A terhesség megismerésének joga: jogi és etikai kérdések

A terhesség, a fogantatás és a születés körüli jogi és etikai kérdések komplex és sokrétű területet alkotnak, amelyek mélyrehatóan érintik az egyéni önrendelkezés, az emberi méltóság és a társadalmi felelősségvállalás alapelveit. Különösen igaz ez a méhen kívüli megtermékenyítéssel létrejött és be nem ültetett embriók jogi felfogására, ahol az emberi élet kezdetének definíciója és jogi státusza komoly kihívásokat támaszt.

Az emberi élet kezdete és jogi státusza

Amíg az emberi élet vége jogi aspektusból egyértelműnek mondható, a kezdete nem tisztázott. Az életvédő és az ún. választáspárti oldal több évtizedes abortuszvitája valójában egy igen egyszerű ügy, amely nagyon rövid úton lezárható lenne. Az első kérdésre már nagyon sok válasz napvilágot látott. Egyesek az idegrendszer kifejlődésétől, mások az első szívveréstől számítják az emberi életet, egy ismert szülész-nőgyógyász pedig kamera előtt mondta el, hogy ez a pillanat a születéskor érkezik el. Gyakran hallhatunk továbbá olyan homályos - akár az emberi lét születés utáni megkérdőjelezésére is alkalmas - meghatározásokat, mint például az öntudat, illetve a saját személyiség megléte, vagy az önálló élet képessége.

Az emberi élet meghatározásakor azonban - különösen, ha annak kiolthatósága a vita tárgya - nem alkalmazhatunk önkényes, relativizálásra alkalmas kritériumokat, de olyan cseppfolyós, logikailag és etikailag értelmezhetetlen rendezési elveket sem, mint a „többségi társadalmi álláspont” vagy a „tudományos konszenzus”. Ehhez ugyanis túl nagy a tét. Szerencsére két olyan támpontunk is létezik, amelynek a segítségével ez könnyen megoldható. Az egyik Hippokratész híres „primum nil nocere” elve, miszerint az ártalom tilalma az elsődleges szempont. Bár Hippokratész ezt az elvet az orvoslásra vonatkoztatta (a magzatelhajtás pedig éppen az eredeti hippokratészi eskü értelmében nem tekinthető orvosi tevékenységnek), azt valójában egy általános etikai logikának is tekinthetjük, amelyet pont az efféle, komoly gyakorlati következményeket hordozó dilemmák eldöntésekor kell alkalmaznunk. Eszerint ha még el is fogadjuk azt, hogy az emberi életnek többféle definíciója lehetséges, akkor is a legkevésbé ártalmas következményekkel járó verziót kell elfogadnunk - ez pedig nem lehet más, mint hogy a fogantatás pillanatától számítjuk az emberi életet.

A másik támpontunk nem egy konkrét elv, hanem egy egyszerű következtetés. Láthattuk, hogy az egyes definíciók az egyedfejlődési folyamat különféle fázisaihoz kötik az emberi élet kritériumait. Csakhogy a számegyenes nem egynél, háromnál vagy tizenkilencnél, hanem a nullánál kezdődik. Minden folyamatnak létezik egy alanya és egy nullpontja, s nyilvánvaló, hogy az alany nem kapcsolódhat be a folyamatba a nullpont után. Más szavakkal: pontosan az élet folyamatjellege az, ami annak alanyát beazonosíthatóvá, vagyis a folyamat elejétől a végéig definiálhatóvá, megnevezhetővé és önazonossá teszi (esetünkben egy saját génállománnyal rendelkező, önálló élőlény formájában) - és éppen ez az önmagával (szubsztanciális értelemben) mindvégig azonos lény az, akit ember címszó alatt keresünk.

