A magyar nyelv szófaji rendszere összetett és árnyalt, megértéséhez és helyes alkalmazásához alapos elméleti és gyakorlati ismeretekre van szükség. Ez a cikk egy grammatikai gyakorlókönyv előnézetét mutatja be, amely a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán készült, és célja a hallgatók segítése a magyar nyelvtan elméleti alapjainak gyakorlatba ültetésében.
A könyv a Keszler Borbála szerkesztette "Magyar grammatika" (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000) című tankönyvre épül, és kiegészítő anyagként szolgál a szófajtani, alaktani, szintagmatani és mondattani szemináriumokhoz és kollokviumokhoz. A szerzők, Bényei Ágnes P., Csige Katalin P., Lakatos Ilona P., Minya Károly és Szabó G. Ferenc, igyekeztek a leggyakoribb problémákra és tévhitre választ adni, valamint a nyelvtani elemzésekhez szükséges alapvető fogalmakat és magyarázatokat bemutatni.
A grammatikai gyakorlókönyv felépítése
A grammatikai gyakorlókönyv struktúrája a "Magyar grammatika" felépítését követi, több nagy fejezetre tagolódva. Minden fejezet egy rövid elméleti résszel kezdődik, amely az alapfogalmakat és magyarázatokat tartalmazza, melyek nélkülözhetetlenek a gyakorlatok megoldásához.
A második nagy egység a Mintaelemzések, amelyek a leggyakoribb típushibákra hívják fel a figyelmet, és bemutatják az adott problémák elméleti hátterét. Emellett kiemelik az elemzés szempontjából legfontosabb tudnivalókat, és további szakirodalom megadásával ösztönzik az olvasót a továbbgondolásra.
A harmadik rész a Gyakorlófeladatok, amelyek több száz feladatot tartalmaznak, két részre tagolódva: az egyes részegységekhez kapcsolódó feladatsorokat komplex feladatok követik. Az indukciós nyelvi anyag (nyelvi szerkezetek, mondatok, szövegrészek) kiválasztásában a szerzők arra törekedtek, hogy különböző stílusrétegeket képviseljenek (szépirodalmi, beszélt nyelvi, publicisztikai stb.), ezért válogattak a Magyar Nemzeti Szövegtár korpuszából is.
A könyv digitalizált változata a technikai lehetőségeknek köszönhetően nagyobb lehetőséget kínál a különböző nyelvi jelenségek közötti kapcsolat, összefüggésrendszer feltárására. A piktogramokkal jelölték a belső koncentráció lehetőségeit, segítve a hallgatókat az önálló tanulásban és elmélyítésben.
A szófaji rendszer felosztása
A grammatikai gyakorlókönyv bevezeti a mai magyar nyelv szófaji rendszerét, amely a Keszler Borbála által szerkesztett „Magyar grammatika” alapján tagolódik. A szófajok rendszerezése a következőképpen történik:
- Alapszófajok: ide tartoznak a főnevek, melléknevek, számnevek és az igék.
- Viszonyszók: ezek a szófajok a szavak közötti viszonyok kifejezésére szolgálnak.
- Mondatszók: olyan szavak, amelyek önmagukban is alkothatnak mondatot.
Néhány megjegyzés a szófaji rendszerhez
A könyv rávilágít a korábbi és a modern nyelvtanok közötti különbségekre is:
- A korábbi nyelvtanok a főnevet, melléknevet, számnevet és az igéket helyettesítő névmásokat a névszók nagy szófaji kategóriájába sorolták. A "Magyar grammatika" a szófajtanban nem beszél egységes névszói osztályról, de az alaktanban továbbra is elismeri a névszóragozás, névszótövek, névszóképzők egységes elnevezését (vö.: Keszler 2000: 175; Balogh 2000: 183; Keszler 2000: 315).
- A "Magyar grammatika" a számnevet a melléknév egyik alcsoportjának tekinti. Ennek alapja többek között, hogy mindkét szófaj járulékos szófaj, tulajdonságot jelöl, vannak közös alaktani sajátosságaik, és a számnév is betöltheti a minőségjelző szerepét (pl.: harmadik utca).
- Az alapszófajokat helyettesítő névmások között a főnévi, melléknévi (számnévi) névmások mellett - ritkábban toldalékolhatóságuk miatt - azoktól némileg elkülönítve a határozószói névmásokat is megtaláljuk. Az együtt-tárgyalásukat indokolja többek között indirekt, denotatív jelentésük, azonos fonológiai szerkezetük, alaktani és mondattani sajátosságaik (vö.: Keszler 2000: 71-72).
- Az átmeneti szófajiságú szavak, az igenevek, több szófaj tulajdonságait hordozzák magukban, összefonódottan és elválaszthatatlanul, így egyik érintett szófaji kategóriába sem sorolhatók be egyértelműen.
A viszonyszók és a mondatszók
A viszonyszók közös szemantikai, morfológiai, szintaktikai tulajdonságaik mellett két jól elkülönülő csoportra oszthatók: morfológiai természetűek (= toldalékmorféma-értékek) és nem morfológiai természetűek. A morfológiai természetet mutatják például a mondatrészteremtő segédigék (kopulák).
Mondatszók
A mondatszók önállóan nem mondatrészek, elkülönülnek a mondategységtől, sőt önálló tagolatlan mondatok lehetnek, nem bővíthetők. Nem toldalékolhatók, és csak pragmatikai vagy modális jelentésük van.
A mondatszók a következő kategóriákba sorolhatók:
- Indulatszók: óh!, brrr!, au!, eh!, ah!, pfuj!, jaj! stb.
- Interakciós mondatszók: szervusz, helló, csaó, adjisten, pá, agyi, ámen ühüm, igen, ja; hm, nos, ugye; na, ne, dehogyis, persze, hogyisne hohó, pszt, nesze, csitt, hess, zsupsz, jöszte, addsza íme, lám, ím.
- Módosítószók: talán, valószínűleg, esetleg, állítólag.
- Hangutánzó mondatszók: bú, gá-gá, durr, bumm, csitt-csatt.
További nyelvtani területek
A könyv az alábbi nyelvtani területeket is tárgyalja, elméleti segédanyagokkal, mintaelemzésekkel és gyakorlófeladatokkal:
- Alaktan: a szavak alakjával és toldalékrendszerével foglalkozik.
- Szóalkotási módok:
- Szóképzés: elméleti segédanyaggal.
- Szóösszetétel: elméleti segédanyaggal, mintaelemzésekkel és gyakorlófeladatokkal.
- Szintagmatan: a szószerkezetekkel foglalkozik, elméleti segédanyaggal, mintaelemzésekkel és gyakorlófeladatokkal.
- Mondattan:
- A mondat szerkezete: elméleti segédanyaggal, mintaelemzésekkel és gyakorlófeladatokkal.
- Az egyszerű mondatok: az állítmány, alany, tárgy, határozók, jelzők és értelmezők vizsgálata, mindegyikhez mintaelemzésekkel és gyakorlófeladatokkal.
- Az összetett mondatok: az alárendelő és mellérendelő összetett mondatok, valamint az alanyi, állítmányi, tárgyi, határozói és jelzői mellékmondatok elemzése.
- A többszörösen összetett mondat: elemzési lépésekkel, mintaelemzésekkel és gyakorlófeladatokkal.