Frida Kahlo - nyugodtan kijelenthetjük - nem csak a XX. századi mexikói művészet, hanem az egész művészettörténet egyik legismertebb és legkedveltebb női képzőművésze. Életét rendkívüli megpróbáltatások szegélyezték, melyek alkotásaira is kihatottak. Hatévesen járványos gyermekbénulásban betegedett meg, mely miatt jobb lába deformálódott, 18 éves korában pedig a busz, amin utazott, egy villamossal ütközött. A balesetben súlyos gerincsérülést szenvedett, melynek hatását - többek közt a folyamatosan visszatérő fájdalmat - egész életében érezte. 1950-re emiatt került kerekesszékbe, három évvel később pedig jobb lába amputálása miatt már az ágyat sem hagyhatta el. Első önálló mexikói kiállításának megnyitóján is ágyban fekve jelent meg - mindenki legnagyobb meglepetésére. 1954. nyarán tüdőgyulladást kapott, majd - a hivatalos orvosi szakvélemény szerint - tüdőembóliában elhunyt, ugyanakkor naplóbejegyzései miatt az öngyilkosság sem kizárható.
Frida Kahlo azon kevés nők közé tartozik, akiket a művészetben járatlan közönség is ismer. Persze nem botrányos képei miatt, inkább a 2003-as filmnek köszönhetően, amelyben Salma Hayek hihetetlen pontossággal keltette életre alakját. Könnyen felismerhető összenőtt szemöldökéről, mexikói népviseletéről, és jellegzetes stílusú képeiről, ahol a naivitás, a miszticizmussal karöltve jár.
A művésznő korában úttörőnek számított témaválasztásaival, képeiben kendőzetlenül jelenítette meg a női testet és a szexualitást, de ugyanígy feldolgozott olyan, addig tabunak számító témákat, mint a fizikai fájdalom vagy a vetélés. Utóbbit ő is többször megtapasztalta.
A sors csapásai és a művészet menedéke
Frida Kahlo 1907-ben született Mexikóváros egyik külvárosában, Coyoacánban, a Kék Házban. Apai nagyszülei, Frida közlése szerint, magyarországi zsidók voltak, akik Németországba települtek, de újabb kutatások cáfolták az általa terjesztett legendát, mert semmi nyomát nem találtak sem a magyar, sem a zsidó családi kapcsolatnak. Apja valójában egy pforzheimi protestáns ékszergyártó családból származott. Frida apja, Guillermo (Wilhelm) Kahlo fényképész innen érkezett Mexikóba, ahol első felesége halála után elvette a spanyol-indián (mesztic) származású Matilde Calderón y Gonzálezt.
Frida Kahlo hatévesen járványos gyermekbénulásban betegedett meg, jobb lába deformálódott. Ezt leplezendő fiatal lányként előszeretettel öltözött férfiruhába, majd hosszú mexikói szoknyákba. A tehuana népviselet egész életében kedvenc öltözéke maradt.
1925. szeptember 17-e pedig örökre megváltoztatta az életét. Egy tanítási nap után Kahlo és barátja, Alejandro Gomez Arias felszállt egy buszra, amely Coyoacán felé tartott. Percekkel azután, hogy leültek, a busz befordult egy sarkon, és nekicsapódott egy teljes sebességgel haladó villamosnak. Egy hosszú fémrúd beleállt a testébe. A baleset helyszínén egy bámészkodó megpróbálta eltávolítani azt, de Kahlo olyan hangosan sikoltozott, hogy szinte senki sem hallotta a mentőautój szirénáját.
Súlyos gerincsérülést szenvedett, Kahlo mélypontra került. De ahogy a teste gyógyulni kezdett, az életről és a művészetről alkotott nézetei gyökeresen átalakultak. Miközben ágyhoz volt kötve, és csak nagyon kevés látogatót fogadott, a festészet lett az igazi mentsvára. A magány arra késztette, hogy olyan módon fejezze ki magát, ahogyan korábban nem tette. A festéssel mesélte el a történetét.
