A babakocsival történő futás egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon is, köszönhetően a növekvő számú rekortán borítású futópályák kialakításának. Az Amerikai Egyesült Államokból származó divatnak köszönhetően sok aktív anyuka hódolhat ennek a sportnak. Ez a mozgásforma tökéletes lehetőséget biztosít a sportoláshoz, méghozzá a csemetékkel együtt. Ha valaki most kezdi a babakocsis futást, felmerül a kérdés, hogy milyen babakocsira van szüksége, és mire kell figyelni.
Dr. Vízi-Simon Csilla, egy Szegeden élő amatőr futó és édesanya, szinte a kezdetektől együtt fut három gyermekével. A várandósságai alatt is aktív volt, és a szülések után is, amint lehetett, elkezdett mozogni. A babakocsis futás révén hamar megszerettette gyermekeivel a szabad levegőn való sportolás érzését. Férje, dr. Vízi András amatőr korosztályos triatlonversenyző, így a mindennapos és rendszeres sport természetes a családban. A gyermekek is ezt látják, és így nőnek fel, aktívan és egészségesen élve.

Miért érdemes futóbabakocsit választani?
Mindenkinek szüksége van egyedüli időtöltésre, de sokszor előfordul, hogy az anyukák nem tudnak kikapcsolni az ösztöneikből, és szó szerint rohannak haza a gyerekhez. A babakocsis futás alatt látja a babáját, látja, hogy jól van, így szabadabbnak érezheti magát, mert nem lesz rajta ez a fajta szorongás. A babakocsis futás legnagyobb előnye, hogy a babán és rajta kívül senkihez sem vagy kötve. Ha babakocsival megy futni, nincs olyan probléma, hogy egész nap arra vár, hogy hazaérjen a párja, hogy kiszabaduljon futni. Csak beülteti a picit a kocsiba, és mehetnek is.
A babakocsis futás előnyei:
- Közös élmények: Gondoljon bele, milyen lenne a gyerekkel együtt befutni egy futóversenyen! Már vannak kifejezetten babakocsis futamok is, ahol a teljes távot végig együtt teljesíthetitek, és sok sima futóversenyre lehet babakocsival nevezni. Egy ilyen versenyre való felkészülés remek lehetőség a közös időtöltésre, a gyerkőc pedig tanul és magába szív: céltudatosságot, kitartást és a sport szeretetét!
- Nincs stresszfaktor: A babakocsis futás alatt látja a babáját, látja, hogy jól van, így elképzelhető, hogy szabadabbnak fogja magát érezni, mert nem lesz rajta a szorongás.
- Mindent magunkkal vihetünk: A babakocsi alja mindent elnyel, így valójában tényleg bármire felkészülten indulhat útnak, legyen szó vízipulcsiról, vagy játékokról.
- Jót alszik a baba: Sok baba jobban alszik a friss levegőn, mozgás közben. Egyenes út vezet a babakocsis futáshoz, ha a babája nehezen alszik el más körülmények között.
- Kihasznált idő: A babakocsival való edzés, sportcélú gyaloglás és futás szakmai elnevezése strollering. Rendszeres fitness és kardió tevékenységről beszélünk, amely önállóan vagy csoportosan is végezhető.
- Motiváció és elismerés: Babakocsival futva sokkal több biztatást, elismerést kap az ember, ami jól esik még akkor is, ha nem azért futunk, hogy megfeleljünk mások elvárásainak.
Milyen a jó futóbabakocsi?
