Dr. Jahn Ferenc 1902. február 7-én született Budapesten. Mélyen katolikus családja mérnöknek szánta, de jellemének alapvonása, az emberekkel való törődés az orvosi pálya felé vonzotta. 1928-ban, friss orvosi diplomájával nem a biztos polgári karrier, a tudományos kutatások lehetőségét választotta. A munkások gyógyításának, a szociológia kutatásának, az elnyomottak felszabadításának kívánta szentelni életét. Kispest proletárnegyedében telepedett le, itt kapcsolódott be a baloldali ellenzék tevékenységébe.
Szülei Morvaországból települtek Magyarországra. Mélyen vallásos, katolikus családja mérnöknek szánta, de az emberekkel való törődés igénye az orvosi pálya felé vonzotta. A szegedi egyetemen 1928-ban szerzett orvosi diplomát, s bár módjában lett volna magánpraxist nyitni, javíthatatlan idealistaként Kispestre ment szegényeket gyógyítani. Olyan emberek között dolgozott, akik jó részének nem volt sem betegbiztosítása, sem pénze orvosra, gyógyszerre, kórházi kezelésre. A dolgozó embereket gyógyítva ismerte fel, hogy a betegségek nagy része megelőzhető. Fáradhatatlanul küzdött - szóban és írásban is - a dolgozók szociális helyzetének javításáért, az elmaradott, alacsony színvonalú, egészségtelen lakásállomány felszámolásáért.
Erre a Szociáldemokrata Pártban, a szakszervezetekben és fedőszerveikben (TTE - Természetbarátok Turista Egyesülete, MTE - Munkás Testedző Egylet) nyílt kedvező agitációs lehetőség. 1929-ben a Szocialista Orvosszervezet megalakítását elindító Körlevelében egységes orvos-szociális program kidolgozását kezdeményezte. A szervezet munkája révén nagy sikerű előadásokat, vitaesteket tartottak, egészségügyi tanácsadókat szerveztek. Programjukat és tevékenységüket - a magyar sajtólehetőségek híján és kiterjedt nemzetközi, őszinte segítőkészségük révén - egy németországi szocialista orvoslap (Der Sozialistischer Arzt) közölte rendszeresen. A karlsbadi (Karlovy Vary) kongresszusán 1931-ben a nemzetközi Szocialista Orvosinternacionálé megalakulásán is részt vett. Az 1930-as évek elejétől aktív tagja volt az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának. Részt vett az 1922-ben létrehozott Nemzetközi Vörös Segély magyarországi szekciójának munkájában.
1936-ban Kispest város képviselő-testületébe választották. Ezt a tisztséget több mint nyolc éven át töltötte be, mandátuma 1943-ban is csupán az egyik, kilenc hónapos börtönbüntetése és az Orvoskamarából való kizárása miatt szűnt meg. Interpellációival (korszerű egészségvédelem; harc a tbc ellen; munkaképtelenség; kilakoltatások; szegénygondozás; gyermekvédelem; anya- és csecsemővédelem stb.) képviselte a kispestieket.
Az általa nagyra becsült, a harmincas években fellendült falukutatás mellett, az egyensúly megteremtése érdekében feltétlenül szükségesnek tartotta a városszociológiai rendszer, a városkutatás felzárkózását. Hozzá is kezd Kispest szociográfiai feltérképezéséhez, megszervezi az adatgyűjtést, és az 1937-ben megrendezett Kispesti Szociográfiai Kiállítás mintegy 150 tabló gazdag anyagával - a megvalósításban a kor kiváló baloldali művészeinek részvételével - módszeres irányítást adott a városkutatás mikéntjére. A peremváros mikrotársadalmát átvilágító, a falakra és a kiállítási térben utcákat képező állványokra elhelyezett, mintegy százötven tablóból álló gazdag anyag feltárta a város hiányosságait is. A Szegénygondozás ígéretes című fejezetéből kiderült, hogy az „inségesek” néven nyilvántartott teljes munkaképtelenek egy esztendőre mindössze négy pengő nyolcvanöt fillért kaptak, és ebben is csak 17-50 személy részesült a nyilvántartott 929 legelesettebb munkaképtelen közül. A következő tablót szemlélő a százharminckét „ínséges” család kilakoltatásáról is értesült, majd arról is, hogy a „Szegényügy” lebonyolítására papíron előirányzott 105 ezer pengő költségvetési összegre csupán 18 ezer pengő fedezet jut. Nem járt jobban a „Közoktatás” sem. 154 ezer pengős előirányzatára pusztán tízezer pengő fedezet találtatott. A hangzatos „Kultúra” fejezetcím is csak nemlétezését leplezte le. Nemkülönben a „Közművek”-et fennen hirdető tabló egy városban, ahol nem volt csatornázás, útburkolás, vagy általában vízvezeték. Munkások, kisemberek, akiknek már fel sem tűnt a piactéri nyitott W.C.
