Az abortusz jogi dilemmái: Áttekintés a történelemtől napjainkig

Az abortusz napjaink egyik igen vitatott bioetikai problémája, amely számos jogi, morális, társadalmi és etikai kérdést vet fel. A magzat emberi mivoltát sokan megkérdőjelezik, mások viszont egyenesen gyilkosságnak tartják, pedig már az élet definiálása is komoly nehézséget okoz. Ehhez a problémához csak komplex szemlélettel lehet közelíteni, figyelembe véve annak biológiai, orvosi, pszichológiai, társadalmi-szociális és jogi vonatkozásait.

Az abortusz történeti és vallási megközelítése

Ókori kultúrák és jogi keretek

Az ókori görög és római kultúrában elfogadták az abortuszt, azonban orvosok a hippokratészi eskü miatt nem végezhették, így ez a bábák feladata volt. Több száz módszert ismertek, a mechanikai eszközökön túl különböző főzetek és kenőcsök receptjei maradtak fenn, melyeket maga Hippokratész írt, és egyes receptjeiben szereplő növényekről a mai napig bizonyított, hogy abortív és fogamzásgátló hatású.

Az ókori görög jogban a nőnek nem volt közjogi státusza, így az önrendelkezés jogilag értelmezhetetlen volt számukra. A házasság célja elsősorban az utódnemzés volt, mely szintén összeférhetetlen az abortusz jogszerűségével. Spártában tiltották az abortuszt a katonai erő utánpótlása miatt, viszont a megszületett, de alkalmatlannak ítélt csecsemőket megölték.

Régészeti leletek bizonyítják, hogy az ókori Rómában végeztek abortuszt, bronztűk, horgok és gyűrűs kések álltak az orvosok rendelkezésére. Mivel azonban a római jog a fogantatástól számítja a magzat státuszjogát, védelem illette meg. Az abortuszt emberölésként kezelte a római jog, és szankcionálta.

Hammurápi törvényei szerint a magzatot vagyontárgyként kezelték: amennyiben nemes vetette el, pénzbírságot kellett fizetnie. Ha szolgáló vagy rabszolganő vetélt el, akkor csak a munkáskezektől való elesést jelentette az uralkodó számára.

A zsidó-keresztény hagyomány és az abortusz

Mózes második könyvéből kiderül, hogy a zsidó-keresztény vallás alapjául szolgáló Biblia szerint életért élettel kell fizetni. Gratianus itáliai jogász világosan fogalmaz az abortuszt illetően: „Az anyaméhben megfogamzott magzatot, aki abortusszal elpusztítja, embergyilkos.” Ettől kezdve az egyházban két, egymásnak ellentmondó irány alakult ki.

Az egyik Aquinói Szent Tamás elképzelését követi, mely szerint az abortusz a test és lélek egyesülése előtt „csak” bűnnek számít, nem pedig gyilkosságnak. Valószínűleg erre az elméletre alapoz számos ország jelenlegi szabályozása, mivel egy bizonyos időpontig engedélyezik a terhesség megszakítását. A másik irány abból a kérdésből indult ki, hogy mi a teendő, ha az anya élete veszélyeztetett. Ebben az esetben az anya életének megmentése elsőbbséget élvez a magzattal szemben.

A 13. századtól a kereszténység a magzatot akkor tartotta értelmes lénynek, ha már megmozdult (ettől kezdve nevezte „átlelkesültnek”). Ez a felfogás évszázadokig kitartott, és csak 1869-ben távolították el a kánonjogból az átlelkesült és át nem lelkesült magzat fogalmát.

A katolikus egyház egyértelműen állást foglal az abortusz ellen: „súlyos bűn, mivel egy ártatlan életnek vet véget”. A kánonjog szerint, aki sikeresen magzatelhajtást végez, önmagától beálló kiközösítésbe esik. A büntetés a terhesség bármely szakaszában elkövetett abortuszra vonatkozik. Szent II. János Pál pápa az Evangelium Vitae című enciklikában határozottan elutasítja az abortuszt, de még a fogamzásgátlást is.

Abortusz szabályozása Magyarországon és nemzetközi kitekintés

Magyarországi szabályozás története és jelenlegi állapota

Az abortusz tilalma a 20. századra teljesedett ki az állam politikai és katonai megerősödése okán, így Rákosi idején Magyarországon is. A terhességmegszakítást akár öt év börtönnel is büntethették, ezért az illegális abortuszok száma rettentően megemelkedett. 1956-tól a Ratkó-törvény feloldásával ismét nőni kezdett az abortuszok száma, majd az 1970-es években kezdett csökkenni, amikor a hormonális fogamzásgátlók kezdtek elterjedni.

