Az ultrahangos vizsgálatok fejlődésével az orvosok egyre pontosabban tudják diagnosztizálni az ikerterhességeket. A nyolcvanas években, az ultrahangos vizsgálatok fejlődésének is köszönhetően jöttek rá az orvosok, hogy az ikerterhesség sokkal gyakoribb, mint korábban hitték. Azonban az esetek zöménél csupán egy gyermek jön a világra, a másik, fejletlenebb magzat a terhesség korai szakaszában elhal, és szinte nyomtalanul felszívódik a méhben. Az eltűnő iker vagy fantomiker szindróma előfordulásával kapcsolatban még mindig sok a kérdés.
Minden eddiginél több iker születik világszerte: évente mintegy 1,6 millióan, minden 42. gyerek ikerként jön világra. "Két egészséges gyermekem is van, a fogantatást azonban hosszú évek és több sikertelen megtermékenyítési kísérlet előzte meg" - számolt be tapasztalatairól a The Atlantic cikkében nyilatkozó amerikai nő. Elmondása szerint a négy terhességéből az első és a harmadik is korai vetéléssel ért véget, a második, illetve a negyedik alkalommal azonban ikerterhességet állapított meg az orvos. Mégis mindkét esetben egyetlen gyermeknek adott csak életet. "A második terhességem elején az orvosom úgy látta, hogy ikreket várok, viszont az is látszott, hogy az egyik magzat alulfejlett. A következő vizsgálatig viszont már az egyik iker eltűnt" - mondta el az interjúalany, aki végül egy egészséges gyermeknek adott életet.
Megsaccolni is nehéz, hány terhességet érinthet a fantomiker-jelenség. Szinte pontosan ugyanez történt a negyedik terhessége idején is, az első vizsgálatkor az orvos ikerterhességet és egy fejletlenebb magzatot azonosított. Ekkorra már eleget olvasott az ikrek fejlődésének veszélyeiről, és attól tartott, hogy az elhaló magzat a másik fejlődését is visszavetheti, sőt akár el is vetélhet. Végül ismét egyetlen gyermeket hozott világra, aki szerencsére teljesen egészséges volt, a méhen belüli fejlődését pedig látszólag egyáltalán nem befolyásolta a "fantomiker".
Terhesség során sokszor több magzat is fejlődésnek indul, de nem mindegyik járja végig az utat, és többnyire csak egy születik meg. A többi spontán módon elveszik, és a nem fejlődő magzati szövet részlegesen vagy néha teljesen felszívódik. A terhességi szövődményt egyre gyakrabban dokumentálják a nagyobb képességű ultrahang-technológiáknak köszönhetően.
Valódi fantomiker-szindrómának az orvostudomány azt nevezi, amikor a terhesség nagyon korai szakaszában, a hólyagcsíra beágyazódásáig tűnik el az egyik iker, az embrió elvesztését a későbbi szakaszban méhen belüli elhalásnak hívják. A fantomiker jelenség pedig nem vetélés, mert a fantomikrek nyomtalanul felszívódnak, a terhességre és a fogamzóképességre nem ártalmasak.
A témában készült egyik korábbi, átfogó kutatás megállapította, hogy a várandósság 8. hetében a terhességek csaknem 5 százaléka ikerterhesség, viszont az egyik iker az esetek 21-30 százalékában eltűnik. Egy másik kutatás adatai szerint a mesterséges megtermékenyítés esetén gyakoribb a fantomiker-jelenség, az így született gyermekek akár 10-15 százalékának is lehetett a terhesség legkorábbi szakaszában egy "ikertestvére". Sokszor azonban a jelenség még az orvosok előtt is rejtve marad, hogyha ugyanis az iker a terhesség korai szakaszában tűnik el, úgy előfordulhat, hogy még a méhlepényen sem találják meg a szülés után a nyomait.
Előfordulhat továbbá az is, hogy a terhesség korai szakaszában a két embrió összeolvad, az erősebb pedig a növekedése során tulajdonképpen magába olvasztja a fejletlenebb génjeit. Ilyen esetben a magzat nem feltétlenül tűnik el, előfordulhat, hogy a ki nem fejlődött ikertestvér a testvéréhez hozzánőve jön a világra. Ha a két embrió teljesen összeolvad, úgy kiméráként születik meg a gyermek, vagyis egynél több DNS-készlettel bír. Az ilyen embereknek akár két különálló immunrendszere is kifejlődhet, amelyek állandóan idegennek ismerik fel egymást és folyamatos küzdelemben vannak. Mivel az eltűnő magzat szöveteit részben az anya szervezete is felszívja, a DNS-ének darabkái a későbbiekben is kimutathatóak a vérében, így orvosi értelemben ő is kimérának tekinthető.
Ha az ikermagzat a terhesség későbbi szakaszában hal el és az egypetéjű ikrek egyike vész el, az orvos a szülés megindítása mellett dönthet, feltéve hogy az életképes magzat elég érett, közel van a természetes születés prognosztizált időpontjához, azaz a baba tüdeje már elég fejlett, hogy életben maradjon a méhen kívül.
