A Szeretet Misszionáriusai rendet Agnes Bojaxin Loretto Rendi nővér alapította, amelyet 1950. október 7-én hagyott jóvá a Szentszék. A Rendi központ az indiai Kalkuttában van. A rend célkitűzése a fogadalom negyedik pontja értelmében a szegények legszegényebbjeinek szolgálata, beleértve a fizikai és lelki szegényeket, az éhezőket és szomjazókat, a ruhátlanokat és hajléktalanokat, a betegeket, mint a leprások, szenvedélybetegek, elhagyottak, kitaszítottak, szeretethiányban szenvedők, akiket az abortusz és az eutanázia veszélye fenyeget, és sok más rászorulót. Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolják, hogy Jézus szeretetszomját - amelyet a lelkek iránt érez - csillapítani tudják Szűz Mária segítségével. A rend mottója: Jézusért tesszük.
Magyarországon 1989. január 16-án telepedtek le az első nővérek Érd-Parkvárosban egy üres plébániaépületben. Onnan jártak be naponta Budapestre, s kezdték a családokat, elhagyottakat látogatni plébániáról kapott címek alapján. Következő lépcsőfok a budapesti IX. kerületben levő Bokréta utcai ruharaktár és ruhaosztás beindítása volt. A begyűjtött ruhaneműt a rászorulókhoz juttatták el. Amikor a budapesti VIII. kerületben levő Tömő utcában 1990-ben felépült a konyha 100 személyes ebédlővel, megkezdték az ebédosztást napi 250-300 személy részére. Ezek után kétfelé vált a magyarországi rend tevékenysége: Érden anyaotthont nyitottak, ahol átmeneti elhelyezést nyújtanak hajléktalan anyák és gyermekeik részére. A világon kb. 5000 nővér dolgozik kb. 650 házban.
Egyházjogi státusza: pápai jogú női szerzetes intézmény. A közösség jogi személy. A közösség nemzetközi központja: Superior General Sr M. Joseph MC. Cím: 54/A A.J.C. Dina Marie MC (Karigú Elizabeth Múmbi) vezető nővér. Cím: 1083 Budapest, Tömő u. 19. u. 1.
A katolikus családtervezésről rendeztek beszélgetést a Talita keresztény női portál szerkesztői február 8-án este a Párbeszéd Házában. Szokatlan szókimondás, helyenként torokszorítóan őszinte megosztások és minden várakozást felülmúló hallgatói létszám jellemezte az estét, melynek aktualitását a Házasság Hete adta. Parázs témának számít a családtervezés a katolikus egyház berkein belül, mert a hívők mindennapi gyakorlata ezen a téren válik el legélesebben az egyház hivatalos tanításától. Jellemző, hogy végül nem sikerült házaspárt találni a beszélgetésre, akik felvállalták volna, hogy alapvető problémáik vannak a katolikus iránymutatással, félve attól, hogy a közösségeik kiközösítik őket.
A beszélgetést indokolta az is, hogy VI. Pál pápa 1968-ban kiadott Humanae vitae kezdetű enciklikája lassan félszáz éves lesz, és illő volna, ha az értékelések közül nem hiányozna a laikusok véleménye sem, elvégre ők az érintettek. Elgondolkodtató, hogy a családszinódus előtt kiküldött kérdőíveket Magyarországon a laikusok helyett szakértők töltötték ki.
„A katolikus szexuáletika nem dogma, hanem iránymutatás”- szögezte le Kölnei Lívia. Hozzátette: az egyház tanítása, ha lényegét tekintve nem is, de súlypontjaiban sokat változott az idők során. Jézus korában a válás, a többnejűség vagy a leánygyermek prostitúcióra kényszerítése a család anyagi körülményeinek javítására még mindennapos gyakorlatnak számított. Az egyházatyák már olyan erősen óhajtották védeni a házasság intézményét, hogy még házasságon belül is szigorúan bántak a szexualitással.
Az első hivatalos egyházi iratok a szexualitásról a 19. századból származnak. Ezek a kezdeti egyházi dokumentumok még gyermekként kezelik a hívőket, minden eszközzel elrettentve őket például a gumióvszer használatától, mintha nem lenne átmenet a szabályok pontos betartása és a szabadosság között - tette hozzá a Talita szerkesztője. - Ha valaki katolikus, akkor nem él szabados életet akkor sem, ha gumióvszert használ. Csupán az utóbbi évtizedekben kezdett az Egyház a szexualitásra mint örömforrásra és a házasság egyik fontos összetartójára tekinteni, és nem csak mint gyermeknemző aktusra.
