Kassák Lajos a magyar avantgárd irodalom kiemelkedő alakja, akinek életműve jelentős hatást gyakorolt a 20. századi magyar művészetre és irodalomra. Munkássága a képzőművészet, a költészet és az irodalomszervezés terén is maradandót alkotott, számos fiatal tehetséget indított el pályáján. Az avantgárd, mint a 20. század művészeti irányzatainak összefoglaló neve, a gyökeresen új formák teremtésére törekedett, és Kassák ezen törekvések egyik legfontosabb képviselője volt Magyarországon.
Kassák korai költészetére a Nyugat költői gyakoroltak hatást, de hamarosan eltávolodott a klasszikus modernség költészeteszményétől. Elutasította az "art pour l'art" elvet, és úgy vélte, a műalkotás nem csupán esztétikai tárgy, hanem aktív tett, tevékenység. Célja az volt, hogy új művészeti nyelvet teremtsen, és lebontsa a magas- és tömegkultúra közötti határokat.
A "mozgalom" lényege és a lírai én
A címben megjelölt „mozgalom” lényege kortárs költők verseinek megzenésítése rockzenészek által, illetve szövegek létrehozása már meglévő dallamokhoz. Az elnevezés ötletes, többféle értelmezési lehetőséget is nyit: utalhat irodalom és zene párbeszédére, de vonatkozhat a posztmodern szövegek olyan jellegzetességeire, mint a szövegközöttiség, vendégszövegek hívása, újraértelmezése, korábbi témák, műfajok megidézése. A hátterében pedig az a napjainkban zajló folyamat áll, mely során az irodalom egyre életszerűbbé válik, kezd kimozdulni megszokott könyvtári közegéből.
A ló meghal, a madarak kirepülnek: elemzés
A ló meghal, a madarak kirepülnek Kassák bécsi éveinek legnagyobb költői teljesítménye, mely 1922-ben jelent meg először a 2×2 című folyóiratban. A vers előzményének, mintájának Apollinaire Égövek és Cendrars Transzszibériai expressz című költeménye tekinthető, utóbbit Kassák fordította magyarra. A mű alapját jelentő események 1909-1910-ben zajlottak, mikor a költő gyakorlatilag minden nélkül vágott neki Párizs meghódításának, és Pozsonytól kezdve gyalog járta végig az odavezető utat. Ez az európai csavargás az Egy ember élete III. könyvében is feldolgozott epikai vázát adja a műnek.
A vers két utazást ír le. Az első a földrajzi, a fizikai út, mely meglehetős pontossággal, lineárisan vonul végig a versen. A másik út a belső utazás, a költővé válás folyamata, illetve a személyiség megtalálásának fázisai. A költő akkori életmódjának is köszönhetjük a vers születését, mivel Kassák arra kényszerült, hogy naponta begyalogoljon Bécs belvárosába, majd este vissza a külső kerületekben levő szállására.
A műfaj „parcours” (=átvonulás) típusú vers, az elbeszélő költői én az utazás epikus emlékeit saját személyiségének jegyeivel formálja át. A vers sodra, egyhuzamú dikciója - nagy betűvel kezdődik és ponttal fejeződik be, közben nincs központozás - az eladás folyamatában, az emlékezés szüntelen áradatában mintegy úsztatja a reális elemeket, képeket, kifejezéseket, és vegyíti ezeket az elvontakkal, az irreálisokkal. Éppen ez teszi az emlékezést hitelessé és szuggesztív hatásúvá: az erős valóságelemek hitelt adnak az elvontnak, az irreális pedig lebegővé, emlékszerűvé emeli a reálisat is.
