A gyermekágyi láz és Semmelweis Ignác forradalmi felfedezése

A gyermekágyi láz (puerperium) egy olyan 6-8 hetes időszak, amikor a szülés után a nő nemi szerveinek terhességgel bekövetkezett elváltozása visszafejlődik, és a szüléssel járó sebzések meggyógyulnak. Azoknál, akik nem szoptatnak, a havi tisztulás első beállta jelzi a gyermekágy végét. Szoptatóknál rendszerint csak az elválasztás után jelentkezik újra a havibaj. A gyermekágyban kezdődik az emlőmirigyek tejelválasztása is, az újszülöttnek első táplálkozását szolgáltatva mintegy 9 hónapon keresztül.

A nemi szervek közül a méh szenvedi el a legnagyobb elváltozást, amennyiben annak tömege az első 7 nap alatt körülbelül a felére, 14 nap alatt a negyedrészére süllyed le. Ez úgy jön létre, hogy a szülés befejeztével a méh erős és tartós összehúzódása történik, ennek folytán kiszorul véredényeiből a vér, s ezért a méh izomsejtjei sorvadnak, protoplazmájuk részben zsírosan szétesik; az izomsejtek között levő kötőszövet is kevesbedik, a vér- és nyirokedények nagy sokasága a vér megalvadása (thrombosis) folytán eldugul, s így elpusztul, aminek következtében a méh egészében rohamosan kisebbedik, míg régi nagyságát s alakját vissza nem nyeri. A méhvel egyszerre a méhkürtök is, a petefészkek a méhszalagokkal lelohadnak, nedvtartalmuk alászáll, s régi helyükre, a kis medencébe kerülnek vissza.

A méh belső felszíne pedig a méhlepény és a pete burkainak leválása és megszületése után egy nagy sebhelyet képez, amely a gyermekágyban gyógyul, miközben a gyermekágyi folyás (lochia) tart. Ez a folyás alvadt és folyékony vérből, gennyből (fehér vér), a méh nyálkahártyáinak elzsírosodott sejtjeiből áll. Amíg a nagy sebfölszín meg nem tisztul, hámmal be nem borul, egyenetlen sok gödrével és résével veszedelmes tenyésztőhelyéül szolgálhat az oda bejutott és a megrekedt és széteső vérben kifejlődő fertőző csíroknak, amelyeknek felszívódása lázat okoz, az annyira rettegett gyermekágyi lázat.

A gyermekágyi folyás az első 2-3 napon át véres, azután haloványabb, hígabb, vizesebb, s a 10. naptól kezdve sárgásfehér. De néha a 2. hétben is véressé lehet újra a folyás, annak jeléül, hogy a méhlepény helye még nem gyógyult be. A placenta helyénél gyorsabban gyógyulnak azok a sérülések, amelyek a szülésnél a méh száján, a hüvelyben vagy gáton keletkeznek. A gát szakadását különben nem kellene magára hagyni, hanem ha az 1 cm-nél hosszabb, akkor orvossal össze kell varratni, aminek 4-5 óránál későbben a szülés után nem szabadna történnie.

A külső nemi részek a gyermekágyban gyorsan visszanyerik azokat a színeket és állapotukat, amelyben a terhesség előtt voltak. A hüvely azonban tágasabb marad, falai simábbak, redői elsimultak; a szűzhártyának pedig csak apró részletei lelhetők most fel. A zúzódások és repedések helyén fehéres hegesedési nyomok látszanak. Nagyobb elváltozást szenvedtek még a terhességben a has falai, amennyiben erősen kitágultak. A gyermekágyban és utána a hasfalak régi merevségüket csak nagy ritkán nyerik vissza. Ennek elősegítésére a hasfalakat a fekvés idejében széles flanellpólyába tanácsos szorítani; a felkelés után pedig, ami ne történjék 14 nap lefolyása előtt, a gyermekágyas asszony viseljen megfelelő haskötőt.

