Három hetes korában a csecsemő és szülei életében viszonylag nagy váltás érkezik a korábbi tapasztalatokhoz képest. A gyermek sokkal éberebbé és aktívabbá válik. Talán egészen megváltozik viselkedése az előző két hetihez képest. Pontosan mire megszoktátok a napi rutint, mire úgy tűnik, hogy az életetek egy időre állóvíz lett, minden a feje tetejére fog borulni.
Üdv a Szülőségben! Ahogy a baba növekszik fontos, hogy tudd mire számíthatsz ettől a rövid szakasztól, hogy fel tudj készülni a változásokra. Miközben a harmadik hetet töltitek együtt a kicsivel, ne felejts el szünetet tartani.
Az újszülött fejlődése a harmadik héten
A háromhetes csecsemő egyre erősebbé válik és napról napra változik. Már néhány másodpercig fel tudja emelni a fejét, sőt akár el is fordítja és (akár) követni is fogja a szemeivel, amikor felé sétálsz vagy elmozdulsz előle.
Teljesen másnak fogod látni, mint amikor hazavitted. A baba egyre több apró tapasztalatot gyűjt önmagáról és a környezetéről, parányi lépésekben növeli alkalmazkodását a környezetéhez. Ezek a változások sokszor alig észrevehetők, mégis fontosak. Még nincsenek látványos mérföldkövek, de minden nap történhet valami varázslatos új a gondosan szemlélő szülő számára. Egy pillantás, egy gyors megnyugvás vagy egy ismerős hangra adott reakció.
Érzékszervi fejlődés
Látását továbbra is inkább közelre használja, főleg 20-30 cm távolságra. Gyakrabban és kissé hosszabban fókuszál arcokra. Az emberi arc különösen beszéd vagy mozgás közben érdekes számára. Nem annyira a színek, hanem inkább az élesebb körvonalak és a világos-sötét különbségek kötik le a figyelmét. Időnként elkapható a tekintete egy kis időre. Ezek még csak pár másodperces villanások, de egyre gyakrabban fordulnak elő. Az újszülöttek imádják az egyszerű, markáns színű tárgyakat, úgymint a fekete-fehér színű ostábla mintáit, illetve az egyszerű arcvonásokat.
Hallása kifinomult, de nem a szavak jelentése, hanem azok ritmusa és a szavakkal és a mondatokkal együtt járó érzelmek a legfontosabb információk számára. Édesanyja hangja és az azzal közvetített érzelmek, valamint annak ritmusa, és anyukája illata is az otthont jelentik neki. Különbséget tesz a hangok között. Ha anyukája megszólal vagy odahajol hozzá, máshogy reagál, mint egy idegennél. Lehet, hogy egy pillanatra elcsendesedik, vagy mintha „hegyezné a fülét”.

Az újszülött számára több okból is mi jelentjük az egész világot. Még nem tekint magára különálló személyként, viszont jelenlétünket a kényelemmel, nyugalommal, örömökkel és táplálékkal azonosítja. Három fő módon azonosít minket: megjelenésünk, hangunk és illatunk alapján. Mikor meghallja hangunkat, szemeivel abba az irányba fordul, és ha elég közel vagyunk hozzá, megpróbálja követni arcunkat (amelyet 36 órás korától kezdve felismer). Illatunkra is reagálni fog, és megkülönböztető figyelemmel kísér minket és a tejet, amely tőlünk származik.
Mozgásfejlődés és reflexek
Mozdulatai finomabbak. Bár még sok a hirtelen, kalimpáló mozdulat, néha már látszik rajtuk egyfajta rendszer. Egy-egy nyújtózás vagy karmozdulat már nem olyan széteső, mint az első napokban, kezdi egy kicsit jobban uralni a testét. Mozgással, hangokkal és persze sírással jelzi, ha valami nem stimmel.
