A kisgyermekes nő anya szerepben: kihívások és kiteljesedés

Az anyaság az élet egyik legnagyobb ajándéka, ám egyben az egyik legkomplexebb és leginkább kihívásokkal teli szerep is, különösen a kisgyermekes nők számára. Az anyává válás nem csupán biológiai, hanem mélyreható pszichés és társadalmi változásokat is hoz magával, amelyek során a női identitás újrarendeződik. Ez a folyamat tele van örömökkel, de gyakran szembesíti az anyákat a túlterheltséggel, magánnyal, gazdasági kiszolgáltatottsággal és a rájuk nehezedő elvárásoknak való megfelelés szorongásával.

A modern anyákra óriási nyomás nehezedik, hiszen amellett, hogy helytállnak a gyermeknevelésben és a háztartásban, gyakran karriert is építenek, dolgoznak, sportolnak, és igyekeznek társadalmilag aktívak maradni. Ez a szerepkonfliktus sokakban belső feszültséget és kiégést okoz, ráadásul a társadalom, sőt sok esetben más anyák is, idealizált anyaképet közvetítenek, ami tovább növeli a megfelelési kényszert.

Az anya szerepének történeti háttere és pszichológiai jelentősége

Freud, aki sokat tett a modern pszichológia és nevelés megteremtéséért, a szülői szerepek terén igen hagyományos elveket vallott: a férfiak feladata volt a határok meghúzása és a büntetés. Az anya szerepének igazi fontosságára azonban a magyar Ferenczi és tanítványai, a fiatal női analitikusok mutattak rá először. Az ún. Budapesti Iskola munkásságának köszönhető, hogy az anya-gyerek szeretetkapcsolat a pszichológiai kutatások előterébe került. Az anyák az elsődleges szeretet-kapcsolattal oldották az apai szigort, bizonyos egyensúlyt teremtve a családban.

A XX. század elején a szüfrazsett mozgalmak és a nők tömeges munkába állása a II. világháború alatt jelentősen megváltoztatta a nők helyzetét úgy a társadalomban, mint a családokon belül. A modern nő a társadalom fontos tényezőjévé vált, ugyanakkor ellátta hagyományos feladatait is a családban: a gyereknevelést és a házi-munkát. A férfiak helyzete ezzel párhuzamosan nem sokat változott.

A XX. század legjelentősebb változása a pszichológia területén a pozitív gondolkodás elterjedése, amely a legnagyobb csapást mérte a freudi szemléletre. A kritika helyére a dicséret, az elfogadás, a szeretet, az én és a másik megbecsülése lépett. A „helyes útra terelt” gyerekek helyére a feltétel nélkül elfogadott és szeretett gyerek került. Általánossá vált az a pszichológiai elv, hogy „a gyerek tudja, hogy mi kell neki, a szülőnek csak az a feladata, hogy ezt meghallja.”

A gyermek pszichológiai fejlődés szempontjából rendkívül fontos az a tény, hogy az anya és gyermeke a várandósság során testileg is összetartozik. Az anya különleges szerepéből eredően az anyai szeretetet Bálint Alice „archaikus szeretetnek” nevezi. Ez az archaikus szeretetkapcsolat azonban csak az egészen kicsi gyermekkel kapcsolatban létezik. Ahogyan nő a gyermek, az ösztönös anyaságot fel kell, hogy váltsa a kulturális anyaság, és a gyermek egyre inkább a külvilág felé fordul.

Az anya-gyermek kapcsolat vitathatatlanul meghatározó eleme életünknek. Minősége és dinamikája kiemelt szerepet játszik az egyén testi-lelki fejlődésében. Hazánkban tradicionálisan az édesanya az, aki az elsődleges gondozó szerepét betölti. Többnyire ő az, aki a legtöbb időt tölti a gyermekkel, aki kielégíti a biológiai, pszichés és szociális szükségleteit. Ő hangolódik rá a gyermekre, válaszol a jelzéseire, és mutat mintát a viselkedése által. A gyermek életében azonban több hónap is eltelik, mire képessé válik differenciálni az őt körülvevő személyek között. Féléves kora után alakul ki az a kizárólagos és erős érzelmi kapcsolat az elsődleges gondozójával, amelyet kötődésnek nevezünk. A kötődés hiánya a biológiai fejlődésében is visszavetheti a gyermeket, tartós fennállása pedig általános fejlődési és súlyos pszichés problémákat okozhat.

