A várandósság kilenc hónapja alatt a női test elképesztő átalakuláson megy keresztül. Nem meglepő, ha ebben az időszakban vágyunk leginkább a víz nyugtató, súlytalan ölelésére. A lebegés élménye azonnali megkönnyebbülést hoz a megterhelt ízületeknek, enyhíti a hátfájást és segít ellazulni a stresszesebb napokon. Ugyanakkor szinte minden kismamában felmerül a kérdés, hogy vajon a választott kikapcsolódási forma biztonságos-e a növekvő magzat számára is.
A terhesség alatti fürdőzés önmagában nem feltétlenül veszélyes, de számos tényező befolyásolhatja. Az első és második trimeszterben (ha az orvos másként nem rendeli) általában nincs akadálya a fürdőzésnek. Azonban a harmadik trimeszter vége felé előfordulhat, hogy a méhszáj nyitott állapotban van, ami növelheti a hüvelyi fertőzés kockázatát.

A hőmérséklet jelentősége
A várandósság korai szakaszában a legfontosabb szempont a magzat fejlődése szempontjából a kismama testhőmérsékletének stabilitása. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a túlzott felmelegedés, vagyis a hipertermia komoly kockázatokat rejthet, különösen az első trimeszterben, amikor a baba szervei és az idegrendszere fejlődik. Amikor forró vízbe merülünk, a testünk nem tud hatékonyan hőt leadni az izzadás útján, hiszen a környező közeg melegebb, mint az ideális. Ez a vérnyomás hirtelen leeséséhez is vezethet, ami a kismamánál szédülést, sőt ájulást is okozhat, ami közvetetten veszélyezteti a baba oxigénellátását.
A terhesség alatti fürdésnél általában azt ajánlják, hogy a víz hőmérséklete ne legyen túl magas - a túlmelegedés kockázata miatt az általános ajánlás az, hogy a fürdővíz hőmérséklete ne haladja meg a testhőmérsékletet, azaz a 37-38 Celsius fokot. A legtöbb tanulmány szerint 38°C fokig (38°C a belső maghőmérsékletünk) biztonságos a fürdőzés, ha nem tartózkodunk többet negyed óránál a vízben.
A túl forró fürdő az első 12 hétben jelenthet kockázatot, ugyanis a hosszantartó melegben tartózkodás (15 percet meghaladó) túlmelegedést idézhet elő, ami lázhoz és ezáltal vetéléshez vezethet. A magas hőmérséklet, különösen a várandósság korai szakaszában, velőcsőzáródási rendellenességek kockázatával járhat.
A hőmérséklet tesztelésének egyik legjobb módja, ha az alkarodat vagy a csuklódat belemártod a vízbe. Ha úgy érzed, hogy a víz kellemesen meleg és nem túl forró, akkor nyugodtan csobbanhatsz. Összességében önmagában a meleg fürdőzés nem jár veszélyekkel, ha mértékkel történik.
Hüvelyi fertőzés várandósság alatt - Dr. Bardóczy Zsolt
Különböző fürdőzési lehetőségek a terhesség alatt
Jakuzzi és pezsgőfürdő
Sok wellness részleg legvonzóbb pontja a jakuzzi, azonban várandósan ez az a hely, ahol a leginkább érdemes az elővigyázatosság. A jakuzzik vize jellemzően 38-40 fokos, ami már rövid távon is megemeli a testhőt. Bár nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a gyengéd vízsugár kárt okozna a magzatban, a deréktájékot érő erős masszázs bizonyos esetekben méhösszehúzódásokat válthat ki. A higiénia kérdése a jakuzziknál hatványozottan jelen van, mivel a zárt vízrendszerekben nehezebb fenntartani a tökéletes sterilitást. A bakteriális vaginózis vagy a gombás fertőzések kockázata magasabb a közösségi pezsgőfürdőkben, ami a várandósság alatt különös figyelmet igényel, hiszen az esetleges gyulladások érinthetik a méhszájat is.
Szauna és gőzfürdő
Természetesen pont a nagy hő miatt a szaunák, a gőzfürdők, jakuzzik használata sem ajánlott a várandósság alatt. A szauna használata a legtöbb szakértő szerint kerülendő a várandósság alatt, különösen az első trimeszterben. A szaunában uralkodó extrém magas hőmérséklet pillanatok alatt megemeli a kismama maghőjét, ami fokozza a fejlődési rendellenességek és a vetélés kockázatát. De ha Te eddig rendszeresen szaunáztál, a szervezeted hozzá van szokva, akkor a várandósság alatt nem kell lemondanod ezekről a tevékenységekről. Inkább azt javasoljuk, hogy ne most kezdj el szaunázni, vagy termálvízbe járni, ha eddig nem tetted.
Uszoda és természetes vizek (Balaton, tenger)
Az uszodai úszás az egyik leggyakrabban javasolt mozgásforma a várandósok számára, mivel a víz felhajtóereje levétel a súlyt a kismama gerincéről és lábairól. A medencék vizét általában klórral vagy más vegyszerekkel fertőtlenítik, ami sokakat aggaszt. A kutatások szerint azonban az uszodavízben található vegyszerek mértéke normál körülmények között nem jelent veszélyt sem az anyára, sem a babára. Az úszás során érdemes a mellúszás helyett a hátúszást vagy a gyorsúszást választani, ha a pocak már nagyobb, mert a mellúszás közbeni túlzott homorítás megterhelheti a derekat.
A Balaton vagy más természetes tavak vize a nyári melegben kifejezetten csábító, és általában biztonságosnak is tekinthető a várandósok számára. A természetes vizek öntisztuló képessége és a nagy víztömeg miatt a fertőzésveszély gyakran kisebb, mint egy zsúfolt, zárt medencében. A víz minőségét a nagy melegek idején az algásodás befolyásolhatja. Ha a víz színe vagy szaga szokatlan, inkább maradjunk a parton.