Jogfilozófiai és szellemi környezet

Mielőtt azonban rátérnénk a hatályos magyar szabályozás elemzésére, s azt meghatározó nemzetközi szemléletre, érdemes röviden felvázolni, milyen jogfilozófiai-szellemi környezet járult hozzá a testen kívüli embriók instrumentális kezeléséhez. Ennek alapjai elsősorban a felvilágosodás tanaiban keresendők. Az empirista tudományágak eredményeinek hatására a szekularizáció az emberkép-felfogásban is jelentkezett. Az állam létét legitimálni hivatott vagy tagadó szerződéselméletek megbontották a test-lélek keresztényi dualizmusát, és ez sajátos jogi irányzatokat hívott életre a 18-19. században: a racionális és a biológiai természetjogi gondolkodást. Ezek továbbélésének tekinthetők az ún. liberális-redukcionista elméletek, amelyek szerint - a tradicionális vagy klasszikus természetjogi felfogással ellentétben - nem vagy csak bizonyos időponttól illeti meg az élethez való jog a fejlődő emberi életet, például a megtermékenyített petesejt méhfalba való ágyazódásától vagy az embrionális sejtek differenciálódásától.

A terhességhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek

Várandósgondozás és kötelező vizsgálatok

A várandósság során számos egészségügyi teendővel kell számolni. Az első nőgyógyászati szakorvosi vizsgálat elengedhetetlen a terhesség megállapításához. A 6-7. héten végzett ultrahangvizsgálat általában már kimutatja a magzati szívműködést, azaz a várandósságot, melyről a nőgyógyász szakorvos igazolást állít ki. Ezt követően a védőnő felkeresése szükséges, aki védőnői gondozásba vesz, és kiállítja a várandósgondozási kiskönyvet. Fontos, hogy a terhesgondozáson kötelező részt venni, és a védőnő személye nem választható.

Az EgészségAblak mobilalkalmazással elektronikusan is nyomon követhetők a vizsgálatok eredményei, letölthetők a szükséges dokumentumok, és megtalálhatók a felírt receptek.

Kötelező orvosi vizsgálatok trimeszterenként:

• Első trimeszter (1-12. hét): Teljes vérkép, kiegészítő vizsgálatok, vércukorszintmérés, vizeletvizsgálat, vércsoport-meghatározás és ellenanyagszűrés, HBsAg-szűrés, VDRL-vizsgálat, fogorvosi vizsgálat, genetikai ultrahangos szűrővizsgálat, genetikai tanácsadás (fogamzáskor betöltött 37. életévtől), EKG-vizsgálat, belgyógyászati vizsgálat.
• Második trimeszter (13-24. hét): Második ultrahangos vizsgálat (18-22. hét között), terheléses vércukorvizsgálat (24-28. hét között), vérkép- és vizeletvizsgálat (24-28. hét között).
• Harmadik trimeszter (25-40. hét): Ultrahangvizsgálat (30-32. hét között), vérkép- és vizeletvizsgálat (36-37. hét között), kardiotokográfos vizsgálat (CTG) (38., 39., és a 40. héten, majd a 40. hét után kétnaponta), GBS-szűrés.

A kiskönyv beutaló helyett is használható az állami intézményekben ingyenes vizsgálatokhoz, amennyiben a háziorvos és a szülész-nőgyógyász kitöltötte a beutalóra vonatkozó részeket.

Munkahelyi teendők és munkajogi védelem

Alapvetően nem kell szólni a munkáltatónak a várandósságról, kivéve ha munkabiztonsági okokból szükséges. A várandós nőknek járó munkajogi többletvédelem - például a felmondási tilalom - viszont csak akkor lesz érvényes, ha tájékoztatják a munkáltatót. Ezt a várandósság megállapítása és a 12. hét betöltése után érdemes megtenni. A törvény nem kötelez minket arra, hogy közöljük a munkaadónkkal, hogy várandósak vagyunk.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) - az alkotmányos alapelveknek és a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően - szintén rögzíti a diszkrimináció általános tilalmát, tiltja a munkavállalók közötti indokolatlan különbségtételt, a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény miatt történő megkülönböztetést. Nem tekinthető azonban hátrányos megkülönböztetésnek az olyan különbségtétel, amely egyértelműen a munka jellegéből vagy természetéből következik. Más esetben a nő alkalmazása például terhessége miatt sem tagadható meg.