Egy három hetes csecsemő idejében kiemelt fontosságú a rendszeres hason töltött idő. Nem szükséges ezt szigorú ütemtervbe venni, de kellenek bizonyos időközök, amiket a baba hason tölt. Egyszerűbbé tehetjük ezt a feladatot az által, hogyha a babát óvodai szőnyegre vagy takaróra helyezzük a padlón, vagy egy szoptató párnával. Csak mindig maradjunk a baba közelében és soha ne hagyd felügyelet nélkül, különösen a hason töltött idő alatt.

A sírás és a kommunikáció
Minden kisbaba sír - leginkább így kommunikálnak. A sírás igencsak éles, fájdalmas és vigasztalhatatlannak tűnő lehet. Ekkor vagy egy gyermekgondozási rutin segít vagy egyszerűen csak az, hogy a szülő megnyugtatja a gyereket. Az ismétlődés biztonságot adja neki. Az etetés, a fürdetés vagy az altatás körüli mozdulatok, illatok lassan ismerőssé válnak számára. Bár még nem tudja, mi következik, a visszatérő mintákból érzi: „most pihenés jön” vagy „most enni kapok”.
A baba „érzi”, hogyan szólnak hozzá. Érzékenyek a hangulatokra. Nem a szavak jelentésére, hanem a hozzájuk tapasztott érzelmekre támaszkodik. Így pontosan érzékeli a feszültséget, a sietséget vagy a stresszt, és természetesen a nyugalmadat is. Sok baba ebben az időszakban könnyebben megnyugszik ölben, hordozva vagy testkontaktusban, ami az idegrendszer veled együtt történő szabályozását jelenti. A tested melege, a szívverésed és a mozdulataid segíthetnek neki visszatalálni a nyugalomhoz.
Hogyan nyugtassunk meg egy síró babát - Dr. Robert Hamilton bemutatja a "tartást" (hivatalos)
Alvás
Egy háromhetes csecsemőnek az idő nagy részében még mindig sokat kell aludnia, ez pontosabban napi 16-18 órát jelent. Ez az intervallum szórtan lesz a napotokban, így még nem érdemes pontosabb alvási ütemtervet beleerőltetni a rutinba. Az első néhány hétben még hagyni kell a babát az önnön üteme szerint aludni.
Alvása továbbra is szakaszos és felszínes lehet, valamint kissé kiszámíthatatlan. Szuszogás, sóhajtásszerű hangok, torokhangok gyakoriak lehetnek, különösen háton fekve. Ez önmagában nem jelent légzési problémát. Két alvás között a baba általában mindössze 30-90 percet tud ébren maradni. Ha ennél tovább van fent, könnyen túlfáradhat és nyűgössé válhat. Az alvási szakaszok gyakran rövidek, és ezek között a baba nyöszöröghet, mocoroghat, felriadhat és úgy tűnhet, hogy grimaszokat vág. Ezek a jelek sokszor nem valódi ébredések, hanem az alvás természetes részei. Előfordulhat, hogy az éjszakák és a nappalok felcserélődnek számára egy időre, így előfordulhat, hogy nappal hosszabban alszik, míg este és éjszaka pedig aktívabb. Idő kell, amíg az ébrenlét és az alvás ritmusa beáll, néhány gyereknél nagy türelemre van szükség a gyerek és a szülő irányában is.
A legtöbb háromhetes csecsemő élvezi, ha bepólyázva lehet vagy amikor pólyásan alhat, azonban fontos, hogy a hátára legyen fektetve. Ilyenkor érdemes figyelni, hogy ne forduljon a hasára vagy oldalára, ha mégis úgy szeretne feküdni, vegyük le a pólyát. Az újszülöttet saját kiságyban, megfelelő keménységű matracon (ne süllyedjen be a matrac a baba alatt) kell fektetni. A szülőkkel való együtt alvás orvosi szempontból nem ajánlott, illetve a szakmai irányelvek a háton alvást javasolják, ugyanis a hason altatás növeli a bölcsőhalál előfordulását. A hason alvás viszont kedvezőbb a hasfájós csecsemőknek, nyugodtabb alvást eredményez és a mozgásfejlődés szempontjából is pozitívabb hatásokkal bír.