A rendes gyermekágy láz nélkül telik el; ha a hőmérsék 38 fok fölé emelkedik, akkor a gyermekágyban való megbetegedés van jelen, amit nem szabad könnyen venni, s talán a tej rohamosabb elválasztásának tulajdonítani. Tejláz nem létezik. Az érverések száma a gyermekágyban különösen az első hét végén, rendesen nagyon alászáll; 60-50-ig, sőt 35-ig egy percben. A légzések száma 14-20. A gyermekágyasok könnyen izzadnak. A vizelet mennyisége bő; a kiürítés néha akadályozva van, úgyhogy katéterrel kell elvenni. A székelést rendszerint elősegíteni szükséges, amire a ricinusolaj és a keserűvíz a legalkalmasabbak. A gyermekágyas testének súlyából tetemesen veszít, de jó táplálkozásnál igen hamar pótolja a veszteséget, sőt súlyban gyarapodik, s színben javul. A gyermekágyas ápolását nálunk a bábára bízzák, aki a szülésnél is segedelmet nyújtott. A gyermekágyban a fő dolog, amit biztosítani kell, a testnek és léleknek nyugalma, amiben a legszigorúbban kell rendelkezni a bábának vagy az orvosnak.

A gyermekágyi láz tünetei és okai

A gyermekágyi láz szülés vagy vetélés után következhet be, különösen akkor, ha hiányos a méhlepény. A baktériumok, vagy különböző anaerob kórokozók a méhlepény leválásakor keletkező nagy seben jutnak be a véráramba. A betegség hőemelkedésben vagy lázban mutatkozik meg, fájdalom, hasi nyomás, bűzös folyás, esetleg vérzés fordulhat elő. A fertőzés rosszabbodását jelzi alhasi feszülés, gyengeség, hányinger, hányás, valamint a sokk tünetei, mint például az emelkedett vérnyomás, a nyugtalanság, a felgyorsult légzés és a szapora pulzus. Ezek következményeképpen a hashártya és egyéb szervek gyulladása, sűrű erős lázrohamok, hatékony kezelés nélkül legtöbbször néhány napon belül szepszis, vérmérgezés lép fel, amely eredményeképpen meghal a beteg.

Legkomolyabbak azok a gyermekágyi zavarok, amelyek a szüléssel járó sebesülés folytán jönnek létre, és a sebes helyeknek fertőző anyagokkal való érintése következtében keletkeznek. Ezeket a gyermekágyi láz neve alatt összefoglalható megbetegedéseknek nevezzük. A gyermekágyi vagy felszívódási láznak könnyebb eseteiben a nemi szerveken elváltozást néha nem találunk, néha egy piszkos fekély jelzi a méreg belépésének helyét. A fertőzés egyes esetekben lokalizálva marad, máskor azonban tovaterjed a limfaedények vagy a vérerek útján, s a megbetegedés általánossá s így igen súlyossá lesz. Septicoemiával van dolgunk, ha a méreg a limfa-utak mentén terjed el; Pyoemia-val, ha a vérerekből jut egyenesen a vérbe, s abban keringve, áttéti gócokat (metastasis) is hoz létre. A vérkeringésbe jutott bomlott vértörmelékek az egyes szervek kisebb véredényeiben megakadnak, s így azokat is fertőzik (embolia). Különösen a tüdőbe és vesébe, de a májba, lépbe és szívbe is jutnak ilyen embólusok, s ott elgennyedésre vezetnek. Ilyen gennyedések az ízületekben, sőt néha a szemben is létrejönnek. Ezek a súlyos gyermekágyi megbetegedések a magas hőemelkedés mellett a szív erejének rohamos csökkenésében nyilvánulnak, amihez rendesen agyi tünetek is csatlakoznak. Legfontosabb a szív állapota: minél szaporább az érverés, és minél kisebb, gyengébb a pulzus, annál nagyobb a mérgezés és az életveszély.