A törvény kötelező előírása alapján a nőt nem szabad olyan munkára alkalmazni, amely rá nézve bármely hátrányos következménnyel járhat. Nőt csak alkatának megfelelő munkakörben szabad foglalkoztatni, a terhes, illetőleg szoptató nő munkakörülményeit pedig az állapotának a legmegfelelőbben kell kialakítani, lehetővé téve részére a gyermek ápolását, illetve gondozását. Terhes nő esetében a foglalkoztatási tilalom a rendeletileg meghatározott munkakörök és munkakörülmények mindegyikére kiterjed.

A munkajogi szabályozás több, viszonylag rugalmas, „individualizált” védelmet is biztosít a nők számára. Így a terhes nők áthelyezése, illetve megváltoztatott feltételek melletti foglalkoztatása a terhes nő kezdeményezésétől függ; a foglalkoztatási feltételek átmeneti megváltoztatásához, azaz az új munkahely, munkakör kiválasztásához a terhes nő beleegyezése szükséges. Ugyanez a jog illeti meg a nőt a gyermeke születése után, annak egyéves koráig is. A törvény kompenzálja az így esetleg előálló bércsökkenést is azzal, hogy a nő keresete az áthelyezésével nem csökkenhet akkor sem, ha rövidebb idejű vagy több műszakosból egy műszakos munkakörbe helyezik át.

A munkavállaló nőt gyermeke 3 éves koráig a kiküldetés tekintetében is hasonló jogok illetik meg, mivel beleegyezése nélkül ilyen jellegű feladat végzésére ezen időszakban nem kötelezhető. A szülők döntése alapján a gyermek nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt évenként a 16 évesnél fiatalabb egy gyermek után 2, két gyermek után 4, kettőnél több gyermek után összesen 7 munkanap pótszabadság illeti meg. A várandós, illetőleg szülő nőt ezenkívül 24 hét szülési szabadság is megilleti, amit úgy kell kiadni, hogy abból 4 hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen. A munkáltató ezen túlmenően - a szülési szabadság letelte után - a munkavállaló kérelmére köteles fizetés nélküli szabadságot engedélyezni a gyermek gondozása céljából a gyermek 3., tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében annak 10. életéve betöltéséig, továbbá a gyermek betegsége esetén, az otthoni ápolás érdekében, a gyermek 12. életéve betöltéséig.

A törvényi szabályozás alapján a nőnek a szoptatás első 6 hónapjában naponta 2x1 óra, ezt követően a 9. hónap végéig 1 óra munkaidő-kedvezmény jár. Ikrek esetében a munkaidő-kedvezmény az ikrek számának megfelelő mértékben illeti meg az anyát.

A nőket érintő legfontosabb garanciális munkajogi szabályozást a nők érdekkörébe eső felmondási tilalmak jelentik. Így a munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt a beteg gyermek ápolására történő táppénzes állományba helyezés, a terhesség, a szülést követő 3 hónap, illetve a szülési szabadság, a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság időtartama alatt.

Ha a munkáltató fel is vett valakit a helyünkre, azt a helyettesítés jellegére tekintettel csak határozott időre tehette - ebből is következik, hogy amennyiben mi magunk jelezzük a visszatérési szándékunkat, a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségéből eredően köteles visszavenni minket a munkaszerződés szerinti munkakörünkbe. A gyermek 3 éves koráig nekünk járó felmondási védelem azonban csakis akkor illet meg minket, ha ebben az időszakban a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon maradunk. Ha azonban a gyermekünk 3. életévét betölti, vagy előbb térünk vissza dolgozni, onnantól a felmondási védelem nem illet meg minket.

Abban az esetben, ha a szülési szabadságunk alatt megszűnik a korábbi munkakörünk, a munkáltatónk köteles megvizsgálni, hogy van-e a cégnél olyan, betöltésre váró, nyitott pozíció, amely megfelel a képességeinknek, képzettségünknek. Amennyiben talál ilyet, ajánlatott kell tennie nekünk az adott munkakört illetően - fontos tudnunk azonban, hogy az újonnan számunkra felajánlott munkakörhöz járó bér nem kell, hogy elérje vagy meghaladja a korábbi fizetésünket. Amennyiben pedig kényelmesebb számunkra a részmunkaidőben történő visszatérés, a gyermek négyéves koráig - három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek hatéves koráig - kérhetjük, hogy munkáltatónk az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőben foglalkoztasson.

