Népünk Honfoglalás előtti történetét nevezzük röviden őstörténetnek, mely néppé válásunktól egészen honfoglaló harcaink befejezéséig, azaz a pozsonyi csatáig (907) terjed. A jelzett korszakba illeszkedik a kalandozások kora, melynek első szakasza még az őstörténeti időkbe nyúlik vissza, második periódusa pedig a pozsonyi csata utáni több mint hat évtizedet öleli fel, 970-ig.
Források a magyar őstörténetről
Ha a magyar őstörténeti időket vizsgáljuk, akkor rögtön szembetalálkozunk azzal a súlyos problémával, hogy nagyon kevés forrás segít bennünket a bizonyítható tények összegyűjtésében. Így korai történetünkről nincsenek írott emlékeink, csupán régészeti, nyelvi és néprajzi források segítenek bennünket az események rekonstruálásában. Később viszont, amikor a magyar törzsek megindultak Európa irányába, és a magas civilizációjú társadalmak közelébe értek, felfigyeltek ránk ezen kultúrák, és írott források kezdték dokumentálni szokásainkat, megjelenésünket és vándorlásunkat.
Írott forrásaink közül hitelesség szempontjából a legrangosabb helyet a bizánci írások foglalják el. Ide tartozik VI. (Bölcs) Leo Taktika, és VII. (Bíborban született) Konstantin De Administrando Imperio című műve. Az írott források második csoportját a muszlim történetírók munkái alkotják, mint például Al-Balhi, Isztakri vagy Ibn-Ruszta munkássága. A bizánci és muszlim írásokon kívül őstörténetünk kutatásakor harmadik helyen az orosz évkönyveket említhetjük.
A Magyarok Titkos Világa a Honfoglalás Előtt – A Steppei Élet, Vallás és Harcosok Igaz Története
A kalandozások kora és okai
A kalandozó hadjáratok okait vizsgálva két okcsoportot kell kiemelnünk: az egyik a nomadizáló életmódban gyökerezik, míg a másik a sajátos 10. századi magyar társadalmi berendezkedésben keresendő. A nomád életmód - ellentétben a letelepedett földműves és állattartó típusú berendezkedéssel - egy különleges életvitelt jelent, mely a környezet kizsákmányolására, majd további területek felkutatására épül.
A kalandozó hadjáratok időszakai
- Első szakasz: A honfoglalás előtti évtizedek a dél-orosz sztyeppén.
- Második szakasz (899-907): A honfoglalás időszaka és a Pannónia környéki portyázások.
- Harmadik szakasz (907-927): Távoli támadások Lotaringia és Franciaország irányába.
- Negyedik szakasz (933-970): A vereségek és a kalandozások lezárulása.
Minden esetre a 862 és 970 közti 108 esztendőben a magyarság összesen 47 hadjáratot indított Európa különböző területeire. A hadjáratok során a magyar seregek jelentős mennyiségű zsákmányszerzés mellett élelmet, lovat, háziállatot, fegyvert, ékszert és pénzt raboltak. A kalandozó magyarságot a vezérek iránti hűség tartotta össze, a szervezet pedig szigorú hierarchia szerint épült fel.
Hadviselés és taktika
A 10. századi magyar hadviselésről Bölcs Leó 904 után készült Taktika című művéből szerezhetünk képet. E szerint a magyarok fegyverzete kard (helyesen: szablya), páncél, íj és kopja. A magyarok mesterien bántak az íjjal, a csaták során pedig előszeretettel alkalmazták a színlelt megfutamodás taktikáját.
| Évszám | Esemény |
|---|---|
| 899 | Brenta menti csata |
| 907 | Pozsonyi csata |
| 933 | Merseburgi csata |
| 955 | Augsburgi csata |
A magyar sereg vonulási hossza azonban nem volt a végtelenségig nyújtható, a korabeli utakon legjobb esetben kettesével fértek el. Magától értetődő, hogy kisebb csapatokban indultak, s a jelekből ítélve csak nagy ritkán gyűltek egybe és vállalkoztak nagyobb, nyílt mezei csatára. A kalandozások kora és a hadjáratok végül elvezettek a magyar államalapítás folyamatához, amely során a nomád törzsi társadalom átalakult a keresztény Magyar Királysággá.