A kisgyermekek fogainak fejlődése és ápolása kiemelten fontos feladat minden szülő számára. Sokan hajlamosak alábecsülni a tejfogak jelentőségét, mondván, azok úgyis kiesnek, pedig a tejfogak egészsége alapvetően befolyásolja a maradó fogak állapotát és a szájüregi egészséget.

A fogak felépítése és fejlődése
A fog egyrészt a látható fogkoronából, másrészt a foghúsban szilárdan rögzülő foggyökérből áll, közöttük helyezkedik el a foghússal fedett foggyökér. A fogkoronát a fogzománc vonja be, mely a testünk legkeményebb anyaga. A zománc alatt helyezkedik el a fog belsejének legnagyobb részét kitöltő fogcsont (dentin), amely a foggyökeret alkotja.
A kicsik fogazata már az anyaméhben, a méhen belüli élet 6. hetétől fejlődésnek indul, és egészen a késő kamaszkorig tart ez a folyamat.
A tejfogak előtörése
Fogelőtörésnek nevezzük azt a folyamatot, amely során a fog a csontban lévő fejlődési helyéről előtör és megjelenik a szájüregben. A fogak megjelenése általában párosával történik, középről indulva és folyamatosan haladva hátra. Kétoldali szimmetria jellemzi, azaz a jobb és baloldali azonos típusú fogak ugyanabban az időben törnek elő. Az első tejfogak már 4 hónapos korban elkezdődhetnek áttörni, de jellemzően 5 és 7 hónapos kor körül bukkannak fel. Az embernek összesen 20 tejfoga van: 2 metsző, 1 szemfog és 2 tejőrlő található minden kvadránsban. A baba 3 éves koráig a fogzás folyamatosan történik és összesen 20 tejfog bújik ki.
A fogzás sorrendje és tünetei
- Az első fogak leggyakrabban az alsó középső metszőfogak, ahol a 2 fog nagyjából egyszerre érkezik meg (6-10 hónapos kor között).
- A két alsó fog után a két felső metszőfog jelenik meg, nagyjából 6-8 hónapos korban.
- Ezek után kezdenek kibújni az oldalsó metszőfogak, először fent, majd lent, a már kibújt középső fogak mellett.
- 1 éves kor után, legjellemzőbben 14 hónapos körül, egymás után megjelennek az alsó és felső szemfogak.
- Másfél éves kor tájékán bújnak elő az első kisőrlők, majd 2 éves kor után előtörnek a szájüregben hátrébb elhelyezkedő második kisőrlők, előbb az alsók, majd a felsők.
- 3 éves korra rendszerint mind a 20 tejfog megjelenik: a metsző- és a szemfogak, valamint a kisőrlők.
A fogzáskor a gyermekek nyűgösek, tárgyakat harapdálnak és nagyobb mennyiségű nyáltermelés figyelhető meg. A fájdalom a legtöbb esetben addig tart, amíg a növekedés során a fogak élei áthatolnak az érzékeny fogíny felszínén. Az erős nyálzás miatt figyeljünk a folyadékpótlásra, és a száj körüli területen használjunk védőkrémet, hogy ne ázzon fel a bőr.

A babafogzás jelei, tünetei, kezelése | Babamánia
A tejfogak ápolásának fontossága
Bár sok szülő hajlamos úgy gondolni, hogy a tejfogak úgyis ki fognak esni, ezért nem szükséges velük annyira törődni, ez komoly tévedés. A tejfogak fontos helyfenntartó szerepet töltenek be a szájüregben. Ha a gyermek idejekorán elveszíti baleset vagy fogszuvasodás következtében a tejfogait, az hosszabb távon rendellenes maradófog-előtöréshez, harapási problémákhoz vezet, ami mielőbbi fogorvosi segítséget igényel.
A tejfogak sérülékeny fogak, zománcrétegük sokkal vékonyabb, mint a maradó fogaké, ezért nagyon oda kell figyelni rájuk. A savas és/vagy magas cukortartalmú italok (teák, gyümölcslevek) fogyasztása sokkal gyorsabban okoz problémát kisgyermekek fogazatában, mint felnőtteknél. A gyakori nassolás hamar fogszuvasodáshoz vezethet.

