A szuperérzékeny kisbaba: áldás vagy átok?

„Túl érzékeny vagy.” „Miért nem tudsz egy kicsit lazítani?” „Nincs humorérzéked?” Gyermekünk gyakran találkozhat hasonló a kijelentésekkel. Míg a társai, esetleg tanárai az ijedős, félénk, visszahúzódó címkével illetik, elképzelhető, hogy inkább szuperérzékenységről beszélhetünk. Áldás vagy átok ez egy gyermeknek? Mit tehetünk szülőként? Cikkünkből kiderül!

A szuperérzékenység vagy más néven hiperszenzitivitás (HSP) egy velünk született hajlam, mely genetikailag öröklődik. A szuperézékeny gyermekek idegrendszeri érzékenységgel születnek, ezáltal a környezeti ingerek finom részleteinek észlelésére képesek.

A hiperszenzitív gyermekekre jellemző, hogy élénk képzelőerővel rendelkeznek, nem szeretik a hangos, ingergazdag helyeket, nagyon megfontoltak és elővigyázatosak. Tudatosan és gyorsan reagálnak a környezeti ingerekre, gyakran intellektuálisan és érzelmileg fejlettek, és kreativitás jellemzi őket. Már korai életkorban együttérzést mutatnak, a fizikai, társas és érzelmi ingerek mélyebb kognitív feldolgozása jellemző rájuk, nagyobb érzelmi reaktivitás pozitív és negatív ingerekre, és könnyebben túlstimulálhatók.

Gyermekünk új helyzetekben, ingergazdag környezetben könnyen felfokozott izgalmi állapotba kerül. Jobban belegondolva, ha gyermekünk olyan ingereknek is tudatában van, melyeket mások észre sem vesznek, akkor egy ingergazdag helyzetben több behatás éri őt, ezért gyorsabban kerül felfokozott izgalmi állapotba.

Szinte törvényszerűen elront valamit a dolgozatban, amikor a tanár felette áll, vagy a sorok között sétálva éppen mellé érkezik. Nyomás alatt több kudarcélmény éri őket. Mivel hamar kerülnek felfokozott érzelmi állapotba, úgy tűnhet kevés az önbizalmuk, nem elég szórakoztatók, érzékenyen reagálnak kritikára vagy félénkek.

A szuperérzékenység hátránya, hogy a gyermekeket a tömegek, a zajok, az új helyzetek, a hirtelen változások és mások érzelmi gyötrelme is könnyen elárasztja. Például megfigyelhetjük, hogy egy hiperszenzitív, négyéves fiú nem fog délután aludni az óvodában, miután összeveszett egy óvodai csoporttársával, vagy hogy egy nyolcéves kislány sírva tér haza az iskolából, miután látta, ahogyan egy társát zaklatják.

A kritikát, a versengést és mások szorongását a gyermekek mélyen és intenzíven átérzik. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy traumát szenvedett vagy nehéz gyermekkort átélt gyermekek felnőttként hajlamosabbak a szorongásra, lehangoltságra, mint a könnyebb gyermekkort maguk mögött tudó társaik. Ezért kiemelten fontos, hogyan fordulunk gyermekeink felé.

Honnan tudhatom, hogy szuperérzékeny-e a gyermekem?

A hiperszenzitív gyermekekre jellemző, hogy:

• élénk képzelőerővel rendelkeznek
• nem szeretik a hangos, ingergazdag helyeket
• nagyon megfontoltak, elővigyázatosak
• tudatosan és gyorsan reagálnak a környezeti ingerekre
• gyakran intellektuálisan és érzelmileg fejlettek és kreativitás jellemzi őket
• már korai életkorban együttérzést mutatnak
• a fizikai, társas és érzelmi ingerek mélyebb kognitív feldolgozása jellemző rájuk
• nagyobb érzelmi reaktivitás pozitív és negatív ingerekre
• könnyebben túlstimulálhatók

Gyermekünk új helyzetekben, ingergazdag környezetben könnyen felfokozott izgalmi állapotba kerül. Szinte törvényszerűen elront valamit a dolgozatban, amikor a tanár felette áll, vagy a sorok között sétálva éppen mellé érkezik. Nyomás alatt több kudarcélmény éri őket. Mivel hamar kerülnek felfokozott érzelmi állapotba, úgy tűnhet kevés az önbizalmuk, nem elég szórakoztatóak, érzékenyen reagálnak kritikára vagy félénkek.