A sportbabakocsikat kifejezetten a nagyobb sebességű mozgáshoz alakították ki - ezért tökéletesen alkalmasak futásra. „Futáshoz én mindig speciális futóbabakocsit ajánlok, mert a gyerek számára is ez a komfortos, a kinti időjárási viszonyok ellen is ezek a babakocsik tudnak jobban védeni. Mindegy, hogy 500 métert kocog vagy 15 kilométert fut vele valaki, a rázkódás csillapítása miatt nagyon fontos a speciális futóbabakocsi” - mondja Nyári Fruzsina, a Fuss Babakocsival Egyesület alapítója. Az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni:
3 kerék, hosszú tengelytáv és fix első kerék
Biztonsági okokból az egyik legfőbb tudni való, hogy a futó kocsik 3 kerekűek. Az első kerék vagy alapból fix, vagy fixálni kell. Gondoljunk csak bele, hogy mi lenne, ha futás közben az első kerék valamerre elkanyarodna? Borulás veszélyes lenne! A megszokott, 4 bolygós kerékhez képest nehéz elképzelni, hogyan is lehet így irányítani a kocsit, de lehet! Csak meg kell tanulni. Így is lehet kanyarodni, csak máshogy. Vagy picit meg kell emelni a kocsi elejét, vagy kisebb kanyarnál az is elég lehet, ha ellentétes irányba terhelünk a tolókarnál.
A futó babakocsik csak 3 kerékkel vannak felszerelve, de mivel azok masszívabbak, gumiból készülnek és levegővel vannak felfújva, könnyebben megbirkóznak az úton lévő akadályokkal, csökkentik a rezgések hatását és az ún. gördülő ellenállást. Az első és hátsó kerekek közötti tengely hosszabb, így a kocsi súlypontjának - ebben az esetben a kocsiban lévő babának - az elhelyezése is biztonságosabb. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a távolabbi első kerék akadálynak ütközik, az ütközés ereje ott tömörül - a babakocsi ülőrészétől biztonságos távolságban.

Kerekek átmérője és típusa
A kerék átmérője általában minimum 20-30 cm szokott lenni. A tereptől függően egészen nagyok is lehetnek, mint egy gyermek kerékpár kereke. Minél nagyobb az átmérő, annál könnyebb vele futni. A babakocsi hátsó kerekeinek átmérője nem kevesebb mint 40 cm, az első kerék átmérője kb. 30 cm. Vannak durvább bordázatú kerekek terepre, és simábbak az országútra. A rázkódás szempontjából nagyon fontos, hogy ne tömör kerekű kocsival fussunk. A babakocsi levegős kerekeit időnként fel kell fújni, akár a biciklin.
Fék és karpánt
A futó kocsik általában plusz fékkel rendelkeznek. Így nem csak akkor lehet lábbal egy kallantyúval lefixálni, ha megállunk, hanem menet közben például egy lejtőn lefelé is tudunk fékezni, lassítani a sebességen. Gyakori kellék a kiegészítő biztonsági öv is, amely a kocsi vázához és a futó csuklójához van rögzítve. Ennek elsősorban hosszabb edzés után veszi hasznát, amikor már az energia tartaléka rohamosan csökken, és sokkal több erőfeszítésbe kerül a haladó babakocsi megállítása. Ezzel a kiegészítővel a fix első kerékkel rendelkező, kimondottan sportos babakocsiknál találkozhatunk.
Lengéscsillapító és ergonomikus ülés
A futó babakocsik részét képezi továbbá a lengéscsillapító. Az ergonomikus és kényelmes ülés szintén fontos tényező, ha futó babakocsikról beszélünk. Ajánlatos kerülni az olyan modelleket, melyek alsó része kemény műanyagból készült. A baba a puha bélés ellenére az úton lévő összes egyenetlenséget megérezné, ami futás közben a csöppség nyugtalanságához és ingerültségéhez vezetne. Az ülések általában 5 pontos biztonsági övvel rendelkeznek.
Napellenző és tárolórekeszek
Ideális esetben a babakocsi a lehető legszélesebb napellenzővel rendelkezik, így a babajárgányt bármelyik irányba fordíthatja anélkül, hogy gyermekét a nap sugarai érnék. A futó babakocsik ülő része alatt praktikus rakodótér található. A stabilitás érdekében minden nehezebb tárgyat, a táskákat beleértve, a rakodótérbe, ne pedig a kormányra helyezze. Ellenkezőleg fennáll a felborulás veszélye. Bizonyos modellek markolatainál a kulcs vagy mobil tárolásához szolgáló tálca található, sőt nem hiányoznak a praktikus üvegtartók sem.
