Minden, amit a könnyített vázas babakocsikról tudni érdemes

A babakocsi választása az egyik legfontosabb döntés, amit szülőként meg kell hoznod. Tudjuk, hogy nemcsak egy közlekedési eszközről van szó, hanem a kisbabád biztonságáról, kényelméről, és a te mindennapjaid megkönnyítéséről is. A babakocsik világa elsőre igazi útvesztőnek tűnhet, főleg ha az első babát várjátok. A szülők a gyerekeikért akár erőn felül is hajlandók áldozni, és ezt a gyerektermékeket gyártó iparág ki is használja.

Babakocsik széles választéka

Babakocsi típusok és felhasználási területeik

Temérdek szempont alapján lehet babakocsit választani, az egyéni igényeknek megfelelően. Fontos, hogy a babakocsi a lehető legbiztonságosabb legyen az életmódhoz mérten.

Mély babakocsik újszülötteknek

A legkisebbek, újszülöttek, csecsemők számára a mély, kiságy alakú babakocsik (mózeskosaras) a megfelelők, melyekben a baba vízszintes helyzetben fekszik, ami fontos a gerinc helyes fejlődéséhez. A babának a születés után az első időszakban teljesen vízszintes fekvőfelületre van szüksége, amely elősegíti gerince fejlődését. Újszülött babáknál érdemes először mózeskosárral ellátott babakocsikat választani, mindenesetre feltétlenül olyat, ami teljesen vízszintbe helyezhető. A babának addig, amíg a fejét nem tudja megtartani, biztonságosan, vízszintig dönthető babakocsit szükséges választani. A kezdeti időben szükséges babakocsik masszívak és megbízhatóak, rendkívül kényelmes és biztonságos környezetet nyújtanak az újszülött számára. Ebben az időszakban pontosan erre van szükséged! Az első hónapokban a kisbaba tulajdonképpen csak alszik, ezért a mózeskosár kiváló választás, ha úton vagytok. Puha, párnázott és teljesen vízszintes fekvőfelület, amely a legideálisabb fekvő pozíció újszülött babád számára.

Sport babakocsik nagyobb gyerekeknek

Ha már nagyobb - általában 6 hónapos kortól ajánlott -, akkor úgynevezett sport babakocsiban szállítható, amelyben már rendesen tud ülni. A sport babakocsik a nagyobb, akár 2-3 éves gyerekeknek is ideálisak. Mivel az idő előrehaladtával a kicsi egyre inkább már önállóan fedezi fel a környezetét, praktikus, ha a kocsi könnyű, hiszen sokszor fogod csomagtartóból ki-, bepakolni, vagy akár csak vinni. Kompakt, és ugyanolyan megbízható, mint a kezdeti időszakban használt babakocsik, de sokkal könnyebb, hiszen már nincs rá mindig szükség, és sokszor kell majd autóból ki-, beemelned. A sport babakocsi kategóriánk esetén az eszköznek nem része mózeskosár, helyette egy kényelmes ülés van, melyben biztonságosan beleültethető vagy bele is fektethető a gyermek - az akár vízszintes ülésdöntésnek köszönhetően. Ezeket a babakocsikat akár 5 pontos biztonsági övekkel is választhatod, kerekeik bolygósak és fixálhatóak egyben.

Multifunkciós és kombinált babakocsik

Kínálatunkban szerepelnek elegáns, modern és klasszikus modellek, tömör kerekű vagy fújható kerekű kivitelben is. Találhatunk a piacon kombinált babakocsikat, utazórendszereket vagy háromfunkciósokat is, amelyek mindkét fent említett típust kombinálják, vagy akár a gyermek egyszerű szállítását is lehetővé teszik az autóban. Külön összecsukható alvázzal rendelkeznek, amelybe mély ülés, sportülés vagy autósülés szerelhető. Így a babakocsit az aktuális igényeknek megfelelően a legmegfelelőbb típusra alakíthatjuk át. A kombinált babakocsik kínálata nagyon változatos. Sok modell 2 az 1-ben (mózeskosár + sportrész) vagy 3 az 1-ben (mózeskosár + sportrész + autósülés) kivitelben kapható. Ezek praktikusak, mert egy ideig minden igényt kielégítenek. Ilyen például a YOXI 2 az 1-ben multifunkcionális babakocsi, amely a gyermek születésétől kezdve 4 éves koráig (22 kg) kíséri Önt a sétákon. Kezdetben a gyermeket egy kényelmes mély kosárban fogja szállítani, puha matraccal és nagy vízálló napellenzővel UPF50+ szűrővel, amelynek anyagát úgy lehet felhúzni, hogy a gyermeknek panorámás kilátása legyen, amikor hason fekszik. Amikor a gyermek megnő, a kosarat laposra hajthatja és elrakhatja a szekrénybe - és a helyén egy sportülés fogadja, amelyet mindkét irányban rögzíthet. A YOXI kerekeit nem kell felfújni!