Megfelelő szájhigiénia kialakítása kisgyermekkorban
Már gyermekkorban, a tejfogak előtörését követően hangsúlyt kell fektetni a megfelelő fogápolásra. A megelőzésben a legfontosabb szerep a szülőké, hiszen az ő irányításukkal alakulnak ki a gyermek első szájápolási szokásai.
Szülői útmutató a gyermekfogápoláshoz
- Már az első tejfog áttörését követően hozzá kell szoktatni a gyermeket a fogmosáshoz.
- A fogmosás minden esetben szülői felügyelettel vagy közreműködéssel történjék. A szülők szerepe kulcsfontosságú, hiszen ebben az életkorban a gyerekek még nem képesek önállóan és hatékonyan elvégezni a megfelelő szájápolást. Addig nem tud egy gyerek egyedül fogat mosni, amíg nem alakult ki az írásképe, a megfelelő finom motorika.
- A gyermek kezét vezetni kell, hogy ráérezzen a megfelelő technikára. Igyekezzünk bevonni az egész családot és mutassunk példát a gyerekeknek! Például moshatunk együtt fogat minden nap, ezzel is segítve a helyes szokások kialakítását.
- Célszerű tükör előtt gyakorolni a fogápolást.
- A gyermek ne játsszon vagy futkározzon fogkefével a szájában, mert balesetveszélyes.
- A gyermek fogát tanácsos naponta kétszer, két percig mosni. Valamilyen hangos, mókás időmérő eszközzel tehető játékossá az időmérés.
- Csak egészen kevés, életkornak megfelelő fluoridtartalmú fogkrém használatára van szükség. A fluoridtól nem szükséges tartani, főleg abban az esetben, ha a családban is jellemző a fogszuvasodási hajlam.
- Esti fogmosás után már ne egyen a gyerkőc cukros ételt! A víz lenne a legideálisabb.
- Rengeteg, kifejezetten gyermekek részére készülő fogkefe és fogkrém közül lehet választani, amelyek gyermekbarát, játékos kialakításukkal, illetve kellemes ízükkel kedvet csinálnak a fogmosáshoz.
- Legalább 7-8 éves korig érdemes segíteni a megfelelő fogápolási szokások kialakulását, de a felügyelet később is szükséges lehet.
- Amint a fogak kezdenek szorosabban állni egymás mellett, érintkezni egymással, érdemes megtanítani a fogselyem használatát is.
A cumizás és ujjszopás hatásai
Ha a gyermek cumizik, nagyon fontos annak rendszeres tisztítása. Semmiképp nem szabad mézbe vagy cukorba mártani a cumit, mert ettől gyorsan kialakulhat a fogszuvasodás. Az ujjszopás és cumizás az első években (akár négyéves korig) nem okoz különösebb problémát, fontos személyiségformáló és megnyugtató szerepe van. Ugyanakkor ezeket a szokásokat abba kell hagyni, mielőtt a maradandó fogak megjelennének.
Fogkő és megelőzése gyermekeknél
Sokan úgy gondolják, hogy a fogkő kizárólag a felnőttek problémája, és a gyerekeknél ritkán fordul elő. A fogkő a fogak felszínén képződő, megkeményedett lepedék, amelyben ásványi sók rakódnak le, leggyakrabban a nyálból származó kalcium és foszfát. A gyerekek ritkán panaszkodnak fogkő miatt, mert az legtöbbször nem fájdalmas. A fogkő házi módszerekkel nem távolítható el, sem gyerekeknél, sem felnőtteknél. A megelőzés a helyes szájápolás és rendszeres fogorvosi ellenőrzés révén valósítható meg.

