A szimbólumok jelentése és szimbolikája

A régi korok emberei képesek voltak a szimbólumok rejtett üzenetét a tudatukba emelni. A jelképrendszer tudásként létezett, az emberek értették és tudatosan használták ezt a „nyelvet”, amelyet a modern, racionális ember már elfelejtett. Tudomást sem veszünk a szimbólumokról, pedig ma is hemzsegnek körülöttünk - az otthonunkat díszítő különböző motívumoktól a céglogókon, a nemzeti, vallási vagy politikai jelképeken át egészen a számokig, a betűkig és a nyelvünkig, átszövik a mindennapjainkat.

A szimbólum a görög „szümbolon” szóból ered, amelynek jelentése: összevetés, összehasonlítás, egybeesés. A szimbólum két egyenrangú elem egységben való kiteljesedése. Az egyik elem érzékelhető, konkrét, ez a jelölő, míg a másik, a jelzett kevésbé konkretizálható, eszmei elem. A szimbólum lényege, hogy a konkrét, látható kép valamilyen rejtett, „misztikus”, mögöttes jelentéstartalmat jelöl.

A szimbólumalkotás egyidős az emberiséggel. Az ember azért hozott létre szimbólumokat, hogy kifejezze velük mindazt, amit tudatosan megtapasztalt, de másképpen nem tudott kifejezni, azaz az emberi tudat olyan állapotait és lehetőségeit, amelyekre nincs szó, legfeljebb kép. A jelképek egyetemes, örök érvényű törvényszerűségeket írnak le, a világmindenség és benne az ember tudatának természetét képezik le. Természetfeletti igazságokhoz vezetnek el, vagyis a hétköznapi valóságon túl megélhető igazságról szólnak.

Minden szónak teremtőereje van, de a jelkép, mivel több szó nyilvánul meg benne, koncentrált erővel teremt. A szimbólumok tehát energiát képviselnek, ezért tudatos használatukkal előhívhatjuk azokat az erőket, amelyeket magukban rejtenek. Azaz ismerve egy-egy szimbólum jelentését, annak energiáit felszabadíthatjuk magunkban, ha a szimbólummal rendszeresen kapcsolatba kerülünk. Mivel a szimbólumok közös „információs mezőből” származnak, így minden ember számára ugyanazt a jelentést, információt hordozzák. Ez az információ akkor is hatással van életünkre, ha nincs tudomásunk róla, azaz ha nem ismerjük egy adott szimbólum jelentését.

Energiát képviselnek a színek, a számok, a betűk, a geometriai alakzatok, ezenkívül vannak természeti, növényi és állati szimbólumok is. Gyakran megfigyelhető, hogy a pozitív energiát képviselő alakzatok elforgatva vagy tükrözve negatív, romboló hatásúvá válnak.

Az ősi szimbólumok világa

Az emberiség ősidők óta használ szimbólumokat az élet minden fontos eseményének megjelenítésére. Mi lehetne azonban fontosabb az életben, mint maga az élet? A kultúránkban jelenlévő rengeteg szimbólum közül az élet szimbólumai különleges helyet foglalnak el. Ezek az erőteljes emblémák az élet lényegét képviselik, valamint az életút számos aspektusát. Világszerte megtalálhatóak a művészetben, irodalomban, építészetben és spirituális gyakorlatokban, amelyek tükrözik közös emberi tapasztalatainkat és vágyainkat. E szimbólumok vizsgálata révén jobban megérthetjük helyünket a világban, valamint az élet körforgásához való kapcsolódásunkat, amelyek körülvesznek minket.

A legtöbb ősi szimbólum elemi alakzatokra vezethető vissza, amilyen pl. a kör, a négyzet és ezek kereszttel való osztásai, valamint a lépcsőforma és a spirál. Ezeknek a jeleknek az alapmintái a térben és időben egymástól távol eső kultúrák népművészetében egyaránt felbukkannak, esetleg más-más növényi, állati alakzatban vagy geometrikus mintában. E megtalált szimbólumok elsősorban a vallásokhoz és az élet egyéb fordulópontjaihoz (születés, növekedés, elmúlás, újjászületés) kapcsolódnak.