Rendkívül ritka, hogy egy ikerterhesség során két eltérő eredetű magzat fejlődik az anyaméhben. Bár a női szervezet jól felvértezte magát az ilyen esetek kivédésére, a véletlenek összjátéka okozhat meglepetéseket. Egyes vélemények szerint a jelenség a meddőségi kezeléseket követően gyakrabban fordul elő.
A szuperfetáció jelensége
Ikerterhesség során nem ritka eset, hogy a két magzat fejlődése eltérő ütemben zajlik. Előfordul, hogy a méhlepény nem tudja egynél több magzat fejlődését kielégítően biztosítani, vagy úgynevezett iker-iker transzfúziós szindróma alakul ki, amit a két magzat közötti véráramlás kiegyenlítetlensége eredményez. Máskor fertőzés vagy kromoszóma-rendellenesség okozza az ikermagzatok eltérő fejlődését, ezek a problémák azonban bármely terhességnél is gondot okozhatnak. Vannak ugyanakkor olyan esetek, amikor a két magzat ugyan egymástól eltérő ütemben fejlődik, de a terhesség komplikációmentes, és a végén egészséges babák születnek.
Ám az is előfordulhat, hogy a két magzat nem egyidőben fogant, hanem úgynevezett szuperfetáció történt - azaz egy folyamatban lévő terhesség alatt egy újabb terhesség jön létre. Ez akkor lehetséges, ha egy újabb petesejt termékenyül meg, miközben a méhben már van egy megfogant embrió.
🔴 ÉLŐ bejelentés: Magyar Péter megnevezi a Tisza-kormány első hét miniszterét
A szuperfetáció az állatvilágban és az emberben
Az állatvilágban ez viszonylag gyakran megesik. Már a 4. században foglalkozott a témával Arisztotelész. A mezei nyulak tanulmányozásakor megfigyelte, hogy egy alomban vannak teljesen kifejlődött utódok és olyanok is, melyek igen fejletlenek. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a kisnyulak nem egyszerre fogantak, de egyszerre születtek, vagyis nem egyforma hosszú időt töltöttek a méhben, ezért eltérő a fejlettségük.
Az állatvilágban nem ritka jelenség az sem, amit több mint száz fajnál kimutattak: a petesejtek megtermékenyülése egyszerre történik, a beágyazódás a méhbe viszont nem. A megtermékenyítés utáni első osztódások után nyugalmi fázisba kerülő embriók (hólyagcsírák) egyes rágcsálóknál akár napokig, sőt hetekig, a kengurunál pedig akár évekig is a méhben maradhatnak.
A sertésnél figyelték meg, hogy az egy vemhesség alatt kihordott utódok nem egyszerre jönnek a világra, aminek az az előzménye, hogy a hólyagcsírák beágyazódása nem egyszerre történik. Számos háziállatnál, például a szarvasmarhánál, a bivalynál, a juhnál és a házimacskánál is megfigyeltek már eltérő korú utódokat a méhben, vagy esetenként eltérő időben születtek az egy vemhességből származó, de eltérő fejlettségű utódok. Azonban több ilyen esetben is előfordult, hogy amikor a kutatók azt feltételezték, hogy egymást követő megtermékenyítések miatt eltérő az utódok fejlettsége, valójában nem tudták kizárni azt sem, hogy egyes nyugalmi fázisba került hólyagcsírák késői beágyazódásáról lenne szó.
Vannak olyan állatok is, például a nyérc, az európai borz és a mezei nyúl, ahol a szuperfetáció nagy valószínűséggel a természetes szaporodási program része.
Különleges ikerterhességek
Az állatvilágban előfordulhat az is, hogy egy ovulációs cikluson belül a petesejteket több hímtől származó spermiumok termékenyítik meg. Ilyenkor az utódok kora és fejlettsége azonos, de különböző hímektől származnak. A molekuláris biológiai módszerek fejlődésével embernél is sikerült már tetten érni ilyen eseményt, amikor a kétpetéjű ikrek két apától származtak. Ez nem is olyan ritka, mint gondolnánk. A világon számos ilyen esetet írtak már le családjogi esetek vizsgálata során.
Az állatvilágban, mint azt fentebb már részletesen leírtuk, a szuperfetáció sem számít különlegesen ritka eseménynek. Az ember esetében azonban sokkal valószínűbb, hogy egy igen ritka reprodukciós abnormalitásról van szó, amely véletlen események összjátékának az eredménye. Ahhoz, hogy szuperfetáció történhessen, számos dolognak kell egybeesnie, melyeket a női szaporodási ciklus folyamatai normális esetben megakadályoznak.
