátok, hogy ez nem véletlen.
A dogmatikus állítás evolúciója: Rengeteg időt töltök azzal, hogy a hozzám forduló kétségbeesett, már már a sírás szélén álló anyukák lelki világát, és tudását a témában helyre tegyem. Az állítás pedig amit boncolgatni szeretnék, az a: "csatos hordozó használatához ülni tudás szükséges". Ez az állítás nagyon határozott, esetenként erőszakos dogmaként terjed egyes hordozási tanácsadók és édesanyák körében, nyomot hagyva az interneten. Vonzata ennek az elbizonytalanított szülő, akibe beleáll az ideg, hogy akkor ő most kárt fog tenni a babájában, ha ülni tudás előtt csatos hordozóba teszi.
Ül vagy nem ül, ez itt a kérdés: Nézzük először azt, mi történik a babával, amikor még nem tud ülni. Ez azért van, mert fejletlenek még a gerincközeli izmai, nem tudja önmagát megtartani (nem tud ülni), nem tart még ott a mozgásfejlődésben, hogy az üléshez szükséges izmok elég erősek legyenek a kis teste megtartásához. Mit jelent az ülés? Amikor a baba ott tart a mozgásfejlődésben, hogy eléggé erősek a hát- és gerincközeli izmai, illetve fekvő helyzetből (vagy mászásból) magától felül és ezt a pozíciót megtartja, illetve változtatja, akkor beszélhetünk arról, hogy a baba ül.
Tudományos háttére az állításnak: 2009 óta készítjük a Gremese babahordozókat szívvel-lélekkel. 2012 végén kezdtem a hordozási tanácsadó képzést, amit 2013 elején fejeztem be. Hosszú évek óta számos hordozási tanácsadó kollégával egyetemben arra várok, hogy olvashassak egy tanulmányt, egy kísérletet, egy ortopéd szakorvosi véleményt, bármit, ami szakembertől, megalapozott tudás és gyakorlati tapasztalat alapján leírja feketén fehéren, hogy miért szükséges a babának ülni tudnia csatos hordozó használatához. Én erre a bizonyítékra 2009 óta várok. Miért nem olvastam még ilyet? Miért nem olvástál még ilyet? Mert nincs.
Az állítás negatív hatása: A megalapozatlan állítás miatt nagyon sok család törik össze és hagyja abba a hordozást, vagy vált olyan hordozóeszözre, amit nem tud vagy nem akar kezelni, de hát ráerőltették, mert az a tuti.
A csatos hordozóban a baba azonban nem végez izommunkát az üléshez, mert nem kell megtartania magát. Ahogy a vállpántok átfutnak ránk, úgy veszi le a terhet a babáról a hordozóeszköz, és vezeti át a hordozó személyre.
Az ortopéd szakorvos szerint: A következő szintén dogmatikus állítás, miszerint derékpántos eszközben túlterpeszt a baba. Ha attól félsz, hogy a csatosban túlterpeszt a baba és az káros lehet, akkor elmesélem neked, hogy évekkel ezelőtt jártam egy ortopéd témájú konferencián. Amikor feltettük azt a kérdést Dr. Besze Tibornak és Dr. Mező Róbertnek, hogy létezik-e optimális terpesztési szög, akkor azt a választ kaptuk, hogy a babák lábát (térdét) a hátukon fekve le lehet nyomni az asztalra. Túlterpesztés nincs.
Az egészségesen fejlődő éretten született babáknál a javasolt 3 hónapos kor után sem okoznak gondot a popsi alátámasztásán keresztül ható erők. A Mei Tai felvétele és beállítása a változó méretű babákhoz igazítható, a csatos babahordozó használatához sem feltétel az ülni, járni tudás.
A szabad választás joga
A babahordozás nem fekete vagy fehér. Nem lehet kijelenteni, hogy valakinek csak ez vagy csak az az eszköz az optimális. Ne hagyd magad befolyásolni vagy megfélemlíteni, a választás joga a tiéd.
Mozgásfejlődés szempontjából nem kell a babának tudnia semmit, hogy hordozóba bele lehessen tenni. Ha van egy kiszemelt hordozód, és abban megvalósulnak az egészséges babahordozás feltételei, a baba nyugodt benne, te pedig szívesen használod, akkor az a ti eszközötök. Mindemellett az anyai ösztöneid is jelzik mi az, ami jó a babádnak, és mi az, amit inkább nem használnál. Nem kell olyan hordozóeszközzel küzdenetek, ami nektek nem jó.
Eljött a fordulópont! 2024 májusa van, most egészítem ki ezt a cikket egy - számomra.... na jó, nem csak számomra - örömteli hírrel. Az a magyarországi hordozós iskola, aki ezeket a káros tényeket terjeszti, bezárta a kaput. És bizony, ez egy fantasztikus hír. Mivel lesznek még aktív hordozási tanácsadók és erélyesebb hangvételű édesanyák, a gyógyulás lassú lesz, de elindult.
Ezúttal is köszönöm a Liliputi cégnek a lehetőséget a csatos hordozójuk kipróbálására és külön köszönet a Liliputi bolt kedves dolgozóinak kedvességükért, hogy még az egyik legnagyobb karácsony előtti rohamban is figyeltek arra, hogy lányos hordozót próbálhassunk :) (Amúgy szerintem mindegyik minta szép, de lévén lányos anyuka vagyok, azért külön öröm, ha nem kérdezik meg a hordozót látva, hogy fiam van-e?... A dobozon belül ezúttal is, mint a mei tai-nál egy kis vállra/hátra vehető textiltartóban (szütyőben) található a hordozó maga. A hordozó rendelkezik alvócsuklyával is -ez az a kapucni, amivel a gyermek feje megtámasztható, amikor elaludt. A csatos hordozó különleges a maga nemében, ugyanis nemcsak elől és háton szállítható benne a gyermek, hanem csípőn is! Nálunk sokszor felmerül egy-egy séta, ügyintézés előtt, hogy milyen hordozót is vigyek: erszényt, amivel gyorsan csípőre rakhatom a gyereket, de csak rövidtávon kényelmes, vagy hátihordozót aminek használata ugyan kicsit lassabb, de hosszabb távra is jó? A felvétel könnyű téli nagyruházattal is -ez meg szokta nehezíteni különösen a csatosok használatát. A pántok kényelmesek, könnyen állíthatóak -a mellkaspánt is.

tags: #liliputi #mei #tai #hasznaltan