Állítható tolókar
Ha a babakocsival többen terveznek futni, például mindkét szülő, válassza az állítható kormánnyal felszerelt járgányokat. A helyes kormánymagasság elsősorban a hosszabb útvonalak megtételekor értékelt, hiszen ellenkezőleg csökken az edzés effektivitása, romlik a futó testtartása, beáll a korai kimerültség, sőt nő a sérülések veszélye.
Mikor kezdhetjük a babakocsis futást?
Fél éves kortól ajánlott, de a legbiztosabb akkor, amikor már a gyermek ülni tud (a nagyokosok szerint). Általában 6-8 hónapos kortól javasolt futó babakocsival futni, mert sportülések miatt a babának már stabilan kell ülni és tartani a fejét. A speciális futóbabakocsi használatát a gyermekorvosok a szülés utáni 9-12-edik hónapban ajánlják. Ilyenkor a kisbaba nyak- és hátizomzata már elegendően fejlett ahhoz, hogy megbirkózzon a futás során kitett enyhe rázkódások hatásával. A babák többsége nem tiltakozik az e fajta zötykölődés ellen, sőt némelyek egyenesen élvezik. Ha ettől előbb akarunk kocogni, mózeskosaras kocsit kell beszereznünk, aminek az alap tulajdonságai megfelelnek a futó kocsinak.
A babavárás alatt is végig sportolt, az egészséges határok betartása mellett. Az első hat hónapban a futással sincs baj, amit érdemes pulzusmérő órával, alacsony vagy normális pulzustartományban végezni. A szülés utáni első hat héttel kapcsolatban a legtöbb szakember egyetért abban, hogy ez az időszak a regenerációé, és semmiféle megterhelő mozgás nem javasolt. A babakocsis futást nem zárja ki a császármetszés ténye, de nagyon fontos, hogy minden esetben fokozatosan építse vissza a sportot az életébe, és a futás megkezdése előtt regeneráló tornával kezdje a mozgást!
Gyakori kérdések és tippek futóbabakocsis anyukáknak
Hogyan öltöztessük a babát?
A gyerkőcnek legyen enni-innivaló és valami játék. Kicsit nehezebb a rétegezés, mert sokszor hajlamosak vagyunk túlöltözni. A széldzseki sem árt a többi réteg fölé, fülvédővel. Takarjuk be a picit, de nem muszáj a legmelegebb overált adni rá. Ne feledje, a baba is mozog, és a babakocsi is ad némi védelmet.
Hogyan készüljünk fel a futásra?
Varázsolj magadnak jó futást! Babakocsival futás közben a mozgás megváltozik, a pulzus emelkedik, a tempó lassul. Ha most kezdett el babakocsival futni, előfordulhat csukló- és alkarfájdalom, esetleg a csuklyás izom merevedik el. A következő extra gyors gyakorlatsorral bemelegítheti az igénybe vett területeket. Rákosi Dóra, a Császárvonal gyógytornászának tippjei következnek:
- Álljon vállszéles terpeszbe, és csináljon pár malomkörzést, tekerje meg közben a könyökét és csuklóját is.
- Simogassa és óvatosan masszírozza át az alkarját, a végén rázza le.
- Tekerje meg külön-külön a vállát, majd a könyökét, végül a csuklóját, a végén rakja össze, minden egyszerre mozog.
Próbáljon meg alvás után indulni vele, hátha ébren jobban elnézelődik. Próbálja fokozatosan emelni a távot vele (lehet, hogy elsőre csak 200 métert fog kibírni, és csak szépen lassan tudnak majd egyre többet futni, de ez neked is jó, mert fokozatosan tudja emelni a saját futótávod is).