A történeti áttekintés után a szervezők tisztázták a jelenlévőkkel, mik azok a közös minimumok, amelyeket mindenki el tud fogadni. Az egyház iránymutatása ezen kívül nem javasolja a hormonális fogamzásgátló használatát a női szervezetre tett hatása miatt. Sem a gumióvszer használatát, ugyanis ideális esetben nem csak általában véve az egész házasságnak, hanem minden egyes aktusnak nyitottnak kell lennie a gyermekáldásra. (Hogy mi számít valódi nyitottságnak - hangzott el -, arról lehetne vitatkozni, hiszen egy-két generációval korábban egyes falvakban 10-14 gyermeket szültek az anyák - ilyen fokú nyitottságról manapság nem igazán beszélhetünk).
Ferenc pápa rendelkezése nyomán 2018-ban bevezették az "Anyaszentegyház Anyja" liturgikus emléknapot. Hazánkban még latin szertartású hívek is, ahol nagyobb számmal összegyűlnek, és amennyiben a liturgia szabályai engedik, gyakran még a pünkösdvasárnap utáni napon is - azaz „pünkösdhétfőn”, ahogy a polgári naptárakban is találjuk - a Szentlélek eljövetelét helyezték az imádságos figyelem középpontjába. A 2018-tól bevezetett, és éppen erre a napra helyezett liturgikus emléknap némiképp „új helyzetet teremt”, hiszen az ilyen kötelező emléknapon csak „komoly igény vagy lelkipásztori érdek alapján a templomigazgató vagy a miséző pap megítélése szerint vehetők a különféle alkalmakra szóló és votív misék” (Direktórium, 11; illetve ld. Az Egyház Anyja titulus, mellyel 1980 óta a loretói litániában is megszólítjuk a Szűzanyát, jóllehet sokak számára idegenül hangzik, közelebb hozza a hívők számára Mária istenanyaságának azt a „kiterjesztését”, melyet Fiának misztikus Teste, az Egyház irányában él meg, és amelynek köszönhetően mi magunk, Krisztusban megkeresztelt emberekként Máriára mint égi Édesanyánkra tekinthetünk.
Mint egy „végrendelet”, úgy hangoznak a kereszten Jézus ezen szavai. Mária és János jövője, és velük együtt a tanítványok, az Egyház jövője „megpecsételődött”: Jézus Anyját Jánosra, Jánost pedig Anyjára hagyja. Az Üdvözítő felbecsülhetetlen értéket hagy maga után: Édesanyját. „Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett” (19,28) - írja János ezt követően. A „beteljesedésnek” tehát része volt, hogy Jézus Máriát az Egyházra bízta, melyet ott és akkor János apostol jelenített meg. Az Egyház szimbóluma itt „a szeretett tanítvány”, aki most már saját anyjaként is tekint Jézus Anyjára. Mária lelki anyasága egyetemes, mert az üdvösség műve is egyetemes. „Házába fogadta őt a tanítvány.” (Jn 19,27) Az eredeti szöveg mélyebb értelmű: „eis ta idia”, vagyis: a dolgai közé, „mindenébe” befogadta. Fizikai és lelki „házába”, emberi és keresztény valóságába fogadja János apostol Máriát, mellyel valódi életközösség születik, de ez nem marad egyéni életük része, hanem az Egyház dimenziójában él tovább: Mária lelki anyaságában és János apostoli küldetésében, melyet maga az Istenszülő segít. „A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” - állapítja meg János keserűen az Igéről evangéliumának prológusában (1,11). János lesz az, aki befogadja Jézust és ajándékát: Édesanyját. Anyai támaszt is kapott az egész Egyház Isten Atyasága mellé (nem a helyett!).
A liturgikus emléknap megválasztása átgondolt döntés eredménye, hiszen az Istenszülő közbenjáró imájának nagyon is köze van a pünkösdi Lélek-áradáshoz: „ott volt a teremben, ahol az apostolok arra készültek, hogy átvegyék a Szentléleknek, az igazság lelkének ezt a küldetését” (II. János Pál, Redemptoris Mater, 26). Az angyali üdvözlet és a pünkösdi Lélek-áradás közötti egyik szembetűnő párhuzam: Gábor angyal a Magasságbeli erejéről (Lk 1,35) beszél, Jézus ígérete pedig így szól: „Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a Magasságból való erőt” (Lk 24,49).