Gondozás a harmadik héten
A szülés után továbbra is vigyázni kell magadra és a testedre. Mostanra erősebbé váltál, de még mindig rengeteg pihenésre, tápanyagra és regenerálódásra van szüksége a szervezetednek, hogy teljes egészében meggyógyuljon a megterhelés után. Fontos, hogy tudj néha szünetet tartani, például alvás időben és készíts tervet azokra az időkre, amikor éppen túlterhelt vagy. Osszátok meg pároddal, szüleiddel, szeretteiddel a feladatokat, hogy ne hajtsd túl a szervezeted.
Táplálás és súlygyarapodás
A kisbabád ebben a hónapban továbbra is rohamosan növekedni fog, olyan sebességgel, hogy akár napi 20-30 grammot is magára szedhet és az első hónap végére körülbelül 4-5 centivel lesz nagyobb. Újszülött- és csecsemőkorban heti 150-250 gramm súlygyarapodás számít egészségesnek. A csecsemő az első hónap végére kb. 750 grammal gyarapodik.
Az újszülött számára a legideálisabb táplálék az anyatej, akár 6 hónapos koráig önállóan is elegendő számára. Az etetés történhet emlőből, de szükség esetén a lefejt anyatej adható üvegből is. A szoptatásban ma már többféle irányzat létezik - sokan hisznek az igény szerinti szoptatásban, amikor a baba azonnal enni kap, ha éhes. Mások valamilyen rendszer szerint szoptatnak. Az igény szerinti szoptatás annyit jelent, hogy a babát sem időben, sem mennyiségben nem korlátozzuk.
Ha az anyatej nem elegendő, vagy egyáltalán nincs lehetőség anyatejes táplálásra, akkor a tápszer lehet a megoldás. A tápszerek között találsz 1-2-3-mas jelölésűt, ezek közül az újszülött az 1-es számút kaphatja, amit az orvos felírhat receptre is.

D- és K-vitamin pótlás
Ha szoptatsz, akkor a kicsikédnek D-vitamin pótlásra van szüksége, ezekről érdeklődhetsz gyógyszertárakban vagy a baba orvosánál. A tápszerrel táplált csecsemők megfelelő mennyiségű D-vitamint kapnak, de a szoptatott babáknak kiegészítésre van szükség, mivel D-vitamin nem található az anyatejben. A D-vitamin folyamatosan adagolható kisgyermekkorig, napi adagja 500-1000 NE. Kezdése a magyar gyakorlatban 2 hetes kortól ajánlott.
K-vitamin: a véralvadási zavarok elkerülése miatt szükséges a K-vitamin adagolása születéstől kezdődően. Jellemzően az első adagot az újszülött az első életnapon megkapja, majd egy hetesen egy ismételt adag következik, mely után havonta szükséges a készítmény adagolása (1 ampulla = 2 mg) otthon, szájon keresztül, amíg az anyatejes táplálás van nagyobb arányban. Teljesen tápszeres csecsemőknél az egy hetesen beadott adag után már nem kell további K-vitamin, ugyanis a tápszerek tartalmazzák a szükséges mennyiséget.
Köldökápolás
Régebben a baba köldökét 70%-os alkohollal, illetve kifejezetten erre a célra kevert gyógyszertári hintőporral és steril vattával kezelték. Ma már új irányzat terjedt el, és a legtöbb orvos egyetért azzal, hogy a hintőpor inkább árt, mint segít. Az új irányzat szerint elegendő a baba köldökét tisztán és szárazon tartani, szükség esetén lehet valamilyen fertőtlenítőszert alkalmazni. Arra is kell figyelni, hogy vizelet vagy széklet ne kerüljön a köldökcsonk területére és a pelenka széle se súrolja. A köldökcsonkban nincsenek idegek, ezért nem fog fájni a babának, amikor épp a köldökét tisztogatod. A csonk maga a születést követő 8-12 napon belül esik le, rendszerint vérzik egy kicsit és enyhe szagot áraszt. A pelenkát visszahajtva megelőzhető az irritáció és megfelelő szellőzést is biztosítunk a területnek.