Az a fajta kapcsolat, melyet ekkor megtapasztal az egyén, mintát jelent majd a későbbiekben a számára. Megtanulja magáról, hogy mennyire szerethető, milyen értékekkel bír, hogyan vált ki hatást másokból, meddig terjed az autonómiája, bízhat-e önmagában és a világban. Elsődleges gondozó azonban nem csupán az édesanya lehet. Az édesapa vagy más családtag, de akár egy bébiszitter vagy dajka is betöltheti ezt a szerepet a gyermek életében. Fontos, hogy legalább egy olyan személy legyen, aki a gondozási műveleteken keresztül a biztonság, a szeretet, a figyelem megadása révén biztosítja az egészséges testi-lelki fejlődés kereteit.

Az anyai szerep kihívásai a mai magyar társadalomban

„Túlterheltség, magány, gazdasági kiszolgáltatottság, szorongás a rájuk nehezedő elvárásoknak való megfelelés, és az anyasággal kapcsolatos sok, egymásnak is ellentmondó információ miatt” - ezek voltak a leggyakoribb válaszok, amiket egy felmérés során adtak a megszólított anyák az „Hogy vagy?” kérdésre. A magyar anyák jelentős része nincs jól, aminek számos következménye lehet hosszú távon nem csupán a családra, hanem a jövő generációira, így a társadalom egészére vonatkozóan is.

A nagycsaládok megszűntek, és sokaknak nem áll rendelkezésre megfelelő segítőháló sem családi, sem intézményi szinten. A nagyszülők is sokkal kevesebb időt töltenek az unokáikkal. Emellett a jövőkép sokkal bizonytalanabbá vált, és az anyagiaktól való félelmek felerősödtek a gazdasági válság, a munkahelyek bizonytalansága és a háborús helyzet fenyegetettsége miatt. Társadalmi és egyéni szinten is tele vagyunk frusztrációval, szorongással, konfliktusokkal.

A KSH Népességtudományi Kutatóintézet Kohorsz ’18 kutatása szerint a párkapcsolatban élő nők háztartási munkaterhei általában nagyobbak a férfiakénál, ami a várandósság alatt és a gyermek születését követő időszakokban sem változik jelentősen. A javítások elvégzése főként a férfiak feladata, a bevásárlást és a szabadidős programok megszervezését a párok kétharmada megosztva intézi. A gyermekvállalás, különösen az első gyerek születése, nagyobb mértékű életmódváltással és munkaerőpiaci helyzetük változásával is jár a nők számára, amikor aktív keresőből ők lesznek az otthon lévő fél. A gyermekgondozási feladatok családon belüli megosztásáról az apák is úgy látják, hogy inkább az anyára hárulnak a korai időszakban. Ráadásul a gyermeknevelés - amelynek feladatai Magyarországon többnyire az anyákra hárulnak - egyre több felelősséget tesz a szülőkre, köszönhetően az úgynevezett „intenzív szülőség” modellnek, ami intenzívebb jelenlétet, érzelmi elköteleződést és aktivitást is jelent, és épp emiatt nagyobb érzelmi terhekkel is jár.

Ha az az elvárás a nők felé, hogy akkor érnek valamit, ha a gyereknevelést, a háztartás vezetését, és a munkahelyen való helytállást mind egyedül tudják abszolválni - és ha valamelyiket nem, akkor máris csökkentértékűnek számítanak -, az nagyon erősen rányomja a bélyegét arra, ahogyan az egyenlőségről vagy a munkamegosztásról gondolkodunk egy párkapcsolatban, illetve a női szerepkörről a társadalomban. Ebben a kérdésben nagyon fontos a társadalmi rétegződés is, mert a nők munkavállalása más nők számára teremt munkahelyet a gondoskodás és oktatás szektoraiban.