Apai jogállás és önrendelkezési jog

Ha nem vagytok házasok, a gyermek apjának teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot kell tennie ahhoz, hogy közösen gyakorolhassátok a szülői felügyeleti jogokat. A nyilatkozatot személyesen bármelyik önkormányzat anyakönyvi hivatalában megtehetitek.

Az Alaptörvény XV. cikkében megfogalmazott nemek közötti egyenjogúságból az következik, hogy az emberi méltóság nem nemi jelleghez köthető, hanem emberi jog, férfinak és nőnek azonos jogai vannak. A gyermek előzetes vállalása mindkét szülő önrendelkezési joga körébe tartozik, ezért a fogantatásra irányuló akarat kölcsönös kell legyen. Az önrendelkezési jog határain kívül esik olyan döntés egyoldalú meghozatala, amely más személy jogaira és kötelezettségeire, jogállására kihat. Az apaság a férfi jogállását akkor is meghatározza, ha apai jogait nem gyakorolja, apai kötelezettségeit nem teljesíti, és ezeket az anya nem is várja el tőle. Az apai jogállás független az anya jogi elvárásaitól, életre szóló jogviszonyt hoz létre az apa és a gyermek között, mindkettőjük személyállapotát meghatározza. A nőt biológiai természete önmagában nem jogosítja fel ilyen jogi hatalmasság gyakorlására. Ez azt eredményezné, hogy a nő - adott esetben - a férfit reprodukciós törekvései során egyszerűen eszköznek tekintse, és ekként „használja”.

A férfi utódvállalással kapcsolatos önrendelkezési joga nem sérül akkor, ha a fogantatás nemző szándék hiányában következik be. Nem sérül akkor sem, ha az utódvállalási szándékának hiányát a nemi kapcsolat létesítését megelőzően nem hozza egyértelműen a nő tudomására. A gyermek születésének a tényéből a származási viszonyban egy személyiségi jog következik: a gyermek származás megismeréséhez való joga. Az Alkotmánybíróság az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában rámutatott arra, hogy a vérségi származás kiderítése mindenkinek a legszemélyesebb joga, amely az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdésében írt általános személyiségi jog körébe tartozik. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. általános személyiségi jog egyik megfogalmazásának tekinti. Az általános személyiségi jog részét képezi az önazonossághoz való jog is. Ez magában foglalja azt, hogy mindenkinek a legszemélyesebb joga a vérségi származását kideríteni.

Az abortusz etikai és jogi megítélése

Ha kimondható, hogy a fogantatástól számíthatjuk az emberi életet, már csak arra kell választ adnunk, hogy adott esetben az élethez való jogot milyen emberi jogok írhatják felül. Az abortusz mellett érvelők általában - deklaráltan vagy közvetetten - a testi önrendelkezéshez, a reprodukciós szabadsághoz, valamint a szegénységtől mentes, illetve komfortos élethez való jogot szokták említeni. Ami a reprodukciós jogot illeti, a helyzet itt hasonló az önrendelkezési joghoz: bár önmagában, jogként létezik, az abortusz kontextusában az nem érvényes, így nem is alkalmazható. A reprodukciós jog ugyanis azt jelenti, hogy a nőnek (párnak) jogában áll eldöntenie, hogy vállal-e utódot, s ha igen, hányat és mikorra időzítve. A reprodukciós jog tehát „esemény előtti” kategória, az abortusz pedig már nem tekinthető fogamzásgátlónak, akkor sem, ha az ún. sürgősségi fogamzásgátló tabletták is lényegében magzatelhajtó szerek.