A szuperérzékenység hátránya, hogy a gyermekeket a tömegek, a zajok, az új helyzetek, a hirtelen változások és mások érzelmi gyötrelme is könnyen elárasztja. Például megfigyelhetjük, hogy egy hiperszenzitív, négyéves fiú nem fog délután aludni az óvodában, miután összeveszett egy óvodai csoporttársával, vagy hogy egy nyolcéves kislány sírva tér haza az iskolából, miután látta, ahogyan egy társát zaklatják. A kritikát, a versengést és mások szorongását a gyermekek mélyen és intenzíven átérzik.

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy traumát szenvedett vagy nehéz gyermekkort átélt gyermekek felnőttként hajlamosabbak a szorongásra, lehangoltságra, mint a könnyebb gyermekkort maguk mögött tudó társaik. Ezért kiemelten fontos, hogy hogyan fordulunk gyermekeink felé.

Tippek, hogyan segíthetünk gyermekünknek

1. Szülőként fontos, hogy ajándékként tekintsünk gyermekünk érzékenységére.

   Ahelyett, hogy gyermekünk érzékenysége csalódást okozna különböző helyzetekben, sokkal hasznosabb, ha úgy tekintünk rá, mint egy különleges ajándékra. Egy adottság, ami számos előnnyel jár, és különlegessé teszi a gyermekünket. Gyermekünk erősségeire fókuszáljunk, és emlékeztessük őt is arra, hogy kreativitása, intellektusa ugyanannyira az érzékenységéhez tartozik, mint a vele járó kihívások. Az erősségek hangsúlyozása abban is segít, hogy gyermekünk elfogadja az érzékenységgel járó kihívásokat is.

2. Kemény fegyelem helyett inkább partneri kapcsolatot érdemes fenntartani gyermekünkkel.

   A túlzott fegyelmezés kiválthatja a túlstimulálódást, mely megnyilvánulhat akár sírásban, akár hirtelen indulatok formájában. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs szüksége struktúrára és korlátokra az életében, viszont ezek kialakításában türelemre és együttműködésre van szükség. Gyermekünk reakcióinak megfigyelésével segíthetjük őt abban is, hogy mik azok a helyzetek, melyeket érdemes elkerülni, mint például a tömegrendezvényeket.

3. Teremtsünk nyugodt környezetet otthon!

   Kijelölhetünk egy „béke sarkot”, ami lehet egy bunker vagy egy sátor. Tudatosítsuk, hogy ezen a helyen nyugalomban lehet, és ingerszegény környezetben csak magára összpontosíthat. Akár relaxációs gyakorlatokat is taníthatunk neki, melyeket itt alkalmazhat. Teremtsük meg gyermekünk számára a nyugalom helyét egy ingerszegény környezetben!

   

4. Segítsünk összegyűjteni olyan címkéket, amivel a környezet ruházza fel gyermekünket.

   Majd gyermekünkkel közösen fogalmazzunk meg olyan válaszokat, ahogyan a jövőben szeretnének reagálni ezekre a téves címkékre. Például: A „Ne légy már ilyen félénk!” kijelentésre válaszolhatunk egy hasonló mondattal: „Miben zavar téged a reakcióm?” vagy hozhatunk példákat arra, hogy milyen előnyökkel jár az érzékenység. Végül a belső kritikus címkéit is fogalmazzuk meg, mellyel a gyermekek - a környezet kritikáira alapozva - magukat kritizálják és válaszoljunk hasonlóképpen, mint a társaitól érkező bírálatokra.