ősi szimbólumok

Alapvető szimbólumok és jelentésük

  • Pont: az állandóság, az örökkévalóság jelképe.
  • Kör: a végtelenséget, az örök megújulást, a körforgást, a teljességet, az eredendő tökéletességet és harmóniát jelképezi. Ősi értelmezésben az éltető nap korongját jelképezte, az ember léte a nap fényétől függött, ezért Istenként tekintettek rá. Ezért lett az abszolút, a végtelen egység, a tökéletesség szimbóluma. A kör az emberi, a földi és a testi jelképe is lehet, pozitív jelentése: fizikai stabilitás, védettség, negatív jelentése: fantáziátlanság, bezártság.
  • Mandalák: a körhöz hasonlóan a mandalák is a teljességet, az egységet és a harmóniát jelképezik.
  • Három koncentrikus kör: a test, a lélek, és a szellem hármas egysége.
  • Három egymásba kapcsolódó kör: a Szentháromság szimbóluma, az értelem, az érzelem és az akarat egysége.
  • Négyzet: az anyagi világ jelképe, ezenkívül az alaposságot, a szilárdságot, a merevséget és a korlátozást is szimbolizálja.
  • Csúcsával felfelé tekintő háromszög: a belső fény, az anyagi világból kiváló szellemi minőség, a felfelé törekvő lélek szimbóluma. A háromszög az alapvető erők egyensúlyát jelképezi: anya-apa-gyerek, múlt-jelen-jövő, születés-felnőttkor-halál, test-lélek-elme. Az ősi hit szerint a háromszög egy férfi Nap-szimbólum, mely a tüzet, az istenséget, az életet, az elmét, a harmóniát és a gazdagságot jelképezi.
  • Hatágú csillag (Dávid-csillag, Indiában a szívcsakra jelképe): a felfelé, illetve lefelé irányuló egyenlő oldalú háromszögek egyesítésével létrejött szimbólum a felfelé és lefelé mutató erők, energiák tökéletes egyensúlya, a földi és isteni világ szövetsége, a megtalált út, a megvilágosodás, a harmónia jelképe.
  • Ötágú csillag: a felfelé álló ötágú csillag kitárt végtagokkal az embert jelképezi, a csúcsán álló pedig az ördög vagy sátán jelképe.
  • Szvasztika: a nap, a teremtő Isten, a végtelen, az örök élet, a szerencse szimbóluma. Négy karja a négy égtájat jelképezi.
  • Spirál, csigavonal: az örvénylés jele. Ha jobbra irányul, akkor a teremtő, ha balra, akkor a romboló erőket szimbolizálja. A lélek evolúciója is ilyen spirális vonalban halad: körben mozog, ugyanakkor ciklusonként mindig egy szinttel feljebb lép.
  • Kereszt: ősi jelkép, amely a négy égtájat, az évszakokat és a tér-időt jelképezte. Két szárának metszéspontja a világ központja, négy karja megfelel a négy égtájnak. Az archetipikus embert is jelképezi, a függőleges vonal az égi, az intellektuális, a pozitív, az aktív és a hímnemű, míg a vízszintes a földi, a racionális, a passzív és a női aspektus. A keresztény kultúrkörben Jézus megváltó szenvedésének és Isten tökéletes szeretetének a jele. Jézus a jeruzsálemi Golgotán, keresztre feszítve adta életét helyettesítő áldozatul.
  • Fa, életfa, világfa, égig érő paszuly: ősi szimbólum az életfa, amely a világ közepén helyezkedik el, és összeköti az égi és a földi szférát. A fa gyökerei a földből táplálkoznak, míg lombja az ég felé törekszik, így biztosítva átjárót a világrészek között. A fa az élet, az idő, a tudás és a halál szimbóluma (időjelként az örök körforgás, térjelként az állandóság jelképe). Többek között az örök fejlődést, a növekedést, az egyéni életutat és az önismeretet jelképezi.
geometriai szimbólumok

Állatszimbólumok

Az állatok tulajdonságai vagy viselkedésjegyei alapján minden állathoz kapcsolódott egy-egy jelentés. A ragadozó madarak a világ felett uralkodó erő, a szabadság és a mindent látás szimbólumai, az oroszlán, a tigris és a medve a hatalmat, a bátorságot és az erőt jelképezi, a ló és a szarvas a gyorsaság, a nemesség jelképe, a kutya a férfiasságot és az ösztönöket, a macska a nőiességet, a rejtélyt és a függetlenséget jelképezi, a lepke az átalakulás szimbóluma, míg a kígyó az újjászületés, a gyógyítás és a férfiasság jelképe.

