Egy gyerkőc érkezése mindig hatalmas öröm egy család számára, ami komoly előkészületeket igényel. A babaszoba berendezése, megfelelő kiságy vagy pelenkázó kiválasztása mellett az egyik legkardinálisabb kérdés a babakocsi kiválasztása. Ez nem is csoda, hiszen legalább két évig ez lesz az egyik legfontosabb tárgy a gyermek és a szülők életében is.
Lányos, fiús, unisex?
Ma már kevés olyan babakocsit lehet kapni, amelynek kifejezetten fiús vagy lányos színe van. A legtöbb gyártó már semleges színekben gondolkodik, hiszen egy jó babakocsit általában a testvérek megöröklik egymástól, ráadásul egyre divatosabbá válnak a semleges színek, mint a szürke, bézs vagy barna. Itt azonban azt is fontos figyelembe venni, hogy a babakocsi milyen igénybevételnek lesz kitéve. Ha például sokat rakjuk autóba, óhatatlanul is könnyebben koszolódik, így érdemes egy sötétebb színű verzióban gondolkodnunk.
A kicsiknek az állatok testrészeit kell jó sorrendben összeilleszteniük, ellenkező esetben mókás „lények” születnek. 10 állat képét kell összepárosítani kedvenc eledelükkel, majd puzzle szerűen összerakni a darabokat. 2 éves kortól ajánlott játék, fejleszti a finommotoros készségeket, segít a színek és formák különbségeinek elsajátításában. Tépőzárral összeillesztett gyümölcsök fából. A kicsik felvághatják a gyümölcsöket a készlethez tartozó fa késsel, majd újra egybeilleszthetik őket. Ideális szerepjátékhoz. Kiváló minőségű, fa játék 2-5 éves korig.
A kicsiknek a feladatfüzetben szereplő éjszakai árnyékképek alapján kell felépíteni térben a valós, nappali képet. Fejleszti a térlátást, a logikai gondolkodást és a problémamegoldó képességet.
A zene fontos fejlesztési eszköz a gyerekek életében. Ez a fából és fémből készült húzó-toló játék egyben xilofon is. A 8 hangjegyes fém xilofon szépen szól, a két ütő saját helyére illeszthető, ha épp nincsenek használatban. A thaiföldi Plan Toys játékok minőségi, környezetkímélő technológiával gyártott darabok.
Alternatív képvilágú, kétoldalas dominó kisebbeknek és nagyobbaknak, így sokáig használható játék. 2-3 éves kortól ajánlott. A kisebbek az állatok fejét a testével párosíthatják vagy kirakóst játszhatnak vele. A nagyobbak a lapok másik oldalát használhatják, ahol a virágokat kell megszámolni, és egymáshoz illeszteni a dominó szabályai szerint.
Funkció szerint
A legelső babakocsi amire szükség lesz, egy újszülött babakocsi, amiből létezik kétfunkciós, háromfunkciós, és újabban négyfunkciós is. Ezeket összefoglaló néven multifunkciós babakocsiknak hívják. A legjobb babakocsik már többfunkciósak, így nincs szükség külön fekvő (mózes) és ültethető babakocsira, majd sportkocsira, hiszen egy vázra mindhárom funkciónak megfelelő ülésrészt könnyedén felszerelhetjük.

Könnyen variálható babakocsinál még az autósülés (babahordozó) is rögzíthető a vázhoz, így ha úton vagytok, akkor elég csak a vázat összecsukva az autóban szállítani, majd a babahordozót hozzákapcsolni. Ilyen a travel system is. Ez megkönnyíti a mindennapokat, különösen akkor, ha sokat jövő-menő család vagytok.
Ezen kívül létezik még futó babakocsi is, melyet a sportos anyukáknak, és gyerekeknek találtak ki. A babakocsit újszülöttek nem használhatják, mert a háttámlája nem dönthető vízszintesig. Ezek a típusok általában három kerekűek, elöl egy, hátul kettő nagy kerékkel.
Kerekek és funkciók
A babakocsinak kisebb méretűre is kell lennie és el kell férnie a család autójában.
Olyan babakocsit érdemes választani, amelynek nagy, felfújt kerekei vannak, amik elnyelik a rázkódást. A bolygó kerekek viszont városi sétákon jönnek jól.
A babakocsi legyen könnyen kezelhető és elférjen akár egy bevásárlás során is.

Hogyan válasszunk babakocsit? | Babamánia
A Jófogás megújult adásvétel folyamatában online fizetés, vevővédelem és új szállítási lehetőségek várnak rád. Tudj meg többet.
A lista sorrendjét befolyásolhatják a kiemelések.
| Ár | Helyszín | Dátum | Eladó |
|---|---|---|---|
| 52 000 Ft | Székesfehérvár | ápr 16., 13:19 | |
| 25 000 Ft | Kunszentmiklós | ápr 16., 05:02 | Vasvári István (Magánszemély) |
| 10 000 Ft | Dunaújváros | ápr 14., 21:14 | |
| 25 000 Ft | XXIII. kerület | ápr 6., 07:31 | |
| 4 000 Ft | Balassagyarmat | ápr 1., 08:56 | Flóris Károly (Magánszemély) |
