Egy gyermek érkezése a szülei életének minden területére hatással van, anyagi szempontból is nagy változásokat hoz, főleg az első pár hónap, év, amíg az anyuka - vagy most már egyre gyakrabban az apuka - otthon van a babával. Az így kieső összeg pótlására számos állami juttatás érhető el, ezek részletei és feltételei között azonban nem könnyű eligazodni. Kismamaként szeretnéd, ha minden rendben lenne a terhességed alatt, de főleg azt, hogy a babának ne legyen semmi baja. Senki nem tervezi, hogy korábban jöjjön a kicsi. Mégis időnként előfordul. Ebben a nehéz helyzetben nincs időd és erőd mással foglalkozni, csak a babával. Koraszülöttnek számít az a baba, aki a 37. terhességi hét előtt születik. Hazánkban minden 10. baba koraszülött. Ilyen helyzetben nagyon fontos, hogy az elejétől fogva a picire tudjon koncentrálni a család, s ne kelljen a mindennapi túléléshez szükséges speciális információkat külön utánjárás és energiabefektetés révén megszerezni.
Ebben a tájékoztatóban azokról az anyagi támogatásokról írunk, amelyek a gyereket nevelőknek járnak, különös tekintettel a koraszülött gyermekekkel kapcsolatos ellátásokra. Fontos, hogy ezek a támogatások nem egyszerre, hanem egymás után járnak és az összegük egyre csökken, ahogy a gyerek nő. A lent olvasható összefoglaló csak tájékoztató jellegű útmutató a szülők számára, és nem helyettesíti a hivatalos jogszabályok teljes átolvasását és/vagy a munkahelyi/hivatalnoki ügyintézővel való konzultációt!

Csecsemőgondozási díj (CSED)
A csecsemőgondozási díj alapvetően a szülési szabadság alatt jár, az anya jövedelmének 100%-a. Ez az anya esetében 24 hét, amiből kettőt kötelező igénybe venni, a maradék 22 hétről szabadon dönthet. A szülési szabadságból legfeljebb négy hetet a szülés várható időpontja előtt kell kiadnia a munkáltatónak, ha a felek nem állapodnak meg másként. A csecsemőgondozási díj legfeljebb a gyermek születését követő 168. napig jár.
Különleges szabályok koraszülöttek esetében
Koraszülött gyerekek esetén azonban tovább is járhat, ha csak később tudod hazavinni a kisbabádat a kórházból. Ilyenkor a szülési szabadságból fel nem használt napokat, a szülést követő egy év elteltéig igénybe veheted. Az 1500 gramm alatti születési súlyú babák esetében lehetőség van a koraszülött baba kórházi tartózkodásának ideje alatt gyermekápolási táppénzt igénybe venni, és a CSED folyósítását csak a hazatérés napjától igényelni. Az így később megkezdett vagy megszakított CSED-et maximum a gyermek 1 éves koráig lehet folyósítani, tehát ez a pénz nem veszik el!
A CSED igénylése és feltételei
Kiszámításához a CSED folyósítását megelőző 3. hónap utolsó napjától visszafelé megnézik az elmúlt 180 napra jutó jövedelmedet, és ebből az egy napra jutó átlagkeresetét veszik alapul, abban az esetben, ha a biztosítási idő folyamatos volt. Fontos, hogy a két éven belüli 365 biztosított napnak nem folyamatosan kell fennállnia, hanem a biztosítási napokat összeadva. A CSED-et a szülés várható időpontját megelőző negyedik héttől bármikor kérheted, de ezt előre jelezned kell a munkahelyeden. A CSED folyósítása mellett keresőtevékenységet nem folytathatsz.