Multifunkciós babakocsi elemei

Iker és testvér babakocsik

Legyen szó egy praktikus iker babakocsiról, esetleg testvér babakocsiról a két gyerkőc számára, nálunk megtalálod a tökéletes megoldást. Ha szeretnétek testvért is a későbbiekben vagy eleve egynél több gyermeketek van, akkor érdemes olyat választani, ami testvér/iker babakocsi vagy összekapcsolható egy másik babakocsival. Ikerbabakocsinál az elrendezés kulcsfontosságú: lehetnek egymás mellett, egymás mögött vagy akár egymás felett is.

Melyik babakocsit válaszd 2026-ban? 🎥 LIVE bemutató + EXKLUZÍV 20% kupon | babaszafari.hu #babakocsi

Fontos szempontok a babakocsi kiválasztásakor

A babakocsi kiválasztása sosem egyszerű feladat, mégis az egyik legfontosabb, egyik leggyakrabban használt eszköz a babás, kisgyermekes időszak során.

Biztonság

Érdemes lehet a biztonsági szempontokat elsőként figyelembe venni. Biztonsági szempontokat tekintve lényeges, hogy a babakocsi ne tudjon magától összecsukódni. Ezen felül létezik egy Safe Walk biztonsági rendszer nevezetű dolog, mely szintén a biztonságosságért felel, ezekben a sportülés 5 pontos biztonsági öv rendszerrel van felszerelve. Labortesztjeink során számtalan mérést és vizsgálatot elvégzünk. A szakértők az EN 1888:2018 szabványt követték, és ellenőrizték, hogy a babakocsiban ülő gyermek nincs-e valamilyen sérülésveszélynek kitéve, mint pl. fulladásveszély, beakadás veszélye, lenyelésveszély. Éles sarkokat és végződéseket kerestek, amelyekkel a gyermekek elvághatják ujjukat, illetve kis réseket, ahova beszorulhatnak az ujjaik. Azt is ellenőrizték, hogy fennáll-e a kiesés veszélye, hogyan működnek a fékek és a biztonsági övek a gyakorlatban. Arra is kíváncsiak voltak, hogy a belső tér minden mérete megfelel-e a szabványnak, hogy a gyermek ne szorulhasson be a babakocsi egyik részébe sem.

Kényelem és funkcionalitás

  • Állítható fogantyú: A jó babakocsinak állítható magasságú fogantyúval kell rendelkeznie - ez megkönnyíti a manőverezést és kevésbé megterhelővé teszi a tologatást. Különböző magasságú szülőknek más-más magasságú tolókar használata a kényelmes.
  • Kerekek: A kerekek átmérője fontos az útegyenetlenségek és egyéb akadályok leküzdése szempontjából. Egyszerűen fogalmazva, minél nagyobb az átmérője, annál alkalmasabb terepjáró használatra. A kisebb tömör gumi kerék nem tud defektes lenni, ellenben a zökkenőket, hepehupákat picit kevésbé tompítja mint a nagyobb tömör gumi kerék. Az első két kerék nem fix, hanem arra fordul el, amerre tolod. Így könnyebb fordítani az egész babakocsit - ez egyenetlen talajon vagy szűk helyeken még nagyobb szerepet kap.
  • Tárolókosár: A babakocsi vásárlásakor ellenőrizzük, hogy mennyire hozzáférhető az alsó tároló (bevásárlókosár), és mennyi minden fér bele. A gyártó által megadott terhelhetőség szerint is tesztelték a tárolót: telerakták a babakocsi alját a maximális terhelésnek megfelelően hétköznapi bevásárlási cikkekkel.
  • Napellenző és szellőzés: Sok babakocsinkat választhatjátok kupolával, melynek funkciója igazán hasznos. A nyári, nagy melegben született babák számára egyfajta védelmet biztosít a nap elől. A sport babakocsi és a sport verzió napellenzői nagyok, szellőzéssel és UPF50+ szűrővel. Vízállóak és további szellőző panelel rendelkeznek, ideális a forró napokra.
  • Összecsukhatóság és súly: Ha sokat utaztok autóval, vagy épp nincs nagyméretű tárolóhelyed, akkor nem mindegy, hogy hogyan és mekkora méretűre tudod összecsukni a babakocsit. Az esernyőre csukható babakocsik a nevüket onnan kapták, hogy összecsukva az esernyőre hasonlító, hosszúkás formát vesznek fel. A harmonikára csukható babakocsi ritkábban használt kifejezés, és gyakran a lapra csukható kategóriába sorolják. Lényegében ez is egyfajta lapra csukás, ahol az ülés és a váz egy mozdulattal, harmonikaszerűen simul egymásra, majd laposra összehajtható.
  • Autósülés kompatibilitás: Az autósülés önmagában is megér egy külön témát, de mindenképpen pozitívum, ha a babakocsid váza kompatibilis vele. Ez a legegyszerűbb megoldás, hiszen csak kiemeled az ülést az autóból, és rákattintod a babakocsidra.
Babakocsi funkcionalitás diagram