Kahlo sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az egész testét be kellett gipszelni, és hónapokig gipszfűzőt viselt. Festőnő úgy érezte, mintha villámcsapás érte volna. Sokszor azt mondta, hogy egy fájdalmas bolygón él, amely átlátszó, mint a jég.
Kahlo Önarckép bársonyruhában című festménye, amelyet a gyógyulása alatt festett, elárulja, milyen nagy változásokon ment keresztül. A háttérben látható viharos tengeri táj életének felfordulását jelzi, és először ábrázolta magát vásznon. Láthatjuk, hogy egy újjászületési folyamaton megy keresztül. Később azt is mondta, hogy ő volt az, aki megszülte önmagát.
A busz című alkotásán egy Kahlóra hasonlító fiatal nő ül egy busz faülésén, ami értelemszerűen a végzetes balesete előtti utolsó pillanatokat idézi fel.
Később Kahlo fizikai és lelki fájdalmát még szikárabb formában ábrázolta. Az 1932-es Henry Ford kórház című képen vetélés után, vérezve egy kórházi ágyon ábrázolja magát, miközben könnyek csorognak le az arcán.
Vetélés, gyilkosság és bizarr műalkotások
Kétségtelenül az egyik legbizarrabb története a Dorothy Hale öngyilkossága című 1938-as Frida-képnek van. Hale a kor ismert közszereplője - mai szóval élve celeb - volt, akit a társasági élet legfelsőbb szintjein is jól ismertek. A színésznő karrierje azonban a harmincas évek végére megfeneklett, csillaga leáldozni látszott. Miután nem akart többé tehetős ismerőseitől függve élni, kiugrott New York-i luxuslakás ablakán.
Öngyilkossága után barátnője, a Vanity Fair magazin kiadásáért is felelős Clare Boothe Luce megbízta Frida Kahlót, hogy festménnyel állítson emléket a sztárnak. Luce arra gondolt, Kahlo majd fest egy portrét, amit Hale gyászoló édesanyjának ajándékozhat. A kép azonban minden volt, csak ajándékozásra alkalmas nem: Frida ugyanis úgy döntött, az öngyilkosság pillanatában ábrázolja az elhunytat, olyan részletességgel, hogy még a festményen szereplő ruha is pontosan megegyezett azzal, amit a színésznő valójában viselt.
Luce, amikor meglátta a képet, először meg akarta semmisíteni - hiába fizetett érte 400 dollárt, ami akkoriban jóval komolyabb összegnek számított, mint ma -, de végül egy ismerőse tanácsára megkímélte a művet.
Frida Kahlo fiatalon hozzáment a nála két évtizeddel idősebb, elismert festő Diego Rivierához. Kapcsolatuk azonban nem volt zökkenőmentes. Eleinte a férfi csalta meg folyamatosan, majd amikor Frida húgával is viszonyt kezdett, a nő maga is látványos kalandozásokat tett más férfiak - és nők - karjaiba. Gyermekük sem születhetett soha. Noha az orvosok figyelmeztették Fridát, hogy tinikori balesete miatt nem tudna kihordani egy babát, mégis próbálkoztak. 1932 tavaszán teherbe esett, ám a terhesség végül vetéléssel végződött - melyet a művésznő meg is festett, csak úgy, mint élete más tragédiáját.
A kép különlegessége, hogy az olyan dolgok, mint az abortusz vagy épp a vetélés, még a közbeszédben is tabutémának számítottak, nem hogy a művészetben.
Három évvel később azonban Frida Kahlo talán még saját vetélésénél is bizarrabb témához: az újságban olvasott ugyanis egy gyilkosságról, ahol a férj, miután rájött felesége hűtlenségére, részegen halálra késelte őt. Később a férfi a bíróságon azzal védekezett: "csak néhány apró szúrás volt." Frida nem csak a jelenetet festette meg, de a férj mondatát is belekomponálta a képbe.