5. Tanítsunk rövid relaxációs, mindfulness technikákat gyermekünknek.

   Bátorítsuk, hogy nyugalmi állapotban figyelje meg az érzéseit, a testi érzeteit, és ezek változását. Az érzetek akár képekké is alakulhatnak, ezeket le is rajzoltathatjuk gyermekünkkel. A tudatos jelenléttel gyermekünk képes lehet irányítani és formálni ezeket az érzeteket, mely egy ingergazdag környezetben is a segítségére lehet.

6. Naplóírás és átkeretezés.

   Érdemes naplóírásra biztatnunk gyermekünket, ahol feljegyezheti a kellemetlen helyzeteket, a megélt érzéseket, a gondolatokat, a testi érzeteket, a viselkedést és annak következményeit. A mindennapokba beépített naplózással újraértékelik a helyzeteket, mely alternatív megoldásokat is hozhat. Az alternatív megoldáshoz - vagyis hogy mit csinálna másképp - vezető út kidolgozásával pedig akciótervet készíthetünk a jövőbeli helyzetekre.

A szuperérzékenység több szempontból is olyan adottság, ami olyan előnyökkel jár, mint a tudatosság, a kreativitás, és az empátia. Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy gyermekeink hajlamosak könnyen túlterhelődni. Ezekben a helyzetekben segíthetjük őket a megküzdésben, a stratégiák kialakításában.

Az érzékeny, visszahúzódó gyermekre az erős érzelmek fokozott hatással vannak. (Sokszor már attól is megriad, ha jelenlétében más gyerekre szólnak rá hangosabban.) Ezért se a sikereire, se a kudarcaira ne reagáljunk túl hevesen. A kudarc esetén legyen egy bíztató gesztusunk: majd legközelebb sikerül! A sikerét pedig sokszor elég egy elismerő pillantással nyugtázni, ettől ő már nagyon is elégedett lesz önmagával. Mindig éreztessük vele, hogy számíthat ránk! Ha gyermekünk az óvodai közösségben nagyon visszahúzódó, félénk, segíthet, ha minél gyakrabban meghívjuk magunkhoz egy-két kedves csoporttársat. Mint minden másban, itt is nagy segítség lehet a jó szülői példa. Játszótéren például mi felnőttek ismerkedjünk meg más gyermekekkel, szülőkkel. Így látni fogja gyermekük, hogy az ismerkedés örömteli élményekkel jár, nincs mitől félnie. És ha ezt egy szülő nem teszi szívesen: Akkor lehet, hogy rá is találtunk a probléma forrására! Ha mi magunk is bizonytalanok vagyunk, önbizalomhiányban szenvedünk, saját bizonytalanságunkat átsugározzuk gyermekünkre.

A szülők gyakran örülnének neki, ha az ő kicsi szemük fénye a barátaik, kollégáik előtt minden kérdésre szépen válaszolna, esetleg elmondana egy versikét, énekelne egy dalocskát, s közben még egy-két tánclépést is bemutatna. Ha a mi gyermekünk félénk, ez valószínűleg sosem fog megtörténni. Ilyenkor ne mondjuk neki, hogy „Szedd már össze magad! Ne légy már ilyen félénk!” Ezzel csak ingerültséget és dühöt váltunk ki belőle. Egyedül megszólalni nagyobb társaságban még sok felnőttnek is komoly próbatétel, nemhogy egy visszahúzódó gyermeknek. Ne kényszerítsük ilyen megalázó helyzetbe! Lassan azonban mégis vezessük rá! A gyermek előtt másoknak azt se mondogassuk, hogy „Bizony, a mi Pistikénk nagyon félénk!” Inkább, ha más felnőtt ilyen szituációban számon kéri gyermekünkön, hogy „miért ilyen csöndes?”, „Miért nem tud szépen válaszolni, talán megkukult?”, álljunk gyermekünk mellé. Válaszolhatjuk például, hogy: „Örülök, hogy szeretnél beszélgetni gyermekemmel, de amikor ilyen megjegyzéseket teszel, mind a ketten kellemetlenül érezzük magunkat. Biztos vagyok abban, hogy ha Pistike kicsit jobban megismer Téged, válaszolni fog a kérdéseidre, barátságosabban viselkedik majd veled.” Majd váltsunk témát. Ne legyen ilyenkor sokáig a figyelem középpontjában gyermekünk, ne akarjuk szerepeltetni!