Az Adózóna válaszol: változások a csed szabályaiban 2025. július 1-jétől
Gyermekgondozási díj (GYED)
Miután lejár a CSED folyósításának időszaka, a két szülő közül az egyikük igényelheti a gyermekgondozási díjat (GYED), ami nagyjából másfél évig kapható, a gyerek kétéves koráig. Ikergyermekek esetén a gyed folyósításának időtartama a gyermekek 3. életévének betöltéséig jár. A GYED-et a szülési szabadság lejárta után igényelhetsz, amikor már nem jár a CSED, de továbbra is szeretnél otthon maradni a gyerekeddel vagy visszamentél dolgozni. GYED-re az anya, az apa és minden szülőnek minősülő személy jogosult lehet. A GYED összege a jogosult korábbi napi jövedelmének 70 százalékával egyezik meg, de van maximális összege, ami a minimálbérhez igazodik. 2024-ben ez bruttó 373 520 forint. Fontos, hogy a gyermekgondozási díj (GYED) folyósítása mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni. Ilyenkor a munkabéredet és a GYED-et is megkapod.
GYED fajták
- Diplomás GYED: Akkor jár, ha egyetemistaként vagy az egyetem befejezése után nem sokkal születik gyereked, és az általános GYED szabályok alapján nem kaphatnál támogatást.
- Nevelőszülői GYED: A nevelőszülő kaphatja nevelőszülői tevékenysége alatt, ha megfelel a GYED alapfeltételeinek.
- Nagyszülői GYED: Arra szolgál, hogy ha a szülők szeretnének dolgozni, de a gyereket nem tudják bölcsődébe adni, a még nem nyugdíjas nagyszülő be tudjon segíteni úgy, hogy ő sem marad bevétel nélkül.

Gyermekgondozást segítő ellátás (GYES)
A GYES a GYED lejárta után jár, alapvetően a gyerek 2 és 3 éves kora között. Ikrek esetében azonban tovább, a tankötelessé válás évének végéig. Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyerek esetében a gyermek 10. életévének betöltéséig jár. A GYES-nek nincsen feltétele annak, hogy a kérvényező megkapja, és nem kötött biztosítási jogviszonyhoz, ezért akkor is igényelheted, ha nem voltál jogosult sem CSED-re, sem GYED-re. A GYES-t a gyerekkel közös háztartásban élő szülők bármelyike igénybe veheti. Az ellátás havi összege gyermekenként azonos a szociális vetítési alap összegével, ami 2025-ben havonta 28.500 Ft. Ebből 10% nyugdíjjárulékot vonnak, így a nettó összeg 25.650 Ft.
Igen, a GYES folyósítása mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni. Fontos változás 2024. július 1-től, hogy nem kell GYES iránti kérelmet benyújtania annak a szülőnek, aki GYED-ben részesült a gyermek 2. életévének, ikergyermekek esetén a 3. életévének betöltéséig. Ebben az esetben az illetékes kormányhivatal hivatalból állapítja meg az ellátást.
Különleges szabályok koraszülöttek esetében
Amennyiben a tartósan beteg vagy fogyatékos besorolás megmarad a gyermek 3 éves kora után is, jogosult a munkavállaló (azaz az édesanya vagy az édesapa is) további fizetés nélküli szabadságot igénybe venni a gyermek 10. életéve betöltéséig a gyermekgondozási segély, gyermekgondozást segítő ellátás folyósításának tartama alatt.
Egyéb támogatások és kedvezmények koraszülött babák szüleinek
Anyasági támogatás
Az anyasági támogatás egy egyszeri, egyösszegű juttatás az édesanyának a szülés után. Feltétele, hogy a várandósság alatt legalább négy alkalommal részt vegyen terhesgondozáson (koraszülés esetén egy alkalom). Az összege megegyezik a szociális vetítési alap 225 százalékával, ami jelenleg 64 125 forint, ikrek esetén pedig valamivel több, 85 500 forint.