A rendszerváltozás után az abortusz kérdéseit alkotmányossági szempontból is vizsgálták, az Alkotmánybíróság kétszer is foglalkozott a témával. Elsőként a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban járta körül az abortusz akkori szabályait: a magzat jogalanyisága nem egyértelmű, azaz a magzatot nem illetik meg ugyanazok a jogok, mint egy már megszületett személyt. A magzat élethez való joga nem korlátlan, befolyásolhatja az anya egészséghez és önrendelkezéshez való joga. A 48/1998. (XI. 23.) AB határozatban pedig megállapította, hogy az abortusz teljes tiltása alkotmányellenes helyzetet teremtene, a nő „súlyos válsághelyzetének” vizsgálatától az állam eltekinthet, de az ilyen helyzetbe került nőket segítenie kell, valamint a „súlyos válsághelyzet” fogalmát és alkalmazhatósága feltételeit törvényi szinten szükséges szabályozni.

A 2012. január 1-jén hatályba lépett új Alaptörvény szerint „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”. Ez szerint az állam köteles a magzatot védeni, mint keletkezésben lévő életet. Az abortusz jogi kereteit a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény és annak végrehajtási rendelete, a 32/1992 (XII. 23.) NM rendelet biztosítja.

Legálisan az abortusz csak a jogszabályban meghatározott időkorláton belül végezhető el, mely a főszabály szerint maximum a terhesség 12. hetéig lehetséges, az alábbi esetekben:

• Amennyiben az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja.
• A magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved.
• A terhesség bűncselekmény következménye.
• Az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén. A jogszabályi meghatározás szerint súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz. Írásban kell kérelmezni a súlyos válsághelyzet kinyilvánításával, mely mindössze egy aláírás.

A 18. hétig elvégezhető a terhesség megszakítása, ha a kérelmező korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen (pl. kiskorú). Abban az esetben is eddig az időpontig lehet abortuszt végezni, ha a nő önhibáján kívül, egészségi oknál fogva vagy orvosi tévedés miatt nem észlelte a terhességét, és abban az esetben is, ha a nő az egészségügyi intézmény vagy más hatóság mulasztása miatt lépte túl a 12 hetes időkorlátot. A terhesség a 20. hétig, az eljárás elhúzódása esetén a 24. hétig megszakítható, ha a magzat genetikai vagy teratológiai rendellenességének valószínűsége eléri az 50%-ot.

A terhesség engedély nélküli megszakítása bűncselekménynek minősül, melyet a Büntető törvénykönyv 163. §-a szabályoz. Aki más magzatát elhajtja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtás halált okoz. A magzatelhajtás bűncselekményének fogalma alá kizárólag a terhességnek mesterséges és jogellenes megszakítása tartozik.

Magyarországon nincs szükség arra, hogy a várandós megindokolja, miért kívánja elvetetni a magzatot, azonban a két kötelező tanácsadáson részt kell vennie a Családvédelmi Szolgálatnál, mely legtöbbször a területileg illetékes védőnőt jelenti. A két beszélgetés között minimum három napnak el kell telnie, az első beszélgetés célja a magzat megtartására irányul.

A Patent Egyesület 2014-ben végzett kutatása alapján az első beszélgetésre 40 756 nő ment el, a második alkalmon 37 862 nő jelent meg, abortuszt viszont 36 118 esetben végeztek. Az ezredfordulót követő évtizedben a terhességmegszakítások csökkenő tendenciát mutatnak. 2000 és 2011 között több mint egyharmadával, 59,2 ezerről 38,4 ezerre esett a művi vetélések száma.

A "szívhangrendelet" és a tablettás abortusz

Szeptember 15-e óta a terhességmegszakítás előtt kötelező az anyának meghallgatni a magzat szívhangját. Ez a rendelet a magzati élet védelmét helyezi a fókuszba, és bár sokak szerint nyomásgyakorlás a nőkre, a kormány álláspontja szerint nem korlátozza az abortuszhoz való hozzáférést. Az Alaptörvénybe 2011-ben bekerült magzati élet védelme is összhangban van ezzel az iránnyal.

