Sigmund Freud, a pszichoanalízis alapítója, elméletével forradalmasította az emberi elme megértését és az emberi viselkedés magyarázatát. Munkássága mélyrehatóan befolyásolta a 20. századi gondolkodást, és számos modern irányzat, így a feminizmus fejlődésére is hatással volt. Freud felfedezései egy új emberképet alapoznak meg, ahol a racionalista emberképet a tudattalanja által irányított ember képe váltja fel.
Freud alapvető feltevése szerint a lelki életet két ősi ösztön energiája hajtja: az első ösztönelméletében a szexuális és önfenntartó ösztön, míg a másodikban az élet- és halálösztön, vagy a szexualitás és az agresszió. Ezek az ösztönök a test szükségleteit képviselik az elme felé, vágyakat és szükségleteket keltenek, amelyek jellegzetes tárgyat keresnek a kielégülés szempontjából. Az interakciók emléknyomai, a fontos tárgyak és kapcsolatok reprezentációival együtt, szervezik az egész elmét, egyre gazdagabb, komplex formációkat létrehozva, melyek végső soron három részre oszthatók: a tudattalan, a tudatelőttes és a tudatos, vagy az én, a tudattalan és a felettes-én. Az elme rendszerei a homeosztatikus örömelv szerint szabályozzák az ösztönök energiáit.
A személyiség fejlődése Freud szerint: a pszichoszexuális szakaszok
Freud úgy vélte, hogy az első öt életévben a gyermek olyan fejlődési szakaszokon megy át, amelyek hatással vannak személyisége alakulására. Ezeket pszichoszexuális szakaszoknak nevezte el, a szexualitást tágabban értelmezve. Az egyes szakaszokban az id örömkereső impulzusai a test más-más területét és az azokhoz kapcsolódó tevékenységeket szállják meg. A fejlődési stádiumokat a testi érés határozza meg, és az egyik szakaszból a másikba történő továbblépéskor elfojtódik az addig preferált testrész részösztöne.
Az orális szakasz (0-1 év)
Freud az első életévet a pszichoszexuális fejlődés orális szakaszának nevezte el. Ebben az időszakban a csecsemők öröme elsősorban a szopásból származik, és bármit, ami a kezük ügyébe kerül, azonnal a szájukba vesznek. Az orális zóna az elsődleges örömforrás, mely a táplálkozáson keresztül kielégülést nyújt. Az éhség kielégítésén túl a szopás élvezetében fedezhető fel az örömérzés. A gyermek mintegy „bekebelezi, felfalja” a világot, ezáltal a száj válik a domináns „örömforrássá”.
Az orális szakaszban történő fixáció felnőttkorban például pesszimizmus/optimizmus, bizalom/bizalmatlanság, függőség, hiszékenység formájában nyilvánulhat meg. Akit például korán leválasztanak, s emiatt nem élheti át elegendő ideig a szopás örömét, az orális stádiumban fixálódhat. Felnőttként az ilyen ember túlságosan is kötődik másokhoz, és túlságosan kötődik olyan örömökhöz, mint az evés, az ivás és a dohányzás. Az ilyen személyt orális személyiségnek nevezhetjük.
Az anális szakasz (1-3 év)
A második életévet Freud az anális szakasz kezdetének vélte, amikor is a gyermek a széklet visszatartásában, illetve elengedésében talál örömet. Ez az időszak a testszörnyedés kialakulásának alapja, melyben a gyermek megtanulja uralni testét. Az anális szakaszban a gyermek autonómiát tanul. A szobatisztaságra szoktatás csupán egy, jóllehet gyakori terepe a konfliktusnak, melyben a gyermek autonómiáért folytatott küzdelme a szülők engedelmességre vonatkozó igényeivel csap össze. A fixáció ezen a ponton súlyos problémákat okozhat, mint például az anális személyiség kialakulása, melyet fösvénység, konokság, túlzott rend- vagy tisztaságszeretet jellemez.
A fallikus szakasz (3-6 év)
A fallikus szakaszban, amely háromtól hatéves korig tart, az örömök a nemi szerv simogatásából származnak. Felfigyelnek a fiúk és a lányok közötti különbségre, és ébredező szexuális impulzusaikat az ellenkező nemű szülőre irányítják. A periódus legfontosabb fejleménye az ún. Ödipusz-komplexus és az Elektra-komplexus kialakulása.
Az Ödipusz-komplexus
Az ödipális konfliktust a fallikus szakaszban kell megoldania a gyermeknek. Freud legszemléletesebben egy fiú esetével példázza. A fiú szexuális impulzusai öt-hat éves kora körül az anyára irányulnak. Ez arra készteti, hogy apját riválisnak tekintse anyja szeretetében. Ezt a helyzetet Freud ödipális konfliktusnak nevezte el, utalva Szophoklész drámájára, melyben Ödipusz király mit sem tudva meggyilkolja apját, és nőül veszi anyját.