Semmelweis Ignác és a gyermekágyi láz felfedezése

A gyermekágyi láz ilyen világos meghatározását 1847-ben a budai Semmelweis Ignác adta, aki nem érhette meg ezen epochális tanításának diadalát, mert életében alig 2-3 nagyobb hírű szülés-tanár ismerte el ezen igazságot, a többiek tagadták, elvetették, s évtizedek voltak szükségesek, amíg az ő tanításának alaptétele, hogy a gyermekágyi láz bomlott szerves anyagok fölszívódásából keletkezik, az egész orvosi világban elfogadásra és elismerésre talált.

Semmelweis Ignác, egy budai fűszerboltos fia 1844-ben orvosdoktori diplomát és szülésmesteri oklevelet szerzett Bécsben, a következő évben sebészdoktor lett. Kezdetektől foglalkoztatta a gyermekágyi láz problémája. A 19. század közepén sok ezer édesanya halt meg a gyermekágyi láz következtében. A halál oka minden egyes esetben vérmérgezés volt. Semmelweis Ignác a bécsi Általános Közkórházban dolgozott, és három fontos észrevételt írt le a gyermekágyi lázzal összefüggésben:

1. 1822-ig a gyermekágyi láz előfordulása 1% körül volt. Ez a szám hat-hétszeresére nőtt, miután Johann Klein professzor a modern elvekkel lépést tartva bevezette a halottak felboncolását.
2. A vagyonosok között kisebb mértékű volt az elhalálozás. Akkoriban csak a hátrányosabb helyzetűek szültek kórházban, míg a gazdagok otthon.
3. Az intézmény két szülészeti klinikája volt: az I. számún az orvostanhallgatókat oktatták, a II. számún pedig a bábanövendékeket. Az elhunytak számának különbsége feltűnő volt: Az I. sz. klinikán 9,8 %, ellenben a II. sz. klinikán 3,8 % volt a halálozás.

Ekkoriban még együtt folyt a bábák és az orvostanhallgatók elméleti képzése, viszont gyakorlatukat másutt szerezték: így figyelt fel arra, hogy a szülőházakban kevesebb mint harmadannyi a halálozás, mint a klinikai szülészeteken. A proszektúráról érkező orvosok különösebb átmenet nélkül végeztek hüvelyi vizsgálatot a szülő nőkön. A bábák ezzel szemben nem érintkeztek hullákkal, sőt, évszázadokra visszanyúló hagyományos tisztasági regulák voltak náluk érvényben, a tanulatlan parasztbábák soraiban is. A falusi bábáknak a közösség biztosított cselédet vagy más háztartási segítőt, ők ugyanis nem végezhettek mezőgazdasági munkákat, hogy tiszta legyen a kezük. Az orvosoknak meg sem fordult a fejében ilyesmi: ekkoriban az számított jó medikusnak, akiről messziről érzett a hullaszag. A gyermekágyi láz urbánus jelenség volt: kistelepüléseken töredéke volt az aránya, mint a városi intézményekben. A mortalitási arány 10% körüli volt a bécsi klinikán, Európa szerte 10-30% között mozgott a kórházakban.

Semmelweis Ignác mélyreható és részletes tudományos kutatásokat végzett az anyákat és babáikat gyilkoló rejtély sürgős megfejtésén, figyelmen kívül hagyva az előítéleteket, tradíciókat, titulusokat.

Egy évvel tanársegédi kinevezése után Semmelweis Olaszországba utazott üdülni, ott érte barátja, Jakob Kolletschka halálhíre. A tekintélyes boncolóorvost tanítványa szikéje sebezte meg, rövidesen meghalt hullamérgezésben. Semmelweis a boncolás jegyzőkönyveit olvasva rájött, hogy Kolletschka kórképe azonos a gyermekágyi lázéval. Rádöbbent arra, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok váltják ki azzal, hogy boncolás után kézfertőtlenítés nélkül vizsgálják a várandósokat. Egyértelművé vált számára, hogy ez volt az oka annak, hogy a kizárólag bábák és bábanövendékek által kezelt várandós nők között lényegesen ritkább volt a gyermekágyi láz, mint az orvosok és orvostanhallgatók által is kezeltek között. Ekkor ismerte fel azt, hogy a gyermekágyi lázban meghalt nők ugyanúgy vérmérgezésnek lettek áldozatai.