A Komintern (Kommunista Internacionálé) VII. kongresszusán meghirdetett népfrontpolitika elvi útmutatása a munkásmozgalom fő feladatául a fasizmus és a háború elleni harcot hirdette meg. A külföldön megjelent propagandaanyagokat, újságcikkeket, röpiratokat lefordítva, sokszorosítva sikeresen terjesztették a széles tömegek között Magyarországon is. Ebben a munkában nagy szerepe volt a kipróbált baloldali kispesti kommunistáknak (Jahn Ferenc és felesége segítségével).
1940-ben azonban a KMP két kiépített hálózatának rendőrségi felszámolásával mintegy nyolcszázan kerültek a dunakeszi-alagi csendőrlaktanyába, ahol mindannyiukat kegyetlenül megkínozták. Alagról kiszabadulva Jahn Ferenc rendőri felügyelet alá került. Az 1942-ben megtartott tárgyaláson 9 hónapra ítélték, a Pestvidéki börtönbe, majd a Gyűjtőfogházba került. Szabadulása után, 1943 őszén a jugoszláviai partizánmozgalomban a Szlavóniában 1943. augusztus 15-én Kis Ferenc kapitány parancsnoksága alatt első önálló magyar alegységként megalakult Petőfi Sándor zászlóalj tevékenységének segítésére a kispesti, pestszentlőrinci beszkártisták, vasutasok Jahn Ferenc vezetésével gyógyszereket, kötszereket, élelmet, fegyvereket gyűjtöttek. Az összegyűlt gyógyszereket, kötszereket illegálisan érkező partizánfutárok továbbították délre. Jahn Ferenc részt vett a magyar vasutas ellenállók révén illegálisan Budapestre hozott sebesült partizánok, katonák gyógyításában is.
1944. április 27-én történt letartóztatásuk után a VKF 2. (Vezérkari Főnökség 2.) kémelhárító osztálya fogságában Csillaghegyen vallatták és kínozták meg őket, majd négy hónap múlva a VKF különbírósága tárgyalásán Jahn Ferencet öt évi börtönre ítélték. A csoport sok más tagjával együtt politikai fogolyként a Margit körúti katonai fogházba, onnan a komáromi Csillagerődbe hurcolták, majd annak kiürítésekor 1944. november végén a németországi dachaui koncentrációs táborba került. Onnan Dautmergenbe került, és a tábor Natzweiler-Struthof-i részlegében, orvosként, maga is betegen a tífuszos betegeket kísérve, halt meg 1945-ben.
„Jahn városszociológiai munkássága ― írja Szelényi Iván szociológus ― lényegesen túlmutat a statisztikailag szakszerű társadalomkutatáson, és egy olyan különleges kísérletet sejtet, amelynek mind a mai napig nem volt folytatása... kibontakozik egy tudós arcképe, akiben sokkal több rejlett, mint amennyi megvalósult belőle…” Jahn Ferenc a modern városszociológia egyik megteremtője volt a falukutatás nagy fellendülése idején.
A kutatás a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet stroke-ellátási időfaktorait kívánja ismertetni, továbbá azt, hogy ezen idők hogyan befolyásolták a betegek gyógyulását. Célja a figyelemfelhívás az időveszteségek csökkentésére, a betegek gyógyulási esélyének növelésére.
A hazai állami kórházak nyomási fekély prevenciójára és ellátására irányuló gyakorlatát a közelmúltban két kutatás részeként (2022-ben és 2024-ben) is felmérték a szerzők. A dolgozat célja a kutatások eredményeinek összevetése annak fényében, hogy 2024. január 30-án megjelent a nyomási fekély rizikófelméréséről, prevenciójáról és kezeléséről szóló szakmai irányelv.
A stroke világszerte vezető halálok, különösen magas terhet ró Magyarországra és Kínára. A stroke-betegek körülbelül egyharmadánál fordul elő mentális egészségügyi probléma, ami negatív hatással van a morbiditásra és a mortalitásra. A komputerizált interaktív eszközök számos lehetőséget biztosítanak a stroke utáni rehabilitáció terén, és használatuk hasznosnak bizonyulhat a neuropszichológiai eltérések esetében is. A kutatás célja egyetlen rehabilitációs feladatnak a motoros és kognitív funkciók javulására kifejtett hatásának vizsgálata.