A 6 hónapos baba érzelmi és szociális fejlődése

Nem is olyan régen még úgy gondolták, a csecsemőnek gyakorlatilag nincs is értelme addig, ameddig nem tud beszélni, pedig ez egy teljes félreértés, hiszen a baba pontosan tud mindent már egészen kicsi korában és rengeteg dolgot megért, a beszéddel csak végre érthetően ki tudja fejezni gondolatait a világ számára is.

Az azonban, hogy a kicsi még nem beszél, nem jelenti azt, hogy ne értene meg rengeteg szót és ne akarná magát kifejezni, hiszen azt számos alkalommal meg is teszi: kezdetben leginkább sírással ad hangot gondolatainak, később a mimikájával, gesztusaival, és hangjelzéseivel is.

A szülői lét egyik legizgalmasabb utazása a gyermekünk érzelmi és szociális világának kibontakozását figyelni. Ez az út tele van apró csodákkal, kezdve az első tudatos mosolytól egészen addig a pillanatig, amikor gyermekünk önkéntelenül odabújik, vagy egy édes, nedves puszit nyom az arcunkra.

Sokan izgatottan várják, mikor érkezik el ez a meghitt pillanat, de a puszi maga csak egy apró, látható jele annak a hatalmas érzelmi és kognitív munkának, ami a kicsi agyában zajlik. A babák nem csak fizikailag fejlődnek, hanem hihetetlen sebességgel építik fel belső érzelmi térképüket, amely meghatározza, hogyan viszonyulnak majd a világhoz, és hogyan kezelik saját érzéseiket.

A szociális és érzelmi fejlődés (más néven szocio-emocionális fejlődés) az a folyamat, amely során a gyermek megtanulja megérteni és kezelni saját érzéseit, értelmezni mások érzelmeit, és hatékonyan kommunikálni a környezetével. Ez a terület a személyiségfejlődés alapja, és messze túlmutat az egyszerű érzelmek, mint a boldogság vagy a szomorúság felismerésén.

A fejlődés nem lineáris, hanem hullámzó, tele ugrásokkal és látszólagos visszaesésekkel. Amikor egy baba sír, mert elvesszük tőle a játékot, már az is egy szociális interakció: a kicsi kifejezi a frusztrációját, és várja a válaszreakciót. A szülői válasz minősége - a megnyugtatás, a megértés - építi fel azt a belső modellt, amely alapján a gyermek a jövőben a kapcsolatokat értelmezi.

A korai fejlődés szakaszai

Az újszülött élete első három hónapja

Az újszülött élete első három hónapja a túlélés és a bizalom megalapozásának időszaka. Bár a baba még nem tudja értelmezni a világot a mi felnőtt módunkon, rendkívül érzékeny a környezeti ingerekre, különösen a szülő hangjára és érintésére.

A legfontosabb mérföldkő ebben az időszakban az, ahogy a baba kezdi megkülönböztetni az elsődleges gondozókat. Bár a látása még homályos, a hangok, a szagok és a ritmusok alapján felismeri az anyát. A sírás az elsődleges kommunikációs eszköz, és a szülő azonnali, következetes reakciója (vagyis az, hogy megnyugtatjuk) alakítja ki a biztonságos kötődés alapjait.

A szociális fejlődés egyik korai jele a szemkontaktus. Körülbelül egy hónapos kor körül a baba képes rövid időre rögzíteni a tekintetét a szülő arcán. Ez nem csak egy biológiai reakció, hanem az első aktív részvétel a kommunikációban.

Ne ijedjünk meg, ha az első hetekben a baba még nem mosolyog „vissza” ránk. Az első hetekben megjelenő mosolyok általában reflexszerűek, belső elégedettség jelei. A tudatos, szociális mosoly, amely a szülői interakcióra adott válasz, jellemzően a második hónap végén, harmadik hónap elején jelenik meg.

3 és 6 hónap között

A 3 és 6 hónap közötti időszak a szociális élet igazi beindulása. A baba egyre aktívabb résztvevője a családi életnek. A csecsemő kezdi felismerni, hogy a cselekedeteinek következményei vannak: ha mosolyog, a szülő is mosolyog; ha gőgicsél, a szülő válaszol.

