A kisbaba első 18 hónapjának fejlődése

A kisbaba első 18 hónapja rendkívül intenzív fejlődési időszak, tele új felfedezésekkel és mérföldkövekkel. Ebben az időszakban a gyermekek mozgásukban, kommunikációjukban, értelmi képességeikben és szociális kapcsolataikban is hatalmasat fejlődnek. Az alábbiakban részletesen áttekintjük, mit tud a baba ebben a korszakban.

Mozgásfejlődés

Ez a korszak az igazi totyogó időszak. Gyermekükre leginkább a mozgásban levés a jellemző. Folyton cipekedik, hurcol magával valamit, tesz-vesz, rakosgat; ébren töltött ideje legjavában megállás nélkül dolga van. Ebben az életkorban gyermekük már nemcsak síkfelületen, hanem egyenetlen talajon is tud járni. Irányt változtatva futkározik. Felügyelet mellett korlátba vagy falba kapaszkodva egyedül próbál fel-le lépegetni a rövidebb (3-4 fokos) lépcsősoron. Ágyon vagy földön páros lábbal ugrál, alacsony lépcsőfokról, járdaszegélyről leugrik. Amennyiben az önálló járás később alakult ki (másfél éves kor felé), a futás és az ugrás elsajátítása is későbbre várható (2-2,5 éves kor között).

A másfél éves gyermeked már egyre ügyesebben közlekedik a lépcsőn, gond nélkül fel tud lépkedni rajta (azért jó, ha védőhálóként a nyomában vagy ilyenkor is). Felfelé mindig könnyebb, de lefelé még kell a segítség! Szaladni még nem tud (gyakorolja, de térdeit még nem hajlítja be a futáshoz), de egyre gyorsabban szedegeti a lábait, és nagyon élvezi a játékos kergetőzést. 18 hónaposan néhány lépést hátrafelé is képes megtenni. Minden bútorra és megmászható dologra felmászik, ezért az instabilabb berendezési tárgyakat a biztonság kedvéért ajánlott rögzíteni!

A baba mozgásfejlődése látványos változásokat hoz ebben az időszakban. Kúszik, mászik, felegyenesedni igyekszik, a szakasz végén pedig felkapaszkodik, és feláll. Gyakran feltérdel, majd felállva testsúlyát egyik-másik lábára helyezi. Innen fog kiindulni az oldalazva lépegetés. Már nem csak egy játékkal játszik egyszerre, hanem többel is, sőt, összefüggésbe akarja hozni őket egymással, például összeütögeti őket. A felegyenesedés más rálátást ad a világra. Szeret dobálni, kipakolni, tárgyakat keresni.

A kisgyermekek többsége már igyekszik önállóan is próbálkozni az evéssel. Kanalazáskor a falatot már meríteni tudják a tálból, és megfordítás nélkül a szájukhoz emelik. A legtöbb állaggal jól boldogulnak. Legtöbbször elég csak apró falatokra vágni a keményebb darabokat, a zöldségféléket sem kell külön pürésíteni. Nagyobb ételekből, gyümölcsből, kekszből egyre ügyesebben harapják le a megfelelő méretet, és megrágás után biztonsággal nyelnek. Vannak gyerekek, akik a kevert állagot (darabok a pépesben) nem szeretik, mások még váltogatják a kéz, illetve a kanál használatát. Fontos, hogy az étrendjük egyre inkább a családi menühöz igazodjon; a (nem túl fűszeres, alkoholmentes) főételek is fogyaszthatóvá válnak számukra.

A baba mozgásfejlődése: járás, futás, mászás

Értelmi és kommunikációs fejlődés

A kommunikáció és nyelvi képességek terén a korszak eleje és vége között hatalmas fejlődés megy végbe. A kisded talán most van az anyanyelv elsajátításának legintenzívebb szakaszában. Mivel csakis a környezettel való kapcsolat által képes az anyanyelvet elsajátítani, ezért ebben a szakaszban fokozottan kell arra figyelniük, hogy megfelelő beszédmintát közvetítsenek számára. Gyermekük olykor csak ’öö’ hangadással, máskor esetleg „Mi ez?”, „Ez mi ez?” kérdéssel is jelzi, hogy a felfedezett tárgy nevét szeretné tudni. Ebben a fogékony korszakban naponta akár 10-30 új szót is képes megjegyezni. Ilyenkor fontos, hogy minden odaadott tárgyat meg is nevezzenek.

A korszak végére a beszéd szinte robbanásszerűen fejlődik. Az első kimondott szavak esetleg már 18 hónapos kor előtt megjelennek, a lányoknál általában korábban, a fiúknál később. Kétéves korra általában 50-70 szót is használnak. Kezdetben egy-egy szó több jelentést is hordozhat, például a „vau-vau” nemcsak a kutyát, hanem minden négylábút jelöl. A korszak végén általában megjelennek a távirati stílusú mondatok is, például „Apa dolgoz.” „Vau-vau eszik.”.