Sem a józan ész szabályai szerint, sem a természetjogi elvekből nem vezethető le az emberi élethez való jog más egyéni jogokhoz viszonyított alárendeltsége; nem véletlen, hogy az abortuszpártiak meg se próbálkoznak ezzel, inkább az emberi élet átdefiniálása - vagyis részleges dehumanizálás - révén érvelnek. Tehát ahogy egy válsághelyzetbe került anyának nincs joga például a kétéves gyermeke élete árán megoldani a maga személyes krízisét, ugyanúgy ez a várandós kismama esetében is érvényes. A magzatelhajtás tehát csak akkor megengedett, ha a várandósság biztosan és bizonyíthatóan veszélyezteti az anya életét (vagyis szembekerül egymással az anya és a magzat életjoga), ekkor azonban a művi terhesség-megszakítást etikai értelemben nem magzatelhajtásnak, hanem életmentő orvosi beavatkozásnak kell tekinteni.

Szánjunk néhány sort arra a jól ismert érvre is, amikor a nő magzat „érdekében” választja a terhesség-megszakítást, jellemzően annak betegségére, a rossz anyagi körülményekre vagy magánéleti problémákra (például az apa hiányára hivatkozva), de bizonyára sokan találkoztak már azzal a magyarázattal is, hogy valaki nem szeretné „egy ilyen rossz világba” szülni a gyermekét. Összefoglalva: a várandós nő akár az élete árán (mármint a magzata élete árán) is megóvná leendő gyermekét a reá váró rossztól. Ezzel a széles körben elterjedt, alapvetően önfelmentési célokat szolgáló, hipokrita magyarázattal csupán egyetlen probléma van: a világon sehol sem látjuk, hogy a krónikus beteg, szegény, egyszülős családban felnőtt, vagy csupán a világ helyzetével elégedetlen emberek tömegesen tolonganának az eutanáziaszolgáltatók felvételi irodája előtt. Mi több, még a születendő gyermekük életkörülményeire hivatkozó, ám egyúttal abban osztozó abortuszkérelmezők sem siettetik a saját halálukat.

Végül - ha már az abortuszpárti érveket nézzük - foglalkozzunk néhány mondat erejéig azzal a szintén közkeletű véleménnyel is, miszerint a magzatelhajtás betiltása csak a külföldön elvégzett, illetve az illegális belföldi abortuszok számát növelné, utóbbi esetben a nők egészségét is veszélyeztetve. Ha egy életpárti állam polgára külföldön elveteti a gyermekét, annak az ügy szempontjából - vagyis hogy milyen abortuszpolitikát folytasson az állam - nincs semmi jelentősége. Abból a teoretikus lehetőségből, hogy egy állampolgár következmények nélkül megszeghet egy jogszabályt, még nem vezethető le a jogszabály szükségtelensége. Abból sem vezethető le egy jogszabály szükségtelensége, ha a tiltás következtében megnő az illegális esetek száma. Egyrészt értelemszerű, hogy amit betiltanak, az illegálissá válik - ebből a szempontból a szóban forgó érv valójában logikai tautológiának tekinthető -, másrészt látnunk kell, hogy a törvénykezés célja nem az illegális cselekmények számának lenullázása, hanem egy élhető, az alapvető erkölcsi szempontoknak is megfelelő társadalmi rend kialakítása. Ha az előbbi lenne a cél, akkor nem is lenne más dolga az államnak, mint hogy minél több bűncselekménytípust legalizáljon. Ami az illegális abortuszok egészségügyi kockázatait illeti, elvileg az egészet elintézhetnénk annyival, hogy nem kell abortuszra menni, és akkor nincs kockázat. Ezzel gyakorlatilag a bevezetőben feltett két kérdésre is válaszoltunk. S mivel az imént felsorolt tézisek önmagában is elégséges érvet szolgáltatnak az abortusz tilalmához, s nem kívánják meg további kiegészítő érv alkalmazását (ilyen kiegészítő érv lehetne például a kínzás tilalma), egy észérvek és erkölcsi megfontolások alapján működő világban az életvédelem ügye totális győzelmet aratna.