Körülbelül 4-5 hónapos korban a csecsemők már szándékosan keresik a társas interakciókat. A nevetés már nem csak egy véletlen hang, hanem egyértelműen az öröm kifejezése.

A 4-6 hónapos babák már igazi kis szociális pillangók. A szociális referencia az a képesség, hogy a baba mások arckifejezését és reakcióit használja fel arra, hogy megértse egy bizonytalan helyzetet. Bár ez a képesség teljes mértékben csak később, 9-12 hónap körül bontakozik ki, az 5-6 hónapos csecsemők már figyelnek a szülő hangjának és mimikájának változásaira.

Ebben a fél éves kor körüli időszakban érdemes bevezetni az egyszerű, ismétlődő játékokat, mint a tapsolás vagy a „pá-pá” intés gyakorlása. Ezek a ritmikus interakciók előkészítik a terepet a későbbi, bonyolultabb szociális szerepjátékokhoz.

A második félév

A második félév a drámai változások és az érzelmi hullámvasút időszaka. A 6-8 hónapos babák már tisztában vannak azzal, hogy a szülő egy különálló entitás, és ha eltűnik a látóterükből, az azt jelenti, hogy elmentek. Ez a kognitív felismerés, párosulva a megnövekedett kötődéssel, okozza a szeparációs szorongást.

A 9-12 hónapos kor a szándékos kommunikáció kora. A baba már nem csak sír, ha kell neki valami, hanem mutogat, hangokkal próbálja felhívni magára a figyelmet. Ebben az időszakban már megjelennek az első érzelmi kifejezések, amelyek a felnőttekéhez hasonlítanak, mint például a harag, a frusztráció és a félelem. A szülő feladata ilyenkor az, hogy validálja ezeket az érzéseket.

Utánzás és empátia

Az egyéves kor után a baba hivatalosan is totyogóvá válik, és ezzel együtt a szociális világa is óriásit nő. A járás képessége megnöveli az önállóság érzését, de paradox módon a szülői biztonsági bázis szükséglete is erősödik.

Körülbelül 14-18 hónapos kor körül figyelhető meg először a valódi empátia csírája. Ha egy másik gyerek sír, vagy a szülő szomorú, a totyogó ráncolhatja a homlokát, vagy megpróbálhatja megsimogatni a szenvedőt. Ez még nem feltétlenül azonosulás a másik fájdalmával, hanem egyfajta érzelmi fertőzés és a vágy, hogy enyhítse a kellemetlen érzést (akár saját magában is).

A cikk címében feltett kérdésre a válasz: az első szándékos, érzelmileg motivált puszi általában 15 és 24 hónapos kor között várható. Körülbelül 12-15 hónapos korban a gyerekek elkezdik utánozni a szeretet fizikai megnyilvánulásait, amit a felnőttektől látnak. Megpróbálhatják megérinteni az arcunkat, vagy odanyomni a fejüket. Az igazi puszi, amely mögött a szeretet és a gondoskodás kifejezésének szándéka áll, akkor jön el, amikor a gyermek már érti, hogy a puszi egy pozitív, érzelmeket közvetítő cselekedet.

A puszi nem csak egy mozdulat.

A személyiségrobbanás és a dackorszak

A másfél éves kor körüli időszak a személyiségrobbanás ideje. A gyermek felfedezi az „én” fogalmát, és ezzel együtt a saját akaratát. A legfontosabb kognitív mérföldkő az öntudat megjelenése, ami gyakran a tükörfelismerési teszttel (mark test) mérhető. Amikor a gyermek felismeri magát a tükörben, az azt jelenti, hogy már rendelkezik egy belső képpel magáról, mint különálló személyről.

A hírhedt „dackorszak” valójában az érzelmi szabályozás hiányából fakad. A gyermek már tudja, mit akar, de még nincsenek meg a nyelvi és kognitív eszközei ahhoz, hogy ezt hatékonyan kifejezze, vagy kezelje az ebből fakadó frusztrációt. Ebben a szakaszban a szülői érzelmi coaching a legfontosabb. Meg kell tanítani a gyereknek, hogy az érzéseknek van neve, és minden érzés elfogadott. „Látom, nagyon dühös vagy, mert el kellett jönnünk a játszótérről.”