Az anyaság a végletekig kiszolgáltatott helyzet gazdaságilag. Mivel papíron vagy szültek, vagy gyesen voltak - közben persze illegálisan kerestek pénzt úgy, hogy a férjük számlázott nekik munkák után -, a bank számára hitelképesek sem voltak. Erre rakódnak rá a sokszor tévhitekből és megszokásokból táplálkozó kéretlen tanácsok, a szülői döntéseik tiszteletben nem tartásával megfűszerezve.

Az UNICEF-felmérésből egyértelműen kiderül, hogy a társadalomban az számít természetesnek, ha az anyák dolgoznak. De az anyaság és a munka kapcsolatának megítélését illetően ellentmondásos eredmények jöttek ki. A válaszadók szerint nem releváns az anya munkaerőpiaci státusza a gyerekükkel való kapcsolat szempontjából, 71 százalék szerint egy dolgozó anya ugyanolyan meleg és szoros kapcsolatban lehet a gyermekeivel, mint egy olyan anyuka, aki nem dolgozik. Pedig a legtöbben dolgozni kényszerülnek, a család megélhetése múlik sok helyen azon, hogy kétkeresős-e a háztartás.

A közösségi médiában megjelenő tökéletes, idealizált anyakép óhatatlanul hatalmas nyomást helyez az anyákra. A társadalom (és sok esetben a többi anya) szemében a jó anya, illetve a tökéletes anya olyasvalaki, aki mindenki más szükségletét a magáé elé helyezi. Annyi információ zúdul ma ránk: pszichológiai-nevelési, és egyéb trendek, amikben ember legyen a talpán, aki eligazodik. És vajon az elvárások tengerében ki számít majd igazán jó anyának: az, aki igény szerint szoptat vagy háromóránként, aki hordoz vagy aki nem, aki császárral szült vagy aki természetes úton?

Az anyai szerep megváltozása és a családi dinamika

A válások számának drasztikus növekedése új helyzetet teremtett a korábban együtt élő családok számára. Bár az elvált apáknak a törvény biztosítja a láthatást, gyakran nehéz beletanulni a kapcsolat ilyen módon való stabilizálásába, s nem könnyű számukra tartalommal megtölteni a láthatást. Az elvált szülők nem informálják egymást, hogy mi történt az elmúlt két hétben, legtöbbször csak kényszeredetten útjára engedik a gyerekeket. Ha baj van a gyerekkel, vagy nem jut el az apához, vagy nem kérik ki a véleményét, segítségét. Ez is magyarázza, hogy az apák így a kapcsolat stabilizálására, a gyerek kényeztetésére törekednek. A gyerek könnyen az anya hatása alá kerülhet, s az apák, ha nem is értenek vele egyet, a kényszerhelyzet miatt nem foglalnak állást, így a gyerekek nem ismerik az apa álláspontját, az apai szempontokat.

Az apák kivonulása a gyerekek életéből, neveléséből szükség szerint létrehozza az apalelkű anyák számának növekedését. A helyzet legtöbbször következménye a párkapcsolatok megromlásának, s a nők megacélosodott önbecsülésének, azon törekvésüknek, hogy egyedül is fel tudják nevelni a gyerekeiket. Kényszerűségből alakítják ki a szigorú, teljesítményorientált, büntető anya szerepét - s kilépnek a családi szövetségből, melynek lényege, hogy két szülő szövetkezik a gyerek felnevelésére.

Sok családban a sokat dolgozó apák teljesen átadják a gyerekek nevelését az anyáknak. Konfliktus esetén inkább kihúzzák magukat a megoldásból, sokszor az anyákat hibáztatják, hogy „nem tartanak megfelelő rendet”. Máskor a gyerekeknek adnak igazat, s túlzottnak tartják az anyák szigorát, elvárásait. Kerülik a konfliktusokat, keveset tudnak a gyerekeikről - úgy érzik, a maguk részéről mindent megtesznek azzal, hogy pénzt keresnek. A gyerekekkel egy láthatatlan véd- és dacszövetséget kötnek, mintegy támogatják a gyerekek helytelen viselkedését, s egyedül hagyják az anyákat a nevelésben.