A versben ábrázoló (leíró vagy elbeszélő), értelmező (reflexív, gondolati) és önkifejező részletek váltják egymást, de ezek gyakran egyidejűleg is jelen vannak. Ez megfigyelhető már a vers elején is: „a gyárkémények alatt ültünk / tudtuk holnap a görbe vonalakhoz / ho zsup ho zsup”. Az idézett első sor életrajzi hitelű valóságmozzanat (ábrázoló), melyben ott rejlik a lent („alatt”) és a fönt érzelmi-gondolati szembeállításának lehetősége. A következő (értelmező) sorban a „görbe vonalak” látszólagos elvontsága az elbeszélés szerves részévé válik a belgiumi utazás során: „de azért mégis itt értek bennem össze a görbe vonalak / itt találkoztam össze szittyával aki zürichből jött és chilébe készült vallásalapítónak”. Az önkifejező „ho zsup” élesen felcsapó, kétszer jambusi (v - v -) halandzsája nemcsak a személyes kitörésvágy érzékletes kifejezője, hanem a fönt („a madarak”) világát is megidézi egy pillanatra. Ebben a három sorban megfigyelhetjük a költemény különböző stílusrétegeit is: köznapi (néhol durva, közönséges), emelkedett és ironikus (néhol parodisztikus) mozzanatok fonódnak benne össze szerves egységgé.
A művet egymásba fonódó motívum-sorok szövik át. Ezek közül talán a legfontosabb a címben is szereplő ló- és madármotívum. A nyitó képben mindkettő az idő képzetét idézi föl: „Az idő nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta szárnyait mondom széttárt vörös kapu”. A ló, az idő kinyitotta száját, nyerített; a madár, a papagáj kinyitotta szárnyait; az összetett, több rétegű költői képbe még egy motívum illeszkedik: a széttárt vörös kapu. A vörös a vér és a forradalom színe; a vörös kapu a test és a jövő kapuja, felidézi általában a fogantatást és a jövő születését, a szerelem és a politika tágabb képzetköreit. A nyitó képben tehát a ló, a madár, a kapu az idő metaforái.
A szöveg építkezésének jellemzője, hogy egy kiépülőben lévő metonimikus (ok-okozati) szerkezetet hirtelen felváltja egy ellentétes hatású metaforikus szerkezet („Kösd csak rám a térdeidet / asszonykám / ezüst szalamander / papagáj / vitézkötés az életem / gyümölcsfa / leszakított csillag / ó jaj ó jaj”). Ez a fajta szerkesztés azt jelenti, hogy a szöveg megkívánja a két olvasási mód (metonimikus és metaforikus) egyensúlyban tartását és összjátékát.
A művet jellemzi a központozás hiánya. Ez a hiány a mondattani egységek többféle értelmezését teszi lehetővé. Kihasználja a szavak szó szerinti és az átvitt értelmű jelentés közötti feszültséget. Így a nyelvi szerkezetek is montázsszerű hatást keltenek („szittya az öltözőben felejtette az új vallás kulcsát”, „a galambok bukfenceztek a háztetők felett / jobban mondva galoppoztak a napkocsin”).
A szövegben gyakoriak a korábbi állításokat visszavonó, vagy épp az állítás és a tagadás játékára épülő szerkezeti egységek („amit fölállítunk az föl van állítva / de amit fölállítottunk, az nem jelent semmit”; „én láttam Párizst és nem láttam semmit”). Ezek a poétikai eljárások szétoldják a jelentést és a dada törekvéseire jellemzően azt a poétikai célt szolgálják, hogy a költői nyelv ne működhessen jelszerűen.
A versben legtöbbször megjelenő motívum az önreflexív alakzat az önértelmezés igényével („nekem versek és hadzsura erdők kezdtek nőni a fejemben”; „tegnap két verset küldtem haza a független Magyarországnak”; „mert akkor már költő voltam megoperálhatatlanul”; „szegény eszemben kinyíltak a liliomok”; „én csak együgyű költő vagyok csak a hangomnak van éle”).
A záró részben az „én KASSÁK LAJOS vagyok” kijelentés az önazonosság megtalálásaként értelmezhető. Ez a kijelentés az önéletrajzban létrejövő önazonosság megalkotásának eredménye.
A ló meghal, a madarak kirepülnek szoros összefüggésbe hozható a dadaizmussal. Versbeszédének költészettörténeti szempontból újító alakzatai döntő mértékben a dadaista nyelvhasználat szokásos eljárásaiból származtathatók. A mű a dadaista vonások mellett megőrizte szerkezetének lényeges elemeiben a vándorlás nagy irodalmi elbeszéléseinek struktúráját.