Kísérletezésbe kezdett és hamarosan megállapította, hogy a klórmeszes kézmosás megfelelő fertőtlenítő hatással bír. Semmelweis a gyermekágyi láz kikerülésének útját is megmutatta, követelvén a kezek és műszerek mosását klóros vízzel, mielőtt a vajúdóhoz hozzányúlunk, mert ujjainkon és műszereinken visszük be a szülő nő testébe, vérébe a fertőző csírokat, amelyek gyulladást, vérmérgezést okoznak. Ezt a feltevést a bakteriologia igazolja, kimutatva azokat a mikroorganizmusokat (penészgombákat) vagy azok anyagcseréjéből eredő mérgeket (ptomain), amelyek az emberi test szerveibe, vérébe jutva, mechanikus és kémikus úton hatnak zavarólag, akadályozzák a gyógyulást vagy a fontos szervek életműködését. Ezeket a fertőző csírokat az orvos magával viheti, ha tetembontással foglalkozott, ha beteg gyermekágyasnak bűzös lochiájával jutott érintkezésbe, ha diftériás, sarlakos vagy orbáncos beteggel volt dolga stb.

Miután erre ráeszmélt, Semmelweis egyből hozzálátott a gyermekágyi láz megelőzéséhez. Nem lehetett eltiltani az orvosokat a boncolástól, mert a tapasztalatszerzés kulcsfontosságú módját jelentette. Többféle vegyszer tesztelése után 1847 tavaszán a klórmeszet találta a legjobb megoldásnak. 1847 májusában előírta osztályán a kötelező klórmész-oldatos kézfertőtlenítést az orvosoknak, ápolóknak és az orvostanhallgatóknak, osztályra belépés előtt és a betegvizsgálatok között is. Könyékig felhajtott köpenyben, körömkefével, negyedórán keresztül kellett végezni a kézfertőtlenítést. Rendelkezései kifejezetten népszerűtlenek voltak és kollégái nem vették komolyan annak ellenére, hogy a gyermekágyi lázban elhunytak aránya az orvosok szülészeti osztályán kisebb lett, mint a bábákén. Az eredmény egyértelmű volt.

1847 júniusában a halálozások a korábbi 15% körüli átlagról 2,4%-ra csökkentek. A következő évben pedig már csak 1,3% volt. Ezzel a felfedezéssel lett Semmelweis az anyák megmentője és meghatározta a fertőtlenítés alapjait. A bécsi II.-es klinikán minden alkalmazottat kötelezett a kézmosásra, amikor a részlegek között közlekedtek, ezzel sikerült megutáltatnia magát. Klein főorvos rangján alulinak találta, hogy egy fűszerboltos fia tisztasági regulákkal egzecíroztassa őt. Semmelweis kitartott és az I.-es és II-es klinika különböző higiénés gyakorlatai alapján értelmezte az új halálozási rátákat. Az eredmény meggyőző volt, de még több időbe és életbe tellett rájönnie, hogy nem csak a kórterembe lépéskor, hanem minden páciens vizsgálata után szükséges a fertőtlenítés. 1848 tavaszán részt vett a bécsi forradalomban, és bár praxisát folytathatta, a következő évben nem hosszabbították meg az állását. 1850-ben hazatért és rövidesen fizetés nélküli tiszteletbeli főorvosként állt munkába a Szent Rókus Kórházban, majd ´55-től a Pesti Egyetemen a szülészet elméleti és gyakorlati tanára lett. Itt sikerült 0,84 százalékra szorítania a halálozási mutatót a fertőtlenítési parancsaival.

