Gróf losonci Bánffy Miklós, írói álnevén Kisbán Miklós, egy sokoldalú polihisztor, aki 1874. december 30-án született Kolozsváron, egy ősi, főnemesi család tagjaként. Élete során számos területen kiemelkedő eredményeket ért el, volt író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus és külügyminiszter. Munkássága révén a 20. századi magyar irodalmi, művészeti és szellemi élet egyik nagy egyéniségévé vált.
Tanulmányai és korai évei
Bánffy Miklós 1891-ben Budapesten érettségizett, majd apja kívánságára a jogi karra iratkozott be. Tanulmányait Kolozsváron, majd Budapesten folytatta, ahol olyan neves tanárai voltak, mint Wlassics Gyula, Concha Győző, Ballagi Aladár és Timon Ákos. Azonban érdeklődése már korán a művészetek felé fordult, különösen a festészet, az irodalom és a színház iránt. Festeni és rajzolni Székely Bertalannál tanult, Kolozsváron Gegenbauer Józseftől vett zeneórákat, Budapesten pedig Mikszáth Kálmánnal folytatott eszmecseréket az írás művészetéről.
Fiatal arisztokrataként tanulmányai végeztével belevetette magát a társasági életbe, és sok más főrangú ifjúhoz hasonlóan meglehetősen léha életet élt. Életmódjával olyannyira felháborodást keltett a Bánffy nemzetség körében, hogy 1897 júniusában a családi tanács összeült a "megtévedt fiatalember megsegítésére". A vármegyei árvaszék ülnöki tanácsa ennek megfelelően olyan döntést hozott, hogy Bánffyt egy évre gondnokság alá helyezte és Mezőbanyicára „száműzte”.
Politikai karrierje
1899-ben Bánffy Fiuméban lett önkéntes fogalmazó a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóságnál, majd 1900-tól a Földművelésügyi Minisztérium egyik berlini tudósítója volt. Hazatérése után 1901-ben a Beszterce-Naszód megyei tekei választókerület képviselője lett a Szabadelvű Párt színeiben. Az 1904-es „zsebkendőszavazás” hatására kilépett a kormánypártból, és az ifj. Andrássy Gyula vezette Alkotmánypárthoz csatlakozott. Később Kolozs megye és Kolozsvár főispánja lett 1906 májusától 1910 februárjáig.
Az első világháború idején katonai szolgálatot vállalt, és diplomáciai küldetéseket teljesített Szófiában és Isztambulban. Komoly szerepet játszott a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet létrehozásában 1916 novemberében. Kormánybiztosi minőségben ő rendezte IV. Károly koronázási ünnepségét 1916 decemberében, ahol egy háborúellenes megnyilvánulásával nagy botrányt okozott. Bánffy szerint ezzel „a harctér tragédiája ömlött be az ajtón, lepte el az oltár előtti térséget, hol még néhány perccel azelőtt, minden csupa ragyogó csillogás volt.”
Nánay Mihály: IV. Károly és a Habsburg-család a 20. században
Intendánsi és művészeti tevékenysége
1912-ben zongorapartnere, Zichy Margit segítségével az Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa lett. Kinevezése komoly változást hozott az intézmények életében, a közönségcsalogató, kommerszebb darabok helyett komoly műveket kezdett színpadra állítani. Az Operaházban bemutatta Bartók Béla két alkotását, A fából faragott királyfit és A kékszakállú herceg várát, melyek díszleteit is ő tervezte. Emellett a képzőművészettel sem hagyott fel, és 1917-ben Berény Róberttel együtt illusztrálta Balázs Béla Játékok című munkáját is.
Írói munkássága
Bánffy írói pályája a századfordulót követően indult. Kisbán Miklós álnév alatt megjelent drámái (pl.: 1906. Naplegenda, 1912. A Nagyúr) komoly sikert arattak, és elnyerték a korabeli irodalmi élet olyan kiválóságainak elismerését, mint Schöpflin Aladár, Lengyel Menyhért vagy Tamási Áron. Még Ady Endre is elismerően írt róla, mint „Európai ízlésű, elmélyedt, finom lelkű ember”. Az Erdélyi Irodalmi Társaság már 1907 áprilisában a rendes tagjai közé választotta, sőt 1912-ben a szervezet orgánumának, az Erdélyi Lapoknak is ő lett a főszerkesztője.
