Az anya és a gyermek közötti kötelék az emberi élet egyik legfontosabb és legmeghatározóbb kapcsolata. Már azelőtt elkezdődik, hogy a baba világra jönne, és alapvető szerepet játszik a gyermek későbbi fejlődésében és a külvilággal való kapcsolatainak kialakításában.
Az újszülött a születése pillanatában már kilenc hónapot töltött az édesanyjával, így a kettejük közötti kapcsolat már az anyaméhben elkezdődik. A baba már ott megismerkedik az anya hangjával és személyiségével, ami megalapozza a bizalmat. A születés utáni első napokban a hormontermelés fokozódása erősíti az anyai érzéseket a gyermek iránt, és az ideális esetben a kapcsolat egyre mélyebbé és intenzívebbé válik.
A törődés, az odafigyelés és a szeretet kulcsfontosságúak az első években. Az édesanya reagál a gyermek igényeire, táplálja, kommunikál vele és segíti a világ megismerésében. Fontos azonban, hogy a gyermek élettere ne legyen túlságosan keretek közé szorítva, és ne legyen minden pillanat kontroll alatt tartva. Az édesanyának meg kell tanulnia elegendő teret adnia a gyermekének, hogy az önállóan fedezhesse fel a világot.
A kommunikációban a kimondott szavak mellett nagy szerepet játszik az érintés és a szemkontaktus is. Ezek létrejöttekor termelődik az oxitocin nevű hormon, amely a boldogságérzet kialakulásáért és a stressz csökkentéséért felelős.
A Kötődés Három Alapvető Formája
Az anya-gyermek viszonylatban alapvetően háromféle kötődési módot különböztetünk meg:
- Biztonságosan kötődő gyermek: Az anyja jelenlétében teljes biztonságban érzi magát, bátran fedezi fel a környezetét, tudva, hogy mindig számíthat az édesanyjára. Ha az anya nincs jelen, nyugtalanná válik, sírni kezd, és csak az anya visszatérése tudja megnyugtatni.
- Elkerülő kötődés (bizonytalan elkerülő): A gyermek nyugodtan, fásultan veszi tudomásul, ha az édesanyja elhagyja a szobát. Látszólag nem válik zaklatottá, ám valójában nagy adag bizonytalanságot és stresszt él át, és elnyomja az érzelmeit. Az anya visszatértekor nem mutat örömöt, és gyakran elfordul tőle.
- Ambivalensen kötődő gyermek: Látványosan kétségbeesik, ha az anyja nincs a közelében, ám akkor sem talál megnyugvást, amikor az édesanya visszatér. A gyermek felfokozott érzelmi reakcióját nehéz lecsillapítani, és gyakran agressziót váltanak ki belőle.
A biztonságos kötődés megalapozza az ősbizalmat, amely által a gyermek később könnyebben alakít ki kapcsolatokat. Azok a gyermekek, akik megtapasztalták a szülőktől kapott törődést, szeretetet és odafigyelést, képesek átélni ezt az alapvető bizalmat.
A Kötődés Jelentősége a Gyermek Fejlődésében
A gyermekek természetüknél fogva nyitottak az őket körülvevő világra. Fontos, hogy a gyermek bátorítást és támogatást kapjon a szüleitől. Szilárd „hátországgal” magabiztosabban vág bele a felfedezésbe, és ennek következtében a későbbiekben jobban megbirkózik a mindennapi élet nehézségeivel.
A szülő-gyermek kapcsolat döntő jelentőségű a gyermek fejlődésének és kapcsolat-teremtési képességének szempontjából. Az anya meghatározó szerepe mellett fontos az apa érzelmi támogatása is. A szülők együtt tanulják meg, mik a gyermekük igényei, mi az, amire a kicsinek szüksége van.
Az anyagi biztonság természetesen fontos, de talán még ennél is fontosabb, hogy kialakuljon egy erős érzelmi kötődés az édesapa és a gyermeke között. Az apa jelenléte és érzelmi támogatása ugyanolyan létfontosságú a gyermek egészséges fejlődéséhez, mint az anyai gondoskodás.