Semmelweis felfedezésének visszhangja és elismerése

Eredményeit csak jóval később, felismerése után tizenegy évvel publikálta: 1858-ban a Markusovszky Lajos szerkesztette Orvosi Hetilapban jelent meg első magyar nyelvű írása: A gyermekágyi láz kóroktana címmel. Ezt követően rendszeresen publikált a lapban, annak Nő- és Gyermekgyógyászati szakmai mellékletét is szerkesztette. 1860-ban németül jelent meg könyve a gyermekágyi láz kóroktanáról, Die Aetiologie, der Begriff und Prophylaxis des Kindbettfiebers címmel. Ezután 1861-ben, majd 1862-ben jelent meg két levele németül, melyet az orvos kollégáknak írt. Újításával, és legfőképpen heves, szenvedélyes hangvételével a szakma túlnyomó részének tiltakozását és támadásait váltotta ki. Bizonyos szaktekintélyek elutasítóan fogadták, nem hitték el, hogy éppen a bábáktól és éppen kézmosást kellene tanulniuk. „Gyilkoltam - jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam - meg akartam menteni a gondjaimra bízott szülőnőket. Azt hittem, minél szorgalmasabban boncolok, annál inkább rájövök a titkos okra, mely megöli őket. Ezért boncoltam, s az ujjamon tapadó hullaméreggel öltem meg őket. De most rájöttem arra, hogy a fertőzést a vizsgáló ujjon tapadó szenny viszi be a szülőnő szervezetébe.” - így fogalmazott egyik nyílt levelében. Német, osztrák és angol szülészekkel vitázott. A nemzetközi orvostársadalom fiatalabb tagjai kedvezően fogadták, a nagyobb tekintélyek közül azonban sokan elutasították, sőt, valósággal megutálták.

Az ötvenes évek kezdetén már zavartan viselkedett, amit Benedek István az elutasítottság és az önvád mellett azzal is indokol, hogy még pályája kezdetén egy boncolás során szifilisszel fertőződött meg. Ebből a fertőzésből eredő homloklebeny-sorvadás okozhatott nála elmezavart, ami megindokolja kései viselkedését. 1865 júliusában felesége kérésére utalták be Döblingbe, ahová nem önként vonult be: felesége és jó barátja, az Orvosi Hetilapot vezető Markusovszky azzal vitték oda, hogy kórházat látogatnak, szakmai érdeklődésből, majd a személyzet ott fogta. Megpróbált kiszabadulni, hat ápoló fogta le és agyba-főbe verték; az akkori elmegyógyintézeti bánásmódtól ez nem volt idegen eljárás. A boncolási jegyzőkönyv szerint négy helyen törött bordája és a tüdeje is felnyílt, de csak két héttel később halt meg. Ezen a kimenetelen osztrák orvoskollégák is megdöbbentek. Nem előre eltervelt, szándékos és tudatos gyilkosság volt. Családtagjai és orvoskollégái meg akartak tőle szabadulni; félreállították, de azt senki nem gondolta, hogy ilyen hamar és ilyen brutálisan leli majd halálát. A boncoló orvosok annyira szégyellték magukat, hogy eltüntették a bizonyítékokat; a családot sem értesítették, pap és szertartás nélkül sebtében eltemették, a boncolási jegyzőkönyvet elzárták. A szakmai vita elült.

Semmelweis már tíz éve halott volt, amikor Louis Pasteur publikálta tanulmányát a kórokozók elméletéről; Joseph Lister angol sebész két évvel később, 1867-ben írt először új fertőtlenítő eljárásairól (ő főként karbolsavat használt, egy időben még a műtőtermekben is permetezett vele). Mikrobiológiai forradalmat indítottak be a gyógyászatban. Elsőként német szülészek ismerték fel a nyugatról importált új gyakorlatok rokonságát azzal, amit korábban Semmelweis propagált. Valójában már élete vége felé akadtak lelkes követői, akik később sokat tettek az emlékezete helyreállításáért. Angliában az 1850-es években kedvezően fogadták a tanait, később egy időre feledésbe merült, de az 1890-es években már saját emlékbizottságot szenteltek neki. Karl Schroeder 1871-ben az emberiség legnagyobb jótevőjeként emlegeti. 1882-ben Alfred Hegar megírja az életrajzát; a könyvben nem talál magyarázatot Semmelweis egykori elutasítására, teljeskörűen rehabilitálja őt.