A gyermek már egyre több, akár három, négy elemből is képes tornyot építeni. A formák egymásba illesztése lesz az egyik fő foglalatossága, különböző méretű és alakú dolgokat próbál egymásba rakni. Kétéves korra már három alapvető alakzatot: a kört, a négyzetet és a háromszöget azonosítani tudja, és képes a helyére illeszteni.

A szókincs növekedése (18-24 hónap): A szókincs hirtelen növekedésnek indul (ez a „szókincsrobbanás”). A gyermek akár már 50-200 szót is ismerhet, ez azonban nem azt jelenti, hogy pontosan ki is mondja őket, ebben a korban szónak nevezünk minden olyan hangsort, amit a baba egy adott dolog megnevezésére használ, pl. az autó lehet brrr, a kutya vava stb. A szókincs növekedését jól előkészíti a rendszeres mesélés, a mesekönyv nézegetés, amikor a baba rámutathat dolgokra és elmondod neki mi micsoda a képen. Sok kicsi nem tudja még türelmesen kivárni, amíg elolvasol neki egy mesét, de a képeket nézegetni szeretik.

A beszédfejlődés üteme más-más lehet a gyerekeknél és lehetnek kisebb késések a fejlődésben anélkül, hogy problémát jeleznének. A gagyogásban az ajakkal képzett mássalhangzók mellett más, például nyelvvel képzettek is (pl. n, t, d, k, g) megjelennek, valamint több magánhangzó. A gagyogásból egy-egy protoszó is kiemelkedik. Több mint tíz egyszerű tárgyat vagy gyakori cselekvést kifejező szót megért, ezeket rámutatással vagy ránézéssel fejez ki (passzív szókincs gyarapodása). Néhány tárgyat vagy jelenséget hangutánzó szóval nevez meg (pl. hamm-hamm). Megjelennek az első kimondott szavak (aktív szókincsfejlődés kezdete).

A szociális mosolyt már nem csak a közvetlen családtagokkal gyakorolja. Hangadása változatos, egyre inkább csak az anyanyelvének megfelelő hangokból áll. Létrejönnek kölcsönös figyelmi helyzetek szülő és gyermek között. A kommunikáció során megvalósul az elsődleges interszubjektivitás. A csecsemő biztosan fordítja fejét a látóterébe lépő felé, megjelennek az ún. üdvözlő hangok. A csecsemő már felfigyel a saját nevére.

Az egyszerű utasításokat (például „Kérem a labdát!”, „Tedd a kosárba a kockát!”) megérti, és végrehajtja. Képeskönyvben a számára ismerős képeket kérésre megmutatja.

A baba első szavai és kommunikációja

Szociális és érzelmi fejlődés

A sírás továbbra is fontos kommunikációs eszköz a belső (testi, érzelmi) rossz érzések kifejezésére, de egyre többször az akaratérvényesítés egyik eszközévé válik. Ebben az időszakban jelenik meg a hétköznapi nyelvhasználatban „hisztinek” titulált viselkedés. Ezek az érzelemkitörések leggyakrabban akkor jelentkeznek, amikor a kisgyermek vagy saját korlátai, vagy a szülői tiltás miatt nem tudja megvalósítani önállósági törekvését, vagy nem képes érvényesíteni az akaratát. Tulajdonképpen ezek az érzelmi hullámok a normális fejlődés részei. Fontos azonban, hogy szülőként megfelelő érzelmi és kommunikációs válaszokat adjunk, segítve őt abban, hogy képes legyen megküzdeni ezekkel az érzésekkel.

A 18-24 hónapos kisded kortársakkal való kapcsolódása még nagyon kezdetleges. Többnyire egymás mellett játszanak, de már figyelik a másikat, esetleg egyszerű interaktív, főleg mozgásos játékokat kezdeményeznek. Üdvözlik egymást, tárgyakat átadnak, megmutatnak a társaiknak is.

A szerepjáték nagyon fontos szerepet tölt be a kisgyermek fejlődésében és képzelőerejének kialakulásában. 18 és 24 hónapos kor között ez a játékfajta nagy kedvencé válik. Ekkortájt észrevehetjük, hogy tipegőnk csacsog a plüsseivel és eteti a babáit. Serkentsük képzelőerejét azáltal, hogy jelmezeket, babaházat és játékételt szerzünk be.

Csemetédnek ebben a korban már mindenképp érdemes meséket olvasni, amennyit csak lehet, hiszen a könyvekben már nem csak a képek, hanem a versikék és mondókák is érdekelni fogják, igaz még csak nagyjából kettő-öt sor terjedelemig tud koncentrálni rájuk. Rengeteg jó fejlesztő könyv van a boltok polcain, amiből játékosan taníthatod a színek, az ellentétek, az állatok neveire, amire ebben a korban már nagyon fogékony lesz.