A 2-3 éves gyermek szociális világa

A második és harmadik életév között a gyermek szociális élete robbanásszerűen fejlődik. A 2 évesek kezdeti interakciói általában párhuzamos játékokból állnak: a gyerekek egymás mellett játszanak, de nem feltétlenül együtt. Figyelik egymást, utánozzák egymást, de még hiányzik az együttműködés és a megosztás képessége.

A szerepjáték, ami gyakran 2 éves kor körül kezdődik, kulcsfontosságú a szociális fejlődés szempontjából. Amikor a gyermek eljátssza, hogy ő a doktor, vagy a maci eszik, gyakorolja a mások nézőpontjának felvételét.

Segítsük a szerepjátékot! Adjunk lehetőséget a gyermeknek, hogy eljátssza a mindennapi helyzeteket, mint a főzés, a vásárlás vagy a gondozás.

A szülő szerepe a szociális és érzelmi fejlődésben

A szülők szerepe nem merül ki a fizikai gondozásban; mi vagyunk a gyermek első és legfontosabb érzelmi tanítói.

Válaszkész gondozás és következetesség

1. A legelső dolog, amit tehetünk, az a válaszkész gondozás. Ez azt jelenti, hogy amikor a baba jelez - sír, gőgicsél, nyújtózkodik -, mi érzékenyen és azonnal reagálunk. Ez teremti meg a biztonságos bázist, amelyből a gyermek bátran elindulhat felfedezni a világot.

A következetesség is elengedhetetlen. A gyermeknek tudnia kell, hogy a szülői reakciók kiszámíthatóak, ami segít a belső érzelmi stabilitás kialakításában.

Érzelmi címkézés és mintaadás

2. A gyermekeknek meg kell tanulniuk szavakkal kifejezni azt, amit éreznek. Ezt a folyamatot érzelmi címkézésnek hívjuk.

3. A babák és a totyogók a felnőtteket utánozzák. A szociális és érzelmi fejlődéshez elengedhetetlen, hogy a szülők jó modellt mutassanak az érzelmek kezelésében. Gyakoroljuk a tudatos érzelmi reakciót. Amikor dühösek vagyunk, mondjuk ki hangosan, mit érzünk, és hogyan kezeljük: „Most nagyon feszült vagyok, mert nem működik a számítógép.”

Tükrözés és érzelmi légkör

Az egyik legfontosabb fogalom a fejlődéslélektanban a „tükrözés” (mirroring). A babák a szülő arcát használják arra, hogy megértsék a saját belső állapotukat. Ha a baba izgatott, és a szülő izgatott arckifejezéssel tükrözi vissza ezt az érzést, a baba megerősítést nyer.

A tükrözésnek azonban szabályoznia is kell. Ha a baba intenzíven sír, a szülőnek nem szabad ugyanilyen intenzitással sírnia. A szülőnek vissza kell tükröznie az érzést, de egy kicsit szabályozottabb, megnyugtatóbb formában. A szülői tekintet olyan, mint egy tükör, de nem egy közönséges tükör.

Fontos elkerülni a túltükrözést, amikor a szülő saját szorongását vagy érzelmi reakcióját vetíti a gyermekre. Ha a baba elesik, és a szülő pánikol, a gyermek azt tanulja meg, hogy az esés traumatikus esemény. Ha a szülő nyugodtan reagál: „Jaj, elestél. Fáj? Megsimogatjuk.”

A pozitív érzelmi légkör fenntartása a családban kritikus. A gyermek szociális fejlődését nagymértékben befolyásolja a szülői kapcsolat minősége. Bár az első években a szülő-gyermek kapcsolat a legfontosabb, a 2 éves kor után egyre nagyobb jelentősége lesz a kortársakkal való interakcióknak. A szülő feladata, hogy felügyelje ezeket az interakciókat, és szükség esetén beavatkozzon, de ne oldja meg a konfliktust helyette. Segítsünk neki szavakba önteni a problémát: „Látom, Dani is játszani akar azzal a lapáttal.”