Szent Ambrusnál (IV. század) találkozunk először az Egyház ősmintája („Ecclesiae typus”) kifejezéssel, mely Máriának a megkereszteltek iránt megmutatkozó anyaságában is kifejeződik (Expositio in Lc 2,7, in PL 15, 1555BC). A gondolat megjelenik Szent Ágostonnál is, aki az Egyházat Christus totus-ként szemléli, tehát ha Mária anyja a Főnek, akkor a teljes Krisztusnak, vagyis az Egyháznak is (De sancta virginitate VI, 6, in PL 40, 399). Az ő tanításuk elevenedik fel a Lumen gentium konstitúció VIII. fejezetében is: az Egyház iránti lelki anyaság témája Máriára tekintve tehát nem a Zsinat valamiféle „új vívmánya”. Boldog VI. Pál pápa, aki 1964. november 21-én mondott homíliájában „hivatalosan” az Egyház Anyjának nevezte Máriát (vö. AAS 56 (1964), 1015) sem olyan értelemben szorgalmazta a Mater Ecclesiae titulust, mintha Mária „hús-vér szülőanyja” volna magának az Egyháznak, hanem Máriának a Krisztusban megkereszteltekkel és ezáltal az Egyház tagjaival fennálló lelki anyaságát kívánta hangsúlyozni. Ennek tartalmát később Szent II. János Pál pápa is elmélyítette a Redemptoris Mater körlevélben.
Mária és az Egyház viszonyában különösen is kiemelhetünk három jegyet, mely mindkettőjük közös jellemzője. Nemcsak az Istenszülő anya, hanem az Egyház is, hiszen a keresztség szentsége által a Szentlélek erejében új tagoknak ad életet Krisztus Testében, és táplálja, erősíti is azokat. Nemcsak Máriáról mondható, hogy szűz, hanem az Egyházról is, hiszen - bár tagjainak emberi vonásai miatt nem morális, hanem ontológiai értelemben - szent, Istennek szentelt és megszentelő. Végül pedig, mindkettőjükre jellemző a jegyesi állapot megélése. A „már és még nem” állapot eszkatológiai feszültsége érzékelhető az Egyházban, hiszen már Krisztusban él, de még vár rá a Jegyesével való teljes egyesülés.
Az istenanyaság elfogadása és szemlélése a Szentháromság nevében megkereszteltek közötti párbeszédnek nem lehet akadálya, hiszen mindazok, aki vallják, hogy Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, nem tagadhatják, hogy az ő Anyja valóban Istenszülő, akinek lelki értelemben szintén anyaként igencsak „köze van” a keresztényekhez. Az Egyház Anyja címet, noha nem katolikus részről sokan vonakodva fogadják, lehet igen jól is értelmezni: a Mater Ecclesiae mindig a mater unitatis (= az egység anyja) is. Erősebben kapcsolja össze az Egyház tagjait egymással és a Fővel. VI. Pál emlékeztet erre az ökumenikus szempontból egységesítő feladatra a (cím) kihirdetése alkalmával, tekintettel az összes megkeresztelt egységére. Mária nem akadály, hanem ösztönzés a hit egységére az egyetlen Egyházban (SCHEFFCZYK, L. A „szeretett tanítvány”, János apostol „házába fogadta” Máriát. A „mai szeretett tanítványok”, Krisztus Testének tagjai mi vagyunk, ezért Isten újszövetségi népe ma is és minden időben méltán tekinthet gyermeki szeretettel égi Édesanyjára. Az Anyaszentegyház az Egyház szent Anyját látja az Istenszülőben. Szent II. Ahhoz tehát, ami az Egyház alapját kezdetben adta, és mindahhoz, amivé az Egyháznak válnia kell, örökké, nemzedékről nemzedékre a föld minden népei között, hozzátartozik az, „aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45). Mária hite, amely Isten és az emberek új és örök szövetségének kezdetét jelzi Jézus Krisztusban, ez a hősies hit mintegy megelőzi az Egyház apostoli tanúságát és megmarad az Egyház szívében, elrejtve mint Isten kinyilatkoztatásának különleges öröksége. Mindazok, akik nemzedékről nemzedékre elfogadják az Egyház apostoli tanúságát, részesülnek ebből a titokteljes örökségből, mint ahogy bizonyos mértékben részesülnek Mária hitében is. Anyai kéz vezeti Isten népét az üdvösség útján. Az égen feltűnő nagy jel (vö. Jel 12,1), a megdicsőült Istenszülő számunkra nem valami távoli, szép szimbólum, hanem az Egyház reménycsillaga: Isten népe a teljességre, az örök boldogságra hivatott. Róma emeritus püspöke, XVI. „A mennyben van egy édesanyánk.