Sok apa olyan mintákkal, tapasztalatokkal érkezik a származási családjából, melyek alkalmatlanok a saját apai szerep kialakítására. A negatív apai minták sokszor megalázóak, igazságtalanok, elnyomók, kizsákmányolók. A szülők közötti rossz kapcsolat gyakran arra ösztönzi a fiúkat, hogy érzelmileg és fizikailag is az anyjuk mellé álljanak. Inkább az anya gondoskodó, érzelmileg támogató attitűdjével azonosulnak, s elutasítják a dominanciát, a szigort, a szabályok szigorú betartatását. Sokszor már gyerekkorukban megszületik a döntés: „Nem akarok hasonlítani az apámra, én megértő, jó apa leszek”.

Az alkoholizmus és újabban a droghasználat szétzilálja a családokat, a szülők csak korlátozottan látják el a feladataikat. Ilyen családokban figyelhető meg a „parentifikáció”, amikor a gyerek látja el a felnőtt feladatait, neveli testvéreit, gondoskodik némi stabilitásról. Az ilyen apák „kiesnek” a gyerekeik életéből, s azokban a rövid időközökben, melyeket a családdal töltenek, igyekeznek bepótolni ezt a hiányt. Új szabályokat próbálnak bevezetni, s ezzel teljesen összezavarják az anyák által bevezetett rendszert. Mind az anyák, mind a gyerekek ellenállnak az új szabályoknak, az anya veszekszik, a gyerekek nem tudják, mit csináljanak. Az apák pedig úgy érzik, hiába jöttek haza, a család perifériájára sodródtak, semmi tekintélyük a gyerekeik előtt. Párkapcsolati krízisek alakulnak ki, a gyerekek anyagilag ugyan jól, de érzelmileg hiányosan ellátottak.

Az anyák napja közeledtével kiemelkedően fontos beszélnünk egy kényes és szomorú témáról; méghozzá azon gyermekek helyzetéről, akik mellett nem áll ott nap mint nap a nagybetűs ANYA. Ők azok az anyai oldalról elhagyott, elárvult gyermekek, akik gyermekotthonokban, nevelőszülőknél, szerencsésebb helyzetben az édesapjukkal vagy valamelyik rokonukkal élnek. Az anya nélkül nevelkedő gyermekek napját 1990 óta tartják számon; minden évben az anyák napja utáni hétfőn emlékeznek meg róluk.

Az anya, mint a családi egység tartóoszlopa

Ahhoz, hogy egy családi rendszer megfelelően, jól működjön, mindenkinek saját helyén kell állnia, mindenkinek a saját feladatát kell ellátnia. A családok legnagyobb részében abból keletkezik a probléma, hogy a szülők nem állnak a helyükön, nem érkeztek meg, vagy nem a saját feladataikat látják el. Felcserélődnek a szerepek és ezzel felborul a rend.

Az Anya adja a szeretetet, gondoskodást, megértést, az érzelmi klímát az élethez. Ha az anya nincs a helyén a rendszerben, vagy feladatát nem megfelelően látja el, megsérülnek ezek a minőségek a gyermek életében. Ezt nem adhatja oda senki más a családból, ezt kizárólag az anya jelenléte, a gyermekben az anya felismerése és elismerése, elfogadása adhatja meg. Az anyai szerepnél a legeslegfontosabb, hogy ő maga belül önmagában a helyén legyen. Áramoljon lényében a szeretet, mert ez a szeretet fűti fel a többieket. Az anya az érzelmi klímát biztosítja számunkra. Amikor bármilyen oknál fogva az anyában nem áramlik, vagy nem megfelelően áramlik a szeretet, akkor szeretetteljes irányítás helyett, gondolataival kezd el irányítani, aminek következménye, hogy feladat és teljesítmény orientálttá válik és a családjától is ezt követeli, ennek kell megfelelni. Eltűnik a szeretet és helyébe elvárás jelenik meg. Ilyenkor megjelenik az összehasonlítás másokkal, és még a saját családtagjait is megméri, velük is elégedetlenné válik.