Mikor kérjünk szakértői segítséget?

Bár a fejlődés üteme egyéni, vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy a gyermeknek szüksége lehet extra támogatásra a szociális vagy érzelmi területen. Ne feledjük, a korai beavatkozás kulcsfontosságú. Ha aggódunk, ne habozzunk szakemberhez fordulni.

Összefoglaló táblázat a szociális és érzelmi fejlődésről

A baba fejlődése az első évben szinte hétről-hétre elképesztő változásokkal jár. Jobban belegondolva döbbenetes, hogy egy ici-pici babócából, aki csak alszik, eszik és sír, 12 hónap alatt egy életerős, huncut, nagyszájú, rohangáló kis törpe válik.

Minden apróság szemet szúr neki a földön, vigyázzunk a pici tárgyakkal, mert az első mozdulattal a szájába teszi őket! Belenyúlhat a konnektorba, letépheti a szobanövények levelét és be is kaphatja őket.

Már világosan látja maga körül a környezetet, a mozgásokat, apró részleteket. A tárgyakon lévő pici lyukakat megtapintja, ujját beledugja, de szájával is örömmel vizsgálgatja a játékokon lévő kis dudorokat. Felismeri a tárgyakat, észleli a távolságot és a mélységet, így a lakáson belül is egyre több dolog kelti fel a figyelmét.

A tőle oldalt lévő tárgyak, vagy emberek felé fordul, ha hallja őket. Hátrafelé még nem figyel, mert az egyensúly nem elég fejlett hozzá.

Nem csak keres, de zajt kelt! Beszélgessünk vele! Hiszen már figyel ránk, sőt felismeri saját nevét is a szövegben. Tudja, hogy mikor kell várnia, és mikor válaszoljon.

Az eddigi gőgicsélést felváltja a gagyogás, ami már létező és felismerhetőbb hangokat, hangkapcsolatokat jelent. Tudatosan igyekszik anyanyelvünk hangjait képezni, és ezeket össze is rakja szótagokká (papapa, tetete). Sőt, gyakran így üdvözli szüleit. Közben örül, rugdos, fülig érő mosollyal.

Az azonban nem mindig ilyen vidám...a negatív érzelmeket is megmutatja. Fontos, hogy kommunikáljunk vele minden helyzetben, ezzel érzi, hogy meghallgatjuk, működik a kölcsönösség, biztonságban érzi magát.

A hason fekvés igazán rutinos, hát, váll-és karizomzata kellőképp megerősödött. Két kezével tenyéren támaszkodva tartja fent magát, sőt, magasra is emeli mellkasát, főként akkor, ha másik kézzel játékért szeretne nyúlni.

Egy 6 hónapos baba már úgy tartja a fejét, mint egy felnőtt. Érdemes a fejtartásra figyelni, mert információt árul el a fejlődéséről, idegrendszeréről, ugyanis fél évre a fejtartása véglegessé válik, lezárul.

A hozzátáplálás újfajta mozgásokat fejleszt ki a gyermek száj körüli izomzatában. Megtanul harapni, rágni, elfogadni a kanalat, pohárból inni. Nyelvével egyre ügyesebben továbbítja a falatot, és egyre kevesebb kerül az arcára, ruhájára.

6 hónapos kor környékén nagyon oda kell figyelni arra, hogy a kúszás, mászás ne maradjon ki, a megfelelő mozgásfázisok a megfelelő sorrendben meglegyenek. Ha úgy tűnik, hogy ezzel probléma lehet, például a baba nem szeret hason feküdni, akkor forduljunk egy baba mozgásfejlesztő szakemberhez, aki személyre szabott tornagyakorlattal egy előzetes felmérés után speciális segítséget tud adni. Ezzel elkerülhetjük, hogy a gyermeknek később tanulási nehézségei legyenek.

A 6 hónapos baba már egyre több mindent megért abból, amit a szülei mondanak. Figyeli őket, kommunikál velük, rájuk mosolyog és szól nekik. Élvezi a közös játékot, és hangadással erősíti ezt meg.