A tengerparti pihenés a harmadik trimeszterben is élvezhető, de ilyenkor már több szempontot kell mérlegelni. A hosszú utazás (ülés) megterhelő lehet és fokozza a trombózisveszélyt, a hullámverés pedig felboríthatja az egyensúlyt.

Gyógyvizek és termálfürdők
Magyarország híres a gyógyvizeiről, de várandósan ez a terület igényli a legtöbb körültekintést. A gyógyvizek többsége magas ásványianyag-tartalommal bír és gyakran igen meleg, ami kétirányú kockázatot is jelenthet. A nagyobb problémát a víz hőfoka és a benne található összetevők (például a kén vagy a radon) jelenthetik. A kénes vizek például keringésfokozó hatásúak, ami kismamáknál túlzott megterhelést okozhat. Sok gyógyfürdő házirendje kifejezetten nem javasolja a medencék használatát várandósoknak, amit érdemes komolyan venni. A termálvíz lazító hatása csábító lehet a derékfájós időszakokban, de ne feledjük, hogy a meleg vízben a baktériumok is sokkal gyorsabban szaporodnak, mint a hideg vizes úszómedencékben. A fertőzésveszély itt a legmagasabb, különösen a nem áramoltatott, állóvizes medencékben.
Higiénia és egyéb óvintézkedések
A várandósság alatt a hüvely pH-értéke megváltozik, ami fogékonyabbá teszi az anyát a különböző fertőzésekre. Ez az egyik legfőbb ok, amiért sok kismama tart a nyilvános fürdőktől. A megelőzés érdekében érdemes néhány egyszerű szabályt betartani. A vizes fürdőruhát soha ne hagyjuk magunkon megszáradni, mert a nedves, meleg közeg kedvez a gombák szaporodásának. Amint kijövünk a vízből, zuhanyozzunk le és vegyünk fel száraz ruhát. A strandolás utáni napokban figyeljünk a testünk jelzéseire. Ha szokatlan folyást, viszketést vagy égő érzést tapasztalunk, ne halogassuk az orvos felkeresését. A korán felismert fertőzések jól kezelhetők és nem jelentenek veszélyt a babára, de az elhanyagolt gyulladások akár idő előtti méhösszehúzódásokhoz is vezethetnek.
Bizonyos fürdőtermékek és kozmetikumok kémiai anyagokat tartalmazhatnak, amelyek a terhesség alatt problémát okozhatnak. A terhesség alatt az immunrendszer változása miatt nőhet az allergiás reakciók kockázata. Érdemes elkerülni a szintetikus fürdőhabok vagy túl agresszív illóolajok használatát. Fontos, hogy a bőrápolási termékek használatára is figyeljenek a terhes nők. Az efféle termékekben lévő vegyi anyagok felszívódnak a testünkbe, és károkat okozhatnak így a születendő gyermeknek is. Dr. Heather D. Rogers bőrgyógyász szerint a retinoidokat, a szalicilsavat és a benzoil-peroxidot tartalmazó termékektől érdemes leginkább tartózkodniuk a várandós nőknek.
Gyakran ismételt kérdések a terhesség alatti fürdőzésről
- Mi a teendő, ha véletlenül lenyeltem a medence vizét? Egy-két korty medencevíz lenyelése általában nem okoz gondot, a gyomorsav elpusztítja a legtöbb kórokozót. Ha azonban a víz szennyezett volt, és utána hányinger, hasmenés vagy láz jelentkezik, mindenképpen konzultálj az orvosoddal.
- Lehet-e tengerpartra menni a harmadik trimeszterben? A tengerparti pihenés a harmadik trimeszterben is élvezhető, de ilyenkor már több szempontot kell mérlegelni. A hosszú utazás (ülés) megterhelő lehet és fokozza a trombózisveszélyt, a hullámverés pedig felboríthatja az egyensúlyt.
- Milyen fürdőruhát válasszak kismamaként? A legfontosabb a kényelem és a megfelelő tartás. A várandós fürdőruhák rugalmas anyagból készülnek, amelyek követik a pocak növekedését, és extra tartást biztosítanak a melleknek. Választhatunk egyrészes fazont a pocak védelmére, vagy tankinit, ami praktikusabb a gyakori mosdólátogatásoknál.
A fürdőzés pszichológiai és fizikai előnyei
A víz pszichológiai hatása sem elhanyagolható. A várandósság érzelmi hullámvasút is lehet, a vízben való tartózkodás pedig segít a befelé figyelésben és a relaxációban. A súlytalanság állapota egyfajta meditatív élményt nyújt, ami segít az anyának kapcsolódni a babájához. A vízben végzett gyakorlatok, vagy akár csak a csendes lebegés, segítenek az alvászavarok leküzdésében is. Sok kismama számol be arról, hogy egy esti úszás vagy egy kellemesen langyos fürdő után sokkal mélyebben és pihentetőbben tudnak aludni.
A meleg víz segít lazítani az izmokat, ami különösen azoknak a nőknek hasznos, akiket hátfájás, lábgörcsök vagy a medence körüli feszültség kínoz. További előny a vérkeringés támogatása, amely segíthet csökkenteni a duzzanatot, ami gyakran előfordul terhesség alatt, különösen a láb és a boka területén. A meleg víz javítja a vérkeringést, ami segít az oxigén és a tápanyagok szállításában a test minden részébe, beleértve a placentát is. A fürdő ideális eszköz lehet a stressz és a feszültség csökkentésére is.