Amikor az anya kiesik a saját szeretet teréből, akkor elkülönül, elhatárolódik, nem egységben, hanem „egyedülben” kezd el gondolkodni, működni. Ilyenkor válik kiemelten fontossá az egyéni karrier, siker, az egyéb társadalmi szerepek az anyaság helyett. Ahhoz, hogy az anya vissza tudjon innen állni az anya szerepébe, egy jó társ, jó apa kell. Ebből adódik, hogy válás után nehéz mindenkinek az adott szerepét ellátni, mert nincs ott a társ, a másik, aki ezt segítheti.

A szeretet és a félelem két végpont, ugyanazon a tengelyen. Minél nagyobb bennem a szeretet, annál kevesebb a félelem. A félelem növekedése mutatja meg leghamarabb azt, hogy kibillentünk a szeretetből, elkezdtük bezárni magunkat. Egy gyermek automatikusan a szeretethez van kapcsolva, és ez a családban az anya. A szorongó, félelemben élő gyermekek csak tünetek a családban, megmutatják, hogy a probléma oka tulajdonképpen az anya, annak bezártsága, hiányzó szeretete.

Az elszeparálódás és közömbösség automatikusan megkezdődik, ahogy az anya elkezd leválasztódni, bezárni. A gyermek nem tud másban, csak Egység szemléletben működni és gondolkodni, és ahogy az anyja kiesik a helyéről, szerepéből, az egység felbomlik. Ilyenkor a gyermek magától leválasztódik, és eleinte próbál valamilyen számára idegen, mégis egységes környezethez tartozni, majd egy idő után teljesen közömbössé válik, bezárkózik. Bezárkózik a saját kis világába és egyre jobban szorong, egyre elkülönültebbé válik. Kényszeressé válhat, mert semmi más nem tartja össze a többiekkel ilyenkor csak a szokásai. Ezért ragaszkodik szokásokhoz, mert ezeken keresztül kötődik.

A megítélő, elítélő, összehasonlító minőségek a szeparáció miatt jelennek meg. Minél jobban elszeparálódik az anya a családtól, annál jobban elszeparálódik a gyermek és annál erősebbek, ezek a minőségek. Az egységben, szeretetben megtartott gyermek elfogadó, megértő, megbocsátó, kegyelmet adó.

Fiúknál párkapcsolati nehézségek jelenhetnek meg, mivel a párkapcsolati milyenségünk az ellentétes nemű szülővel való kapcsolatunktól függ. Így a fiúknak az anyjukkal kell rendezniük soraikat, ha kiegyensúlyozott párkapcsolatot akarnak felnőtt korukra. Lányoknál sérülhetnek a saját anyai szerepek és nőgyógyászati betegségek jelenhetnek meg, ha egy lány olyan családban nő fel ahol az anya nem tudja megadni a szeretetteljes, meleg otthont, pozitív érzelmi klímát, akkor nehézségei lehetnek a saját anyasága megélésével.

Nárcisztikus személyiséggé válhat a gyermek, ha egy gyermeknek hideg érzelmi klímát adó anyja van és a családban a fő érték a teljesítmény, akkor a gyermek ezt szokja meg. Teljesít az elvárásnak megfelelően, egyre többet és többet, mert az elvárásnak sosincs vége és észre sem veszi, hogy mindezt azért teszi, hogy szeressék végre. Az ilyen ember felnőtt életében könnyen nárcisztikussá válhat.

Az apa elvesztése, akár válás, akár haláleset miatt, az anya szerepét sérültté teheti. Amikor az apa kiesik a családból, az anyák két szerepet kezdenek el betölteni, sőt ma már jellemző az is, hogy az anya szerepéről tudattalanul lemondva, a gyerek „apjává” válik. Apai szerepet tölt be, azt biztosítja a gyerek számára, amit az apának kellene. Ebben a felállásban a gyermek biztosan sérül.

