Új kommunikációs módszerek kismamák és orvosok között

A szülés egy rendkívül intenzív, érzelmileg megterhelő és sokszor kiszolgáltatott helyzet. Ebben az állapotban a kismamák fokozottan érzékenyek az őket körülvevő kommunikációra, legyen az pozitív vagy negatív. A kórházi és egészségügyi személyzet szavai, gesztusai mély nyomot hagyhatnak bennük, befolyásolva a szülésélményt és az azt követő időszakot.

A szülés során elhangzó mondatok és az egészségügyi személyzettől érkező jelzések sokunknak szinte beleégnek az emlékezetébe. Mi lehet ennek az oka? És vajon miképp hat mindez a szülésélményünkre? A kórházi és kifejezetten a császármetszés alatti kommunikáció sajátosságairól beszélgettünk Nyitrai Eszter, perinatális szaktanácsadó pszichológus - dúlával.

A szülésélményt befolyásoló kommunikáció

Ennek elsősorban az az oka, hogy a szülés ismeretlen, új helyzetet jelent számunkra, ami számtalan érzelmi behatással (pl. szorongás a fájdalomtól, aggódás a babánk, csalódottság a császármetszés miatt), és egyúttal módosult tudatállapottal jár. Ezeknek a tényezőknek az együttes hatására pedig nő a szuggesztió. A szuggesztió olyan üzenet, amit a páciens önkéntelenül befogad és hatással van rá. Ez lehet pozitív, a gyógyulást elősegítő és lehet negatív, a gyógyulást hátráltató üzenet is.

Az egész módosult tudatállapotnak az a jellegzetessége, hogy ebben az új helyzetben, mint a császármetszés, rendkívül kiszolgáltatott állapotba kerülünk, és nem állnak rendelkezésünkre azok a korábbi kapaszkodási pontok, amelyek segítettek eligazodni egy-egy szituációban. Ebben a helyzetben megnő a szuggesztiókra való érzékenységünk, ezért mindenféle verbális és nonverbális jelzésre (pl. gesztusok, mozdulatok), amit az egészségügyi személyzettől kapunk, támpontként fogunk fókuszálni.

A kórházi kommunikáció kihívásai

Úgy tapasztalom, hogy alapvető rendszerszintű hiányosság, hogy az egyetemi képzésben nem kap elég hangsúlyos szerepet a megfelelő kommunikáció oktatása, pedig a páciensekkel való napi kapcsolatban ez rendkívül fontos készség, tudás. A megfogalmazás szemléletet közvetít, a szavaink komoly lelki, de bizonyítottan testi károkat is okozhatnak, pedig tudatosan jól használva ezek komoly segítséget jelentenek a gyógyulásban. A várandósgondozás minden szintjén beszámolnak az anyák negatív tapasztalatokról. Itt említeném meg, hogy a szülés kapcsán sokan a fájdalomtól félnek leginkább, ám végül a bánásmód lesz az, aminek az élményét egyfajta teherként magukkal viszik a nők a szülésükről.

Ilyen lehet az anya számára, amikor a CTG-görbe alapján lekicsinylik azokat az összehúzódásokat, amiket ő szubjektíven már nagyon fájdalmasnak él meg, vagy mintha ott sem lenne, nem odaillő témákról beszélgetnek a császármetszés alatt a műtőben; de az is, ha nyersen közlik vele, hogy nem fog tudni szoptatni, mert kicsik a mellei (holott tudjuk, hogy ez semmiben nem fogja befolyásolni a szoptatás sikerességét). Ezek mind megtörtént esetek, és nagyon sok ilyen történetet hallottam már. De hasonlóan döbbenetes élményekről számolnak be az édesanyák például sima vizsgálatok, sőt veszteség-élmények felidézésekor is.

Szerencsére azonban a számtalan rossz történet mellett vannak pozitív megerősítő mondatok és élmények is, amelyeket mindig megemlítenek a nők a szülésélményeik feldolgozásakor. Ezek hosszú távon az anyákkal maradnak és olyan jó érzés visszaemlékezniük egy-egy kedves szóra, gesztusra, amit a legnehezebb pillanatokban kaptak és erőt tudtak belőle meríteni.