Tesztelés és minőség

Egy nemzetközi fogyasztóvédő hálózat tagjaként a tesztjeinket európai és amerikai laboratóriumokban szakértők készítik. Akármennyit is szánunk tehát babakocsira, mindenképpen érdemes utánajárnunk, hogy az egyes termékeknek melyek az erősségei és melyek a gyengeségei. Örök tanulságnak mutatkozik, hogy nem javasolt csak ár alapján választani, mert a legjobban teljesítő modellek között is találunk 100 000 Ft-os átlagár alatti termékeket. Ugyanez elmondható a lista végéről is, ahol szintén találunk viszonylag drága terméket.

A laborban vizsgált szempontok:

  • Manőverezhetőség és kezelhetőség: A szülők egy akadálypályán - gyermekeikkel és a kosárban a maximális befogadóképességnek megfelelő mennyiségű bevásárlással - végighaladva tesztelték és értékelték, hogy a babakocsik mennyire jól birkóznak meg a járdaszegélyeken való áthaladással, illetve mennyire jól manőverezhetők az akadályok körül és szűk helyeken.
  • Terepjáró képesség: Azt is kipróbálták és pontozták, hogy mennyire simán tudnak járdán, egyenetlen, göröngyös felületen, nehezebb terepen, mint pl. füvön, homokon, kavicson és fakéreg borította úton haladni.
  • Kényelem a gyermek számára: Három laboratóriumi szakértő a következőket vette figyelembe az ülések kényelmi értékelésnél: az ülés méretei, párnázás, háttámla dőlésszögei, a háttámla alátámasztása, a biztonsági öv pozíciója, lábtartó. Ezenkívül a szülők és a szakértők azt is figyelték, hogy az igazi gyermekek mennyire érzik magukat kényelmesen a babakocsiban.
  • Stabilitás és tartósság: Minden modellt teszteltek stabilitás, szerkezeti szilárdság és tartósság szempontjából (fogantyúk, ülések és kerekek).

Melyik babakocsit válaszd 2026-ban? 🎥 LIVE bemutató + EXKLUZÍV 20% kupon | babaszafari.hu #babakocsi

Gyakori kérdések babakocsi választás előtt

  1. Mekkora a család? Ha egyetlen gyermeketek van és nem terveztek tesót neki akkor elegendő lesz egy egyszemélyes babakocsi. Ámde, ha szeretnétek testvért is a későbbiekben vagy eleve egynél több gyermeketek van, akkor érdemes olyat választani, ami testvér/iker babakocsi vagy összekapcsolható egy másik babakocsival.
  2. Hol éltek? Ha vidéken vagy városban éltek, használtok-e tömegközlekedési eszközöket vagy kell-e liftben szállítani. Ezekben az esetekben lényeges lehet a súly, a méret vagy a fékezhetőség is.
  3. Mennyire aktív az életmód? Ha szoktatok sportolni javasolt a sport babakocsi választása. Ha szerettek futni vagy aktívan sportolni, akkor inkább egy háromkerekű, strapabíró babakocsit válasszatok.
  4. Milyen kiegészítőkre van szükség? Egyes termékek azért is lehetnek jóval drágábbak, mert nem csupán sport verziók, hanem kombinált babakocsik, tehát tartalmazzák a mózeskosarat, esetleg autós gyerekülést is.

tags: #konnyitett #vazas #babakocsi