Családi pótlék
A családi pótléknak két része van: a nevelési ellátás, ami a gyerek születésétől a tankötelezetté válásáig tart, ezután pedig iskoláztatási támogatás jár, a tankötelezettség időtartamáig. Emelt családi pótlék igénylésekor a kérelemhez csatolni kell a babát kezelő szakorvostól az igazolást a tartós betegségről vagy fogyatékosságról (ide tartozik az 1500 gramm születési súlyú koraszülött gyermek 3 éves koráig). A magasabb összegű családi pótlék 2019-ben 23.300 Ft, gyermeket egyedül nevelő szülő esetén 25.900 Ft.
| Gyermekek száma | Alapösszeg (Ft) | Egyedülálló szülő (Ft) |
|---|---|---|
| 1 gyermek | 12 200 | 13 700 |
| 2 gyermek | 13 300 / gyermek | 14 800 / gyermek |
| 3+ gyermek | 16 000 / gyermek | 17 000 / gyermek |
| Tartósan beteg / Fogyatékos gyermek | 23 300 | 25 900 |
Szabadságok és adókedvezmények
- Apát megillető pótszabadság: Gyermek születése esetén 5, ikergyermekek születése esetén 7 munkanap pótszabadság illeti meg az apát. Ezt legkésőbb a szülést követő második hónap végéig veheti igénybe.
- Plusz pótszabadság mindkét szülőnek: A gyermek után járó pótszabadság további 2 nappal nő, ha a gyermek tartósan beteg vagy fogyatékos (és az 1500 gramm születési súlyú babák ilyen besorolást kapnak).
- Szülői szabadság: A gyermek hároméves koráig összesen 44 nap szabadság illeti meg mindkét szülőt, fejenként és gyermekenként.
- Családi kedvezmény: Az összevont adóalapot csökkentő kedvezmény, melyet a várandósság 91. napjától lehet igényelni.
- Szja-mentesség 30 év alatt: A 30 év alatti édesanyáknak lehetőségük van SZJA-mentességre, 2024-ben havi bruttó 576 601 forint jövedelemig.
- Diákhitel elengedés: Ha a gyermek a tanulmányok alatt, vagy a diploma megszerzését követő két évben születik, és van diákhitel, akkor a Diákhitel Központ a teljes tartozást elengedi.

Egészségügyi és egyéb támogatások
- Gyermek otthongondozási díja (GYOD): Azoknak a szülőknek jár, akik súlyos fogyatékosságából (vagy tartós betegségből) eredően önellátásra képtelen gyermeküket saját otthonukban ápolják. Havi összege 2025-ben 138 270 Ft.
- Közgyógyellátási igazolvány: Alanyi jogon jár annak, aki, vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül.
- Parkoló kártya igénylése: Súlyos mozgáskorlátozott gyermek esetén igényelhető.
- Utazási kedvezmény: Az a személy, akinek nevére az igazolvány kiállításra került, belföldi közforgalmú menetrend szerinti közlekedésben utazási kedvezményt vehet igénybe. A magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek és egy fő kísérője a helyi közlekedést ingyen, a helyközit pedig 90%-os kedvezményes jeggyel tudja igénybe venni.
- Utazási költségtérítés: Egészségügyi szolgáltatás igénybevétele esetén jár, bizonyos feltételekkel.
- Anyatej- és tápszerellátás: A koraszülött, kis súlyú újszülött, illetve súlyos táplálkozási allergiában, felszívódási zavarban, hasműtéttel járó fejlődési rendellenességben szenvedő érett újszülöttek és csecsemők térítésmentes anyatejellátásra jogosultak, ha az anya saját tejével táplálni nem tudja.
- Korai fejlesztés: Olyan gyerekeknek van szükségük rá, akiknek fejlődése eltér a vele azonos korúakétól (mozgásfejlődés, értelmi fejlődés, hallás- és látásfejlődés, beszéd és nyelvi fejlődés, szociális-, érzelmi fejlődés vagy viselkedés).
tags: #koraszulott #gyes #ideje