Sokak szerint egyébként azért fogta meg ez a bűntény annyira, mert jól tükrözte saját helyzetét is: ekkoriban folyt ugyanis férje egyre leplezetlenebb viszonya Frida húgával, Cristina Kahlóval.
A művészet üzenete és öröksége
"Régen azt hittem, én vagyok a legfurcsább ember a földön, de aztán arra gondoltam, hogy csak létezik valaki más is, aki hasonlóan különcnek és tökéletlennek érzi magát, mint én." - Frida Kahlo
A különleges ruhákon, ékszereken és hajkölteményeken túl Frida Kahlo egyénisége és ezzel együtt az ereje is abban rejlett, hogy mert különbözni - külcsín és gondolkodás tekintetében egyaránt.
Frida Kahlót sokan nem is a képeinek a művészeti értéke miatt tartják nagyra. „A festészetem a fájdalom üzenetét hordozza magában. (…) Az életem a festészet által vált teljessé." Ahogy a fenti idézet is mutatja, őszinte volt magához és másokhoz, miközben rendkívül érzékeny volt. Ez a két dolog, és ez a kombináció nagyon kevés emberben van meg, mindkét tulajdonság elég nagy hiánycikk manapság.
#nosmink #noretus. Ha Frida Kahlo használt volna Instagramot, akkor vélhetően ezeket a címkéket biggyesztette volna az önarcképei fölé. „A megalkuvást, az önámítást mellőzve, Frida olyannak ábrázolta magát, amilyen valójában volt. Ugyanaz a Frida tekintett vissza a tükörből, mint a vászonról” - olvasható a Nincs mit elrejteni - Frida Kahlo, kendőzetlenül című tanulmányban.
A Frida Kahlo és Diego Rivera hagyatékát őrző Dolores Olmedo Museum munkatársa a 21. század emberének egyik legégetőbb problémájával szembesít minket. „A művészetén keresztül Frida Kahlo kiegyezik a saját valóságával: ami iszonytató, ami fájdalmas, önmagunk megismerésének igazságához vezethet.
Frida Kahlo balesete utáni első képe egy önarckép volt, amelyet az ágyára rögzített tükör és a szüleitől kapott, speciális festőállvány segítségével készített. - mondta Frida Kahlo, aki nemcsak őszintén megmutatta, de ismerte is önmagát.
Frida Kahlo a balesete után, és azt követően még sokszor dönthetett volna másként… de ő úgy döntött, szembenéz önmagával, a fájdalmaival és a szenvedéseivel. Sokféleképpen dönthetünk egy szenvedéssel teli élethelyzetben. Frida Kahlo bebizonyította, hogy a kiszabott terheket viselhetjük méltósággal és büszkén - feltéve, hogy van bátorságunk szembenézni önmagunkkal - akkor is, ha éppen „összetörtünk”. Ezek ugyanis azok az embert próbáló helyzetek, amelyekben megmutatkozik a legbelső önvalónk.
Megmutatta azt is, hogy az élet legnehezebb pillanataiban, a legfájdalmasabb krízisek nyomában, a legnagyobb traumák legmélyebb bugyraiban is kezünkbe vehetjük a saját ecsetünket, és kiszínezhetjük a valóságunkat anélkül, hogy az önámítás lenne - és ha csak pillanatokra is, de megtalálhatjuk a boldogságot és a békét az idő alatt, amit (kölcsön) kaptunk.
"Minek nekem láb, ha szárnyam van és repülhetek?"- írta 1944-től vezetett naplójába Frida Kahlo, amelyben egy korábbi alkalommal a színeket, azok „jelentését” is értékelte. Sorban haladt, a zölddel például a jóságos meleg fényt azonosította, a tengerkékkel pedig a távolságot. A „piros” szó mellé pedig ezt írta: „Vér?