Az anyák és babáik közötti kötődés feltárása
A Birtoklás és a Leválás Kényes Egyensúlya
Számos családban okoz gondot, hogy a szülő nem képes elengedni felnőtté vált gyerekét, továbbra is irányítani, védeni próbálja, beleszól párkapcsolataiba, úgy gondolja, egyedül ő tudja, mi a legjobb a sok esetben harmincas, negyvenes éveit taposó „gyermeke” számára.
Hol a határ az egészséges ragaszkodás és a függőségé, birtokvágyá vált szülő-gyerek viszony között? A gyermek életében, főleg a csecsemőében, meghatározó a kötődés. Ha a szakirodalmat nézzük, akkor a kötődés igazából az anya-gyerek kapcsolatáról szól, ez az az időszak, amikor a csecsemő minimális eszközökkel rendelkezik, és gyakran sírással, nyöszörgéssel adja tudtul, hogy mit szeretne, milyen igényei vannak. Ilyenkor meghatározó, hogy az anya ezekre válaszoljon, mert ezek alapján a gyermek azt az üzenetet kapja, hogy biztonságban van, bármilyen szükséglete van, arra odafigyelnek.
A szakirodalom négy kötődési formát említ, és fontos, hogy a gyerek melyik mintázatot sajátítja el. Beszél biztonságos, elkerülő, ambivalens, illetve dezorganizált kötődésről. A biztonságos kötődés az, ami segíthet majd később, hogy a gyerek önállóan felfedezze a világot, próbálgatja a határait, de tudja, hogy ha szüksége van segítségre, van akihez fordulnia, visszamehet az anyjához. Ezzel szemben a másik három kötődési típusra az jellemző, hogy nem mer az anyától eltávolodni, hogy felfedezze a környezetét. Ez határozza dozza, hogy később miként fogunk tudni eligazodni az életben, a párkapcsolatokban.
Fontos, hogy az anya hogyan éli meg szülői szerepét, képes-e elfogadni, hogy a gyerek, akit egykor csecsemőként ápolt, különböző fejlődési szakaszokon ment keresztül. A családban ehhez meg kell adni neki a bátorítást. Meghatározó, hogy milyen típusú üzeneteket kap már gyerekkorban, például ha nem tudja bekötni a cipőjét, megteszi a szülő, és elhiteti vele, hogy úgysem képes rá, vagy biztatja, bátorítja. Ha ezek az üzenetek folyamatosan arról szólnak, hogy nem vagy képes, hagyd, inkább megcsinálom én, fennáll a veszély, hogy felnőttként is azt érzi, nem tud eligazodni.
A szüleinknek természetesen mindig a gyerekeik maradunk, és fontos, hogy számíthassunk rájuk, de vannak feladatok, amelyeket felnőttként mi magunk kell elvégezzünk. Kérdés, hogy ránevelnek-e a szülők a felelősségvállalásra. A szülőkben, főként az anyákban ott az aggodalom: vajon jól el tudja végezni a gyerek a dolgát, mit gondolnak róla? Inkább megcsinálom én helyette, mert az biztos jobb lesz, hiszen van már élettapasztalatom. Ugyanakkor ott van, hogy ha elront valamit, rólam, szülőként mit gondolnak majd?
A birtoklási vágy mélyen belénk van kódolva - amit és akit szeretünk, arra a lényünk kiterjesztett részeként tekintünk, és csak magunknak akarnánk. Ez azonban könnyen átfordulhat kontrollba, indokolatlan féltékenységbe, és párkapcsolati erőszakba. Ahhoz, hogy a kezdeti szimbiotikus, egymást birtokló szerelemtől eljussunk az érett párkapcsolatig, jól kell kezelni a korai (gyerekkori) sérüléseinket.
A szülővé válás az ember életének egyik legkomplexebb feladata, amit elképesztően nehéz jól csinálni (tökéletesen pedig lehetetlen). És amiben minden jó szándék és akarat ellenére is mély sérüléseket lehet okozni. Az akaratlanul okozott szülői sérülések feldolgozása kulcsfontosságú a felnőtt kapcsolatainkban, különösen a párkapcsolatainkban, ahol gyermeki tapasztalataink visszhangoznak.