A családon belüli erőszak, akár a nő gyermekkori családjában, akár a jelenlegi családjában jelenik meg, az erőszakból adódóan bezárkózik, leválik, elveszíti képességét arra, hogy nyitott és szeretetteljes legyen, mert bántották a szeretet nevében. A család az a hely, ahol a szeretet nem sérülhetne! A családokban nincs helye olyan viselkedésnek, amivel bántjuk egymást a szeretet nevében! A család a szeretet egysége, és a szeretet nevében csak szeretni lehet!

Korábbi szerelmek, fel nem vállalt vagy le nem zárt kapcsolatok is hatással lehetnek az anyai szerepre. A nők érzelmi alapon működnek, így minden kapcsolatban érzelmi alapon állnak benne. Ha egy kapcsolatnak vége van, akkor még idő kell ahhoz, hogy ezt érzelmileg is elfogadjuk, lezárjuk. Bármi oknál fogva igazságtalannak tartjuk azt, hogy az előző kapcsolatunknak vége lett, az azt jelenti, hogy energetikailag nem érkezhetünk meg a következőbe. Ha kialakul egy ilyen esetben egy új család, oda gyermek is születik, akkor ez úgy történik meg, hogy az anya még nem érkezett meg az új helyére.

Meg nem született gyermekek, spontán elvetélt, vagy abortált gyermekek esete is gyakori. Ezen gyermekek pontosan ugyanúgy az anyához tartoznak, mintha élnének, megszülettek volna. Hiányuk, nem létük hiányt, fájdalmat generál az anyában még akkor is, ha nem is tud róla. Addig, amíg az ilyen veszteséget megélt, átélt anya nem tudja ezt tudatosan feldolgozni, nem tud ezen tovább lépni, addig élő gyermekeihez nem tud igazán, szívből kötődni.

Az Apa és az Anya a családi Egység tartóoszlopa. Együtt kell működniük ahhoz, hogy az Egység létrejöjjön, megmaradjon, működjön. Ahhoz, hogy ez jól működjön, tudatosnak kell lennünk. Ismernünk kell a Rendet, amihez igazodhatunk, ismernünk kell magunkat hogyan működünk és ismernünk kell társunkat, hogy neki segíthessünk.

Önismeret és öngondoskodás az anya szerepében

Az önismeret útján a szülést követő néhány évben nem csupán biológiai változások során mennek keresztül az édesanyák. Számos lelki történés és változás is bekövetkezik, amelyben újra és újra értelmezni kell önmagukat, saját szerepüket, céljaikat és vágyaikat. Az út, amely önmagunk, valamint társunk és gyermekünk értékeinek megismerését adja, és ami nélkül csak sablonok szerint élnénk. Az anyaszerep egy igazi kaland: találkozás egy új önmagunkkal, akiben ott van a szüleinktől kapott vagy átvett tudás, saját gyermekkorunk pozitív és negatív emlékei, és akiben megvan az újrajátszás, újraértelmezés lehetősége. Anyaként kiteljesedhetünk, ha mindezekkel jól bánunk. Az önismeretet mélyíti, amikor az anyaszerepben szembetaláljunk magunkat a gyengeségeinkkel és erényeinkkel egyaránt. Addig, amíg nem kell egy másik lényről gondoskodnunk fogalmunk sincs, mi mindenre vagyunk képesek. Az anyává válás mélyíti az önismeretet, az identitás újra szerveződésével jár.

Az emberek számára úgy tűnik, hogy az anyasági ösztön automatikusan bekapcsol, amikor a nő szül. Az első sírástól kezdve minden igény kielégítését az anyától várják, aki állandó kapcsolatban van a babával, különleges kötelék alakul ki köztük. A születést követő hónapokban egy belső hang segít, hogy mire van szükségese a babának. Amikor a gyermeke elégedettnek tűnik, fokozatosan egyre kompetensebbnek érzi magát, beletanul az anyaságba. Anyának lenni nem csupán egy biológiai és társadalmi szerep, hanem egy olyan út, amelyben önmagunk gyermeki lelkét is újra megtaláljuk. Gyermekeink számára pedig mi leszünk a befogadó és elfogadó végtelen tér, ahova bármikor visszavonulhatnak, és ahol mindig feltétlen szeretetet és biztatást kapnak.