FRIDA Kahlo élete - Inspiráló Életek Sorozat 1. rész
Frida Kahlo olyan témákat festett meg, amelyeket tapasztalat híján korábban egyetlen férfi festő sem tudott ábrázolni. Nem csoda, hogy a szülés, a vetélés, a havi vérzés brutális képei sokkolták nézőit. „Három gyermeket vesztettem el. A festés kárpótol értük.” - mondta.
Frida Kahlo olyan témákat festett meg, amelyeket tapasztalat híján korábban egyetlen férfi festő sem tudott ábrázolni. Nem csoda, hogy a szülés, a vetélés, a havi vérzés brutális képei sokkolták nézőit. „Három gyermeket vesztettem el. A festés kárpótol értük.” - mondta.
„Frida, te halni születtél” - mondták róla barátai. És valóban sok testi szenvedés jutott ki a fiatal lánynak. Hét évesen majdnem belehalt a gyerekbénulásba. A betegség következményeként jobb lába elkorcsosult, bicegve járt és komoly fájdalmai voltak. De az igazi kínokat csak 18 éves korában bekövetkezett villamosbalesete után ismerte meg. Egy sín átszúrta a testét, átszúrta a hüvelyét és összeroncsolta a gerincét. Hónapokig csak feküdni tudott, kétséges volt, hogy életben marad-e és az is, megtanulhat-e újra járni. A fájdalom és várakozás óráit elütve kezdett festeni. Egy tükröt szereltetett az ágya fölé, ebben figyelte magát, és rajzolt, rajzolt órákon, heteken át. Soha nem gyógyult meg teljesen. A fájdalom egész életén át hűséges társa volt.
Frida Kahlo úgy tartotta, hogy élete során két nagy baleset érte: amikor 19 éves korában karambolozott a busz, amellyel utazott, és amikor megismerkedett Diego Riverával. A Mexikó legismertebb és korának legsikeresebb festőjével szenvedélyes kapcsolatba bonyolódó Frida sosem tudott kikeveredni a művész bűvköréből - akivel (bármilyen furcsán is hat) egyébként kölcsönösen csodálták és szerették egymást. A nagytermészetű, egyébként már egyszer elvált férfi azonban képtelen volt uralkodni temperamentumán, folyamatosan megcsalta Fridát, aki emiatt sokat szenvedett, a legjobban akkor, amikor Diego Frida testvérével, Cristinával lépett félre.
Az igazsághoz tartozik, hogy élete, és Diegóval való kapcsolata során Frida is sokszor keveredett szerelmi viszonyba más férfiakkal és nőkkel, de a kettejük közötti kötelék sosem szakadt el.
„Remélem vidám lesz a távozásom - és remélem, többé nem kell visszatérnem” - írta halála előtt naplójában. Nos, biztos vagyok benne, hogy nem fog visszatérni, mert Frida Kahlo nem is ment el, itt van köztünk, és a képein keresztül kendőzetlenül mutatja az ő fájdalmakkal teli női sorsának az útját, amelyen senki sem szeretne végigmenni, de az által, hogy azt láthatóvá tette, erőt ad azoknak, akiknek hozzá hasonlóan a szenvedés jutott osztályrészül.
De mégis mit? Mi Frida Kahlo képeinek ma is ható üzenete? Milyen tanulságokkal szolgál az ő nem mindennapi története? Miben rejlik az az erő, amibe több mint 110 évvel a születése után milliók tudnak belekapaszkodni?
Frida Kahlo a 20. századi Mexikó egyik legfontosabb alakja, akit már életében is egyfajta jelképnek tartottak. Élete és művészete egyaránt izgalmas; titokzatos, sugárzó nőisége miatt sokak példaképává vált. Bár férje, Diego Rivera útján kora nagy mexikói falfestőinek környezetében mozgott és eszméiket osztotta, Frida Kahlo abszolút személyes, élete meghatározó eseményei ihlette festményeivel vált híressé.