Az apának kulcsszerepe van a gyermek érzelmi fejlődésében. Találjunk ki olyan játékokat, amelyek fejlesztik a tárgyakra való figyelmet.

A hozzátáplálás elérkeztével a kicsi új tapasztalatokat szerez az eddig ismeretlen ízekről, és magáról az étkezésről is. A tárgyállandóság észlelése egy folyamat, mely már elkezdődött, de még tart. Adjunk a gyermeknek olyan eszközöket is, amelyeket otthon válogatunk ki számára! Ezzel fog kialakulni az önállósága. Már adhatunk neki felügyelet mellett olyan puha, szilárd ételeket (kis főtt zöldségfalatkákat), ami mellett ő maga kedve szerint foghat meg ujjaival és teheti a szájába.

Az olyan gyakori csecsemő- és kisgyerekkori problémák, mint az elalvási és átalvási nehézségek, a vigasztalhatatlan sírás, a totyogók heves dacolása vagy amikor nem eszik a gyerek, mind az érzelem- és viselkedésszabályozás témájához tartoznak. Az első évek erről szólnak. Az elakadások szinte mindig az érzelemszabályozásban meglévő elcsúszásokat jelzik. A nehézségeken való túljutásban pedig mindig az anya-gyerek kapcsolat megerősítése segíthet.

Ha a kisgyermek fejlődésére gondolunk, az az anyával való kapcsolatba ágyazottan megy végbe. Élete legelső pillanatától kölcsönviszonyban, az anyukájával való szoros közelségben létezik. Az érzelmi kapcsolat és táplálás legalább olyan fontos, mint a fizikai, és a kettő szorosan összekapcsolódik.

Minél kisebb a gyermek, annál nagyobb szüksége van arra, hogy az édesanyja (és más gondozók) segítsenek neki szabályozni a testi, idegrendszeri és érzelmi állapotait. Eközben értelmileg, fizikailag és érzelmileg is egyre összetettebb és önállóbb képességekre tesz szert a gyerek. A függőség-függetlenség, az autonómia, a nagyobb egész részeként létezés, az élet iránti bizalom az életet végigkísérő fő kérdések.

A baba kezdetben nem tudja, hogy ő éhes, álmos, megijedt, fázik, örül, kíváncsi vagy nyugtalan. Nincs fogalma arról, mit érzékel testi, lelki szinten. Nem tud az átélt érzeteinek és érzelmeinek jelentést adni. Nem képes az érzeteket, érzelmeket elválasztani egymástól.

Időérzék híján ezen állapotok végességéről sincs fogalma, tehát amit éppen átél, az egy kifeszített, akár örökké tartó pillanat a számára az első időszakban. Nincs fogalma arról sem, hogy mi tudja ezekből az állapotokból az egyensúlyba ismét visszarendezni őt.

Az összes érzet és érzés, a hiány és a túltelítődés, pozitív és negatív állapot egymással összegabalyodott, rendezetlen módon kavargó élményként éri. Nem rendelkezik még azzal a tudati központtal, ami ezeket az érzéseket saját magához tartozónak tekinti.

Elképzelhetjük magunkat magatehetetlenül feküdni egy sötét térben egy sor fura testérzettel a hasunkban, mellkasunkban, tarkónkban, anélkül, hogy bármi fogalmunk lenne arról, hogy hol vagyunk és mi zajlik bennünk. Az éretlen kisbaba hasonlóan éli meg a számára ismeretlen külső és belső valóságot. Éretlen idegrendszerével nagyon könnyen kibillen az egyensúlyából, megijed, túlingerlődik, elfárad, éhes lesz, és mindezek az érzetek és érzések elárasztják őt.

A baba legfőbb képessége a kifejezés. A belső állapotait külsővé teszi sírással, mozgással, arckifejezéssel. Elemi szükséglete, hogy megértő, elfogadó és támogató reakciót kapjon ezekre. Az anyai ráhangolódás hiányában a baba nagy mértékű frusztrációt, szétesést él át rövid távon. Ha pedig hosszútávon rendszeresen nem kap megfelelő választ és tükrözést, akkor a felnövekvő gyereknek nehézségei lesznek az érzelem- és viselkedésszabályozásban.