Nemzetközi és magyar jogi szabályozás

Nemzetközi dokumentumok

A vonatkozó nemzetközi jogi dokumentumok óvatosak a tekintetben, hogy jellemzően - kikerülve a definiálás problémáját - hallgatnak az embrió jogi státuszáról, értelmezési bizonytalanságot eredményezve. Ugyanakkor az emberi élet alapvetően védelmi szemszögű felfogásával sajátosan tükröződik bennük a hagyományos természetjogi nézőpont.

Globális szintű dokumentumok:

• Az Emberi Génállomány és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1997): Nem derül ki kifejezetten, hogy az emberi méltóság követelményének érvényesülnie kell-e az embrióknál. A dokumentum 11. cikke azonban exemplifikatív jelleggel nevesíti az emberi lények klónozását az emberi méltósággal ellentétes eljárások között, a 24. cikke pedig ebbe a körbe sorolja az ún. csíravonalat érintő genetikai beavatkozásokat is.
• Nemzetközi Nyilatkozat a Humángenetikai Adatokról (2003) és Bioetika és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (2005): Ezek a nyilatkozatok az emberi fajra jellemző genetikai állományt tekintik az emberi mivolt kritériumának. Ugyanakkor a humángenetikai adatokról szóló nemzetközi nyilatkozat 3. cikke a személyi identitás elvét deklarálja: „Minden egyén sajátos genetikai összetevőkkel rendelkezik.”
• ENSZ közgyűlési határozat, másképpen Klónozási Nyilatkozat (59/280. számú, 2005): Ez a dokumentum már egyértelműen kiterjed az embrióra, kategorikusan elutasítja az emberi klónozás mindennemű típusát, így a terápiás (nem reprodukciós célú), és a reprodukciós sejtmagültetéses klónozást is.

Regionális szintű dokumentumok (Európai Parlament és Európa Tanács):

• Rothley-jelentés (1989): Expressis verbis elutasítja az ember tárgy mivoltát, a személyiség feltétlen elismerését szorgalmazza.
• Casini-jelentés (1989): A magzatot (embriót) megilleti az élethez, a genetikai identitáshoz, a családhoz, valamint az emberi személy védelméhez való jog.
• 1046/1986. számú ajánlás (Emberi embrió, valamint a magzat diagnosztikai, terápiás, tudományos, ipari és kereskedelmi célú felhasználásáról): Kimondja az élet folyamat-jellegét, és tiltja a megkülönböztetést az emberi élet első embrionális szakaszaiban, azonban nem pontosítja ezeket.
• 1100/1989. számú ajánlás (Emberi embrió és magzat tudományos kutatásokban való alkalmazásáról): Szintén tagadja az emberi élet diszkontinuitását és kikerüli az embrió meghatározásának problémáját.
• Bioetikai vagy Oviedói Egyezmény (1997): Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló egyezmény, amit a 2002. évi VI. törvény transzformált a magyar jogrendbe. Ugyancsak nem definiálja az embert. A 18. cikkének 1. bekezdése szerint „Ha a jogszabály mást nem állapít meg, a kutatás csak akkor végezhető in vitro embriókon, ha azok megfelelő védelméről gondoskodtak.”
• Oviedói Egyezményhez csatolt Kiegészítő Jegyzőkönyv (1998): Tilt minden beavatkozást, aminek „célja egy másik élő vagy holt emberi lénnyel genetikailag azonos emberi lény létrehozása.” A rendelkezés vita tárgyát képezte elsősorban az emberi lény fogalmi bizonytalansága miatt.