Utóbbi sajnos végig kísérte életén. 6 éves korában gyermekbénulásban megbetegedett, melynek hatására lába deformálódott: később ezért is hordott hagyományos, színes mexikói bő szoknyákat. 18 éves korában villamosbaleset érte, ami miatt gerince és kismedencéje súlyosan megsérült, Frida hónapokig ágyhoz volt kötve. Ezalatt az időszak alatt kezdett el festeni egy speciális, ágyhoz rögzített festőállvány segítségével. Az állványhoz egy tükröt is rögzítettek, így Frida végig látta magát festés közben: önmaga múzsájává vált.
Felépülése után csatlakozott a mexikói művészek köréhez, így ismerte meg az akkor már népszerű, falfestményeiről ismert Diego Riverát, akivel viharos kapcsolatuk a nagy nyilvánosság előtt zajlott. Kétszer is összeházasodtak, második házasságuk Frida élete végéig tartott.
A művésznő Diegoról így szólt: „Két súlyos baleset ért életemben. Az első akkor, amikor maga alá gyűrt a villamos. A másik baleset Diego volt.”
A művésznő korában úttörőnek számított témaválasztásaival, képeiben kendőzetlenül jelenítette meg a női testet és a szexualitást, de ugyanígy feldolgozott olyan, addig tabunak számító témákat, mint a fizikai fájdalom vagy a vetélés. Utóbbit ő is többször megtapasztalta.
Diego karrierje miatt a művészpár élt San Franciscoban és New Yorkban is, de Frida mindig is visszavágyott Mexikóba, az Egyesült Államokat fullasztónak érezte.
A világháború előtti években egyre nagyobb érdeklődés övezte képeit, hívták kiállítani New Yorkba és Párizsba is, bár utóbbi városban fogadtatása nem ért fel a várakozásokhoz.
A szürrealisták álomszerű ábrázolásmódjával ellentétben azok a szimbólumok, melyeket Frida Kahlo festményeibe beépít, pontos jelentéssel bírnak, és tudatos tevékenység eredménye. Munkái önmaga folyamatos kutatásából fakadnak és abból indulnak ki, precízen és megfontoltan fejezik ki a művésznő pillanatnyi hangulatait, materializálva a szenvedés és a remény közötti ingadozást.
Diegoval való kapcsolata sosem volt felhőtlen, a muralistának több házasságon kívüli viszonya is volt, melyek közül a leghíresebbet Frida húgával, Cristinával folytatta. Valószínűleg ez volt a motivációja „A szív” című drámai festmény születésének. A képen Frida kezek nélkül ábrázolja önmagát, ezzel reflektálva impotenciájára és tehetetlenségére. A szó szoros értelmében kitépett szíve a lába előtt fekszik és hatalmas méretű, tükrözve fájdalmának intenzitását.
Egy idő után már Frida is nyíltan vállalta viszonyait, szerelmei között a kor több híres alakját felfedezhetjük. A magyar származású fotóművész, Murányi Miklós még feleségül is szerette volna venni. Habár házasság nem lett kapcsolatukból, Frida számos Murányi fotónak állt portrét, melyeken színes, mexikói népviseletben és erős sminkben láthatjuk.
A művésznőre erősen hatottak a mexikói gyökerek, az ősi mexikói istenek hite; habár lelkes híve volt a kommunizmusnak, ez megfért panteizmusával.
1939-ben Rivera kezdeményezésére elvált a pár, mely hatására született a művésznő egyik leghíresebb portréja, „A két Frida”. A képen a két Frida közül a bal oldalon az európai viktoriánus korabeli esküvői ruhában ábrázolt Fridának szíve éppen megszakad. Ez a Frida szimbolizálja azt a fájdalmat, amit meddősége és Diegotól való válása okozott a művésznőnek. A jobboldali, mexikói népviseletű, még ép szívvel rendelkező Fridát egy artéria köti össze a bal oldalival. Ez az alak jelképezi az idealizált Fridát, akit Diego még mindig szeret, erre utal a kezében tartott fiatalkori kép is a muralistáról. A két Frida összekapcsolja a múltat és a jelent, a fájdalmat és a boldogságot.