Az "abortuszturizmusnak" más oka is van, ez pedig az itthon még nem elérhető tablettás megoldás. A tablettát már az 5. és 7. hét között lehet használni, és távozik a petezsák, és mivel nincs műtét, a méhűri fertőzések veszélye és az altatással járó komplikációk csökkennek, illetve nő egy későbbi problémamentes szülés esélye. Hátránya azonban, hogy az erős vérzés hetekig elhúzódhat, illetve ha a méh nem ürül ki teljesen, ugyanúgy szükség lehet vákuumszívásra vagy kaparásra. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet 2012 májusában regisztrálta a mifepristone és misoprostol hatóanyag-tartalmú gyógyszerkészítményt, azonban törölték a törzskönyvet, vagyis nem lehet kereskedelmi forgalomban értékesíteni, itthon nem lehet beszerezni. A misoprostol hatóanyag-tartalmú készítményből jelenleg kettő van forgalomban Magyarországon, itthoni indikációjuk kizárólag a vajúdás megindítására vonatkozik, tehát alkalmazásuk a 36. terhességi héttől lehetséges.

Nemzetközi összehasonlítás

Az abortusztörvényt a következő három paraméter alapján szokták vizsgálni: hozzáférhetőség, időtartam és az engedélyezéshez szükséges feltételek. Európában a hozzáférhetőség változó, a teljes tiltástól a kérésre hozzáférhetőségig terjed. Magyarország még a liberálisabb országok közé tartozik, Lengyelország és Írország szigorúbb. Az alábbi táblázat bemutatja néhány európai ország abortusz szabályozását:

A tengerentúlon, például Kanadában 1988-ban eltörölték az abortusztörvényt a nők jogaira hivatkozva, a nem kívánt terhesség megszakítását gyógyszeres kezelésnek minősítették. Az angolszász területeken nincs egységes szabályozás. Az Egyesült Államok összes tagállamában 1967-ig védelemben részesítették a magzat életét, egyetlen kivétellel: ha az anya életét veszélyezteti. A Legfelsőbb Bíróság döntésével irányt mutatott a tagállamoknak, a terhességet három 12 hetes trimeszterre osztotta.

Etikai és filozófiai dilemmák az abortusz körül

Az élet definíciója és a magzat státusza

Az abortusz kapcsán felmerülő erkölcsi dilemmát nem lehet figyelmen kívül hagyni, függetlenül a törvényben megfogalmazott lehetőségektől. Az életvédő és az ún. választáspárti oldal több évtizedes abortuszvitája valójában egy igen egyszerű ügy, amely nagyon rövid úton lezárható lenne. Az első kérdésre már nagyon sok válasz napvilágot látott. Egyesek az idegrendszer kifejlődésétől, mások az első szívveréstől számítják az emberi életet, egy ismert szülész-nőgyógyász pedig kamera előtt mondta el, hogy ez a pillanat a születéskor érkezik el. Gyakran hallhatunk továbbá olyan homályos - akár az emberi lét születés utáni megkérdőjelezésére is alkalmas - meghatározásokat, mint például az öntudat, illetve a saját személyiség megléte, vagy az önálló élet képessége.

Az emberi élet meghatározásakor azonban - különösen, ha annak kiolthatósága a vita tárgya - nem alkalmazhatunk önkényes, relativizálásra alkalmas kritériumokat, de olyan cseppfolyós, logikailag és etikailag értelmezhetetlen rendezési elveket sem, mint a „többségi társadalmi álláspont” vagy a „tudományos konszenzus”. Ehhez ugyanis túl nagy a tét. Szerencsére két olyan támpontunk is létezik, amelynek a segítségével ez könnyen megoldható. Az egyik Hippokratész híres „primum nil nocere” elve, miszerint az ártalom tilalma az elsődleges szempont.

A konzervatív csoport megítélése szerint a már megtermékenyített petesejt „potenciálisan egy erkölcsi személy, egy gondolkodó ember”. Tehát mint potenciális létezőt veszik alapul, akiben benne rejlik az emberré válás lehetősége, ezzel kifejezve, hogy az emberi élet morális státusza a megtermékenyítés pillanatától számítható. Eszerint ugyanazok a jogok illetik meg a magzatot, mint egy már megszületett személyt.