Mikor forduljunk fogorvoshoz?
Az első fogorvosi vizsgálatra érdemes mielőbb, akár már egyéves kor körül elvinni a gyermeket. Legjobb olyankor, amikor még semmiféle panasz nincs a fogait illetően, így a gyermek játszva, szorongás nélkül ismerkedhet meg az orvossal és az eszközökkel. A gyermekfogászat nem csak abban más, hogy kisebbek az eszközök, mesebeli a környezet, hanem abban is, hogy a gyermekek más típusú megközelítést igényelnek a fogászati kezelések során, és azt megelőzően is. A közös fogmosás alkalmat ad arra, hogy ha a fogon vagy az ínyen bármilyen eltérést észrevesz a szülő, akkor érdemes felkeresni a fogorvost. A tejfogazatban a fogszuvasodás általában gyorsabban terjed, előbb alakulnak ki nagy üregek, mint a maradófogakon.
Célszerű rendszeressé tenni a fogorvosi viziteket, hogy a gyermek hozzászokjon az orvoshoz és a környezethez. A világ vezető orvosi szaklapjai egyértelműen kijelentik, hogy akkor gondoskodunk megfelelően szülőként gyermekünk egészségéről, ha kompromisszumok nélkül fenntartjuk a megfelelő szájhigiéniát is!
Fogváltás és lehetséges problémák
Óvodás korban az arc csontjai és az állkapocs is folyamatosan nőnek, ezzel teremtve helyet a majdani 32 maradandó fognak. A fogváltás 5-7 éves korban kezdődik, és általában 12 éves korra a legtöbb gyermeknek kiesik az összes tejfoga. A fogváltás ideje egyénenként nagy szórást mutat. Fontos azt tudni, hogy a tejfogak cserélődnek, viszont melléjük 12 új fog, a nagyőrlők és a bölcsességfogak is kibújnak.
A fogváltás ideje alatt a tejfogak gyökerei lassan elkezdenek felszívódni, mivel az alattuk lévő maradó fogak nyomást gyakorolnak rájuk, ilyenkor azt tapasztaljuk, hogy a tejfogak elkezdenek mozogni, majd egyszer csak kibillenek a helyükről. A maradó fogak előtörési folyamatukkal stimulálják a tejfogak gyökerének felszívódását.
Gyakori problémák a fogváltás során
- Mozgó fogak körüli ínygyulladás: A mozgó fogak körül az íny irritált, duzzadt és érzékeny. Ez akkor jellemző tünet, ha túl sokáig mozog a fog. Az ínygyulladásnak három fajtáját különböztetjük meg: az eruptiós ínygyulladás a fogak előtörését kísérő jelenség, a pubertáskori ínygyulladás a megváltozott hormontermelés miatt fellépő tünet, míg a hagyományos fajátját a nem megfelelő fogmosás miatt a fogakon megtelepedő lepedék váltja ki.
- Fokozott nyáltermelés: A fogak növekedését fokozott nyáltermelés is kísérheti, mint a babák esetében a tejfogak előbújását. Ez a tünet a szájzug fertőzését, gyulladását idézheti elő, amire szintén a fogorvos nyújthat segítséget.
- Íny alatti ételmaradékok: Az előtört fogak egy részét hosszabb ideig még íny fedheti, ami kisebb tasakként képes gyűjtögetni az ételmaradékot, lepedéket. Erőteljes rágással, alapos fogmosással felgyorsíthatjuk az íny visszahúzódását.
- Késleltetett maradófog-előtörés: Ha a tejfog kiesett és hosszú idő után sem bújik elő a maradó fog a helyén, akkor érdemes fogorvoshoz fordulni, aki egy vizsgálattal megállapítja, hogy van-e egyáltalán a helyén új fog. Ilyenkor előfordulhat, hogy egy vagy több tejfog nem esik ki a fogváltás időszakában, de olyan is történhet, hogy kiesik, de nem nő maradófog a helyén. Egy röntgenfelvétellel könnyen eldönthető, hogy mi a probléma.
- Korai tejfogelvesztés: Ha 4 éves kor előtt kiesik egy tejfog, az kórosnak tekintendő.
- Késleltetett tejfogelvesztés: A tejfogak gyökere nem szívódik fel kellőképpen, a maradó fogak előtörése már elkezdődik, melynek eredménye, hogy a maradó fogak nem a megfelelő helyen törnek elő. Leggyakrabban az alsó állcsont elülső régiójában figyelhetünk meg ilyet, pl. a metszőknél amikor azok a tejfoghoz képest a nyelv felőli részen törnek elő! A legtöbb esetben ezek a tejfogak egy éven belül kiesnek kezelés nélkül, de vannak esetek, amikor a tejfog eltávolítására kerül sor.

Egyéb problémák és megelőzésük
- Fogszuvasodás: Sajnos a tejfog szuvasodása igen gyakori jelenség gyermekkorban. Azon kívül, hogy csökkentsük a bevitt cukor mennyiségét, érdemes megfontolni a barázdazárók alkalmazását is. Ezek a barázdazárók egy plusz réteget képeznek a fog felületén, segítséget nyújtva ezzel a fogszuvasodás elleni védelemben. Ezek műanyagból készülnek és a fogorvos ragasztja fel a fogsorra.
- Sérülések: Gyerekkorban gyakran előfordulhat olyan baleset, amely következtében az arcot és így a tejfogat is ért erős ütés miatt a maradó fog csírája is megsérül. Baleset esetén, ha a tejfog erőteljes mozgathatóságát, esetleg egy kis idő elteltével szürkés elszíneződését tapasztaljuk érdemes gyermekfogorvost felkeresni, aki tájékoztat a baleset utáni teendőkről. Sportolás közben emlékeztessük a gyerekeket, hogy mindig hordjanak fogvédőt! Ezzel az ilyen jellegű balesetek nagy része elkerülhető.
- Szűk fogív: Szűk fogív esetén nincs elegendő hely a maradó fog előtöréshez, így a fogak torlódását figyelhetjük meg. A torlódott fogak nehezen tisztíthatók és emiatt gyorsan szuvasodásnak indulhatnak.
- Gyulladás: Ha a tejfogak gyulladása kezeletlenül marad, mivel a fertőzés tovább terjedése a tejfog gyökerén keresztül károsíthatja a maradó fogak csíráját.
- Elszíneződések: Egyes antibiotikumok okozhatnak elszíneződéseket a fogakon. Beszéljen gyermekorvosával a felírt gyógyszerekkel kapcsolatban!
A babafogzás jelei, tünetei, kezelése | Babamánia
A szülőknek ezért nagyon fontos feladata, hogy rendszeresen figyeljenek gyermekük fogmosására, ha kell újra és újra mutassuk meg nekik a helyes fogmosási technikát, segítsük, amíg kialakul a kézügyessége az alapos fogmosáshoz. Érdemes már a legelső időszakban, az első fogacskák megjelenésével együtt elkezdeni megtanítani gyermekünknek a fogtisztítás folyamatát. Emellett nem árt, ha a fogváltás folyamatát végigkíséri egy fogorvos, aki az esetlegesen fellépő gondokat mielőbb fel tudja fedezni és meg is tudja oldani, szükség esetén pedig a fogszabályozást elkezdeni.