Csukás István és Dargay Attila legendás rajzfilmsorozatának hőse, a mindenre elszánt Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász és legjobb barátja, a Főkukac sosem marad ki a kalandokból. A horgászszenvedélyük mindent legyőz, és a nevetés garantált, akár nagy, akár kis hal akad a horogra.
Amikor a horgász télre fordul
Hol van a nyár? Elröppent, mint egy sóhajtás. Tél van, befagyott minden, az igazi virág elhervadt, a halak meg alusznak a folyó fenekén. A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász ilyenkor unatkozik. Próbál segíteni a konyhában, nem sok sikerrel, ám nagy örömére a szemközti ház ablakában felfedez egy akváriumot. A horgászszenvedélye azonban télen sem hagyja nyugodni. Zsírozza, törölgeti a botokat, a horgokat, hogy ne rozsdásodjanak be.
Igen ám, de hol vannak a versenyzsinórok? A Főkukacot riasztja, aki téli álmát aludta a pincében. „Ébresztő! Felkelni! Első fokú készültség! Második fokú készültség!” - mondja neki. A zsinórok eltűntek! Ez rejtély és varázslat. A padláson ruhák száradnak, nagymosás volt és nagyterítetés. A Nagy Horgász letépi, ledobálja a száradó fehérneműket, és megtalálja a zsinórt: „Gatyamadzag!”
A mélyhűtött hal rejtélye
A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász és Főkukac a konyhában segédkeznek, amikor a piacról megérkezik a csomag, s a papírzacskóból egy mélyhűtött tengeri hal kerül elő. Micsoda barbárság! Ettől kezdve mindent elkövetnek, hogy a halat életre keltsék.
Dörzsölgetik szorgalmasan a fagyasztott halat. Meggyújtottak egy gyertyát, melegítették vele a halat, majd ráirányították a hősugárzót. „Főnök, lehet, hogy ez egy több millió éves hal?” - motyogta a Főkukac. „Majd csinálunk ennek a jégkorszaki halnak körbe meleget! Szaunát! Gőzfürdőt! Hohohohó!” - kiáltotta a Nagy Horgász.
Ezután forró vízbe engedik a halacskát. „Ez inkább megfő, de nem olvad!” - suttogja idegesen a Főkukac. A Nagy Horgász botjával próbálja horogra csalni a megfőtt halat. Ekkor a mélyhűtött hal egy óriásit ásított, és a szájából kiúszott egy kis hal. A kis hal nem volt álmos, és beleharapott a Főkukac farkába. A Nagy Horgász és a Főkukac végül valahogy elkapják a kis halat, és elrejtik a vécétartályba a feleségük elől.
Csecsemőre vigyázni, horgászni?
Miközben a Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász a párnákon gyakorolja a horgászás örömeit, felesége arra kéri, hogy vigyázzon a szomszéd csecsemőre, Ödönkére. „Nyakamba sózzák ezt a porontyot! Micsoda anyák!” - nyögdécselte a Nagy Horgász. Ödönke először mélyen alszik, de amikor felébred, semmivel sem lehet megvigasztalni.
A Nagy Horgász és a Főkukac próbálják csitítgatni, mókázni neki, figurázni neki. A Főkukac megszemlélte Ödönkét: „Nem jó, főnök! Nem ez kell Ödönkének.” „Hát mi kell, te csecsemőszakértő?” - kérdezi a Nagy Horgász. „Cumi!” - mondja röviden a Főkukac. Megmosták a cumit, megsózták, mézbe és porcukorba dugták, fűszereket tettek rá. De Ödönke kiköpte.
Kolbásszal is megpróbálták etetni, de a csecsemő fuldokolt, tikácsolt, hörgött, és kiköpte a kolbászt. Tejet is adtak neki tölcsérrel, de azt is visszaköpte. „Mindent megpróbáltunk!” - dörmögte a Nagy Horgász.
