Kollár-Klemencz László, akit szélesebb körben elsősorban zenészként ismerhetünk, az utóbbi években egyre inkább a szépirodalom területén is maradandót alkot. A Magvetőnél megjelent novelláskötetei (Miért távolodnak a dolgok? 2015, A műanyag kerti székek élete 2018) már nyilvánvalóvá tették, hogy univerzuma és önkifejezési formái túllépnek a Kistehén, a Budapest Bár, a Kamaraegyüttes és a Zabolátlan lovaim keretein.
Kollár-Klemencznek jól áll a szépirodalom, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Margó Irodalmi Fesztivál Rájátszás című koncertjein való szereplése, ahol boldog barátsággal szokott színpadra lépni olyan zenésszé átlényegült irodalmárokkal, mint Háy János, Grecsó Krisztián vagy Kemény István.
Az „Öreg banda” regény születése
Három évet töltött a regénnyel, és bátorságának, kitartásának, a lovakkal is jól bánó következetességének, ugyanakkor gyengédségének köszönhetően az év egyik legfontosabb regényével lepte meg saját rajongóit és a kortárs magyar irodalom kedvelőit egyaránt. Az „Öreg banda” című regényben az "Iszom a bort, ölelem a babámat, úgysem érem keresztül a hazámat. Úgysem érem keresztül az erdő felett a csillagos eget." sorok mélyen gyökereznek a történetben és annak jelentésében. A regény történetét nehéz volna elmesélni egy szuszra, s talán nem is a történetmesélés a fő szándéka, ami korántsem baj.
A sváb gyökerek és a családi örökség
Kollár-Klemencz felmenői újhartyáni svábok, akiket úgy telepítettek a környékre és még számos más helyre. Küzdelmes életük során megéltek felemelkedést és hanyatlást egyaránt, megszenvedték a háborút, a kitelepítést, miközben tiszteletreméltó szeretetet és emberi tartást hagyományoztak a következő nemzedékekre.
A háttérben pedig mindig ott szólt a sváb fúvós zene és az „Öreg banda”, aminek alapítói között ott voltak Kollár-Klemencz László ősei is. Ám ő már csak akkor érintkezett a bandával, amikor kisgyerek korában a lakodalmakban a zenekar háta mögött hallgatta végig a többi gyerekkel az egy menetet kitevő öt számot, majd a szünetben beengedték a színpadra, hogy üsse kicsit a dobot, utána pedig folytathassa a savanyú uborka evést.
Anyaggyűjtés és fikció
Mondani sem kell; ennél lényegesen többet hoz a felszínre és tár az olvasó elé a tipográfiájában arany színeket is felmutató vaskos kötet. A szerző az anyaggyűjtés időszakában hónapokig beszélgetett szeretett nagynénjével, Kicsi nénivel, rengeteg anyagot gyűjtött, ám a családja életét feldúsította némi fikcióval is, boldogan leskelődve nézett körül ősei házában, udvarában, lelkében, örömében, bánatában.
„Volt egy régi olasz Baldoni akkordion a tisztaszobában, egy ládában, valamikor a Hirt Tóni hozta az olasz frontról…Rozina fölemelte és ügyetlenül magához emelte, a mellére, ahogy látta a férfiaktól, az akkordion hurkái levegővel teltek meg, ahogy az egyik szárnya a föld felé ereszkedett.” Ez a részlet is jól mutatja, mennyire részletgazdag és érzéki a regény.
| Családi adatok | Leírás |
|---|---|
| Felmenők | Újhartyáni svábok |
| Életút | Küzdelmes élet, felemelkedés és hanyatlás, háború, kitelepítés |
| Örökség | Szeretet, emberi tartás |
| Zenei háttér | Sváb fúvós zene, „Öreg banda” |
A mágikus realizmus egy sváb történetben
Letethetetlen a könyv, tehát sikerült Kollár-Klemencz Lászlónak, amiben talán még ő sem hitt, amikor nekivágott a szövegrengetegnek. Milyen különös, hogy elolvasva az „Öreg banda” című regényt, megrendülést érez az ember. És valami olyasmit, amikor az erdőből kifelé haladva fénynyalábok törnek befelé, mutatva a lehetőségeket a kijutásra, megmaradásra ősi veszélyek után. Mert tele van szeretettel, odafigyeléssel, egymás megbecsülésével.
Méghozzá úgy, hogy miközben a szöveg is egyszerűnek és száraznak tűnik, olyan gazdag képi- és érzelemvilág vonul végig a sorok között, hogy akaratlanul a nagy kolumbiai Gabriel Garcia M. jut eszünkbe és a mágikus realizmus. Egy svábokról szóló magyar regényben? Mennyire mágikus, hogy igen. És mennyire realista. Mást nem is kívánhatunk az első regényével debütáló Kollár-Klemencz Lászlónak, ha már ilyen szépen elkapta; maradjon meg ez a hang, ez a szép hang, ami néha szebb, mint az énekhang.