Freud szerint a fiúban ugyanakkor felébred az attól való félelem is, hogy nemi impulzusait apja azzal bosszulja meg, hogy kasztrálja. Ezt a félelmet Freud kasztrációs szorongásnak nevezte el, és minden későbbi tiltott belső vágy által keltett szorongás prototípusának tekintette. Normális esetben a fejlődés során a fiú szorongása úgy csökken, hogy beéri anyja iránti érzéseinek más személy révén történő kielégülésével, vagyis úgy, hogy apjával azonosul - bensővé teszi apja idealizált attitűdjeit és értékeit. Ez a konfliktus feloldása vet véget a fallikus szakasznak, melyet a körülbelül hétéves kortól tizenkét éves korig tartó látenciaperiódus követ.
Az Elektra-komplexus
Ugyanez a folyamat lányok esetében analóg módon zajlik - és az anyával történő azonosulást eredményezné -, de az elképzelés még a fiúk eseténél is bonyolultabb és ellentmondásosabb. Carl Jung vette át Freud Ödipusz-komplexusát, és Elektra-komplexusnak nevezte el. A lányok esetében az ödipális fázisba való átlépés és az anyától való elfordulás kasztrációs komplexussal és péniszirigységgel terhelt. A fő fejlődési különbség Freud szerint a két nem között, hogy a lányok nem képesek maradéktalanul elfojtani Ödipális-komplexusukat, mint a fiúk. Ez magyarázza kevésbé fejlett erkölcsi érzéküket és kevésbé „kérlelhetetlen” felettes énjüket. A megoldást például a szülésben látja, főleg, ha fiúgyermeket tud világra hozni, és a pénisz hiányát a gyermek utáni vágy tölti be. A péniszirigység megfelel a fiúknál fellépő kasztrációs szorongásnak.
Ödipusz-komplexus vs. Elektra-komplexus magyarázata!
A látencia időszak (7-12 év)
Ez az időszak szexuális szempontból csendes; a gyerekek kevésbé foglalkoznak testükkel, figyelmüket inkább azon készségek felé fordítják, melyekre a környezettel való megbirkózáshoz van szükségük. A hangsúly az intellektuális tevékenységre helyeződik. Az addig elfojtott szexuális ösztönök szublimálódnak, és a tanulásra, a társas kapcsolatokra irányulnak.
A genitális szakasz (pubertástól felnőttkorig)
Végül a pubertás és a serdülés vezet be a felnőtt szexualitás érett fázisába, a genitális szakaszba. Ekkor a korábbi szakaszok örömkereső impulzusai újraélednek és újrarendeződnek, és a szaporodást szolgáló érett szexualitás kibontakozásához vezetnek. Az előző szakaszok sikerei-kudarcai nagyban befolyásolják a genitális szakaszban az impulzuskontrollt és a nemi identitás megerősödését.
Freud elméletének értékelése és továbbfejlesztése
Freud elmélete oly tág értelmezési tartománnyal rendelkezik, hogy nem lehet róla egyszerűen azt állítani, hogy igaz vagy hamis. A szabad asszociációs módszere egy teljesen új adatforrást nyitott meg. Az a felismerés, hogy viselkedésünk gyakran a vágyaink és félelmeink közti kompromisszumot tükrözi, sokkal jobban magyarázza az emberi viselkedés látszólagos ellentmondásait, mint bármely más személyiségelmélet: a pszichoanalitikus elmélet mint az ambivalencia elmélete teljesen egyedülálló.
Freud követői közül néhányan kidolgozták saját elméletüket, melyben nagyobb hangsúlyt helyeztek a szexualitáson kívüli motivációs folyamatokra. Carl Jung és Alfred Adler, Karen Horney, Harry Stack Sullivan és Erich Fromm is ezen korábbi munkatársak közé tartoznak. Mindannyian erőteljesebben hangsúlyozzák az ego szerepét. Úgy vélik, hogy az ego a születéstől kezdve jelen van, az időtől függetlenül fejlődik, és azonfelül, hogy az id impulzusainak a valósággal összeegyeztethető kielégítésére utakat keres, más funkciókat is teljesít. Ilyen egofunkció annak elsajátítása, hogy hogyan kell megbirkóznia környezettel, és hogyan lehet értelmet adni a tapasztalatoknak. Az exploráció, a manipuláció és a teljesítménykompetencia jelentik az ego kielégüléseit. Ez a megközelítés az ego fogalmát a kognitív folyamatokkal kapcsolja össze.
Tárgykapcsolati elméletek és az ego-pszichológia
Ezen új irányzat egyik fontos szeletét tárgykapcsolati elméletnek nevezik, amely a gyermek más emberekhez való kötődéseinek fejlődésével foglalkozik. A tárgykapcsolati elméleteket kidolgozó kutatók nem vetik el az id fogalmát, illetve a biológiai hajtóerőknek a viselkedés motiválásában játszott szerepét, azonban épp ennyire érdeklődnek az olyan kérdések iránt is, hogy mekkora a szülőktől való pszichológiai távolság, milyen mértékben kötődünk másokhoz vagy merülünk el önmagunkban, és milyen erős az egyén önbecsülése.