Az első akadálya a szuperfetációnak, hogy a folyamatban lévő terhesség alatt ki kell szabadulnia egy petesejtnek a petefészekből, azaz újabb peteérésnek kell bekövetkeznie. Egy termékeny nőnél a peteérés minden menstruációs ciklusban bekövetkezik, azonban a terhesség során ez a folyamat hormonális gátlás alá kerül. A korai terhesség alatt a sárgatest felelős ezért a gátlásért. A sárgatest a petesejt kiszabadulásának a helyén jön létre a petefészekben, és olyan hormonokat termel, amelyek megakadályozzák az újabb peteérést. Amennyiben megtörténik a beágyazódás, a sárgatest fenntartja a hormontermelését, majd a terhesség előrehaladásával elsorvad, és a méhlepény veszi át a szerepét. Ha szigorúan vesszük, peteérés akkor következhet be, ha sem sárgatest, sem méhlepény nincs jelen a női szervezetben.
A következő zár, ami gátolja a szuperfetációt, a méhszájat elzáró nyákdugó a terhesség alatt. A nyákdugó megakadályozza a megtermékenyítéshez szükséges hímivarsejt eljutását a hüvelyből a méhen keresztül a petesejtig. A nyákdugó védelmet biztosít a különböző fertőzésekkel, így a spermában található kórokozókkal szemben, így védve az embriót és később a magzatot a nemi úton terjedő betegségektől is.
Végül életképes terhesség akkor következhet be, ha a méhben zavartalanul megtörténik a beágyazódás. A beágyazódáshoz különleges méhen belüli környezet szükséges, a folyamatot több hormon szabályozza. A méhben a peteérést követően pontosan olyan körülmények vannak, ami a beágyazódáshoz szükséges. Kevésbé optimális a méh környezete, amikor egy fejlődő embrió már elfoglalta benne a helyét. Végül a térszűke kérdése szintén felmerül, ha a méh már "zsúfolt" a jelenlévő, fejlődő embrió miatt.
Az ember esetében tehát három, szinte lehetetlennek tűnő dolognak kell történnie, hogy egy folyamatban lévő terhesség mellett egy újabb jöjjön létre: egy extra peteérésre van szükség, majd a hímivarsejtnek át kell hatolni a méhnyak védelmi vonalán, keresztül a terhesség miatt "barátságtalan" méhen, végül a megtermékenyült petesejtnek el kell jutnia és be kell ágyazódnia a méhbe a már ott lévő embrió mellé. Igen kicsi az esélye, hogy ez a három feltétel egyszerre teljesüljön, ez lehet a magyarázata annak, hogy rendkívül ritkán fordul elő ez a jelenség, mondhatjuk, hogy irodalmi ritkaságnak számít.
A meddőségi kezelések szerepe
Bizonyítható szuperfetáció előfordult már meddőségi kezelések következtében is. Egyes vélemények szerint a meddőségi kezelésen átesett nőknél gyakoribb lehet a szuperfetáció, mint egyébként. Egy 2005-ös esettanulmány szerint egy 32 éves, embrióbeültetésen átesett nőnél ikerterhesség jött létre, majd egy növekedésében eltérő ütemű iker is megjelent a méhben. Eredetileg három embriót ültettek be, melyek közül kettő indult fejlődésnek, a harmadik nem fejlődött magzattá. Majd öt hónappal később már hármas ikerterhességet állapítottak meg, egy harmadik, kisebb méretű magzat is megjelent az ultrahangos képen. Ez a magzat három héttel fiatalabbnak tűnt a testvéreinél. Az orvosok azt a következtetést vonták le, hogy a mesterséges megtermékenyítés során történt dupla beágyazódást követően egy újabb spontán megtermékenyülés és beágyazódás történt.
Dr. Leonóra Schwarz Babaprojekt (Révai Digitális Kiadó, 2007) című könyvében olvasható, hogy a szuperfetáció jelenségét egy peteérést serkentő szerrel kapcsolatban is megfigyelték. Ez úgy lehetséges, hogy nem bizonyosodtak meg a terhesség fennállásáról, mielőtt a kezelés alatt álló nő elkezdte szedni a következő havi adag gyógyszert. Így lehetséges nagyon ritka esetekben, hogy ikertestvérek között akár négyhetes korkülönbség is van, amennyiben a korai terhesség során újabb peteérés és megtermékenyülés történik.
A meddőségi kezelések során a cél, hogy olyan eseményeket idézzenek elő, amelyek természetes úton valamiért nem zajlottak le. Kezelések nélkül általában egyetlen petesejt érik be, és így egy embrió indulhat fejlődésnek. Azonban ha a női test azzal találja magát szemben, hogy mesterséges megtermékenyítés során jön létre a terhesség, akkor nem várt események történhetnek. Például spontán peteérés következhet be a mesterséges petefészek-stimulációt követő ciklusokban, még akkor is, ha már folyamatban van egy korai terhesség.
Az ultrahangos technika fejlődésével a korai terhesség során viszonylag pontosan meghatározható a terhesség kora, de gyanú esetén annak megállapítása, hogy valóban szuperfetáció történt és nem fejlődési rendellenességről van szó, csak a születés után lehetséges. Az agy bizonyos részeinek és egyes anyagcsere paraméterek vizsgálatával lehet pontosan megállapítani, hogy a csecsemők valóban nem egyidősek.