Az első időszaknak az örömök mellett ugyanúgy része a félelem, a saját képességeiben való kételkedés. A túlterheltség, kimerültség és időnként túlérzékenység tovább nehezíti a helyzetet. Időbe telik, hogy megtaláljuk helyünket az új szerepben. Amikor egy nő megérik az anyai feladatra, akkor nincs több lemondás vagy fájdalom, az örömökre helyeződik át a hangsúly. Idáig eljutva elfogadjuk a dolgokat úgy, ahogy vannak és képessé válunk a feltétel nélküli szeretetre, amit egy anya érezhet gyermeke iránt.

A családdá válás számos változást von maga után. Sokszor önmagunknak sem valljuk be, hogy elveszettnek érezzük magunkat az új helyzetben. A családi átrendeződésből és a szerepek megváltozásából keletkező konfliktusokkal viszont foglalkozni kell annak érdekében, hogy ne váljunk a választott életünk elszenvedőivé.

Minden anyának meg kell tanulnia, hogyan tud időt szakítani önmagára, az életmódjának megfelelően. A mai anyák elszigeteltek. A bűntudat tengerében sodródnak a társadalmi elvárások miatt. Olyan döntésekre van szükség, amelyek segítenek a nőknek anyának lenni, miközben folytathatják a munkájukat, és ápolhatják a személyes érdeklődési köreiket: sport, futás, úszásoktatás vagy egy kávé a barátokkal. Tagadhatatlan: az anyaság megváltoztatja a nőket, de minden bizonnyal jobbá. Tudjunk meg róla minél többet, és legyünk érzékenyebbek ezekre a változásokra. Amikor anyák leszünk, hirtelen már nem csak „én” van, hanem „én+kisbabám” lesz. Vegyük fel a kapcsolatot a szomszédságunkban élő édesanyákkal, hogy formális és informális támogató hálózatot hozzunk létre. Összpontosítsunk a jelenre, és ne felejtsük el, hogy bár most már anyák vagyunk, hűnek kell maradnunk prioritásainkhoz és identitásunkhoz.

A saját szükségleteink háttérbe szorítása hosszú távon könnyen vezethet kiégéshez. Ez diszfunkcionális családi működést tud okozni, ahol nem lesz képes a szülő a saját jól működő érzelmi önszabályozásán keresztül szabályozni a családban zajló érzelmi-kommunikációs folyamatokat. Nem lesz képes arra, hogy a gyereke személyiségfejlődését a megfelelő irányba terelje, a határait felismerje, azoknak a kiépítését segítse, ennek pedig hosszú távon össztársadalmi hatásai is lesznek. Társadalmi szintű változást azonban nem fogunk tudni egyik pillanatról a másikra elérni. Ebben a folyamatban az, hogy mennyire támogató a partner, mennyire jelent erőforrást maga a párkapcsolat, iszonyúan fontos. Csak úgy tudja függetleníteni magát a rengeteg kívülről jövő kihívástól és elvárástól, ha erős szövetségesei vannak az életben: a párkapcsolatában, tágabb családjában, baráti körében. Emellett fontos lenne nyíltan kommunikálni a szükségleteinket, segítséget kérni, és elkezdeni jobban odafigyelni, vigyázni saját magunkra.

A gyermeknevelés kihívásai és a "jó anya" mítosza

Anyának lenni sohasem olyan, mint amilyennek képzeljük. Az anyaságtól elválaszthatatlan feladat a gyermeknevelés. Abban szinte mindenki egyetért, hogy a gyermeknevelés ma válságban van. Egyre több hír szól a kiskorúak erőszakos cselekedeteiről, a figyelem-hiányos és magatartás-zavaros gyerekekről, a kábítószer fogyasztásról, a korai terhességekről, a gyermekek öngyilkosságáról. A szülők ma nehezen találnak jó nevelési módszereket. Úgy vélik, hogy sem a régi, sem az új nevelési módszerek nem hatékonyak.