Fürdetés és bőrápolás
Alapvetően nincs rá szükség, hogy az újszülöttet minden nap fürdessük, de sokan mégis ragaszkodnak hozzá a napi rutin részeként. A fürdetéshez használt víz ne legyen testhőmérsékletű, és pár centi elegendő belőle. A babát még formázott kád esetén is stabilan tartsd a feje-nyaka alatt átnyúlva a karját fogva C fogással. A helyiségben is legyen viszonylag meleg, 24-25 fok az ideális.
Az újszülöttek bőre rendkívül érzékeny, az első pár nap után gyorsan veszíthet nedvességtartalmából, szárazzá, hámlóvá válhat. Ápolására az első pillanattól nagy hangsúlyt kell fektetni, ugyanis az újszülött bőre a legnagyobb behatolási kapu a kórokozóknak. A születést követően már érdemes hypoallergén, jó minőségű fürdetőt és testápolót használni, melyekkel akár a későbbi ekcémás bőrelváltozások is megelőzhetők.
Mostanra a baba bőrén lévő sárga árnyalatnak el kell múlnia. A háromhetes kisbabádnál bőrproblémák is előfordulhatnak, mint a kiütés és a pattanás (de nem a tizenéves gyerekeknél előforduló). Vagy a fejükön lévő úgynevezett bölcsősapka. A hormonok által okozott foltok kiütéshez hasonlóak és rendszerint a baba életének első hónapjában jelennek meg. A furcsa jelenségnek az anyatej az oka, amely tartalmazza az anya hormonjait. Az anyatejes kiütés piros udvarú, fehér közepű, pattanásszerű pöttyök formájában jelenhet meg az újszülött bőrén gyakorlatilag bárhol, melynek oka az anyai hormonok jelenléte.
Egyéb gondozási tanácsok
Nemi szervek ápolása
Ha kisfiad született fontos, hogy figyelembe vedd a nemi szervének a változását. Mosdatás során ugyanúgy tisztítsd körülbelül 5 éves koráig, mint a teste bármely más pontját. Ha körülmetéletlen a gyermek, még nem javallott hátrahúzni a bőrt. A kisfiúk fitymáját NEM SZABAD hátrahúzni erővel, csak annyira kell visszahúzni, amennyit enged. Orvosi vizsgálat akkor szükséges, ha a vizelet sugara nem egyenes (annyira szűk a rés), a fityma felpuklisodik vizeletürítés kapcsán (ez egyébként gyakran segíti a letapadás oldását), vagy a terület livid, piros, gyulladt.
Ha kislányod született észrevehetted pelenkacserék vagy fürdetés során, hogy megjelenik némi tiszta, fehér hüvelyváladék. Ez elsőre rémisztő lehet, de teljesen normális. Ez abban leledzik, hogy az édesanyának temérdek hormon tombol szervezetében a terhesség alatt és az anyatej előállítása során. Nagyjából a csecsemő harmadik hetes korában észlelhető hüvelyi ürítés ennek okán és rövid időn belül el kell oszlania. Szintén az anyai hormonok által elképzelhető, hogy látszólag a csecsemő mellei is növekedni kezdenek, erre a hétre viszont meg kell állnia majd elmúlni a növekedésnek.
Szem- és fültisztítás
Néha előfordul, hogy a baba szeme váladékozik, csipásodik születés után, és gyakran a könnycsatorna sem nyílik meg azonnal. Ilyen esetben a baba szemét érdemes forralt, lehűtött vízzel törölni kívülről befelé, a szemzug felé. Ezzel egyidejűleg a könnycsatorna is eldugulhat, de ez is múló állapot. Ezt valószínűleg a zöld vagy zöldes váladék által veszed majd észre, ami folyik a szeméből vagy beragad a szeme sarkában. Az orrocskából a beszáradt váladékot benedvesített textilpelenka sarkával lehet kitörölni. Kizárólag a fül külső részét, a fülkagylót szabad tisztítani.