Minden ötödik ember (vagyis a népesség 15-20%-a) fokozott érzékenységgel jön a világra. Az ilyen adottsággal születettek a külső környezetből érkező ingereket kevésbé tudják szűrni, figyelmen kívül hagyni, ráadásul erőteljesebben érzékelik őket, legyen szó zajokról, szagokról, tömegről vagy épp az emberek arcán tükröződő érzelmekről. Mindeközben a saját érzéseiket is nagyon mélyen megélik, a fájdalmakat is erősebbnek érzik, ezért rosszul is viselik. Az új helyzetekhez nehezen tudnak alkalmazkodni, vagy legalábbis hosszabb időre van szükségük ehhez. Akkor érzik jól magukat, ha az élet kiszámíthatóan zajlik körülöttük, ha nem érik őket különösebb meglepetések.

Már csecsemőkorban megfigyelhető, hogy ezek a gyerekek nehezebben nyugtathatók meg, és érzékenyebben reagálnak a legapróbb változásokra is. Egyesek nem viselik el a szűk ruhaneműket, és gyakran panaszkodnak, ha a ruha anyaga vagy a benne lévő címke irritálja a bőrüket. Gondot jelenthet számukra a közösségbe való beilleszkedés, a társas kapcsolatok kezelése. Minden kritikát, megjegyzést magukra vesznek, miközben folyamatosan meg akarnak felelni az elvárásoknak. Néhány negatív tapasztalatot követően akár teljesen visszahúzódóvá is válhatnak. De ez korántsem törvényszerű!

Arra is van példa, hogy valaki úgy próbálja kezelni az érzékenységét, hogy szándékosan átlépi a saját komfortzónáját, és szembemegy azokkal a helyzetekkel, amelyektől tart. Mivel nagy beleélésre képesek, a szuperérzékeny emberek gyerekkoruktól kezdve élénken rezonálnak a különböző alkotások szépségére, mondanivalójára, és könnyen meghatódnak. A kívülállók sokszor úgy ítélik meg, mintha ezek a gyerekek neveletlenek vagy túlságosan elkényeztetettek lennének, de sokakban felmerülhet annak a gyanúja is, hogy valami nincs rendben velük.

A szuperérzékeny gyermek szüleinek sok kihívással, nehézséggel kell megküzdeniük a nevelés során, és jó, ha tudjuk, hogy esetükben a szülői hatás hatványozottan érvényesül. A legtöbb, amit az ilyen gyermekekért tehetünk, hogy elfogadjuk őket ezzel az adottságukkal együtt, és nem várjuk el, hogy mások legyenek, hogy megváltozzanak! Fontos, hogy észrevegyük, mennyi érték rejlik a személyiségükben! Ha megfelelő elfogadásban és támogatásban van részük, kiváló tudósokká, művészekké, tanítókká, szellemi vezetőkké vagy éppen lelkes környezetvédőkké válhatnak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A babák nagyjából 20%-a hiperérzékenyként születik, ami azt jelenti, hogy érzékeny a hirtelen hangokra, zajokra, fényekre, nem szereti a változásokat, de akár még a ruháján található belső címke is zavarhatja. Nekik napirendre, testközelségre, csendre van szükségük elsősorban, így nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lesznek.