A pozitív kommunikáció ereje

Elsősorban támogató, megengedő: vagyis, ha valaki sír vagy elmondja, hogy számára nehéz egy adott helyzet, akkor fontos lenne, hogy az egészségügyi személyzet ezt ne bagatellizálja el, hanem engedjen teret az érzelmeknek. A szülő nőnek joga van kifejezni ezeket, és joga van akár annak a gyásznak a kifejezéséhez is, hogy esetleg nem tudott természetes úton szülni. Minden bátorító, motiváló, megerősítő mondat hatalmas erőt adhat ilyenkor. Fontos a nők partnerként kezelése, a folyamatos ritmusú kommunikáció és a megfelelő tájékoztatás, illetve jó lenne megkérdezni őket, mire van igényük.

Ha egy olyan tekintélyszemély, mint az orvos például a császármetszés során jól használja a kommunikációs formulákat, és támogatóan fejezi ki magát, az pozitív hatással lehet az egész szülésélményre és magára a gyógyulási folyamatra is. Így a császármetszés, ami akár csalódottságra adhatna okot, egészen más élménnyé válhat, ha a kórházban odafigyeltek, kedvesek voltak velünk, és figyelembe vették a szempontjainkat.

Hol tanulható a hatékony kommunikáció?

Elsősorban megemlíteném a SAS-OK („Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban”) képzést, ahol az orvosok és az egészségügyi szakszemélyzet elsajátíthatják azt, miként lehet a pozitív megerősítéseket a gyógyítás szolgálatába állítani.

A PAF (Pozitív Attitűd Formálás) az emberibb egészségügyért nevű szervezetnek is számos fantasztikus képzése van egészségügyi szakdolgozók részére kifejezetten a természetes szülésre, külön a császármetszés alatti kommunikációra vagy akár a szoptatásra fókuszálva is.

Mit tehetünk mi, nők?

Sokan éreznek bűntudatot amiatt, hogy nehéz helyzetben nem tudtak kiállni magukért, de a szülés-vajúdás olyan intenzív testet-lelket igénybe vevő folyamat, és olyan módosult tudatállapotot jelent, ami megnehezíti, hogy abban a pillanatban harcoljunk magunkért.

Nagyon fontos ugyanakkor, hogy felkészülten érkezzünk a szülésre, és tudatában legyünk a lehetőségeinknek, hogy adott helyzetben megfelelően dönthessünk. Fontos, hogy a szülésen ne csak túl akarjunk esni, hanem erősítsük magunkban, hogy jogunk van kérdezni, kérni, az igényeinket kifejezni, és jogunk van a személyre szabott ellátáshoz is. Mint ahogy ahhoz is, hogy az egészségügyi személyzet elismerje, hogy szülésünk különleges életesemény. Tudatosítani kell azt is mindenképp, hogy a kórházban egyfajta szolgáltatást kapunk.

A visszajelzés fontossága

Nagyon fontos, hogy a szülés után a jó és rossz tapasztalatainkat visszajelezzük az orvosunknak, szülésznőnknek, akár a csecsemőosztályon dolgozóknak, a kórháznak! Ezt megtehetjük személyesen, levélben vagy online fórumokon, de akár megemlíthetném a Császárvonalat vagy a Másállapotot a szülészetben mozgalmát is, amelyek mind kiváló platformot biztosítanak ezeknek a visszajelzéseknek. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, és hogy nem vagyunk hozzászokva, a kisbabás időszak pedig minden figyelmünket igényli, de közös felelősségünk is, hogy előremozdítsuk a változást.

A döntéshozók gyakran arra hivatkoznak, hogy egy-egy eset nem rendszerszintű probléma, pedig tudjuk, hogy az. A visszajelzés tehát nélkülözhetetlen ahhoz, hogy fejlődés legyen ezen a téren is. Azt tapasztalom, hogy a közösségi térben csupán azok a boldog bejegyzések férnek meg, amelyek egy-egy egészséges kisbaba érkezéséről adnak hírt, és arról, hogy „mindenki jól van”. Az emberek lelkesen lájkolják ezeket a posztokat, és elhiszik, hogy tényleg így van, holott ez ennél összetettebb.

A családok valódi történetei, a nők személyes testi-lelki megélései, nehézségei, fájdalmai rejtve maradnak, majd kimondhatatlanná válnak, végül tabuvá szilárdulnak. Ezzel az idealizált képpel pedig fenntartunk egy konszenzusos társadalmi hazugság-hálót, ami arról szól, hogy minden rendben van a szülés körül, miközben tudható, hogy a mosolygós képek mögött számtalan fizikai és lelki trauma áll.

Arra bátorítanék tehát mindenkit, hogy keresse meg azokat az utakat, amelyeken keresztül az ellátórendszer megismerheti a valós szülésélményeket, és a társadalom szeme is rányílhat erre a problémára.

tags: #kismamak #es #orvosasik #uj #kommunikacios