Pesten több Semmelweis-tanítvány nagy erőket fektetett tanáruk emlékének ápolásába, és Markusovszky is kivette a részét a megemlékezésből és a tanok életben tartásából. Az egyetemi klinikákon a klórmeszes aszepszis gyakorlata javarészt megmaradt, néhány évvel később a gyermekágyi láz kóroktana mint rendkívüli tantárgy is megjelent - ez később állandósult. Különösebb felhajtás nélkül lassan általánosan elterjedtté és elfogadottá váltak a tanok, bejött Semmelweis számítása: ahogyan a fiatalabbak átvették az irányítást, egyre magától értetődőbbé váltak az állításai. Teljes elismerése azonban még váratott magára. Halála után 26 évvel felszámolták a bécsi köztemetőt, csontjait ekkor hazaküldték Magyarországra, ahol három évvel később díszsírhelyet is kapott. Összesen négyszer exhumálták a földi maradványait: utoljára a család kérésére, hogy orvosi vizsgálatokat végezzenek rajta. A huszadik században már egyértelműen hősként, sőt, mártírként tekintettek rá. A Sebészek Világszövetségének chicagói emlékcsarnokában szobrot kapott a világ tíz legnagyobb orvosa között. Semmelweisből az orvoslás nagyszentje lett. Nevét viseli a legtekintélyesebb hazai orvosi egyetem, születése napja az egészségügyi dolgozók ünnepe, megkapta az anyák megmentője eposzi nevet.

A lázról alkotott tévhitek és a modern protokoll

Hazánkban sokakban alaptalan tévhitek és félelmek élnek a lázzal kapcsolatban. Pedig még a magas láz sem okoz semmilyen kárt, ráadásul segíti a gyógyulást, ezért Kanadától kezdve Anglián át Hollandiáig már évtizedek óta nem csillapítják rutinszerűen a lázat a fejlett országokban. 2011 óta hazánkban is az a szakmai irányelv: lázat nem kell csillapítani, csak lehet és ajánlott akkor, ha a gyermek közérzete rossz. Az új információk azonban lassan terjednek az orvosok körében is. „A láz nem veszélyes (a magas láz sem), pusztán a láz miatt nem kell aggódnunk, s a lázat kezelni sem kell, a testhőmérsékletet nem szükséges gyógyszerrel csökkenteni. Amint a betegséget szervezetünk leküzdötte, a testhőmérséklet is csökkenni fog. Három hónaposnál idősebb gyermeknek, ha nagyon rosszul érzi magát vagy fájdalma van, adhat paracetamolt.” - olvashatjuk a Holland Háziorvosi Társaság tájékoztatójában. Lázat csillapítani tehát nem kell, hanem lehet nagyon rossz közérzet esetén - ez óriási különbség. Ugyanezt mondja ki az Egyesült Királyság irányelve is: rutinszerű, kötelező jellegű lázcsillapítás nem javasolt - akkor lehet lázcsillapítót adni, ha a gyermek közérzete rossz, mindegy, hány fokot mutat 38 fok felett a hőmérő. Azaz nincs olyan testhőmérséklet, aminél kötelező jelleggel lázcsillapítót kell adni! A láz segíti a gyógyulást, nem veszélyes. A világ vezető orvostudományi szaklapja és az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia is leírja: sok szülő, orvos fél attól, hogy egy 40 fok feletti láz kárt okoz, ezek a feltételezések azonban teljesen alaptalanok. Valójában még 40 fok feletti láz sem károsítja az agyat, tüdőt vagy szívet, nem csapódnak ki a fehérjék, nem okoz halált, a láz nem emelkedik a végtelenségig. A vizsgálatok alapján úgy látszik, a láz segíti az immunrendszer hatékonyabb működését, és gátolja a kórokozók szaporodását. Magyarán a láz jótékony, ártalmatlan folyamat.

