Az emberölés az egyik legsúlyosabb bűncselekmények egyike, és ezen belül az újszülött sérelmére elkövetett emberölések, a „csecsemőgyilkosságok” módfelett negatív társadalmi visszhangot váltanak ki.
E tanulmány célja, hogy röviden, a teljesség igénye nélkül bemutassa az újszülött sérelmére elkövetett emberölés jogtörténeti fejlődését.
A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi II. törvény 88. § (1) bekezdés e) pontja - 2003. március 1-től - hatályon kívül helyezte a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénynek (a továbbiakban: Btk.) az újszülött megöléséről rendelkező 166/A. §-át.
A Btk. 166/A. §-ának hatályon kívül helyezését jogalkalmazói körökben nem fogadta osztatlan tetszésnyilvánítás.
Megjegyzendő, hogy a tényállás Btk.-ba történő beiktatását is visszatetszés övezte.
E tanulmány célja, hogy röviden, a teljesség igénye nélkül bemutassa e delictum történeti fejlődését, megvizsgálja, ad absordum megkérdőjelezze beiktatásának szükségszerűségét, továbbá rávilágítson a hatályon kívül helyezésével összefüggő anomáliákra is.
Történeti visszatekintés
Az élet elleni bűncselekmények megítélése a történelem folyamán
Az élet elleni bűncselekmények megítélése minden időben és minden korban a történelmi, társadalmi, gazdasági viszonyoktól, illetőleg ezek fejlettségi szintjétől függött.
Ezért, mint minden bűnözési jelenség, úgy az élet elleni bűnözés is, kizárólag történeti szemléletű közelítésben vizsgálható.
A történeti szemléletű elemzés hiányában ugyanis nem érthetnénk meg e rendkívül magas fokú társadalmi veszélyességgel bíró delictum alaktani és oksági kérdéseit, s nem nyerhetnénk megfelelő kiindulási alapot a megelőzéshez sem.
E bűncselekmények elbírálása a társadalmi fejlődés egyes szakaszaiban meglehetősen nagy eltéréseket mutat.
Történelmi tények igazolják, hogy a társadalmi fejlődés különböző fokán nem mindig esett és esik egybe az emberölés egyéni, közösségi, valamint állami és társadalmi fogadtatása.
Az emberi élet fontosságának szélsőséges értékelését jelzi egyebek között, hogy a történeti fejlődés bizonyos szakaszán egyes jogok szerint az ölés körébe tartozott különböző állatok elpusztítása ugyanúgy, mint az ezek által okozott életvesztés, valamint a klasszikus értelemben vett emberölési cselekmények.
E delictumok történeti felfogását végigkövetve megállapítható tehát, hogy még az emberölés fogalma, a büntetőjogi védelem kezdete, terjedelme és határa meghatározása is a társadalmi, gazdasági és tudományos fejlődés eredménye.
A történeti visszatekintés alapján teljes joggal állítható, hogy az élet elleni bűncselekménytípusok sorában nincs még egy olyan, amelyet annyira eltérően értékeltek volna, mint a gyermekölést.
A gyermekölés „a legnagyobb mértékben sérti a már civilizált népek szánalomérzetét.
Ugyanakkor azonban a történelem azt mutatja, hogy némely korszak társadalmának szánalomérzetét egyáltalán nem váltotta ki.”
E bűncselekmény a fejlettség legalacsonyabb fokán álló népeknél nem tartozott az erkölcstelen, a korai rabszolgatartó társadalmakban pedig a jogellenes cselekmények közé.
Kezdetben a nyomorék vagy éppen a szülés után közvetlenül életképtelennek vagy csökkent életképességűnek ítélt újszülöttek különböző módon (szikláról való ledobással, vízbefojtással stb.) történő megölése általánosan elfogadott szokás, illetve hagyomány volt.
Az emberiség történetének egészen korai szakaszában a gyermekölés a természeti viszonyok között élő népeknél mintegy társadalmi érdeket szolgáló általánosan elterjedt jelenség és egy sajátos gyakorlati népességpolitika eszköze volt, s végső soron a szükséges népességi létszámarányok biztosítását szolgálta.
E bűncselekmény a szülők erőszakos önvédelmi eszközévé vált az éhínség, a betegség és a túlnépesedéssel járó egyéb bajok ellen.
A megállapítottak mellett az is figyelmet érdemel, hogy számos népnél a gyermekölés eredendően ismeretlen volt.
Így például az Andaman-szigeteken, Kambodzsában, az ókori Egyiptomban, Samoán, Thébában, s nem volt elterjedt Új-Zélandon sem.
Azoknál a népeknél, ahol a gyermekeket megtartották, ott végig nagy szeretettel gondoskodtak felnevelésükről.
E megállapítás érvényes még azokra a nációkra is, ahol egyébként a gyermekölés szokása elterjedt volt.
A magyar jogfejlődés
Hazai jogunkban korábbi törvényeink az emberölésnek különböző nemeit ismerték.
