Babaruha Szabásminták 35 cm-es Játékbabákhoz

Szerintetek egy olyan családban, ahol négy lány cseperedik fel, hány játékbaba lakik? Én már megszámolni sem tudom.

Az elmúlt, több mint 20 évben jó néhány baba költözött be hozzánk. Igen, nálunk a játékok csak beköltöznek és nem költöznek ki. Mindig akadt egy következő lány, aki boldogan örökli meg a nagyok játékait.

Idén a legkisebb lányom új óvodába került, ahol nagyon szép, modern a környezet, de a játékok csak apránként érkeznek meg, a játék-babaszoba még lakó nélkül volt.

A kicsi lányom úgy döntött, hogy egy babát ő is bevisz a csoportjába játszani. Néhány napnyi keresgélés után a sok baba közül egy mára nagykorú babára esett a választása.

Az idők során a baba elég szép állapotú maradt, szerintem kevesen mondják meg, hogy közel 20 éves.

Sajnos, a ruhája nem bírta a kiképzést, így itthon kendőkbe, sálakba öltöztetve szokott vele játszani a kis hölgy.

Szerencsére jól megválasztott kulcsszavakkal ma már szinte mindenre lehet megoldást találni az Interneten.

Egy angol nyelvű oldalra akadtam, ahol különböző méretű babaruhák szabásmintái vannak.

Találtam aranyos overál és nadrág szabásmintát is.

Szabásminta játékbabák ruháihoz

Az első próbálkozásomra az overált varrtam meg.

Méretbe ugyan jó lett a babára, de valahogy nagyon esetlenül állt rajta.

Tudtam, hogy ha kicsit átalakítom a szabásmintát, akkor aranyos tunika lehet belőle.

Itt még elkövettem azt a hibát, hogy előre összevarrtam az oldalát, és csak utána akartam az ujját visszahajtani.

Egy babakar nagyon pici, esélytelen a varrógép alá tenni a ruha kívánt részét.

A játékbaba így kapott egy virágos, hosszú nadrágot, amihez a talált szabásmintát használtam fel átalakítás nélkül.

A felsője egy rózsaszín pólóanyagból varrt tunika lett.

Ehhez az overál szabásmintáját használtam fel.

Levágtam ott, ahol a nadrág rész kezdődik, és kb. 1 cm-rel meghosszabbítottam, hogy kellő hosszúságú legyen a tunika.

Félbehajtott anyagból szabtam ki, hogy ne legyen a ruha elején varrás.

A hátsó résznél középen kb. a karkivágás magasságáig bevágtam, hogy a baba feje könnyen átférjen.

35 cm-es baba rózsaszín tunikában és virágos nadrágban

A pólóanyaggal az elején szenvedtem egy kicsit, nagyon nem akarta vinni a varrógépem.

Végül a jó öreg trükköt vetettem be, egy sima nyomtató-papírral együtt tettem a gép alá az anyagot.

Egy baba karjának mérete töredéke egy emberének, ezért érdemes a jól bevált, megszokott varrási sorrenden változtatni.

Ha összevarrva már túl kicsi ujjat vagy szárat kapnánk, akkor az oldalvarrás megvarrása előtt hajtsuk vissza a kívánt részt.

Ezek a ruhák most sietve készültek, ezért nem került rájuk semmilyen díszítés.

Ha egy-két héten belül nem kapja meg az új babákat az ovis csoport, akkor talán készítek még néhány ruhadarabot a játékbabáknak, hogy lehessen öltöztetni is őket a játék közben.

Azok a ruhák lehet, hogy kapnak majd itt-ott egy-egy fodrot vagy csipkét is.

Mesés filc: Hogyan készítsünk babaruhát: Egyszerű

tags: #kinai #jatek #babaruha #szabasmintak #35