Lázcsillapítóval nem előzhető meg és nem kezelhető a „láz”görcs. Az egyik leggyakoribb tévhit Magyarországon: ha engedjük a lázat felmenni, begörcsöl a gyermek. Természetesen minden görcsös rosszullét esetén orvosi vizsgálat szükséges, hiszen a lázgörcs egy utólagos, orvosi diagnózis. Sajnos a lázgörcs elnevezése is megtévesztő, jobb volna fertőzés okozta, infekció provokálta görcsnek nevezni, hiszen a háttérben működő bonyolult biokémiai és élettani folyamatok okozzák a görcsöt, nem a gyorsan felszökő láz vagy magas testhőmérséklet. Egyébként a „láz”görcs akár már 37 foknál bekövetkezhet. Minden tankönyv, orvosi szervezet és szaktekintély egyetért abban, amit vizsgálatok is igazoltak: a lázcsillapító semmilyen hatással nincs a „láz”görcsre, sem megelőzni, sem megszüntetni nem lehet vele. Sajnos régen mást gondoltak erről, ezért napjainkban is sok orvos javasolja lázgörcsön átesett gyermeknél már hőemelkedés esetén a korai lázcsillapítást - de ez hibás gyakorlat. Az egyszerű lázgörcs egyébként bár tényleg egy rémisztő, de egy nagyon jóindulatú tünet, amely rendszerint néhány perc alatt magától megszűnik - nem kell hűteni vagy lázcsillapítót adni a gyermeknek, felesleges és veszélyes lehet ilyenkor, hiszen a gyógyszer vagy fürdővíz görcs esetén könnyen a légutakba kerülhet, ezzel komoly kárt okozhat.

Akkor ajánlott a lázcsillapító, ha a gyermek közérzete nagyon rossz. 2011-ben a magyar Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium is kiadta új irányelvét, ajánlását, amely felzárkózva a nyugat-európai országokhoz jelentős változást hozott magával. Teljesen mindegy, hány fokot mutat a hőmérő, 38 vagy 40 fokot, akkor lehet vagy ajánlott lázcsillapítót adni 38 fok felett, ha a gyermek közérzete rossz, fájdalomra panaszkodik, nagyon nyűgös, rosszul van. Vannak, akiknek ez alapján már 38 foknál javasolt lázcsillapító adása, de a tapasztalatok szerint (amit sok szülő is megerősít) a gyermekek sokkal jobban tolerálják a lázas állapotot, sokuk még 39 fokos lázzal sincsenek különösebben rosszul, játszanak vagy pihennek - ezért náluk indokolatlan lázcsillapító használata. A feleslegesen adott gyógyszer terheli a vesét, májat, mellékhatása is lehet. Alvó gyereket soha ne ébresszünk fel és ne méregessük a lázát, hagyjuk pihenni! Sok szülő fél, hogy mi lesz, ha alvás közben magasra szökik a gyermek láza - semmi, mivel a magas láz sem okoz kárt, a lázcsillapító gyógyszer csak a közérzet javítására szolgál, ha alszik a gyermek, indokolatlan felébreszteni gyógyszer adásának céljából! Az ajánlásoknak, irányelveknek teljesen ellentmond az a sokak által napjainkban is követett nem korszerű, agresszív hazai lázcsillapítási gyakorlat, miszerint 38 fok felett lázcsillapító gyógyszert kell adni, 39 fok felett pedig lázcsillapító mellett meg kell kezdeni a gyermek hűtését is.

tags: #gyermekagyi #laz #szakmai #protokollja