Ez nem azt jelenti, hogy mindig tökéletesen kell az anyának a babára hangolódnia. Elég, ha az esetek többségében képes erre valamilyen mértékben. A félreértések, az elcsúszások velejárói a kapcsolatoknak, sőt szükségesek a baba önállóságának és frusztrációtűrésének fejlődéséhez. Tehát elég, ha elég jó anyák vagyunk.

Az anyával való kapcsolat tehát a pillanatokban ölt testet. Nem egy általános, elvont kapcsolatról beszélünk, hanem az anya és baba közötti interakciók végtelenszer ismétlődő láncolatában kibontakozó kapcsolatról. Az interakciós, hétköznapi kapcsolati élmények azok, amelyekben anya és baba egymásra hangolja figyelmi és érzelmi állapotait, egymáshoz igazodnak. Arcukkal, hangjukkal, a szemkontaktussal, testükkel, a szavak, érintések által.

A kötődés akkor lesz biztonságos, ha abban szinte minden érzés, élmény (negatívak is) megoszthatóak az anyával, azaz az anya képes látni, elfogadni és reagálni a gyermek legtöbb érzelmi élményére, szándékára. Ez pedig az érzelemszabályozás fejlődésének alapfeltétele is.

Kezdetben a mindennapi gondozási helyzetek, az alapvető fizikai szükségletek kielégítésének helyzetei mint az etetés, szoptatás, játék, altatás, öltöztetés, pelenkázás telítődnek érzelmi, kapcsolati elemekkel.

Hogy egy édesanya mennyire szenzitív, azaz mennyire tudja fogadni a gyermek jelzéseit és mennyire tud megfelelően reagálni azokra, azt legfőképpen az anya addigi élettapasztalatai és a jelen élethelyzete határozzák meg. Szükség van hozzá nyitottságra, befogadókészségre, bizalomra a testi és érzelmi folyamatok iránt. A pozitívak és a negatívak iránt is.

Ha az anya barátságos viszonyban van saját testével és érzéseivel, nem fél élvezni a jót és nem fél megélni a nehezet, ha nem ítéli el magát a negatív élmények miatt, akkor a baba állapotaira is ítélkezés, kétségbeesés és félelem nélkül, egyszerűen nyitott lesz. Ha az anyát elárasztják a saját erős érzései és ezek a saját maga számára is fenyegetőek és nehezen tarthatóak, akkor sokkal inkább ezekkel lesz elfoglalva. Kisebb figyelme és tere marad annak, hogy a baba valós állapotait érezze és helyesen értelmezze azokat.

Akkor saját nehéz érzései, a félelem, a harag vagy a bűntudat beárnyékolják a babára való ráhangolódásának képességét és ezek miatt nagyobb eséllyel érti félre a gyermek jelzéseit. Éppen ezért a múltbeli feldolgozatlan traumák és veszteségek, a szülési trauma, az anyai önbizalomhiány, valamint a jelen élethelyzetben megélt nagyfokú stressz, például anyagi problémák, megromlott házastársi kapcsolat, a baba betegsége, és egyéb nehézségek nehezítik az anyának a babára való ráhangolódási képességét.

Az anya valójában két ember életét éli egyszerre. Abban az értelemben mindenképp, hogy saját testi-érzelmi életét is szabályozza és közben a babáét is. A kettő szorosan összefügg. És óriási feladat. „Sokat sír, nem alszik, nem eszik a gyerekem!” A fentiek fényében érthető, hogy amikor az etetés, az altatás, a megnyugtathatóság témájában jelentkeznek nehézségek, akkor legtöbbször az érzelemszabályozás és az anya-gyerek kapcsolatban van valamilyen elakadás. A gyermek a tünet hordozója, nem őbelőle fakad a probléma. A nehézségek nagyrésze átmeneti és feloldható.

tags: #6 #honapos #baba #felismeri #az #erzelmeket