Az anyáknak és az apáknak nem kell megtervezniük, hogy milyenné formálják a gyereküket, inkább arra kellene figyelniük, hogyan segítsék a gyermek egyéni adottságainak a kibontakozását. Ha a szülők mindenáron mást akarnak nevelni a gyermekükből, mint amire a gyermeket a képességei alkalmassá teszik, akkor mind a szülőket, mind a gyermeket kudarcok, csalódások érik, folyamatosan aggódnak majd és tele lesznek bűntudattal és az alkalmatlanság érzésével.

Anyai szívünk igénye, hogy minden nehézségtől és bajtól megóvjuk a gyermekünket. Ez azonban nem csak lehetetlen, hanem szükségtelen, sőt káros is. Ugyanis a gyermekeknek szükségük van arra, hogy minden életkorban megtanulják bizonyos problémák megoldását. A gyermekeknek is szükségük van az „élet nehézségeire”, mert ezek a nehézségek megedzik a gyermeket és kihozzák belőle a maximumot. A gyermekek okulnak a saját - életkoruknak megfelelő - problémáik megoldásából, megnövekszik az önbizalmuk, és sikeresnek érzik magukat. Ha a gyermekünk helyett mindent megoldunk, a gyermek nem tud önállóságot, kitartást, bátorságot, optimizmust tanulni. Ha nem kapnak nehéz feladatokat, akkor sohasem hibáznak, és így nem tanulják meg a hibák kijavítását sem. Ha mindent megkönnyítünk a gyermekünk számára, azzal meggyengítjük őt. A gyermekeink számára akkor biztosítjuk a fejlődés lehetőségét, ha olyan módon támogatjuk őket, amitől egyre erősebben, magabiztosabbak, dönteni és küzdeni tudókká válnak. A gyermekeket életszerűen érdemes nevelni, hiszen az életre készítjük fel őket.

„Elég jó szülőnek lenni: elérhető eredmény. S a gyermekeink nem is kívánnak ennél többet, ha elég jó szülők vagyunk, a gyermekeink szeretni és küzdeni tudó felnőttek lesznek. Gyermekeink érzéseit és igényeit sem csecsemőkorban, sem kisgyermekkorban nem könnyű megérteni, és nem könnyű kiszolgálni. Serdülő korban pedig majdnem lehetetlen. A legjobb szülők is elbizonytalanodnak időnként, és tehetetlennek érzik magukat.”

A szülők részéről a helyes hozzáállás, hogy minden helyzetben segítünk gyermekünknek. A fejlődéshez ilyenkor a gyermeknek szüksége van arra, hogy elfogadjuk az impulzusait, a mozdulatait olyannak amilyenek, és lehetőséget biztosítsunk számára, hogy ha elfáradt, egy-egy pillanatra megpihenhessen a közelünkben.

A szülői hivatásra való felkészülés nem kizárólag könyvek olvasásából és a gyerekszoba feldíszítéséből áll. Ki ne érezte volna azt - legalább egy pillanatig -, hogy a világon a legnehezebb dolog édesanyának lenni?! Ki ne kérdezte volna meg magától várandóssága során legalább egyszer, hogy biztosan készen áll-e a nagy feladatra?! Ki ne érezte volna egy később feleslegesnek tartott kiabálás után, hogy nem elég jó anya és hogy ezt másképpen is lehetett volna?! Vajon létezik-e olyan édesanya, aki mindig minden percben tökéletesnek érzi magát anyaként?

Fontos, hogy a gyermek biztosan tudhassa, szeretik őt, és fontos a szüleinek. A nyugodt alváshoz fontos, hogy biztonságban érezhesse magát. Elalvás előtt kiemelt szerepe van az esti mesének, éneklésnek, jóéjt-pusziknak és öleléseknek.

tags: #kisgyermekes #no #anya #szerepben