Gyakran előfordul, hogy a babát korábban nem zavartak bizonyos zajok, egyszercsak mégis elkezd tőlük félni. Felnőtt szemmel érthetetlen, hogyan félhet attól a baba, amit korábban is hallott. Az ő szempontjából azonban arról van szó, hogy korábban nem tulajdonított jelentőséget az adott zajnak, közben azonban okosodott, tapasztalatokat szerzett és rájött, hogy bizonyos zajok, akár veszélyt is rejthetnek magukban. Semmiképpen nem szabad a kutyaharapást-szőrivel elv szerint odavinni a babát a zúgó géphez és megmutatni neki, ettől csak fokozódhatnak a félelmei. Szintén nem szabad kinevetni vagy elbagatellizálni a félelmeit, sem túlzásba vinni az együttérzést, mert ezzel csak azt erősíted benne, hogy tényleg van mitől félnie. Helyette meg kell vigasztalni, amikor sír, és egy másik alkalommal, amikor előveszed a porszívót, mielőtt bekapcsolnád, kihúzott állapotban meg kell mutatni neki, hagyni, hogy játsszon vele, felfedezze.

Ha emberektől fél, a korábban mosolygós, barátkozós babánál is előfordulhat, hogy egyik napról a másikra félni kezd az emberektől, vagy csak egy bizonyos embertől tart. Általában 6 hónapos kor környékén jelentkezik az első ilyen alkalom, ekkor jön rá ugyanis a baba, hogy anya nincs ott mindig vele és ez az általános biztonságérzetét is megrendíti: gyanakvóan méregetheti azokat is, akiket eddig elfogadott (például a nagymamákat). Az idegenektől való félelem természetes és ösztönös reakció a baba részéről, többnyire magától elmúlik, erőltetni semmiképpen nem szabad.

Vannak olyan babák, akik a korukbeli gyerekektől tartanak, ennek az az oka, hogy a kicsik viselkedése még kiszámíthatatlan, nem tudja a baba, mire számíthat tőlük, ezért inkább kerüli őket. Ha rendszeresen, hetente több alkalommal mentek gyerekek közé, akkor ez a félelem idővel magától oldódni fog.

A gyereket zavarja az erős fény, esetleg nem bírja a zajokat, félénk és visszahúzódó? A szenzoros moduláció az a folyamat, amelynek során az idegrendszerünk feldolgozza az érzékszerveinktől származó információkat. A szenzoros modulációs zavar különböző formái közül az egyik leggyakoribb a hiperszenzitivitás, amelynek során a gyermek túlérzékeny az ingerlő ingerekre. A hiperszenzitivitásra jellemző, hogy a gyermek túlérzékeny a környezetében található ingerekre, pl. a hangos zajok, erős fények, bizonyos szagok vagy még a lágy érintések is kényelmetlenséget vagy fájdalmat okozhatnak számára. Ez a túlérzékenység megnehezítheti a mindennapi tevékenységeket.

A hiperszenzitivitás számos formában jelentkezhet, és a tünetek súlyossága egyénenként változó. Érintésre túlzott reakciókat mutat, a gyermek zavartnak vagy kellemetlennek érezheti magát erős fények, koncentrációs nehézségeket tapasztalhat, nehézségek lehetnek a kommunikációban zajos környezetben, a gyermek undorodhat bizonyos szagoktól.

Fontos megérteni, hogy ezek a jelek egyénenként változhatnak, és a hiperszenzitivitás különböző formái más-más tüneteket mutathatnak. A hiperszenzitivitással érintett gyerek viselkedése gyakran tükrözi a tünetei okozta kényelmetlenséget és frusztrációt. Fontos megjegyezni, hogy ezek a viselkedési jellemzők nem minden esetben utalnak hiperszenzitivitásra.

tags: #felenk #erzekeny #kisbaba