Az anya önrendelkezési joga kontra a magzat élethez való joga

A liberális nézőpont ezzel szembemegy, az anya önrendelkezési jogát részesíti előnyben. A mérsékelt álláspont képviselői valahol e két nézőpont között helyezkednek el: a magzat élethez való joga és a nő önrendelkezési joga egyaránt fontos. Az abortusz melletti legerősebb érv ugyanis az anya önrendelkezési joga, míg a magzat melletti az állam kötelezettsége az élet védelmére.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: Székely László ombudsmanhoz több beadvány is érkezett, amely az alaptörvény rendelkezései alapján a terhesség-megszakítás szabályainak alkotmányosságát vitatja. Az ombudsmani közleményben felidézték azt is, hogy az Alkotmánybíróság eddigi határozataiban következetesen visszautasította annak eldöntését, hogy a "méhmagzat ember-e". Mint kiemelték: az alaptörvény értelmében az emberi méltóság sérthetetlen. Az alapvető jogok biztosa a művi terhesség-megszakítás szabályainak vizsgálata során megállapította, hogy a korábbi alkotmánybírósági gyakorlattal összhangban az alaptörvény szövegében is elválik egymástól a "minden ember" élethez való joga, és a magzati életre vonatkozó védelmi kötelezettség.

Kártérítési felelősség: "Wrongful conception" és "wrongful birth"

A "wrongful conception" jelenségében a magyar bíróságoknak is állást kellett foglalniuk. A bírói gyakorlatban már sor került mind a sikertelen művi meddővé tétel, mind a sikertelen terhesség-megszakítás következtében megszületett, nem kívánt egészséges gyermek miatt indított kártérítési eljárásra. A bírói gyakorlat azonban egységes képet mutat abban, hogy nem tekinti kárnak a gyermek megszületését és ebből kifolyólag nincs helye kártérítésnek sem.

A német jog tendenciái alapján a bíróságok hasonló ügyekben megállapították a kártérítési felelősséget, például egy tévesen kiadott fogamzásgátló tabletta vagy sikertelen meddővé tétel esetén. A bíróságok a szülők tartásával kapcsolatos kárigényét elfogadták, de hangsúlyozták, hogy ez független a gyermeknek, mint értéknek a létezésétől. A nem kívánt terhességet a német Legfelsőbb Bíróság a testi épséghez fűződő jog sérelmének tekinti.

A Szövetségi Alkotmánybíróság (BVerfG) 1993-ban született ítélete azonban szembe helyezkedett ezzel a gyakorlattal, kimondva, hogy sem a gyermek, sem annak felnevelési költségei nem tekinthetőek kárnak, mert ellenkező esetben ez szembe menne az emberi méltóság követelményével. A gyermek személye feloszthatatlan egység, szükségletei nem választhatóak el létezésétől.

Az anya kárenyhítési kötelezettsége

A kártérítési jog talaján maradva figyelembe kell venni az édesanya kárenyhítési kötelezettségét is. Ez alapvetően kétféle lehetőséget rejt magában: a nem kívánt terhesség megszakítását vagy a gyermek örökbe adását. A német Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint, ha a sikertelen terhesség-megszakítást követő terhességet még mindig idejében felfedezik és lehetséges egy esetleges újabb megszakítás, akkor ennek az anya részéről történő megtagadása az okozati összefüggés megszakításának minősül. Ebben az esetben a beavatkozás megtagadása egyben a kárenyhítési kötelezettség elmulasztása is.

Ettől eltérő megítélésű azoknak az eseteknek a köre, ahol a gyermek megszületése nem egy sikertelen művi meddővé tételnek, hanem egy eredménytelen terhesség-megszakításnak a következménye. Amennyiben a terhesség még olyan ciklusban jár, amikor jogilag és orvosilag is megalapozható egy újabb terhesség-megszakítás, úgy a károsult nőtől elvárható, hogy alávesse magát a műtétnek.

A károsult anya kárenyhítő kötelezettségének másik lehetősége a megszületett, de nem kívánt gyermek örökbeadása. A német bírói gyakorlat is ezt a felfogást követve nem tekinti a megszületett gyermek örökbeadásának elmulasztását a kárenyhítési kötelezettség mulasztásának, mivel úgy tartja, hogy az elsődleges cél, hogy a gyermek a saját családjában nőjön fel. Az érzelmi kötődést abszurd lenne szankcionálni, mert ez egy privát, autonóm privilégium a szülők részére.

tags: #jogi #dilemmak #a #terhessegmegszakitas