Így gyilkosság alatt értették az előre megfontolt szándékkal elkövetett ölést, amelynek súlyosabb eseteit kiemelték, és mint hűtlenséget büntették a rokongyilkosságot, továbbá bizonyos oltalom alatt álló személyek (az ország rendes bíráinak, zászlósainak, főispánoknak, káptalan tagjainak stb.) megölését, majd később a rablógyilkosságot és a mérgezést.
A gyilkosság fogalma mellett kifejlődött az egyszerű szándékos ölés, az indulatból történő ölés, s a vétkes emberölés.
A gyilkosság büntetése régi jogunk szerint a halál, több esetben bizonyos súlyosításokkal végrehajtva; valamint a vérdíj megítélése az örökösök javára.
Az emberölés többi alakjainál hosszú időkön keresztül az egyezkedés volt szokásban.
Nagy részletességgel szabályozta az 1792. évi javaslat a II. könyv XIX. artikulusában a homocidiumot, amelynek a szándék fokai, a sértett személye és az elkövetés módjaira tekintettel többféle nemét különböztette meg.
Külön szólt a parricidiumról, infanticidiumról, a procuratio abortusról, az expositio infantumról, az assassiniumról, intoxicatioról és végül a propricidiumról.
Rendkívül figyelemre méltó az 1843. évi javaslat álláspontja is, amely az osztályozásnál a praemeditációt vette alapul, de a legsúlyosabb büntetést, az életfogytiglani rabságot csak néhány kiemelt esetben (rokonölés, rablógyilkosság, bérgyilkosság stb.) szabta ki; a rendes büntetés tizennyolc évi rabság volt, de amennyiben különös kegyetlenséggel követték el a cselekményt: huszonkét év.
A javaslat a gyilkosság mellett - a bajor Btk. nyomán - a szándékos emberölést is szabályozta, amelynek jellemzője az előre meg nem fontolt, erős felindulásban keletkezett és e felindulás alatt végre is hajtott ölési szándék volt.
A magyar büntetőjog hosszú ideig súlyosbított halálbüntetéssel szankcionálta a gyermekölést elkövetett anyát.
Még a XIX. század elején is a halálbüntetés volt a jellemző és csak később lépett helyébe az úgynevezett időleges rabság, illetve amennyiben a gyermek halálát a szülés eltitkolása, s a segély hiánya idézte elő: az időleges fogság.
A XVIII. században e bűntett megelőzésére elrendelték a viselős hajadonok megseprűzését (virgatio per carnificem), illetve a községi elöljáróság felügyelete alá helyezésüket.
A községi elöljáróságokat is büntetéssel sújtották, ha az előírt megelőzési szabályokat nem tartották be, egy 1795-ben kelt helytartói intézkedés pedig elrendelte a szülőházak létesítését.
Az 1792. évi javaslat ugyan külön fejezetben szól a gyermekölésről, de még, mint homocidiumot bünteti; az 1843. évi javaslat már mindenképpen külön szabályozza e delictumot, amelyet enyhébben rendelt büntetni (tízévi, illetve ötévi rabsággal).
A javaslat 136. §-a büntetés alá vonta azt a házasságon kívül teherbe esett személyt, aki szándékosan, azon célzattal, hogy gyermeke meghaljon, olyan állapotba helyeztette magát, amelyben szüléskor a szükséges segítséget nélkülöznie kellett.
A gyermekölés szabályozása az 1878. évi V. törvénycikkben
A Btk. általános részének beosztása fejezetenként: bevezető intézkedések, a törvény hatálya, a büntetések, a kísérlet, a részesség, a szándék és gondatlanság, a beszámítást kizáró vagy enyhítő okok, a bűnhalmazat, a bűnvádi eljárás megindítását és a büntetés végrehajtását kizáró okok.
A Btk. különös része a rokonbűncselekményeket együtt tárgyalta.
Ezek öt csoportba sorolhatók: az uralkodó és az állam elle...
Az újszülött megölése a régi Btk-ban és annak indokai
A bevezető második rész ismerteti az újszülött megölése régi Btk. Különös Részébe történő beiktatásának az indokait, továbbá azokat a körülményeket, amelyek végül - a hatálybalépést követő négy év elteltével - arra késztették a törvényalkotót, hogy az inkriminált tényállást hatályon kívül helyezze.
A Btk. 166/A. §-ának hatályon kívül helyezését jogalkalmazói körökben nem fogadta osztatlan tetszésnyilvánítás.
Megjegyzendő, hogy a tényállás Btk.-ba történő beiktatását is visszatetszés övezte.
A miniszteri indokolás szerint a törvényalkotó ezzel orvosolta azt a gyakorlatban felmerült problémát, amely bizonyos elkövetési magatartások értékelhetőségét lényegében megakadályozta, azaz az általános szabályok szerint többszörösen súlyosabban minősülő emberöléssel szemben a megfelelő büntetőjogi szankció kiszabását lehetetlenné tette, ha a szülő nő az újszülött sérelmére a szülés alatt, vagy közvetlenül a szülés után követte el ily módon az emberölést.