  • Galamb: a béke szimbóluma.
  • Bagoly: bölcsesség, meditáció, tisztánlátás, győzelem, pénz, tanácsadás szimbóluma.
  • Bálna: a legnagyobb tengeri szörny, oktalanság, megtévesztés, halál, újjászületés, pokol, világi dolgok változékonyságának szimbóluma.
  • Bárány: ártatlanság, jámborság, tisztaság, szelídség, Krisztus, krisztusi áldozat, oltáriszentség, türelem, tűrés, alázat, szűziesség szimbóluma.
  • Béka: bőség, termékenység, tisztulás, tanulás, közösség, a mítoszok és mesék erős archetípusa.
  • Cinke: igazság és tudás, közösség, napfény, derű, életöröm szimbóluma.
  • Csiga: koncentráció, lassúság, ellentétek, ellentmondások szimbóluma.
  • Denevér: beavatás, átmenet, változás, alkalmazkodás, közösség, lélektöredék szimbóluma.
  • Farkas: a szabadság felelőssége, erő, közösség, család, hűség szimbóluma.
  • Fecske: megújulás, remény, derű, gondoskodás, hűség, egyenlőség, szabadság, mozgékonyság, egyszerűség, alázat, önzetlenség, építőművészet szimbóluma.
  • Feketerigó: a természet ereje, ciklikusságok, a jelenben élni szimbóluma.
  • Gólya: áldás, termékenység, szülői szeretet, gazdagság, jólét, a megőrzött szabadság szimbóluma.
  • Gyík: szerencse, tudat és tudattalan egyesítése, dimenzióváltás szimbóluma.
  • Halak: teremtés, szerencse, bőség, intuíció, ősbizalom (hit) szimbóluma.
  • Hangya: szorgalom, munka, jó szervezés, együttműködés, közösség, rend és fegyelem szimbóluma.
  • Hattyú: tisztaság, szépség, erő és hosszú élet, kapcsolat a Tündérbirodalommal szimbóluma.
  • Holló: születés és halál, mágia, karma, információ, közvetítés szimbóluma.
  • Hüllők: alkalmazkodás, védekezés, környezeti hatások, átalakulás, önállóság szimbóluma.
  • Bika: féktelenség, erő, mértékletesség, megtermékenyítő erő, királyi hatalom, bátorság, férfiasság, mezőgazdaság, hatalom, erőszak, büszkeség, gőg, rettenthetetlenség, hallás, bujálkodás, düh szimbóluma.
  • Oroszlán: az erőt és hatalmat szimbolizálja, a buddhizmusban Buddha személyére utal.
  • Tigris: szenvedély, erő, odaadás és érzékiség szimbóluma.
  • Kígyó: az emberben élő szexuális és teremtő életerő szimbóluma. A népi világban is természetfeletti erővel bíró lényként tartják számon, a jólét szimbóluma.
  • Delfin: életöröm, barátság, kommunikáció, harmónia, egyensúly, játékosság, közösséghez tartozás szimbóluma.
  • Szkarabeuszbogár: az újjászületés, és maga Isten szimbóluma.
  • Macska: függetlenség, önállóság, szabadság, játékosság, ellazulás, misztérium, mágia, titkos tudás, szellemek erőmezők érzékelése, gyógyító erő, jövőbe látás képessége, energia rablás megfékezése, energiamezők tisztán tartása, áldás, védelem, nőiség, termékenység, anyaság, szerelem, kreativitás, kíváncsiság, ügyesség, lélekvezető, saját út követése, ösztöneinkbe vetett bizalom, önelfogadás, éles látás, belső látás képessége, hatodik érzék, intuíció, leleményesség, kiszámíthatatlanság, kilenc élet, boszorkányok, varázslók állata, szerencsehozó. Úgy vélték, hogy védőerőkkel rendelkeznek, és gyakran ábrázolták őket a művészeti alkotásokon az otthon őrzőiként.
  • Kutya: hűség, barátság, szolgálat szimbóluma.
  • Nyúl: a termékenység és az új élet ősi szimbólumai.
  • Pók: sors, kozmikus rend, alkotó és pusztító „nagy anya”, Nap, az élet születése, illúziók (hálója), sötét erők, álmok, hálója a kapcsolatra utaló jelkép, ami minden létező között fennáll, ravaszság, furfangosság és bölcsesség szimbóluma.
  • Sárkány: az égi világokat jelképezi, hatalmas őrzőnek és védelmezőnek számít.
  • Medve: az erő, a nyugalom, a befelé fordulás, a visszatekintés, a továbblépés előtti elgondolkodás, egy új ciklus, a védekezés, az öntudatlan akarat és a hajtóerő szimbóluma.
  • Majom: éleslátás és intuíció állata, az erő, hűség és önfeláldozás jelképe.
  • Ló: az erő, a hatalom, a gyors mozgás, a dinamizmus szimbóluma, valamint a szabadságot, a bátorságot, a kitartást, a bölcsességet, az eleganciát és megbízhatóságot jelképezi.
  • Róka: ravaszság, agyafúrtság szimbóluma.
  • Szarvas: a kifinomultság, a gondoskodás és a jóság jelképe.
  • Sólyom: nagyhatalmú szellemállat. Azt hitték, hogy ez a madár az emberi lélek szimbóluma.
  • Virág: elsősorban a szerelemnek, az ifjúságnak, a tél végének, az életörömnek, életerőnek, a halálon való diadalnak a jelképe.
  • Rózsa: a szerelem szimbolikus virága.
  • Liliom: tisztaság, ártatlanság, de bódulat szimbóluma is.
  • Pipacs: a heves, ám mulandó fellobbanás, bódulat szimbóluma.
  • Tulipán: a nőiséget jelképezi.
  • Szőlő: élet és halál jelkép. A szőlőtő mint Jézus Krisztus és a keresztyén hit szimbóluma.
állatszimbólumok jelentése