A csecsemőaltató horgászbot születése
„Akkor miért nem alszik?” - kérdezte a Nagy Horgász. „Mert mi nem hagyjuk!” - válaszolta a Főkukac. „De mitől alszik el egy ilyen csecsemő?” „Attól, hogy ringatják.”
Ez adta a pompás ötletet a Nagy Horgásznak. Egy csecsemőringató szerkentyűt készít, amit alá szerelnek a horgászbotra. „Ha ezt a botot húzgálom, ringatja a csecsemőt!” - mondta büszkén. Dudolnak is hozzá, és Ödönke elalszik, „mint a tej!”
„Persze, hogy mosolyog! Horgászvér van benne!” - állapította meg a Főkukac. „Főnök! Mi vagyunk a legnagyobb dadák a környéken!” „Világos! Egy vérbeli horgász mindent tud!” - biccentett a Nagy Horgász.
Döme Gábor - Így készülnek a horgászbotok, a KAIWO gyárban jártam
Téli horgászkalandok kéményseprővel
A háztetőn egy kormos kéményseprő pucolja a kéményeket. A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász végignéz a háztetőkön, a sorakozó kéményeken, és megszületik a téli ötlet, a pompás ötlet fejében: horgászat a kéményen keresztül. „Kémény van. Tévedsz, pupák! Van hal is!” - mondja a Főkukacnak.
Egy halbolthoz érkeznek. A Főkukac észreveszi a kéménylukat a haltenyésztő tartály fölött. Kapaszkodva odaérnek a kéményseprőhöz, aki már kicsit kótyagos a magánytól. „Halló! Nini, egy kukac! Jól értettem? Valaki valami fröccsöt emlegetett? Igen? És hogy van-e kedvem? Van! Már teljesen kiszáradt a gigám. Unom már a seprést meg a kotrást! Csupa korom itt minden!”
A Nagy Horgász rácsatolta az övet a Főkukac derekára. „Lemész a kéményen, körülnézel, és elkapod őket! Mindent bele!” „Mint a régi szép időkben! Megyek, főnök! Elkapom, főnök!” - kiáltotta a Főkukac. A Nagy Horgász sugárzó arccal engedte utána a zsinórt. „Hohohohó! A Nagy Horgászon nem lehet kifogni! A Nagy Horgász télen is horgászik! Nagy Horgász a levegő császára!”
A kéményen át a halboltba
Lent a halboltban a kéménylukhoz ért a Főkukac. „Van kis hal, van közepes hal, van nagy hal! Van mindenféle hal! Gömbölyű hal, van cipőpertli. Van pikkelyes, van bőrös, van meztelen. Van óvodás.” Az eladó oda sem nézett, megmarkolt egy kis halat. „Megvagy! Hohohohó!” - rikkantotta a Főkukac. „És ez még csak a kezdet! Jöhet a következő!” - mondta a Nagy Horgász.
A Főkukac újra fejest ugrott a kéménybe, s leereszkedett a halboltba. „Itt egy pompás példány! Érzem a súlyáról.” Pisszegett a nagy halnak: „Nem akarsz a Nagy Horgásszal találkozni?” A nagy hal bólogatott. A Főkukac kirántotta a hálóból, és behúzta a kéménylukba. „Füstöt érzek, főnök! Gáz van, főnök!” - kiáltotta a Főkukac.
Egy pillanatra csend lett, nyomasztó csend. Némán bámultak a kéménybe. A nagy hal és a kacsa is eltűnt. Később a kacsa nagy robajjal érkezett le a lukon. „Nini, egy kacsa! Egy vadkacsa! Hogy kerül ez ide? Hisz ez nem is tud repülni!” - mondta az eladó. „Nem látja, hogy szatyorban van?” - kérdezte a Főkukac. Az eladó elkábulva nézte őket, ők pedig kicsörtettek a boltból. „Azért mégiscsak horgásztunk! És fogtunk egy kacsát! Egy mirelit kacsát!” - harsogta a Nagy Horgász.