Pokolra jutunk a vágyaink miatt? - Szexualitás és a katolikus egyház (Riesz Domonkos)
A Katolikus Egyház tanítása a házasélet erkölcstanáról és a családtervezésről komplex és mélyreható. A Szentírás és a Hagyomány alapján az Egyház a házasságot szentségi köteléknek tekinti, amelyben a házastársak Isten kegyelméből részesülnek, és amelynek célja a gyermekek nemzése és nevelése, valamint a házastársi szeretet. A házastársi aktusnak mindig nyitottnak kell lennie a gyermekáldásra, ezért az Egyház elutasítja a mesterséges fogamzásgátlást, beleértve a hormonális és mechanikai módszereket, valamint a szándékos sterilizációt. Ezt a tanítást XI. Pius pápa a Casti connubii enciklikában, VI. Pál pápa a Humanae vitae enciklikában, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusa is megerősíti.
Az Egyház ugyanakkor elismeri a felelős szülőséget, amely magában foglalja a gyermekek számának és az időbeli távolságoknak átgondolt megtervezését, figyelembe véve a házastársak fizikai, lelki és gazdasági helyzetét, valamint a társadalmi és közösségi felelősséget. Ebben az esetben az Egyház a természetes családtervezési módszereket javasolja, amelyek a nő termékeny és terméketlen napjainak ismeretén alapulnak, és lehetővé teszik a házastársak számára, hogy felelősségteljesen döntsönnek a gyermekvállalásról anélkül, hogy az Istennel való együttműködésből kizárnák magukat.
A gyóntatás során a papoknak irgalmassággal és megértéssel kell közelíteniük a házaspárokhoz, különösen akkor, ha súlyos bűnök terhelik őket a családtervezéssel kapcsolatban. A visszaeső bűnösök számára is utat kell nyitni a megbocsátáshoz és a lelki fejlődéshez. A gyóntató atyáknak segíteniük kell a híveket abban, hogy pontosan megértsék az Egyház tanítását, és hogy a lelkiismeretüket az evangélium és az Egyház tanítóhivatala szerint formálják.
A házasság szentsége a szeretet és az önátadás szentsége. A házastársaknak arra kell törekedniük, hogy Istentől kapott hivatásukat teljesítsék, és hogy az életszentség útján haladjanak. Ez magában foglalja a házastársi szeretet ápolását, a kölcsönös tiszteletet, a megbocsátást, valamint a gyermekek szeretetteljes és felelős nevelését. Az Egyház hangsúlyozza, hogy a házasság nem csak a testi egyesülésről szól, hanem a teljes személyek kölcsönös ajándékozásáról, amely Isten szeretetének tükörképe.
A 2000. évben kiadott, a Kongregáció és az Apostoli Penitenciária által készített dokumentum felhívja a figyelmet a házasélet erkölcstanának néhány kérdésére, különös tekintettel a felelős szülőségre és a fogamzásgátlásra. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a házastársi aktusnak mindig nyitottnak kell lennie a gyermekáldásra, és hogy az Egyház tanítása ebben a kérdésben definitív és változtathatatlan. Ezzel szemben a természetes családtervezési módszerek, amelyek a termékeny és terméketlen napok ismeretén alapulnak, megengedettek, amennyiben súlyos okok indokolják a gyermekvállalás elhalasztását. Ezek az okok lehetnek orvosi, fejlődéstani, gazdasági vagy társadalmi jellegűek.
A dokumentum kitér a gyóntatás gyakorlatára is, hangsúlyozva, hogy a gyóntató atyáknak irgalmassággal és megértéssel kell viseltetniük a hívekkel szemben, különösen a visszaeső bűnösökkel. A szentségi feloldozást nem szabad megtagadni, még akkor sem, ha a bűn súlyos, de a bűnbánat és az elhatározás a jobb életre megvan. Ugyanakkor a gyóntatóknak segíteniük kell a híveket abban, hogy pontosan megértsék az Egyház tanítását, és hogy a lelkiismeretüket az evangélium és az Egyház tanítóhivatala szerint formálják.
A dokumentum emlékeztet arra, hogy a házasság a szeretet és az önátadás szentsége, amelynek célja a gyermekek nemzése és nevelése, valamint a házastársi szeretet ápolása. A házastársaknak arra kell törekedniük, hogy Istentől kapott hivatásukat teljesítsék, és hogy az életszentség útján haladjanak. Ez magában foglalja a házastársi szeretet ápolását, a kölcsönös tiszteletet, a megbocsátást, valamint a gyermekek szeretetteljes és felelős nevelését.