II. Károly, ragadványnevén Kis Károly (Corigliano Calabro, 1345 - Visegrád, 1386. február 24.) az Anjou-ház durazzói ágából származó magyar és nápolyi király, valamint akháj fejedelem volt. Uralkodása mindössze néhány hónapig tartott Magyarországon, így a magyar történelem legrövidebb ideig regnáló uralkodója lett.
Családi háttér és ifjúság
Kis Károly édesapja, Anjou Lajos durazzói herceg volt, aki egyike volt az első nápolyi hadjárat során Magyarországra hozott és visegrádi fogságra vetett Anjou hercegeknek. Nagyapja, János durazzói herceg révén elsőfokú rokonságban állt az Anjou-ház durazzói ágának második generációjával, és másodfokú rokonságban a nápolyi, magyar és tarantói ágak második generációjával. Apja halálát követően fiatal hercegként került a magyar királyi udvarba, ahol Nagy Lajos magyar király mellett tehetséges hadvezérré vált. Károlyt 1368-ban eljegyezték IV. Károly leányával, Luxemburgi Annával. Az eljegyzés felbontására a IV. Károly ellen 1369-ben kötött lengyel-magyar szövetség miatt került sor. Ezt követően a magyar királyi ház Károly házastársául, az első nápolyi hadjárat során Aversában kivégeztetett Durazzói Károlynak Mária nápolyi királynő hercegnővel kötött házasságából származó leányát, Margitot (1324-1412) helyezte előtérbe. Az incesztus engedélyezése végett a magyar király a pápához fordult, aki a házassági tilalom feloldásáról Lajost 1370. január 9-én értesítette. Első leányuk, Mária 1370-ben még Nápolyban, de második lányuk, Johanna 1373-ban már a Zárában lévő hercegi udvarban született.
Nápolyi trónra lépés
Nagy Lajos király, miután a pápával együtt támogatta Kis Károlyt Johanna királynő ellenében, 1380 nyarán Kis Károly sereggel indult Itáliába. Lajos egy Zágrábban kiadott hitellevélben százezer forint kölcsön felvételére is engedélyt adott. Károly 1380. november 11-én ért Rómába, ahol a pápa 1381. június 2-án Szicília és Jeruzsálem királyává koronázta. Károly még 1381 nyarán diadalmenetben vonult be Nápolyba, Johanna egy hónapi ostromzár után - férje fogságba esésének hírére - augusztus 25-én megadta magát. Ígéretet tett a Károly javára történő lemondásra, de francia híveivel később összeesküvést tervezett. Károly ennek leleplezését követően, az addig illő tisztelettel tartott Johannát Muro várába záratta, és ott - állítólag a magyar király utasítására - 1382. május 22-én megfojtatta. II. Károly tehát III. Károly néven 1382. május 12-én lépett a nápolyi trónra.
A magyar trón megszerzése
Nagy Lajos magyar király 1382. évi halála után Erzsébet királyné Károlyt még továbbra is támogatta, 1383 elején újabb magyar csapatok indultak Nápolyba Horváti János és Palisnai János vránai perjel unokaöccsének vezetésével. Nagy Lajos végakaratának megfelelően 11 éves leányát, Máriát 1382. szeptember 17-én Fehérváron Demeter esztergomi érsek Magyarország „királyává” koronázta. Mária uralmát anyja, Erzsébet gyámsága alatt kezdte meg, legfőbb támogatójuk Garai Miklós nádor volt. A nőuralom sokakban megütközést keltett, de ekkor még nem tört ki nyílt lázadás. Az elkövetett politikai hibák megérlelték az elhatározást, Magyarországon három tábor alakult ki a leendő király személyének kérdésében.
Kis Károly helyzeti előnybe került, ugyanis Horváti Pál püspök Kanizsai Miklós társaságában hajóra szállt és Nápolyba ment, hogy rábírja a magyar trón elfogadására. Károly a magyar főurak felkérését elfogadta, s elhatározásán - felesége ellenkezésére - csak annyiban változtatott, hogy ekkor kilencéves fiát, Lászlót, Nápolyban hagyta. Károly Zágrábból, magyarországi híveivel kiegészülve Budára indult. Egy korabeli olasz tudósítás szerint a Budához közeledő Károly hírére, Mária és Erzsébet kocsin eléje indultak. A kocsit meglátva, Károly hat főúri kísérőjével együtt a lóhátról leszállt, udvariasan a kocsi elé ment és mélyen meghajolva, a kocsiból kiszálló „királynőkkel” egymást szívélyesen üdvözölték. Az újabb országgyűlés Károlyt kormányzónak választotta, aki a várat olasz és magyar őrséggel látta el, és a királyi palotába költözött. Zsigmond, látva Károly térnyerését, Csehországba menekült. Az országgyűlés Fehérvárra tette át üléseit, Mária a trónról lemondott, ahol a rendek Károlyt Magyarország királyává választották. A koronázást Demeter esztergomi érsek 1385. december 31-én végezte el Székesfehérváron.
Trónviszályok és I. Károly uralkodása - Gyorstalpaló
Merénylet és halál
Az 1386. januári és a február elején kiadott oklevelek szerint Mária „királynőt” Károly nem zárta ki a hatalomból, Mária és anyja az államkormányzat ügyeiről nem csak tájékozódhatott, Mária ezekben közvetlenül is részt vett. A Károly elleni merényletre, az előre kitűzött napon, február 7-én került sor. Gataro szerint a király gyakori látogatásokat szokott tenni a „királynőknél”. A merénylet napján kilenc óra körül érkezett meg, majd megbeszélésre a „királynőkkel” egy terembe vonultak. A terembe érkező Forgách Balázs a király közelébe jutva, a köpenye alatt tartott hosszú késsel, teljes erővel a fejére sújtott. A tőr a király koponyáját teljesen keresztülvágta, egészen le a bal szeméig, amit emiatt el is veszített. Forgách ezután a teremből nyugodtan távozván, a helyszínről elmenekült. Monaci szerint Károlyt három vágás érte, egy az arcán, ami által a bal szemét elveszítette és kettő a feje felső részén. Így a magyar történelem legrövidebb ideig regnáló uralkodója lett. Meggyilkolásával a Magyar Királyság több mint másfél évtizedig tartó megosztottságba, polgárháborús állapotba süllyedt.