Körömvágás
Az újszülött körme gyakran hosszú, amivel megkarmolhatja magát. A köröm hosszából kizárólag lekerekített végű ollóval szabad vágni, amelyet minden használat előtt fertőtleníteni kell.
Öltöztetés és levegőztetés
Általános érvényű szabály, hogy az újszülöttre mindig egy réteggel több ruha kell, mint amiben a felnőtt komfortosan érzi magát. Fontos a réteges öltöztetés, ugyanakkor figyelni kell, hogy jól szellőző, pamut ruházatot adjunk a gyermekre. Onnan tudható, hogy a gyermeknek melege van-e vagy esetleg fázik, hogy megtapintjuk a nyakát és hátát. Ha nyirkos, izzadt, akkor kevesebb ruházat elegendő, ha hűvös, akkor viszont jobban fel kell öltöztetni.
Normál időre és súllyal született újszülöttek esetén meleg hónapokban 7-10 naposan érdemes elkezdeni a levegőztetést, télen azonban javasolt megvárni a 2 hetes kort. Fontos a fokozatosság, kezdetben csak 10-15 percre nyissuk ki az ablakot, majd 2-3 hetesen vigyük ki a gyermeket ugyancsak fokozatosan a szabad levegőre. A huzattól minden formában óvjuk a gyermeket! A baba fejére sapka ajánlott kb. egy éves korig minden évszakban és utána is a meleg, és természetesen a hideg ellen.

Védőnői tanácsadás és orvosi ellenőrzés
A csecsemők növekedésének nyomon követése fontos dolog, hiszen a különböző adatok folyamatos vezetésével az egészségi állapot és a fejlődés menete is megfigyelhető. Ebben segítséget nyújt az anya számára a várandósság alatt, majd a szülést követő első időszakban a nemzetközi gyakorlatban is egyedülálló hazai védőnői szolgálat. A védőnők kulcsszerepet töltenek be a magzat-, a gyermek- és az anyavédelem területén. Elsődleges feladatuk ebben az időszakban az egészséges csecsemő és gyermek fejlődéséhez szükséges környezeti feltételek megteremtése, az ezt akadályozó tényezők felismerése, betegség vagy környezeti veszélyeztetettség esetén pedig fokozott gondozás és látogatás.
A védőnői tanácsadáson az édesanyának gyermekével eleinte havonta, később évente kell megjelennie, ezeken kívül az úgynevezett kötelező státuszvizsgálatokon, amelyek csecsemőknél 2, 3, 4, 6 és 9 hónapos korban esedékesek a szokásos havi méréseken felül. A csecsemő súlyát az első két hétben szorosan, napról napra nyomon kell követni a születés utáni fogyás, majd gyarapodás megfigyelésére. Ezt követően azonban elég ritkábban mérni a csecsemőt.
Hogyan nyugtassunk meg egy síró babát - Dr. Robert Hamilton bemutatja a "tartást" (hivatalos)
Mikor forduljon orvoshoz?
- Amennyiben azt tapasztalja, hogy gyermeke nem tud elegendő táplálékot magához venni (pl. kifárad evés közben), vagy kifejezett haspuffadást, hasfájást, hasmenést tapasztal, vagy megfelelő étkezés mellett sem gyarapszik, mindenképpen keresse fel házi gyermekorvosát.
- Ha a súlyvesztés túlzott mértékű, vagy két héttel később még nem sikerült visszaszereznie azt a csecsemőnek.
- Amennyiben gyermeke növekedési üteme lelassul, vagy jelentősen felgyorsul.
- Ha a baba nem olyan ütemben növekszik, mint kellene, és az orvos pajzsmirigy-alulműködés, növekedésihormon-elégtelenség vagy Turner-szindróma kizárására kérhet vizsgálatokat.
- Ha a kisfiú fitymája körüli terület livid, piros, gyulladt, vagy a vizelet sugara nem egyenes.
- Ha valamilyen kétséged van, fordulj gyermekorvosodhoz!