Szimbólumok a pszichológiában és a mesékben

Több önismereti és gyógyító módszer is kihasználja a szimbólumok által közvetített információt és energiát. A kineziológiától kezdve a különböző pszichológiai rajzteszteken, a grafológián, a tarot-n és az asztrológián át a szám- és betűszimbolikáig mindegyik eszköztárában szerepelnek szimbólumok.

A népmeséket végtelen gazdagságuk miatt sok szempontból lehet elemezni, vizsgálni. A pszichológust főként az foglalkoztatja, hogy a mesékben milyen mélységes lélektani igazságok fogalmazódnak meg. Bettelheim magyarázata szerint a mese a szimbólumok nyelvén szól a hallgatóhoz. Közvetlenül hat a tudattalanra, nyelve a tudattalan nyelve, világa a tudattalan világa.

A mese világa mágikus, nem racionális. Olyan, mint a kisgyermeké és a tudattalané. Csodák történnek benne, a tárgyaknak, állatoknak tudatuk és lelkük van, bármi, még a halál is visszafordítható, sőt élő és élettelen között eleve sem éles a határ. A mese a tudattalan szimbólumaival dolgozik. A gonoszság csúnya boszorkány, a segítő jóindulat gyönyörű tündér, a lélek mélyének vad szenvedélye fenyegető vadállat képében jelenik meg.

Bettelheim szerint a népmesék mindig az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak, szimbolikus formában. A legtöbb mese úgy kezdődik, hogy a mesehősnek egy hosszú, boldog, viszonylag eseménytelen idő után valamilyen oknál fogva el kell hagynia otthonát, vándorútra indul. Ez azt szimbolizálja, hogy a felnőtt személyiség kifejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy az ember szakítson a gyerekkorával, szakítson gyermeki függőségével, bármilyen boldogan élt is benne odáig. Ki kell lépnie a külvilágba, és saját kezébe kell vennie a sorsát, mert csak így találhat önmagára.

A mesék egyszerű, tárgyilagos szavakkal számos súlyos emberi problémát járnak körül. Bettelheim hangsúlyozza, hogy a mesék jótékony hatásukat akkor tudják a leginkább kifejteni, ha csonkítatlan, változatlan formában jutnak el a gyerekhez. A népmesék minden elemének jelentősége van.

Szimbólumok és a mindennapi életünk

A mai világban mégis alig van helyük, legtöbbször spontán módon, műalkotásokban vagy tudattalan szinten az álmainkban kapnak teret. A modern ember elfelejtette a szimbólumok „nyelvét”, pedig azok ma is körülvesznek minket.

Az óvodai jel mint szimbólum: Számunkra határozottan igen. Milyen jelentéssel bírnak a szimbólumok, miféle üzenetet hordozhatnak az egyes jelek? Tényleg olyan (lesz) a személyiségünk, mint amit az óvodai jelünkből kiolvashatunk? Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól.

  • Ablak: a világra nyitott, kíváncsi, könnyen teremt kapcsolatot.
  • Alma: életvidám, élet- és ételszerető, kreatív.
  • Bagoly: van benne valami veleszületett, ösztönös, mély bölcsesség.
  • Fa: az élet, az idő, a tudás és a halál szimbóluma.
  • Kereszt: a keresztény kultúrkörben Jézus megváltó szenvedésének és Isten tökéletes szeretetének a jele.
  • Lótusz: a tisztaság, az újjászületés és az erő szent szimbóluma.
  • Jin és jang: a világ rendjének szimbóluma, amely a lét keletkezésében szerepet játszó két őserőt ábrázolja.
  • Om: az univerzum legelső hangja.
óvodai jelek és jelentésük

Ha kinyitjuk a szimbólumok kincsesládáját és megismerkedünk velük megmutathatják, hogy módosult tudatállapotban, krízishelyzetben, vagy természetes állapotváltozásból fakadó gondolataink, érzéseink és álmaink egy tradicionális tudás az élet természetes része. Különböző jelentésrétegei az életünk fontos megküzdéssel, fejlődéssel kapcsolatos elemei, támpontot adhatnak útkereséseinkben.

tags: #fiu #kisbaba #motivum