A ló meghal, a madarak kirepülnek
A Misilló királysága
Kassák Lajos első regénye, a Misilló királysága, 1912-ben keletkezett, és 1916-ban kezdte közölni folytatásokban a Nyugat. A regény egy szuszra, alig másfél hónap alatt íródott. A történet egy özvegyasszony majorjában játszódik, ahol az asszony és fia, Misilló, élnek. Az asszony szigorú és zsarnoki természetű, fia pedig önző és szeretet nélküli. Misilló később teherbe ejt egy majori lányt, akit aztán elhagy.
A regény cselekménye az egymást követő büntetések láncolataként jelenik meg: Lavicskáné megbünteti férjét, Misilló a maga nyomorékságával megbünteti anyját, Anyica megbünteti Misillót, Kristóf megbünteti Anyicát, s mind együtt megbüntetik, terméketlenné változtatják a földet.
A történettel való bánásmód révén, az elbeszélői ritmus nyomán olyan hangsúlykiemelések mennek végbe, hogy elindul egy ellentétes folyamat is. A büntetéssorozat az elmesélhető történetből bontakozik ki, a vele ellentétes megengesztelődés vagy megtisztulási sorozat a belső szövegkörnyezeti tartalom dinamizmusából áll elő.
A regény epikai szerkezete időben is töredezett, a jelenből a múltba ugrál, majd ismét visszatér a jelenbe. Az elbeszélés jelenétől harminc évre támaszkodik ki a kezdet múltja. Az olvasó, aki a regény elején még az asszony pártjára állt, hamarosan elfordul tőle, és azt kívánja, bár bűnhődnék meg ő is szívtelen természetéért.
A Misilló királysága epikus regény, elmond és értelmez egy történetet, s ahogy elmondja, és ahogy értelmezi, ez a két, egymástól alig elválasztható folyamat egymásnak feszül, összefonódik és együtt alakítja ki a regény világát, s ezen keresztül sajátos lételemzést végez.
Az aktivizmus és a konstruktivizmus
Az aktivizmus a 20. század elejének avantgárd művészeti mozgalma volt, amely az irodalom, a képzőművészet és más művészeti ágakban is megnyilvánult. Az aktivisták célja az volt, hogy megszüntessék a távolságot az alkotás és a hétköznapi tevékenység között, a műalkotást elsősorban tettnek tekintették, cselekedni akartak, beleszólni koruk életébe. Az expresszionistákkal egybehangzóan az ösztönös érzelmi tartalmakat akarták megszólaltatni, és ezt a törekvésüket összekapcsolták világmegváltó, szociális gondolatokkal, a felelős társadalmi cselekvéssel. Célul tűzték ki az új embertípus, a "kollektív individuum" megteremtését.
Kassák Lajos elméleti írásaiban hangsúlyozza éppen a látszólag értelmetlen szóösszetételek kapcsán, hogy van az emberi érzelmeknek olyan tartománya, melyet a konvencionális lexika képtelen visszaadni. Ezért kerülnek be a műbe a futurizmusban és dadában is használatos szabad szavak.
A dadaizmus határán mozgó vizuális kísérletei, kollázsai, mechano-architekturális kompozíciói képzőművészeti pályáját vezették be, melynek sajátos termékei bécsi képarchitektúrái. Technokrata szenvedélyének, konstruktivista érdeklődésének jelentős dokumentuma a Moholy-Nagy Lászlóval összeállított Új művészek könyve 1922.
Az utolsó megnyilatkozás a konstruktivizmus, illetve aktivizmus ars poetikája, mely a világ, illetve önmagunk építésére szólít fel. Az önépítés végső fázisa a sokak által dadaistának mondott zárlatban fogalmazódik meg. A csupa nagybetűvel szedett név arra utal, hogy a változó, kiismerhetetlen világban a személyiség - ha megtalálta és fölépítette magát - csak önmagára számíthat.
Kassák elvetette a szecessziós-szimbolista látásmódot és stiláris tobzódást. Művéből hiányzik a költői áttétel és stilizálás. „Hozzám szakállasan és vakolatlan érnek el a csodák” - azaz képeinek nagy része a valóság egy az egybeni átadására épül.