Már egyre többször észreveszed, hogy segítőkész (szívesen végrehajt egyszerű kéréseket) és együttérző (pl. látja, ha valaki szomorú és vigasztalni próbálja). Szereti csoportokba rendezgetni a játékait, ringatja, etetni és fürdetni próbálja a babáját.

Határozott jelei lehetnek a féltékenységnek is. Ha a testvéreivel vagy más babákkal foglalkozol a jelenlétében, odajön ő is, ilyenkor extrán igényli a simogatást, játékot, törődést. Ha nem sikerül magára vonnia a figyelmed, előfordulhat, hogy dühös sírásba kezd vagy más módon próbálja kikövetelni a törődésed(megüt, tiltott dolgokat csinál). Nyugtasd meg, biztosítsd a szeretetedről, de a féltékenység szülte kicsapongásait sose hagyd szó nélkül! Szüksége van rá, hogy ismerje a határait, hogy mit szabad és mit nem. Ezeket a pozitív vagy - ebben az esetben - negatív megerősítéseket elsősorban tőled várja majd.

A baba érzelmi reakciói és szociális interakciói

Alvás és pihenés

Ebben az időszakban már jellemzően csak egyszer alszanak napközben. Ennek az időpontja még eshet az ebéd előtti vagy az utáni időszakra is. Az elalvásban nagy segítség gyermekük számára egy kialakított rituálé, a jól ismert cselekvéssorozat, környezet és tárgyak.

Mikor forduljunk szakemberhez?

Vannak olyan esetek, amikor érdemes szakember segítségét kérni a gyermek fejlődésével kapcsolatban.

  • Vezetve tud csak járni, álló helyzetben bizonytalan.
  • Járása bizonytalan.
  • A gyors járás nem jelenik meg (24 hó).
  • Mindennapi, ismert használati tárgyakkal nem játszik megfelelően (eldobja, pörgeti), és/vagy a játéktárgyak nem keltik fel az érdeklődését.
  • Az egyik kezét feltűnően elhanyagolja, vagy sokkal ügyetlenebb vele, mint a másikkal.
  • A két kéz mozgása nem összehangolt a játék során.
  • Az összerakós játékok részeit nem próbálja, vagy nem tudja a helyükre illeszteni (formákat, építőelemeket, pontosan illeszkedő részeket).
  • Nem próbál, illetve nem tud felületen nyomot hagyni (kézzel maszatolni, ceruzával firkálni, krétával/ecsettel dolgozni).
  • Nem próbál, illetve nem tud tárgyakat egymásra tenni.
  • Nem vagy nehezen lehet vele tekintetkapcsolatot tartani.
  • Nem mosolyog vissza, ha rámosolyognak.
  • Nehéz felkelteni a figyelmét, nem követi a mutatás, a tekintet irányát.
  • Kortársakkal való kezdetleges játék még hiányzik. Nem szeret más gyermekek közelében lenni.
  • Neve hallatán tekintetkapcsolatot nem keres, a nevére nem figyel.
  • Nem ért meg egyszerű utasítást (például: „Kérem a labdát!”, „Tedd a pohárba a ropit!”).
  • A korszak elején tapasztalt szókincse nem bővül a korszak végére.
  • Továbbra is a gagyogás uralja a kisgyermek közléseit; nem jelennek meg benne szavak, szókezdemények.
  • Tiltakozását fejezi ki evéshelyzetben.
  • Éjszaka még mindig gyakran ébred, ilyenkor nehezen alszik vissza vagy játszani kezd.
  • Hárítja a tisztálkodást, nem szereti a szappant, a fogmosást.

A gyermek fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy minél korábbi életkorban elkezdődjön a fejlesztése, ezért ha szülőként felmerül Önökben a probléma gyanúja, akkor mindenképpen forduljanak szakemberhez.

Az első életévekben elsősorban az egészségügy (védőnő, házi gyermekorvos) feladatai közé tartozik a fejlődés nyomon követése és a megkésetten vagy eltérően fejlődő gyermekek minél korábbi felismerése. Mivel az előzőekben felsorolt tüneteknek lehetnek szervi okai, ezért első lépésben a védőnőt és/vagy a házi gyermekorvost keressék fel, aki szükség szerint különböző szakrendelésekre küldheti a gyermeket.

Amennyiben a kivizsgálás semmilyen szervi okot nem igazolt, akkor a pedagógiai szakszolgálathoz vagy a korai fejlesztő centrumhoz fordulhatnak, ahol a gyógypedagógusból, mozgásfejlesztő szakemberből (gyógytornász, szomatopedagógus, konduktor) és pszichológusból álló szakmai team tud segítséget nyújtani a gyermek további fejlődésének érdekében.

18 hónapos gyermeked: A normális fejlődés megértése és a segítségkérés jelei

tags: #kisbaba #elso #18 #honapja