Magyar jogi szabályozás

A nemzetközi dokumentumok hallgatnak az embrió meghatározásáról, ezáltal jogi státuszáról; a magyar szabályozás azonban már kísérletet tesz a definiálására. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) más-más elnevezéseket alkalmaz az élet fejlődési „lépcsőfokaihoz” igazodva. Az embrió fogalmi körét egy konkrét időintervallumra szűkíti le: minden élő emberi embrió a megtermékenyítés befejeződése után a terhesség 12. hetéig. Tehát a jogszabály elismeri, az embrió a megtermékenyítéssel „jön létre”. A törvény szerint magzat a méhen belül fejlődő emberi lény a terhesség 12. hetétől. A reprodukciós eljárás során testen kívül létrejött és be nem ültetett embriót a méhmagzat jogállása a beültetés napjától illeti meg. A jogszabályi rendelkezések összevetéséből kitűnik, hogy a magyar jogban az in vitro embrió nem emberi lény, valamint nem részesül a méhmagzatnak járó védelemben (sem). Ez ellentétes a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény preambulumával: „a fogantatással induló magzati életet tisztelet és védelem illeti meg.” A megfogalmazásból véleményem szerint kitűnik, hogy a törvény már a megtermékenyítéstől magzatnak tekinti a fejlődő emberi életet. A jogszabályon belüli és a jogszabályok közötti fogalomzavar odavezetett, hogy a kialakuló emberi élet teljesen megalapozatlanul más-más „státusszal” rendelkezik az „elhelyezkedésétől” függően. Az in vitro embrió esetében az Eütv. nem biztosít az élethez való jog hiányában legalább valamilyen szintű „védelmi hálót”.

Az Alaptörvény és az emberi jogképesség

Minden embert megillet a jogképesség - a polgári jog egyik legfontosabb kitétele. Ennek alapján - a fogamzás időpontjától - jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, feltéve, hogy élve születik. Az emberi jogképesség törvényi rögzítettsége annak látszatát keltheti, hogy a természetes személyek jogképessége az államtól származik. Azonban az „ember alapvető jogi helyzetének jellemzője, hogy jogképessége független bármely tulajdonságától”, vallja az Alkotmánybíróság, azaz valójában az ember az ember-volta miatt jogképes. Az Alkotmánybíróság szerint ez az élethez és az emberi méltósághoz való jog, amelyek a testület felfogásában korlátozhatatlanok.

A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény az eddig bemutatott rendelkezésekhez képest minőségileg más és alkotmánybírósági gyakorlatot tükröző fordulatokat tartalmaz. A II. cikke kimondja: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Azzal, hogy külön mondatban kiemeli az emberi méltóság sérthetetlenségét, mintegy megbontja az élethez és az emberi méltósághoz való jog egységét. A jelentősége abban áll, hogy alkotmányosan rögzíti az objektív életvédelmi kötelezettséget a magzat esetében. Ez az alkotmányos követelmény hivatkozási alapja lehet a jövőben az abortusz korlátozásának vagy kizárásának.

Támogatások és további információk

A magyar állam számos támogatást nyújt a gyermekvállaláshoz. Nézzétek át, milyen támogatásokat vehettek igénybe, ha növekszik a család.

Családtámogatási ellátások:

• Anyasági támogatás: A szülést követően az a nő részesül benne, aki a terhessége alatt legalább négyszer terhesgondozáson vett részt (koraszülés esetén egyszeri gondozás is elegendő).
• Gyermekgondozási segély (GYED): A szülő a gyermeke 3. életévének betöltéséig jogosult rá.
• Gyermeknevelési támogatás (GYES): A legfiatalabb gyermek 3. életévének betöltéséig, tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetén 10. életévének betöltéséig jár.
• Családi pótlék (iskoláztatási támogatás): A saját háztartásban nevelt, még nem tanköteles gyermek után jár. Tanköteles vagy 20. életévét be nem töltött, de közoktatási intézményben tanuló gyermek után is igényelhető.

Vonatkozó jogszabályok:

• 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről
• 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásról
• 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról
• 2015. évi CXXIII. törvény az egészségügyi alapellátásról
• 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről
• 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendelet a területi védőnői ellátásról
• 26/2014. (IV. 8.) EMMI rendelet a várandósgondozásról
• 35/2011. (III. 21.) Korm. rendelet
• 1959. évi IV. törvény A Polgári Törvénykönyvről
• 1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről
• 1949. évi XX. törvény
• 2002. évi VI. törvény (Bioetikai Egyezmény)

tags: #kinek #joga #tudni #a #terhesseget