Legismertebb műve az „Erdélyi történet” című regénytrilógiája (1934-1940), melyet élete fő művének tekintenek. Emellett számos más munkájához is készített illusztrációkat, többek között Tamási Áron, Makkai Sándor, Áprily Lajos, Kemény János, Reményik Sándor köteteihez.
Külügyminiszteri tevékenysége
1921 áprilisában a Bethlen-kormány külügyminisztere lett. Bár nem volt hivatásos diplomata, művelt, a nyugati körökben is elfogadott úriembernek számított, akinek a nemzetközi sajtója is kedvező volt. Külügyminiszterként rendkívül nehéz feladatok vártak rá, de az akkori lehetőségeket tekintve komoly eredményeket ért el. Sikerült elérnie, hogy a megszálló szerb csapatok kivonuljanak a Pécs-Baranya-Baja háromszögből. Fontos szerepet játszott az 1921 októberében zajlott nyugat-magyarországi felkelés ügyében is, melynek eredményeként a velencei konferencián sikerült kiharcolni, hogy Sopronról és nyolc környező faluról népszavazás döntsön. A decemberben rendezett népszavazáson a lakosság mintegy kétharmada Magyarországon maradás mellett voksolt.
A Népszövetségi tagság
Komoly külpolitikai sikert jelentett az is, hogy Magyarországot 1922. szeptember 15-én egyhangúlag vették fel a Népszövetségbe. A tagsággal nagyban enyhült az ország diplomáciai elszigeteltsége, és lehetőséget teremtett a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére.
Erdélyi visszatérése és közéleti szerepe
1926 júniusában tért haza szülőföldjére, Erdélybe, ahol felvette a román állampolgárságot. Döntésében közrejátszott, hogy belefáradt a magyarországi politikába, másrészt idős apjától a birtokaik irányítását is át kellett vennie. Az egyezség I. Ferdinánd királlyal az volt, hogy Bánffy 10 évig nem politizál, cserébe szabad kezet kap a művelődés és a kultúra területén. Ez a megállapodás tökéletesen megfelelt Bánffy akkori politikai elképzeléseinek, aki az erdélyi magyarok megmaradásában a kultúrának szánta a döntő szerepet.
Gazdag arisztokrataként, illetve a Kolozsvári Hitelbank és Takarékpénztár igazgatótanácsi elnökeként komoly anyagi háttérrel bírt. Részt vállalt a legfontosabb magyar napilap, a Kolozsváron megjelenő Ellenzék, valamint a legnagyobb nyomdavállalat, a Minerva Részvénytársaság működtetésében. 1948-ig ő volt az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka is.
A második világháború évei és halála
A második bécsi döntést követően Bánffy ismét magyar állampolgár lett, sőt Horthy, grófi rangjára való tekintettel a felsőház tagjává nevezte ki. De az egyre inkább jobbra tolódó országban hamarosan a politikai élet perifériájára szorult, amit részben Bethlen Istvánnal való szoros kapcsolatának, részben Erdéllyel kapcsolatos elképzeléseinek köszönhetett, melyek igencsak eltértek a magyar kormány hivatalos álláspontjától. Bánffy már korán szorgalmazta a háborúból való kilépést, de kísérletei sorra kudarcot vallottak. 1943-ban Bukarestben folytatott titkos tárgyalásokat Iuliu Maniuval egy közös kiugrásról, majd 1944 elején Kállay miniszterelnököt és Horthyt próbálta erről meggyőzni. Gróf Bánffy Miklós 1950-ben hunyt el Budapesten.
Gróf Bánffy Miklós születési dátuma
| Esemény | Dátum | Helyszín |
|---|---|---|
| Születés | 1874. december 30. | Kolozsvár |
| Érettségi | 1891 | Budapest |
| Halál | 1950 | Budapest |