Scheffler János (Kálmánd, 1887. október 29. - Jilava, 1952. december 6.) római katolikus megyéspüspök, vértanú. Élete példaértékű hűség és áldozatvállalás a hitért és az egyházért.
Korai évek és papi hivatás
Scheffler János 1887. október 29-én született a Szatmár vármegyei Kálmándon, egy tízgyermekes, szegény, de mélyen vallásos családban. A falu plébánosa felismerte a tehetséges fiúban rejlő potenciált, felkarolta és irányítása mellett hatodikos gimnazista korában elhatározta, hogy pap lesz. Középiskoláit Szatmárnémetiben végezte, ahol a székesegyház sekrestyése biztosított számára szállást, az étkezést pedig a jezsuita atyák. A kitűnő eredménnyel végzett papnövendéket 1906-ban a Budapesti Tudományegyetem teológiai karára küldték, ahol szintén kiemelkedett.
1910. július 6-án szülőfalujában, Kálmándon szentelték pappá. Rövid ideig Csomaközön szolgált segédlelkészként, majd ösztöndíjjal Rómába küldték, ahol a Pápai Gergely Egyetemen kánonjogi doktorátust szerzett kiváló eredménnyel. Ezt követően a szatmári püspökségen szertartó, majd segédlelkész Ungváron. 1914-től Szatmárnémetiben filozófiai tanár, a teológusok tanulmányi felügyelője. 1915-ben teológiai doktorrá avatták.
Egyházi és közéleti pályafutás
1920-ban a szatmárnémeti Katolikus Gimnázium tanára, majd 1923-tól nagymajtényi plébános lett. Nagymajtényban aktívan küzdött a magyar nyelvű oktatás megőrzéséért az újonnan alakult román közigazgatás nyomásával szemben, és helyreállíttatta a templomot. 1926-tól ismét teológiát tanított a szatmári és a nagyváradi egyházmegyében. 1936-1938 között részt vett az egyházmegyei zsinat előkészítő munkálataiban, megfogalmazta és sajtó alá rendezte a zsinati határozatokat. 1940 őszétől a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem egyházjogi tanszékének rendes tanárává nevezték ki.
Élethivatásának tekintette a papnevelést és a szerzetesek lelki gondozását. Ezt a munkát végezte a szatmári, majd a nagyváradi szeminárium lelkiigazgatójaként, és számos lelkigyakorlatot tartott papok és szerzetesek számára. Írt kéziratban maradt négykötetes "Elmélkedések az evangéliumról" című művét, valamint a "Lelkigyakorlatok ferenceseknek" című könyvét.
Püspöki kinevezés és a kommunista üldöztetés
1942. március 26-án XII. Piusz pápa szatmári megyés püspökké nevezte ki. Apostoli kormányzóként ő vezette a nagyváradi egyházmegyét is, amelyet 1948-tól ismét összevontak a szatmári egyházmegyével. Püspöki tevékenysége során visszaállította a katolikus tanítóképző intézetet, új plébániákat és kisszemináriumokat szervezett Nagykárolyban és Ungváron. Kezdeményezte a hivatásgondozás, az Opus vocationum ecclesiasticum megszervezését.
A második világháború alatt és után is kiállt az üldözöttek, köztük a zsidó származású emberek és a német-sváb származású hívek védelmében, amiért többször is megfenyegették. 1944-ben a püspöki palotát bombatámadás érte, kénytelen volt elköltözni. 1948. március 18-án memorandumban fordult Petru Groza miniszterelnökhöz az egyházat sújtó alkotmánycikkelyek miatt.
A román Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezesse a pápától el nem ismerő romániai katolikus egyházat. Scheffler János erre csak annyit válaszolt: "Non possum!" (Nem tehetem!). A román kormány 1948. szeptember 17-én felfüggesztette működését, nyugdíjazta és eltiltotta a püspöki funkció gyakorlásától. Titokban megszervezte a kispapok földalatti teológiai oktatását. 1950-ben elutasította a békepapi mozgalom megszervezését, ezért május 23-án kényszerlakhelyre, Körösbányára vitték.
Letartóztatás, börtön és vértanúság
1952. március 19-én letartóztatták és a bukaresti fogdában kihallgatták. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. Miután ezt nem fogadta el, előbb Máramarosszigeten, majd a jilavai föld alatti börtönben tartották fogva. Koncepciós pert indítottak ellene, kémkedéssel és hazaárulással vádolták. A tárgyalást nem érte meg, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei miatt 1952. december 6-án hunyt el. Koporsó nélküli jeltelen sírba temették.
A kommunista rendszer bukását követően megindult a boldoggá avatási eljárás. 2011. július 3-án Szatmárnémetiben avatták boldoggá, mint vértanút. Ezen a napon emlékeznek meg róla.
Boldog Scheffler János püspök és vértanú
Az embertelen körülmények között is megőrizte hitét és emberségét. Halála előtt cellatársának, a zsidó származású Dan Mizrahynak Szent Ágoston sorait idézte: "Ibi vacabimus et videbimus, videbimus et amabimus, amabimus et laudabimus. Ecce quod erit in fine sine fine." Vagyis: "Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül vég nélkül."