Egy évvel később mégis újra egybekel a pár, bár Frida elmondása szerint kizárólag az egymás iránti tisztelet tartotta őket együtt, fizikai kapcsolat már nem volt kettőjük között és mindketten külön lakást tartottak fenn.
Élete végén egészsége egyre csak romlott, műtétek során esett át, újra ágyhoz kötötté vált. Ez kihatással volt festészetére is, addig precíz ecsetvonásai eltompultak. Végül 47. születésnapja után nem sokkal tüdőembóliában hunyt el a Kék Házban, ahol élete utolsó évtizedét élte.
Frida Kahlo 18 éves koráig úgy élte az életét, mint ahogyan bárki más. Kisgyermekkora óta orvos akart lenni. Ezt az álmát pedig a Mexikóvárosban, a szülővárosától, Coyoacantól körülbelül egy órányi autóútra lévő Nemzeti Előkészítő Iskolában folytatott tanulmányai révén valósította meg. Bár egyértelműen tehetséges művész volt, a festészettel nem foglalkozott komolyabban.
Súlyos gerincsérülést szenvedett, Kahlo mélypontra került. De ahogy a teste gyógyulni kezdett, az életről és a művészetről alkotott nézetei gyökeresen átalakultak. Miközben ágyhoz volt kötve, és csak nagyon kevés látogatót fogadott, a festészet lett az igazi mentsvára. A magány arra késztette, hogy olyan módon fejezze ki magát, ahogyan korábban nem tette. A festéssel mesélte el a történetét- kezdte Vanessa Severo előadóművész, a Frida...A Self Portrait című darab alkotója. Kahlo pályafutásának előrehaladtával a fájdalom és a gyógyulás témái kerültek munkásságának középpontjába. Átvészelte a fájdalmat, és nem rejtette el. Kifejezte azt. Ez a megalkuvás nélküli őszinteség lett az egyik jellegzetes művészi tulajdonsága.
Kahlo sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az egész testét be kellett gipszelni, és hónapokig gipszfűzőt viselt. Festőnő úgy érezte, mintha villámcsapás érte volna. Sokszor azt mondta, hogy egy fájdalmas bolygón él, amely átlátszó, mint a jég.
Kahlo Önarckép bársonyruhában című festménye, amelyet a gyógyulása alatt festett, elárulja, milyen nagy változásokon ment keresztül. A háttérben látható viharos tengeri táj életének felfordulását jelzi, és először ábrázolta magát vásznon. Láthatjuk, hogy egy újjászületési folyamaton megy keresztül. Később azt is mondta, hogy ő volt az, aki megszülte önmagát- mondta Stahr. Ahogy Kahlo festőként egyre magabiztosabbá vált, úgy kezdett el utalni az őt ért traumákra. A busz című alkotásán egy Kahlóra hasonlító fiatal nő ül egy busz faülésén, ami értelemszerűen a végzetes balesete előtti utolsó pillanatokat idézi fel.
Később Kahlo fizikai és lelki fájdalmát még szikárabb formában ábrázolta. Az 1932-es Henry Ford kórház című képen vetélés után, vérezve egy kórházi ágyon ábrázolja magát, miközben könnyek csorognak le az arcán.
A Két Frida nevű festményét pedig azután festette, hogy elvált férjétől, Diego Rivera festőművésztől. Kahlo felszakadt szívvel ül kézen fogva egy másik, gyógyult változatával.
Kahlo szenvedésének ábrázolása úttörő volt a maga közvetlenségében. A 20. század elején nem volt példa arra, hogy a művésznők saját személyes traumáikat a művészetükben jelenítették meg. Ez a radikális őszinteség az, amihez sokan évtizedekkel később is kötődnek, és ezért az egyik leginspirálóbb festő a művészetben.