Az ego-pszichológia, Anna Freud, Heinz Hartmann és mások munkássága, a tudatos és tudattalan működésre, a tudattalan védekezésekre és az elhárításokra, valamint a pszichés folyamatokra gyakorolt gátló hatásaikra összpontosított. Hartmann feltételezte, hogy az énnek létezik konfliktusmentes területe, amely olyan főbb, életfontosságú feladatokat lát el, mint a tudatosság, motoros kontroll, logikus gondolkodás, beszéd, észlelés és valóságtesztelés.
Erik Erikson pszichoszociális szakaszai
Erik Erikson az identitás szintjeiről és fejlődéséről kialakított elmélete a pszichoanalitikus elmélet módosításának egy példája. Erikson kiképzett pszichoanalitikus volt, és saját elképzeléseit úgy tekintette, mint a freudi elmélet kiterjesztését, nem pedig módosítását. Ahelyett, hogy a fejlődési szakaszokra pszichoszexuális funkcióik szempontjából tekintene, Erikson az egofunkciókat is magukba foglaló pszichoszociális stádiumoknak tekintette őket. Az első életév legfontosabb jegye Erikson számára nem az, hogy a gyermek orális kielégülésre törekszik, hanem az, hogy a gyermek megtanul bízni (vagy nem bízni) a környezetében mint szükségletei kielégítőjében. Erikson elmélete emellett további szinteket is feltételez, ily módon az élet egészére kiterjed.
Freud és a nőiség kérdése
Freud úgy vélte, hogy az elme pszichoanalitikus megértése a kultúra és társadalom mélyebb megértését is hozza. Elemzett irodalmi és más műalkotásokat, olyan társas viselkedéseket, mint a vicc, a humor, nyelvbotlás és ügyetlenkedés, valamint - tágabb értelemben - a civilizáció, a tömegmozgalmak, a háború és a vallás jelenségeit. Azonban bizonyos kérdésekben a bécsi professzor nagyon is erősen reprezentálta az általa oly sokszor kritizált társadalom nézőpontját, amelyben élt. Például a nőkkel kapcsolatban.
Freud elmélete biológiai determinizmusra épül. A pszichoszexuális fejlődést dichotómnak feltételezte, amiben a női oldal konkrétan és szimbolikusan is a passzivitással asszociálódott. Ebben az értelemben a tudományos és a művészi alkotás folyamatában is a (férfi)tekintet tárgyaként jelentek meg a nők. Mint megfejtendő rejtélyek, akiknek nincs saját hangjuk önmagukról. „A nőiség rejtélyén minden időben sokat töprengtek az emberek. Bizonyára Önök is részesei e töprengésnek, már amennyiben férfiak. Az Önök közt lévő nőktől természetesen nem várjuk ezt, hiszen éppen ők maguk jelentik a talányt.” - hangzott el Freud 1933-as A nőiség című előadásán.
A pszichoanalitikus fejlődéselmélet egyik legnagyobb újítása volt, hogy beemelte a tabunak számító szexualitást is a személyiséget befolyásoló tényezők közé. A freudi pszichoszexuális elmélet azonban alapvetően egy nem és egy libidó köré épül - ami egészen véletlenül hímnemű. Ennek fényében tehát a nő kezdetben kis férfi, akinek végig kell járnia a nővé válás szükséges, elkerülhetetlen, ám nehéz útját.
A női nem amorális jellege?
Freud elképzelése szerint a lányok nem képesek maradéktalanul elfojtani ödipális komplexusukat, mint a fiúk. Utóbbiak ugyanis éppen kasztrációs szorongásuk következtében lépnek túl ezen a fázison és azonosulnak a szuperegót képviselő apával. Ez azonban a lányok számára nem elérhető, és ezzel magyarázható kevésbé fejlett erkölcsi érzékük és kevésbé „kérlelhetetlen” felettes énjük. A megoldást például a szülésben látja, főleg, ha történetesen fiúgyermeket tud a kérdéses nő világra hozni, és a pénisz hiányát a gyermek utáni vágy tölti be. „Nagy a boldogság, amikor később egyszer ez a gyermek utáni vágy valóban beteljesül, különösen akkor, ha a gyermek fiú lesz, aki a hőn óhajtott péniszt magával hozza.”
Freudról köztudott, hogy számtalanszor újraértelmezte saját korábbi teóriáit. Ugyanígy az is igaz, hogy a mai pszichoanalitikus iskolának nem egy az egyben a freudi elmélet adja a törzsét. A pszichoanalízis forradalmian új gondolatai és kijelentései alapvetően befolyásolták a huszadik századi izmusokat, így többek között a feminizmus is sokat köszönhet neki. Érdekes ugyanakkor felfedezni, hogy még az újítónak ható elméleteket is mennyire meg tudják határozni a társadalmi normák és a korszellem, amiben születtek.
tags: #ferfi #visszaterni #az #anyamehben #freud