Babakocsis futás császármetszés után
A babakocsis futást nem zárja ki a császármetszés ténye, de nagyon fontos, hogy minden esetben fokozatosan építse vissza a sportot az életébe, és a futás megkezdése előtt regeneráló tornával kezdje a mozgást! Erősítse meg a core-izmokat szülés, császármetszés vagy VBAC után, amiben a Császárvonal már a kórházban kezdhető Alapcsomagja, utána a „Magamra találó” edzésprogramjai (ezek évente 5-ször indított, vezetett programok) fokozatosan felépített, 30 perces tornái segítenek. A szülés utáni regeneráció, és célzottan a császár utáni regeneráció fokozatos építkezését nem szabad megspórolni, még akkor is érdemes így tennie, ha nem néhány hónapja szült! A futásra való felkészülés 0. lépéseként fogható fel a heggel való foglalkozás is: ismerje meg és csinálja rendszeresen a császármetszés utáni mélyebb has- és hegkezelést, ebben a Haladó has- és hegkezelés csomag lesz segítségedre.
Ha már stabil alapokkal rendelkezik, nézze meg a 3,2,1…futás! programot, hogy akár babakocsival felkészülhessen 5 vagy 10 km teljesítésére! Ezen program 5 km-es távjának megtalálja a gyaloglóedzéses verzióját is, amit túlsúly, ilyen-olyan, a futást kizáró panasz esetén is bátran ajánlunk figyelmébe! A programok része - a számtalan egyéb, elméleti videó mellett - egy szakértői videó a babakocsis futásról, Dorogi Márti ultrafutó tapasztalataival.
Milyen márkák a legalkalmasabbak futásra?
Itthon a Thule és a BOB, de léteznek más, jól bevált futóbabakocsik is. A választás során két szempontot érdemes mindenképpen szem előtt tartania: milyen terepviszonyoknak kell megfelelnie a babakocsinak, és milyen intenzitással tervez futni. Aki komolyabban fut, versenyzik is akár, és több gyerekkel is használná, mindenképp vegyen újat, ha megengedheti magának. Ha csak ez az egy van, nem is drága. Használt kocsik is nagyon jók vannak, mivel a nagy márkákra is rábukkanhatunk, ha szerencsések vagyunk, ám az a baj, hogy ez is csak külföldi oldalakon fordulhat elő velünk. Ez már csak pénztárcánktól függ.
Sok márkát teszteltek, ezeket kölcsönzőkben ki lehet próbálni. Mindenképp javasolt, hogy egy teszt futáson vagy egy kölcsönzőben nézze meg és fogja meg a kocsikat vásárlás előtt. A BOB a leginkább kedves sokaknak. Baba és szülő szempontból is ideális! Fix és bolygós kerékkel is teljesen megbízható, kifejezetten kényelmes vele futni. A Crown a legolcsóbb és sokak szerint a legkevésbé kényelmes baba szempontból, de sok tulajdonsága mégis jó, ha sima aszfalton futunk vele.
| Modell | Kerékszám | Keréktípus | Szín | Hátsó kerék átmérő | Markolat anyaga | Ár (Ft) | Készlet |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Thule Urban Glide 4-wheel Black | 4 | gumikerekek | fekete | 16" | ergonomikusan kialakított | 279.730 | 5+ |
| Thule Urban Glide 4-wheel Soft beige | 4 | gumikerekek | bézs | 16" | ergonomikusan kialakított | 279.730 | 5+ |
| Thule Urban Glide 4-wheel Mid blue | 4 | gumikerekek | kék | 16" | ergonomikusan kialakított | 279.730 | 3 db |
| Kinderkraft Helsi 2 Grey | 3 | gumikerekek | szürke | 15" | - | 79.999 | 5+ |
| Thule Urban Glide 4-wheel (kék-fekete) | 4 | gumikerekek | kék - fekete | 16" | - | 383.020 | 5+ |
| Thule Urban Glide 4-wheel (fekete) | 4 | gumikerekek | fekete | 16" | ergonomikusan kialakított | 383.020 | 5+ |
| Thule Urban Glide 4-wheel (bézs-fekete) | 4 | gumikerekek | bézs - fekete | 16" | ergonomikusan kialakított | 383.020 | 5+ |